Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-12 / 28. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. július 12. *• n A lélek szögesdrótjai A Magyarországi Evangélikus Egyház háromnapos ünnepségsorozatot szervezett az európai történelmet alapjaiban befolyásoló 1989-es határnyitás és a páneurópai piknik huszadik évfordulója alkalmából. Magyarországon egy ilyen esemény első hallásra nemigen értelmezhető, és reflexszerűen vált ki olyan kérdéseket, mint például: mi közük volt az egyházaknak az akkori határnyitáshoz? Hol voltak az egyházak a ‘89-es változások mérföldkőnek számító történéseinél? És egyáltalán: miért ünnepelnek az egyházak egy kimondottan politikai hátterű és politikai változásokat elindító eseménysort? Valóban, egy ilyen rendezvény hírének hallatán mind egyházi, mind egyházon kívüli nézőpontból furcsa helyzet alakul ki, amelynek értelmezési kerete nem tűnik körvonalazhatónak. Alapjaiban veti fel ugyanis a sajátosan magyar kontextusban létező egyházak közéleti szerepvállalásának és jelenlétének kérdését, amely a rendszerváltás után két évtizeddel is - ki kell mondani - megoldatlan. Annak, hogy a magyarországi egyházak sem 1989-ben, sem azóta nincsenek kellő súllyal jelen a jelentős társadalompolitikai hatásokkal bíró közéleti eseményeknél, természetesen politikatörténeti okai vannak. Prőhle Gergely országos felügyelő, hazánk volt németországi és svájci nagykövete a határnyitásra emlékező rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján igyekezett megvilágítani ezeket a sajátosan magyar kontextust kialakító okokat. Amíg Lengyelországban a Szolidaritás mögött ott álltak az egyházak, vagy amíg az NDK-ban kimondottan az egyházi berkekben összpontosult a politikai ellenállás, addig Magyarországon, „a legvidámabb barakkban” nemcsak a felekezetek templomfalak közé szorítása volt hallatlanul sikeres, de a politikai-polgári ellenállás potenciálját is nagy hatékonysággal sikerült legyengíteni. így aztán nem lehet csodálkozni, hogy a politikai változások és a rendszerváltás „zászlóshajója” az egykori állampárt reformkommunista szárnya lett. Önmagában persze nem az az igazán súlyos probléma, hogy a múlt rendszerben az egyházak elmulasztották megőrizni „ellenálló potenciáljukat” hanem az, hogy a társadalmi szerepvállalásukkal kapcsolatos szociálpszichológiai beidegződések még ma is a régiek - és nemcsak egyházon kívül, de azon belül is. Magyarországon egyáltalán nem természetes, hogy a keresztény felekezetek jelen legyenek a fontos közéleti történéseknél, és tradicionális értékekre épített véleményükkel aktívan hozzájáruljanak a közélet alakításához - és ezt sokan maguk az egyháztagok sem érzik szükségesnek. Ha ilyesmire történnek kísérletek, az még mindig megütközést kelt sokakban, akik azt kérdezik: mi keresnivalójuk van itt az egyházaknak, miért nem mennek vissza a templomba igét hirdetni-hallgatni? Az igazán nehezen, szinte csak felsőbb erők segítségével lebontható vasfüggöny nem az országhatáron, hanem az emberi lelkekben húzódik. Az ilyen példákat szemlélve lehet megérteni Esterházy Péter író meghökkentő gondolatát, aki szerint a puha diktatúra sokkal súlyosabb roncsolást tud véghezvinni az emberi lélekben és elmében, mint a keményen és drasztikusan elnyomó zsarnoki rendszerek. Az ebből a lágy diktatúrából kiemelkedő, egyház és közélet kapcsolatát eltorzító, „elpuhult” mai kontextusban különösen jelentős, pozitív üzenetet hordoz egy olyan emlékező, ünneplő egyházi rendezvénysorozat megszervezése és a világnak való megmutatása, amely egy hangsúlyosan világi eseménysort helyez a fókuszpontba - még akkor is, ha az ötletgazdák bajor evangélikus testvéreink voltak. Ezt egy magasabb, spirituális nézőpontból akár jelnek is tekinthetjük: az ünneplés bajoroktól származó kezdeményezését - akik számára teljesen természetes a közéletben való részvétel - olyan „égi noszogatásnak” is felfoghatjuk, amely azt üzeni nekünk: hasonló közéleti rendezvényekre van szükség hazánk egyházi és világi színterein. Ittzés János elnök-püspök a sajtótájékoztatón világossá tette: a történelemnek van egy teológiai dimenziója, amely láthatatlanul is sokkal nagyobb hatással van az események alakulására és a fejlődés irányára, mint azt az ember a maga történelemformáló erejéről és gondolatairól hiszi. Amikor tehát az egyház egy számára is kedvező változást hozó történelmi fordulópontot ünnepel a történelem Urának felajánlott hálaadással, akkor nem csupán a múltra emlékezik, hanem egyúttal Istennek a.világ sorsát irányító bölcsességébe .vetett bizalommal a jövőbe is tekint. Ez a bizalommal teljes jövőbe tekintés lehet az alapja annak, hogy a hasonló közéleti rendezvények szervezésével és hiteles véleményformálással talán sikerül a közeljövőben szemléletváltozást elindítani az egyházban és a társadalomban egyaránt. Mai közállapotainkat szemlélve valószínű, hogy ehhez a folyamathoz teljes nemzedékváltásra lesz szükség, de már ma elkezdhetjük megteremteni azt az egészséges egyházszociológiai közeget, amelyben felnevelkedve az utánunk jövők már könnyedén és természetesen nyitják meg azokat az egyház és társadalom között húzódó határokat, és bontják le azokat a kifeszített szögesdrótokat, amelyek metaforikus értelemben még mindig a lelkűnkben rozsdásodnak. ■ P. G. Napi ébredések Egy hosszú, fáradságos nap után arra ébredek, hogy a nap első sugara melengeti arcomat. Mintha simogatni szeretne, lelket önteni belém: „Indulj, kelj fel, ma új és új lehetőségek várnak rád!” Elképzelem, mennyi mindent kell ma tenniük, s gondolatban elém szaladnak az én feladataim is. Gyorsan futnak felém, ám ma úgy érzem, ami máskor mázsás teherként lógott rajtam, hogy cipelésében majd’ összeaki - mint a nap sugara - megmelengette reggeli fényével arcomat. Hazaérkeztem. Megtaláltam, amire egész nap vágytam. Otthon vagyok. Szeretteim csacsognak körülöttem, én pedig felülről jövő türelem-Talán többet is ígér, láthatatlan kezével fellelkesít, felvidít tompultságomból. Elindulok. A jól megszokott úton vagy talán egy vadonatújon, s közben azon veszem észre magam, hogy mosolygok, és az emberek visszamosolyognak rám. Jó napjuk van talán — gondolom -, vagy velem történt valami megmagyarázhatatlan? roskadtam, ma könnyű, mint a pille. Szinte ajándék, hogy véghezvihetem mindazt, amit tennem kell. Mi vagy ki segített rajtam? Honnan nyertem derűt és erőt? Az új lehetőségeket kitől kaptam? Egy láthatatlan kéz nyúlt utánam. Az az öröktől fogva létező és közöttünk jelenvaló szólt közbe az életemben, akit ugyan nem láthatunk, de mel nézem őket. Leszáll az éj. Holnap egy új nap veszi kezdetét, amelyen újra elindulok, hogy a napom végén otthonra leljek. ■ Szarka Éva (Jelzőtűz - Tizenegy bátorító szó. Szerk.: Szabó Lajos, Luther Kiadó, Budapest, 2007) Valentin Popovici Mikor a bűn az ajtóm előtt hever... Ha a bűn az ajtóm előtt hever, és rám van vágyódása, S én kinyitnám, hogy békétlenség lelke kerítse házam hatalmába, Uram, Te tartsd erős kézzel a zárat, nehogy kinyissam, Hogy házamat bűn, gyűlölet ne bitorolhassa! S ha az élvezetek álarcával gyűlöletet rejteget Az ádáz gonosz hitszegő, amikor fenyeget, És ha ablakomból hallom: „Itt a káprázatos Babilon!” Uram, Te légy akkor erős váram, s ablakon túl, oltalom. Hogyha gyenge tekintetemet a világ felé fordítom, Hogy megpihenjen, az egy tál lencséken, és hamis fényű szemétdombokon, Te add a Világ Világosságát, légy igazságom, életutam, Hogy ne feledjem: a sár bemocskol, s a bűnnek vétekszaga van. Hogyha aljas árnyak körül hangok törnek, félelmetesek, Midőn erőm fogyni látszik, félelmemet te vedd el. És ha Dótánnál az ellenség gúnyol, csúfol, s én rettegek, Láttasd velem mentő sereged: vitézeket és tűzszekereket! Mikor a világ dalára a szívem húrja válaszol, S az ellenség zűrzavaros dobszavára lelkem is már-már dalol, A megváltottak énekét add szívembe, s számba zsoltárokat, Hogy csak Téged dicsérjelek, csak Tégedet, s mást soha! Amikor éjnek leple alatt a sátán jönni készül, Vékámat konkoly-méreggel megtölteni készül, Te állíts őrt ajkaimhoz, hogyha szólok, ne zagyvaságokat, S barázdámba mást ne vessek, csak szent igemagvakat. Fordította: Horváth Csaba HETI ÚTRAVALÓ Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Ef 2,8) Szentháromság ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli és heti igéivel Isten tanúságtételre hívja Krisztus mindenkori követőit. Az ő utolsó kijelentése ez volt: „...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek, (...) egészen a föld végső határáigf (ApCsel 1,8) A mi bizonyságtételeink által is „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön, és az igazság ismeretére eljusson” (íTim 2,4; LK). Az ő szava megváltoztatja az ember életének irányát. „Nem elég hinned, hogy Isten neked kegyelemből örök életeiének akar ajándékozni; hanem bírnod kell a Szentlélek bizonyságtételét, hogy az örök élet Isten kegyelméből valósággal is a tied lesz” - tanít Luther. „Tekints, mi oltalmazó Istenünk, és nézd a te szolgáidat!” (GyLK 726) „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8,16) mi is, egyben Krisztus örököstársai, örömhírének tanúi, „mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Csodálatos halfogása által erre a küldetésre adott megbízatást Jézus a magát bűnös embernek valló Péternek: „Nefélj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,10) E missziói munka az emberek élve kifogását, életben hagyását jelenti, szemben a halászással, Péter eredeti foglalkozásával. De hogyan történik a kimentés a halálból? „Tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket” (íKor 1,21), mert a kereszt igéje Isten hatalma és ereje! Tanúságtevői elhívását Jézus Atyjával előre megbeszélte, „odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Lk 6,13). Isten Bételben másodszor is megjelenik a vele viaskodó Izráelnek; új nevére emlékezteti, s megerősíti az ősatyáknak tett ígéretét: „Én vagyok a mindenható Isten! (...) Neked adom azt a földet, melyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam..” (íMóz 35,11.12) Az Isten Lelke által tudja betölteni prófétai küldetését Ezékiel, s elhívója nevében tanúskodik: „így szól az én Uram, az Úr!... Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele..!’ (Ez 2,4.7) Ez az ősi missziói parancs máig érvényben van! Nem kell Mózes törvényét és a körülmetélés igáját pogányokból lett keresztények nyakába tenni; így döntött az apostoli gyűlés Jeruzsálemben, ahol ez volt Péter vezérigénkkel összecsengő utolsó mondata: „Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.” (ApCsel 15,11) E tanúságtételnek is volt előzménye: „...én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz (tagadásaidból), erősítsd atyádfiáit’.’ (Lk 22,32) Ő sem saját erejéből tért meg; de Ura cselekedett benne, miként a másik „oszlopapostolban”. Pál azért lehetett Ura tanúságtevője a pogányok között, mert megragadta őt az, akit üldözött! Kövessük őt: „...futok egyenest a célfelé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért!’ (Fii 3,14) Serkenj fel! „Ébredj, bizonyságtévő lélek!...” (EÉ 467) ■ Garai András
