Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-11-08 / 45. szám

6 •« 2009. november 8. FÓKUSZ Evangélikus Élet A keskeny ösvényre lépve Bemutatták az Irányváltás című kötetet Megtérésük történetéről vallani nem értelmiségi magamutogatás, hanem a Megváltó melletti tanúságtétel; ha erről kérdezik őket, beszélniük kell. Dér Katalin klasszika-filológus, Ko­­cziszky Éva germanista, Békési Sán­dor rajzfilmrendező, majd reformá­tus teológus és Fabiny Tibor anglis­­ta irodalomtörténész ezért vállalta el 2008 novemberében-decemberé­­ben, hogy a Károli Gáspár Reformá­tus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Hermeneutikai Tanszéke megjelent Irányváltás című kötetben olvashatók el. A kötet bemutatója alkalmából tartott kerekasztal-beszélgetésen, október 28-án este a Pilinszky János irodalmi kávéházban - a négy emlí­tett vallomástevőn kívül - Jeleníts Ist­ván piarista szerzetes, egyetemi ta­nár, Ritoók Zsigmond klasszika-filo­lógus, akadémikus, Schneller István építész, egyetemi tanár és - mode­rátorként - a kötet egyik szerkesztő­je, Tóth Sára fejtette ki gondolatait ar­szervezésében tartott alkalmakon különböző, mégis egy irányba muta­tó történeteiket az érdeklődők elé tárják. Vallomásaik rövidített-szerkesz­­tett változatai idén, böjt idején az Evangélikus Élet hasábjain jelentek meg; teljes terjedelmükben a Lu­ther Kiadó és a Hermeneutikai Ku­tatóközpont közös kiadásában most ról, hogy ugyan a megtérés néme­lyeknél egyik pillanatról a másikra történik, másnál pedig hosszú évek eredménye, valaki „beleszületik” a hi­tébe, más pedig keményen „meg­küzd” vele, érte - az irányváltás hi­telessé mégis mindenkinél a szerint válik, hogy megmarad-e azon a bizo­nyos keskeny ösvényen. ■ - vitális -cc O cű < O t­o A reformáció ünnepének előestéjén Gryllus Dániel (ének és citera), Halmos Béla (brácsa), Ferenczi György és a Rackajam együttes Pál apostol levelei cím­mel adott koncertet a dunaújvárosi evangélikus templomban. A zenés áhí­tat érdekessége volt, hogy a számos érdeklődő ez alkalommal hallhatta elő­ször a művészeket így együtt muzsikálni. ■ Stermeczki András felvétele A BÖRTÖNBEN IS SZÓL AZ IGE Pál levelei zenével A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objek­tumának kápolnájában missziós koncertet tartott a Rackajam együttes Gryl­lus Dániel, Halmos Béla és Ferenczi György vezetésével október 30-án. Az énekek Pál apostol leveleinek versbe szedett parafrázisai voltak. Gryllus Dá­nielnek a Pál apostol életét és viszontagságait taglaló összekötő szövegei és a levelekben írtakhoz fűzött magyarázatai különösen is élményszerűvé tet­ték az előadást a hallgatóság számára. Gyertyaláng az udvaron Ha elveszítettünk valakit, akit nagyon szerettünk, az emlékezés mindig fáj­dalmas. Különösen is az, ha sírját sem tudjuk meglátogatni, hogy mellet­te elcsendesedve belső békességet keressünk. A Közép-dunántúli Orszá­gos Büntetés-végrehajtási Intézet református lelkipásztora, Szénási Jonat­han Sándor már a mindenszentek ünnepét megelőző napokban egyéni lel­kigondozás keretében foglalkozott azokkal a fogvatartottakkal, akik nehe­zen élték meg ezt a helyzetet. Az ünnepnapon mécseseket adott a börtön lakóinak, hogy az udvaron kialakított emlékhelyen meggyújthassák az em­lékezés lángjait. Dömsödi Balázs nadapi és Németh Irén kápolnásnyéki római katolikus vi­lági lelkipásztori munkatárs szabadtéri halotti liturgiát tartott a fogvatartot­­taknak. Délután Tornyai Gábor intézeti plébános mutatott be gyászmisét az börtön kápolnájában. M GeSheR-HlD Átadták az idei Károli Gáspár-díjakat A reformáció ünnepének „előnap­­ján” október 30-án adták át az Okta­tási és Kulturális Minisztérium 1997- ben alapított egyházi díját, a Károli Gáspár-díjakat. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott ün­nepségen idén Erdélyi Géza, a Szlová­kiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke, teológus, mű­vészettörténész; Pósfay György evan­gélikus lelkész, teológus, a Lutheránus Világszövetség genfi központjának volt munkatársa, elismert Luther-ku­­tató; valamint Sonnevend Imréné Lacz­­kovits Emőke néprajzkutató, nyugal­mazott főmuzeológus, a veszprémi Ba­konyi Múzeum (ma Laczkó Dezső Múzeum) volt munkatársa vehette át az elismerést Csepregi Andrástól, a kulturális tárca egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának vezetőjétől. CSEPREGI ANDRÁS KÖSZÖNTŐJE A KÁROLI GÁSPÁR-DÍJ ÁTADÁSAKOR A Károli Gáspár-díjat évről évre ok­tóber végén, a reformáció ünnepének közelében adjuk át. Az időzítés tuda­tos; a díj szakmai kuratóriuma azo­kat az életműveket keresi, amelyek a lutheri és a kálvini örökség magyar­­országi hatásának jegyében fogantak, ennek az örökségnek a megértése, el­mélyítése, alkalmazása és terjeszté­se során épültek fel. A díj olyan tudományos és embe­ri teljesítményeket helyez reflek­torfénybe, amelyek a tizenhatodik századi reformáció teológiai és kul­turális tartalmának állandóságait és változásait mutatják fel, segítve bennünket, a kortársakat abban, hogy a tizenhatodik századi kezde­tekhez a magunk viszonyát is meg­­határozhassúk. A díj odaítélése révén a tizenhato­dik századi bibliafordító, Károli Gás­pár neve és a kitüntetettek neve most össze fog kapcsolódni. Ez az összekapcsolódás első látásra lehet csupán jelképes, szimbolikus. De lehet konkrétabb és jóval tartalma­sabb azok számára, akik a kitüntetés nyomán fokozott figyelemmel fordul­nak a díjazottak életműve felé, hogy felkutassák benne a reformátori ál­landót és az abból kisarjadó változó­kat. így lehet a mai ünnep a lelki-szel­lemi gazdagodás forrása, remélem, minél többünk számára. A reformátori állandó és változó kérdése különben igen nehéz prob­lémákat vet fel, amelyek távolról sem csupán elméletiek, hanem na­gyon is életközeliek, húsba vágóak. A napokban egy fiatal kolozsvári refor­mátus teológus könyvét olvasom, amelyet a teodícea problémájáról írt, arról, hogyan gondolkodhatunk Istenről, Isten szeretetéről, amikor szembekerülünk a gonosszal, kö­zösségünk, szeretteink vagy akár a magunk életében. A vérbeli teológus, aki a könyv eredeti anyagát a Káro­li Gáspár Református Egyetem Hit­­tudományi Karán doktori disszertá­cióként védte meg öt évvel ezelőtt, természetesen azt a kérdést is felte­szi, hogy mai tapasztalatainkkal szembesülve mennyire tarthatjuk érvényesnek korábbi teológusok, akár Luther, Kálvin vagy Károli Gás­pár válaszait. Erre a kérdésre egy hosszú válasz sem lehet teljes és minden részletet kimerítő, de egy nagyon rövid válasz­ban elegendő lehet arra utalni, hogy ők maguk is küszködtek ezzel, s nem gondolták, hogy van kerek és le­zárt válaszuk. Gondoljunk arra, aho­gyan Luther gyakran ámulattal telve meg-megállt az el-elrejtőzködő Isten előtt, vagy Kálvin szinte a kortárs ra­cionalitásával beszélt az istenismeret és az önismeret kölcsönös, egymást is megtermékenyítő kapcsolatáról. Mindketten a keresés szenvedélyében éltek, és ezt a szenvedélyüket is ránk hagyták. Ebben az órában viszont még a szenvedélyes keresést is felfüggeszt­hetjük, hogy átadjuk magunkat an­nak az ünnepnek, amelyet kitüntetés­re javasolt testvéreinknek köszönhe­tünk. Külön értéknek tartom, hogy közülük ketten olyan életművel aján­dékoztak meg bennünket, amelyek Luther és Kálvin magyarországi örökségét Magyarország határain túl, de félreérthetetlenül a magyarság közösségén belül és - a reformáció egyházainak nemzetközi közössége mellett - hangsúlyosan a magyarság javára is ápolták. Köszönjük mindhármuknak, amit értünk tettek, köszönjük a szakmai kuratóriumnak, hogy idén ők hár­man vehetik át a Károli Gáspár-díjat! Soprontól Tűzföldig Villáminterjú a kitüntetettel ► Dr. Pósfay Györgyöt a Károli Gáspár-díj átadása utáni per­cekben kértem mikrofon elé. értesítést. Nem számítottam rá. Az Úristen megsegített, s bár nem telje­sen egészségesen, de itt lehetek, itt­hon. Köszönöm, hogy rám gondol­tak a kitüntetéssel!- Lelkész úr, jól lá­tom a meghatódottságot a szemében?Beszélgeté­sünk pillanatában el­mondhatjuk: huszonnégy órán belül két kitüntetést vehet át. Tudományos, teológiai munkáját is el­ismerik, evangélikus egy­házának sok évtizedes, külföldön, magyarok kö­zött végzett szolgálatáért is köszönetét mondanak Önnek. Mit érzett, mikor megkapta az értesítést a két kitüntetésről?- Arra gondoltam, hogy semmi különös dí­jat, semmilyen elisme­rést nem érdemiek - vé­geztem azt a munkát, amit el kellett végezni. Nagyon meghatódottan és örömmel fogadtam az Mikor említem az Evangélikus fél­órát, Pósfay György elmosolyodik:- A hazával összeköt többek kö­zött az is, hogy szorgalmasan hallgat­juk a magyar rádiót. Genfben lakom továbbra is, nyugdíjazásom óta, most pedig itt van velem kisebb és nagyobb családom...- Rendkívüli életpályáján mi volt a legnagyobb öröm lelkész úr számára?- Ordass Lajos püspök úr, amikor eltávolították, írt nekem egy levelet. „Gyurka, úgy látjuk, hogy rád na­gyobb szükség van külföldön, mint itthon.” Kapcsolatban voltam a püs­pökömmel azután is, hogy őt már megfosztották a tisztségétől. A kitüntetett arra a kérdésre, hogy vajon hol érzi otthon magát a világ­ban az, aki egykor fiatalon az egyko­ri soproni evangélikus teológiáról in­dult, majd lelkészként Uppsalában, Lundban, Clevelandben, Caracas­­ban és Genfben egyaránt szolgálatot teljesített, s a Lutheránus Világszö­vetségben megbízottként is aktív éveket töltött el, válaszként megerő­síti: ott, ahol magyarokat lelkigondoz­hat, és az igét hirdetheti. ■ Kőháti Dóra

Next

/
Oldalképek
Tartalom