Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-11-08 / 45. szám

Evangélikus Élet élő víz 2009. november 8. *• 11 Őszi levél oltalomkeresőknek Kezébe vette festőecsetjét az Isten, s alkotott. Jelképes vonásai jó­kedvet és lendületet tükröztek: bordó, rozsdabarna, aranysárga szí­nekben pompáztak a fák. Szelídgesztenye koppant a tarka leve­lekkel borított kövön. Fázósan húzta össze magán a kabátját az, aki az utcára lépett. Valójában semmi különös nem történt, csupán - ahogy min­dig - ebben az esztendőben is csendesen beköszöntött az ősz, bú­csút intve a búzamezőnek, napraforgóvirágnak, pirosló pipacsnak s a tó vize simogató hűvösének. Bár az igaz, hogy idén meglepő­en zord, morc ez az évszak, olyannyira, hogy akad, aki már be is fűtött, mert különben dideregne, lehet, talán megmacskásodna ke­ze, lába. Ám ezt a kellemetlenséget még könnyű orvosolnunk: elő a sapkával, sállal, meleg pulóverrel, és máris szebb az életünk! Ami rosszabb ennél, az, amikor valakinek a szíve didereg. Ez per­sze bármikor megeshet. De ilyenkor, a szomorúan szép ősz ide­jén talán még inkább igaz, hogy nemcsak a test, de a lélek is me­legségre vágyik. Van, aki ilyentájt a vágy vörösével festené színe­sebbre napjait, bizton akadna, aki a csokoládé barna színét, vagy a mézre hajazó bort csodálná meg közelebbről napra nap. De előbb-utóbb rájönnek, és mi is rájövünk mind: ezek egyike sem megoldás. Csak pótszer. És akkor tán épp Sík Sándor sorait idézve kiáltunk az egyedülihez, aki értünk valóban tenni tud: „Add meg nekem, ó meleg Isten, Szívem rajtad fölmelegítsem.. ’.’ Mert vannak helyzetek - baleset, gyász, szenvedélybetegség rab­sága, magány feneketlen mélysége -, amikor a jól ismert, sokat mondogatott közhely igazsággá válik, amikor „kénytelenek va­gyunk” beismerni, hogy csak Isten az, aki segíthet, mert életünk­ben megtapasztaljuk az ige igazságát: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szaba­dítom, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és di­csőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten’.’ (Zsolt 62,6-8) De ehhez az első lépést nekünk kell megtennünk. Kérni, kiál­tani. Ahhoz az Istenhez, aki minden ősszel újra meg újra alkot. Jel­képes ecsetvonásai jókedvet és lendületet tükröznek: bordó, rozsdabarna, aranysárga színekben pompáznak a fák. Szelídgesz­tenye koppan a tarka levelekkel borított kövön. Fázósan húzza össze magán a kabátját az, aki az utcára lép. És akinek most épp a szí­ve és a lelke didereg, bátran keresse Atyját. Nála és általa a Fiú­ért most is, mint mindenkor, menedéket, oltalmat, választ és vi­gaszt talál. ■ Gazdag Zsuzsanna Imádságmozaik II. Amikor Madocsai Miklós lelkész testvérünk nyugdíjba ment, a bu­davári bibliaórás gyülekezet szokatlan ajándékkal köszönte meg hosszú szolgálatát. Mivel ismert volt Miklós imádságos élete, egy imazsámolyt kapott, azzal a kéréssel kiegészítve, hogy imádkoz­zon továbbra is a gyülekezetért. A zsámoly azóta is használatban van. De Madocsai Miklós nem­csak gyakorolja a másokért való imádságot, hanem tanít is imád­kozni. Ehhez a keresztény egyház történetének ismert és nagy alak­jait hívja segítségül, azokat, akiktől ő is tanult. így született meg az Imádságmozaik című vá­logatás, amelynek most már a második kötetét is lapoz­gathatjuk és olvashatjuk, együtt imádkozhatunk azok­kal, akik a hitben előttünk jártak. Az Imádságmozaik II. vá­logatás a 15-18. század ke­resztény imádságaiból. Se­gítség mindazoknak, akik nem tudják, mit és hogyan imádkozzanak, de a rend­szeresen imádkozok ima­életét is megfrissíti. Olyan, e korszakban élt keresztények­kel imádkozhatunk együtt, mint Húsz János, Luther Márton vagy Johannes Kep­ler, Zinzendorf gróf, Pázmány Péter és Árva Bethlen Kata. Nem­csak evangélikusok vannak köztük, hanem reformátusok és római katolikusok is, hiszen az imádság ökumenikus közösségbe fűzi a keresztényeket. Az Imádságmozaik ugyanakkor ismeretet is terjeszt, mert a ben­ne szereplők életrajza, a kor és a történeti háttér rövid ismerteté­se, a versidézetek évszázadok távolából is közel hozzák és élővé te­szik a személyeket, így jobban azonosulni tudunk imádságaikkal. Kincs ez az imádsággyűjtemény, öröm, hogy az első tizenöt szá­zad után sorra került az újkori rész, és Madocsai Miklós testvé­rünk tervbe vette a legújabb kori, egészen napjainkig nyúló válo­gatás, a harmadik kötet elkészítését is. Az Imádságmozaik kötetei a Fébé Evangélikus Diakonisszaegye­sület gondozásában jelentek meg. Kaphatók az evangélikus köny­vesboltokban, a Fébénél és a szerzőnél. ■ Balicza Iván MADOCSAI MIKLÓS IMADSACMOZAIK II. Reményik Sándor És a szívem is elhagyott engem Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen, - utolértek bűneim, ame­lyeket végig sem nézhetek, - számosabbak a fejem hajszálainál, - és a szívem is elha­gyott engem. (Zsolt 40,13) Ez a legnagyobb bűn. Ez a legszörnyűbb büntetés. S a legnagyobb nyomorúság is ez: Elhagyott engem az én szívem is. Ülök a puszta-homok közepén, Csügged nehéz fejem. Ülök, akár a kő, Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal Tapogatom magam. Vad-idegenül kutat a kezem A hely körül, Hol a szívemnek lenni kellene. Nincs, nincs. Elszállt, elillant az évek során. Őszökkel, tavaszokkal, Bűnökkel, bajokkal, Vándormadarakkal. Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel, Nem tudom, hogyan, Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el, Hagyott el engem az én szívem is. Még néha énekelnék. Egyszercsak a dal torkomon akad, Elfagy, kihűl, Nem érzem szívemet a dal alatt. Szólnék néha egy simogató szót, Egyszerűt, tisztát, édest, meleget, Vigasztalót. Kimondom: koppan, Érctelenül, csináltan, hidegen: Nem szűrhettem által a szívemen. Magamhoz vonnék néha valakit Közel, közel, Közel hozzám a félelmes magányba. De szegett szárnyként visszahull a két kar, És visszahull a nagy ölelés vágya, A kitárt karok félszeg ritmusát Nem a szív dirigálja. Indul a kezem irgalomra is, De nem dobban a mozdulatban semmi, Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni. Zeng a köszönet: „Ezerannyit adjon..." Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon! És imára is kulcsolom kezem, Úgy esedezem szívetlenül - szívért, Szárazon adom Istennek magam, Hátha reám bocsátja harmatát, És kinyílik a kőből egy virág. Mert bajok vettek engemet körül, És a bajoknak szeri-száma nincsen, És utolértek az én bűneim, És bűneim beláthatatlanok, Hajszálaimmal el nem hullanak, S elhagyott engem az én szívem is. Nincs, nincs. Elszállt, elillant az évek során. Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok, Gyilkos órák, rabló pillanatok, Suhanó szárnyú nagy sors-madarak, Hová vittétek az én szívemet? Hozzátok vissza az én szívemet, - Szeretni akarok. SEMPER REFORMANDA „Azonfelül a poklot nem lehet könnyebben kiérdemelni, mint saját gyermekeinkre tekintettel. Nem te­hetsz szerencsétlenebb dolgot, mint elkényeztetni a gyermekeket, mint hagyni, hogy káromkodjanak és szit­kozódjanak, profán szavakat és vul­gáris dalokat tanuljanak, és tegyék, ami éppen kedvükre van. Ami még rosszabb, némely szülő arra ösztönöz, hogy még csábítóbbak legyenek, meg­felelve a divat világa kihívásainak, hogy csak a világnak tessenek, előre halad­janak, és gazdagok legyenek, minden időben nagyobb figyelmet szentelve a testet, mint a lelket megillető gondoskodásnak. Nincs nagyobb tragédia a ke­­resztyénségben, mint a gyermekek elkényeztetése. Ha segíteni akarunk a ke­­resztyénségen, akkor mindennél bizonyosabb, hogy a gyermekekkel kell kezdenünk, amint ez a korábbi időkben is történt.” M Luther Márton: A házas életről (Reuss András fordítása) HETI ÚTRAVALÓ „íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2) Szentháromság ünnepe után az utol­só előttit megelőző héten az Útmu­tató reggeli és heti igéi erre figyelmez­tetnek: oda kell állnunk Isten ítélőszéke elé! „Mindnyájunknak meg kell je­lennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye jutalmát asze­rint, amit a testben cselekedett: vagy jót, vagy rosszat.” (2Kor 5,10; LK) Ám akik elfogadták Istennek az egyszülött Fiában megjelent kegyelmes szerete­­tét, azoknak az ítéletnap üdvösség napjává lesz. Reformátorunk szerint: „Az a legjobb készenlét az ítéletnapra, ha valaki bűn nélküli életre vágyik. Hiszen az ítéletnap azért jön, hogy megváltson a bűntől mindenkit, aki erre vágyik. Krisztus azt mondja, hogy az ő eljövetele megváltás.” „Bizony, bizony, mon­dom tinéktek: mind, aki megtartja az én beszédemet, az halált nem lát örök­ké.” (GyLK 702) Senki sem él s hal meg önmagának: „... akár élünk, akár meg­halunk, az Úréi vagyunk’.’ (Róm 14,8) Uralma alatt élünk már most; „Mert az Isten országa (királyi uralma) közöttetek van!” (Lk 17,21) Jézus szavaiban s tetteiben és az ő követői életében; itt az Isten köztünk! Az Emberfia min­denki számára egy időben láthatóan, de váratlanul jelenik meg. Isten orszá­ga titkának megértése Jézus mindenkori tanítványainak megadatik, mert ná­luk a mag, Isten igéje „jóföldbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szár­ba szökkent” (Mk 4,8), s folyamatosan termik hitük jó gyümölcseit. Az Em­berfia eljöttét megelőzi a nagy nyomorúság, amit az Úr megrövidít a válasz­tottakért. Megpróbáltatások érik őket, talán a vértanúságot sem kerülhetik el, de bizonyságot tehetnek Jézusról, ezért „mindenkigyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mk 13,13). Istenünk min­denkor hív s küld el embereket a szolgálatára, hogy hirdessék az örök élet evangéliumát. így gondoljunk Isten iránti hálával az ötszázhuszonhat éve, november 10-én született Luther Márton életére és munkásságára! „Nem ha­lok meg hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!” (Zsolt 118,17) „Ne feledkez­zetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek éle­tük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezet­tetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív’.’ (Zsid i3,7-9b) Ezt erősíti meg az élet igéjének tanúja: itt az utolsó óra, mert sok antikrisztus támadt! Ismerjük fel a hazugot: „Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút”; senki meg ne tévesszen minket, hanem maradjunk a Krisztusban! „Az az ígéret pedig amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.” (íjn 2,22.25) „íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik’.’ Előtte háromszor imádkozott, és ezt tanácsolja: „Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértés­be ne essetek’.’ (Mt 26,45.41) Eljöttének óráját az Atya tudja csak, ezért Urunk háromszor mondja: Vigyázzatok!” (Mk 13,33) Vigyázzatok, ezt kiáltják az őr­állók: „Kit vártok, itt van már közel!” (EÉ 493) Jöjj, Jézus! ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom