Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-15 / 46. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. november 15. »- 11 Vallásosság és istentelenség Az ember vallásos lény, akarja, nem akarja, nem tud meglenni valamiféle vallás, sőt valamilyen hit nélkül. Annak is, aki egyenesen tagadja Isten létét, egy bizonyos vallásos rendszere van, amelyből tudatosan kizárja az Istent, a teremtőt és megtartót. Egy történet szerint egy ember, talán Amerikában, keresetet adott be a bíróságon. Azt panaszolta, hogy a keresztényeknek, a hívőknek sok ünnepük van, míg az istentagadóknak egyetlen ünnepnapjuk sincs. A bíró, maga is istenfélő ember, bölcsességért fohászkodott, hogy valahogyan megoldhassa az ügyet. Egyszer csak felcsillant a szeme, megtalálta a megoldást.- Dehogy nincs maguknak ünnepnapjuk! - szólt a panaszoshoz. — Már régen ki van jelölve, sokan meg is ünnepelik, és javaslom, hogy ettől kezdve még következetesebben ünnepeljenek ezen a napon. Április elsején.- Honnan veszi ezt a napot? - kérdezte az ateista.- Egyenesen a Bibliából - jött a válasz. - Olvassa el a 14. zsoltár első versét: „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten" Aki istentagadó, ünnepelje csak nyugodtan a bolondok napját. * * * Manapság az a veszély áll fenn - amely a reformáció előtti időt is jellemezte -, hogy maga az egyház vagy éppenséggel emberek, akik keresztényeknek, sőt Isten szolgáinak nevezik magukat, kizárják Istent az életükből. Meghívót kaptam egy egyházi összejövetelre, amelynek éppen az a mottója: „Istennel vagy Isten nélkül?” A minap pedig egyik lelkész testvérem panaszkodott így: „Sajnos Isten kimarad az intézkedéseinkből." Ebből is látjuk, és maga a Szentírás is tele van olyan példákkal, amelyek bizonyítják azt, amit Dietrich Bonhoeffer a hitleri időkre jellemzően mondott: „Az emberek megtanultak és tudnak Isten nélkül élni.” De hogyan egyeztethető össze a hit vagy maga a vallás az istentelenséggel? Nagyon egyszerű: csak egy kevés képmutatás kell hozzá, és minden a legtökéletesebben működik. A vallás, a vallásosság lehetőséget ad arra, hogy mindenki olyan istent faragjon, kovácsoljon, gyúrjon vagy fessen magának, amilyen éppen neki tetszik. A régi görögök vagy a rómaiak vagy bármelyik barbár vagy akár fejlett nép ezt tette. Ha háború volt, háborúistent csináltak maguknak, ha éppenséggel béke volt és lehetőség a bujálkodásra, akkor szerelemistent hoztak létre, teljes kultusszal, egészen a kultikus prostitúcióig. (Csak zárójelben kérdezem meg: kedves testvérem, milyen a viszonyod a pornográfiához? Ez is egy „vallás”. Sajnos sok hódolója van. Biztos vagyok, hogy többen látogatnak pucér oldalakat a világhálón, mint ahányan rendszeresen olvasnak Bibliát Magyarországon.) * % * Az a szomorú, hogy maga a teológia is, mint tudomány, egyfajta lehetőség arra, hogy magunknak tetsző Istent vagy Isten-fajtákat dolgozzunk ki. Gondolok például a „jó Istenre” aki elfogad úgy, ahogy vagy, és nem is kell soha semmiben megváltoznod. Vagy a „szerető Isten” aki nagyon is divatos istenként elnézi a bűnt, és szereti a pedofilokat és a homoszexuálisokat és minden olyan életmódú embert, akinek az életmódját maga a Szentírás egyenesen bűnnek nevezi. Isten és istenek, akik megalkusznak a bűnnel. A vallás erre lehetőséget ad. Olyan istennek a tiszteletére és szolgálatára, akinek még mindig fontos a pénz, mint ötszáz évvel ezelőtt, a Szent Péter-bazilika építése idején, amikor vallásos cirkusszal szedték ki az emberek zsebéből a pénzt, megígérve cserébe az ősök utólagos üdvét. Olyan teremtő, megváltó és akár megszentelő a vallásosság istene, akit én magam irányítok, olyannak hiszem, és olyan tanításokat fogadok csak el róla, amilyen nekem, az én világnézetemnek, filozófiámnak, személyiségemnek minden szempontból megfelel. És ha egyik helyen nem nekem megfelelően beszélnek, elmegyek egy másik gyülekezetbe vagy akár más felekezethez: fontos, hogy én érezzem jól magamat. Lehet ilyen hitet gyakorolni, ilyen vallásos életet élni, de ennek nincs semmi köze az élő Istenhez, aki Úr. A reformációról is lehetne úgy beszélni, mint egy vallási eseményről, akár lehetne Luther köré is kultuszt építeni és minden szavát és írását szentírásként értelmezni. De akkor semmit sem értenénk meg abból a csodából, hogy egy olyan korban, amikor jól lehetett érvényesülni a vallásos mázban, feláll egy szerzetes, és életét kockára téve azt állítja, hogy az egyház tévelyeg, mert nem Isten szava, a Szentírás az, ami meghatározza az életét, hanem valamiféle hagyományok, vallásos szokások és törvények. És ez nem maradhat így, ezen változtatni kell. Mikor megfenyegették, megpróbálták „jobb belátásra” bírni, egyszerűen azt mondta: „Itt állok, másként nem tehetek.” Csak azt tudom elfogadni, amit Isten szava, a Biblia mond, még ha meg kell is halnom érte. Luther fő műve a német bibliafordítás volt, amelynek az volt a célja, hogy az emberekhez eljusson a maguk nyelvén, közérthetően, mi Isten akarata, és ehhez szabják az életüket. # # # Minden további nélkül úgy is tekinthetünk a reformációra, mint lelki ébredésre, amely végigsöpört Európán, és később eljutott az új kontinensre is. De az egész ezzel kezdődött: egy ember felismerte, hogy nem valamiféle vallásosságnak kell megfelelni, nem is a maga vallásosságában kell jól éreznie magát az embernek, hanem az élő Isten akaratához kell szabnunk az életünket, akaratát pedig a Szentírásban tárta elénk. „Legyen mega te akaratod..” Luther a Szentírás olvasása közben megtalálta nemcsak a kegyelmes Istent Krisztusban, aki megbocsátotta bűneit, hanem azt a Krisztust is, aki azért halt meg, és azért támadt fel, hogy mind az élőkön, mind a holtakon uralkodjék (Róm 14,9). Ha Krisztus lett Ura az életemnek, akkor már nem élek többé magamnak, a magam elképzelése, vágyai, vallásos gondolkodása szerint, hanem Pál apostollal együtt mondom: Krisztussal együtt meghalt a régi vallásos ember, akinek az életében még jól megfért a bűn, és Krisztussal együtt feltámadt egy új ember, aki új életben jár, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek (Róm 6,2-7). A reformátoroknak volt egy jelmondatuk az egyházra nézve: semper reformanda. «Állandóan meg kell újulnia. De hogyan újulna meg az egyház, ha én és te, kedves testvérem, nem újulunk meg gondolkodásunkban? Ha nem mondunk ellent az olyan vallásosságnak, amelyben jól megfér a bűn és a képmutatás, hogy ezeket megvallva és megtagadva, megszabadulva a bűntől tiszta és szent életet éljünk Isten dicsőségére? ■ Orbán Attila JOHANNES TECELIUS PIRNENSIS . Dominicanus, Nundinator Romani Pontificis, anno í -1517.2/*.!>«Luthsxo cerritus & in fugám verius, 4 úti míú cju* effigies vifftur in terapío Pír ucúS. i 0 ffir Snufd)<n merrftt l i «(&</ } /SajIitsÄnttot •, 23in (*/ »ni totoj tutf jt aOrln ; ' 34,1 taufen! rnbnmn -tomöerf cáréin/ 3 SiMOstit-XblojS »Mi einer ©ital.' u q3or«td>/eii!>ríE!ftr(i/ £8ei6»ti&£lnt/ J ©oltto j'eftct qewrfirtí fctn/‘ I ©otocl i(r legt ins Äi|M<fa/ a ©o&ais Set ®ú!sn im5?ttfen fitost/ ) 3m fcu? Sie Sitt ín Jjlmme! fprlngr. 6obal!> bet ©ölben lm Setfen tlingf, 3m Sut) bie Seel in Símmel fpringt. „Jelentős értékek vesznek el minden percben az elszalasztott alkalmak miatt, de ami megmarad, és akarattá meg cselekvéssé lesz, felbecsülhetetlen értéket képvisel. Emberiségünk távolról sem olyan anyagias, mint ahogyan túlzottan tetszelegve hirdetik. Annak alapján, ahogyan megismertem az embereket, bizton állíthatom, hogy sokkal több bennük az eszményire való törekvés, mint amennyi a felszínre kerül. Miként a föld felszínén hömpölygő folyók száma sokkal kisebb a föld alatti láthatatlan folyóvizekénél, a szemmel látható idealizmus is ritkább, mint az emberek szíve mélyén rejtőző, feltáratlan érzelem. Fel kell oldani a Iebéklyózottat, felszínre kell hozni a föld alatti források vizét: az emberiség várja az ilyen feladat megoldására képes embereket.” ■ Albert Schweitzer Túrmezei Erzsébet Üres edények „Lásd, üres edény vagyok, Uram! Tölts meg! Gyenge vagyok a hitben. Erősíts meg!” (Luther) Milyen csodálatos Isten vagy! Jézusban ránk ragyog irgalmas arcod. Szegény, üres edényeidet végtelen türelemmel számon tartod, s kész vagy mindennap megtölteni mindet új hittel, szeretettel, új erővel, mások terhét örömest viselővel... köztük üres kis edényedet, engem! < Hiszen forrásod kiapadhatatlan. 3 Sose kell sírnom, hogy üres maradtam. Sose kell hasznavehetetlen, ö üres edénnyé lennem! 2 HETI ÚTRAVALÓ „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé’.’ (2Kor 5,10) Szentháromság ünnepe után az utolsó előtti héten az Útmutató reggeli és heti igéi három ítéletről szólva erre bátorítanak: reménységgel várjuk az Úr visszajövetelét! Ő a királyok Királyaként fog megjelenni dicsőségben. „Tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” (íPt 1,13; LK) E remény nem szégyenít meg. „Ha elenyészik is a testem, szívem kősziklája te maradsz, ó, Isten.” (GyLK 723) Mi is történik az első ítéletkor? Vezérigénk folytatásaként Pál elmondja, hogy a hívők elragadtatása után az Úrért végzett szolgálatuk megjutalmazására kerül sor, mivel bűneik halálos ítélete a kereszten már kétezer éve végbement. S akik kegyelemből megigazultak, ott „mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett” (2Kor 5.10b). Jézus a nem zsidók, a pogány nemzetek megítéléséről szól. E második ítélet királyi uralkodása kezdetén, a nagy nyomorúság után lesz. Az Emberfia ott azonosítja magát népe legkisebb testvéreivel; s akik az irgalmasság hatféle cselekedeteit nem tették meg velük, „elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre” (Mt 25,46). Pál Isten - Lelke által vezérelt - gyermekeinek a reményéről tanít; ők még várnak a test megváltására: „Mert üdvösségünk reménységre szól. (...) Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk’.’ (Róm 8,24.25) „Ez helyes tanítás - de igen kevesen vannak, akik a boldog reménységet, Isten országának eljövendő, soha el nem múló örökségét olyan bizonyosan várják, hogy jobban magukénak érzik, mint jelenvaló életüket” - írja Luther. „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát” (Mt 7,24) - hív Atyja akaratának tevésére Urunk. A reménység hitvallásához meghátrálás nélkül ragaszkodva szándékosan meg ne tagadjuk a Szentháromság Isten egyik személyét sem, mert „félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni” (Zsid 10,31). A bűnbánati imanap jellege a hamvazószerdáéhoz hasonló, a terméketlen fügefa sorsát példázza: „...hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki’.’ (Lk 13,9) Az óegyházi epistola is az Úr eljöveteléről szól. Isten igazságosan fog ítélni: „...az Úr Jézus megjelenik a mennyből (...), hogy megdicsőüljön szentjei (a hívők) között” (2Thessz 1,7.10); a hitetlenek örök pusztulással bűnhődnek. A Messiásnak a főpap szerint azért kell meghalnia, mert Jahvét káromolta azzal, hogy Krisztusnak, Isten Fiának tartotta magát. „Sőt azt mondom nektek: mostantólfogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin’.’ (Mt 26,64) Krisztus ezeréves földi uralma után következik a harmadik, utolsó ítélet már az örökkévalóságban, a nagy fehér trónus előtt; ott a meg nem váltott halottak ítéltetnek meg. „...ez a második halál (...) Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették!’(]el 20,14.15) „írd az élet könyvébe / Megváltottad nevét!” (EÉ 505,4) ■ Garai András
