Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-20 / 38. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. szeptember 20. » 3 Századik munkaévkezdés A kőbányai evangélikus gyülekezet centenáriuma ^ A főváros mai X. kerülete a múlt század elején még álmos, vidéki városhoz volt hasonlatos, míg a környéken hirtelen ugrásszerű fejlődésnek nem indult a gyáripar. A lakosság számával az evangélikusok létszáma is nőtt, akiket Majba Miklós hitoktató lelkész kutatott fel. Áldozatos, sokrétű munkájának köszönhetően a Pesti Evangélikus Egyház egyik lelkészi köreként 1909 szeptemberében elindultak a rendszeres istentiszteleti alkalmak egy iskolai tornateremben. Ezért a száz esztendőért adtak hálát a kőbányai hívek múlt vasárnap, a tanév- és munkaévkezdő istentiszteleten. „Áldjad, lelkem, az Urat, és nefeledd el, mennyi jót tett veled!” - választotta prédikációjának alapigéjéül az Útmutató heti igéjének kijelölt zsoltárverset Fabiny Tamás püspök, a gyülekezet egyik korábbi lelkésze. Személyes emlékeit is felelevenítő igehirdetése ráirányította a figyelmet a kőbányaiak gazdag múltjára, a templomépítés folyamatára és örömére, a múlt és a jelen hűséges, áldozatokat is vállaló gyülekezeti tagjaira, valamint az egyházközségben korábban - nem mindig könnyű körülmények között - szolgáló lelkészekre. Az ünnepi istentisztelet liturgiájában a püspök mellett Smidéliusz András és Benkóczy Péter, a gyülekezet előző és jelenlegi lelkésze is részt vett. S mivel ezen a vasárnapon kérték Isten áldását az új tanévre is, Ecser Blanka furulyajátékkal, Kiss Veronika és Regős László Pál pedig imádságok felolvasásával szolgált a liturgiában. Az ünnepi közgyűlésen több korábbi lelkész üdvözlő szavai után Verbai Lajos polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket. Az alkalom szeretetvendégséggel zárult a templom alatt lévő gyülekezeti teremben, amely színpaddal is el van látva. Az sem kulisszatitok, hogy 1991. október 30-án ebben a helyiségben tartotta első előadását Udvaros Béla vezetésével az Evangélium Színház. ■ BZs Ledöntötték Luther szabadkai szobrát Ismeretlen elkövetők ledöntötték Luther Márton szobrát Szabadkán az evangélikus templom előtti parkban - írta hétfői számában a Magyar Szó című vajdasági napilap. Vasárnap délelőtt az istentiszteletre érkező hívek vették észre, hogy valaki vagy valakik ledöntötték a Luther-szobrot. Dolinszky Gábor, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban lelkésze a Magyar Szónak elmondta, hogy esténként gyakran fiataloktól hangos a tér, amelyen Luther Mártoné mellett Kálvin Jánosnak és Szabadka történetírójának, Iványi Istvánnak a szobra áll. A lelkész szerint nem Luther vagy az evangélikusok ellen irányult a támadás, hanem egyszerűen a Lutherszobor volt a legközelebb a vandálokhoz. Mivel a mellszobor talapzata hozzávetőlegesen háromszáz kilogrammot nyom, csak szándékosan dönthették le - véli a lelkész. Weiss Rudolf, az egyházi zsinat világi alelnöke abban bízik, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőket. A magyar és német hívek temploma előtti teret a három szoborral két éve alakították ki Szabadkán. M MTI A cél a gyümölcstermés Dunakeszi hívek ünnepe a hetvenéves falak között ^ „ Születésnapon vagyunk együtt!” - kezdte meg a hálaadó istentiszteletet Kovács László lelkész a dunakeszi templomban szeptember 13-án délután. „Bár egy templom életében hetven év nem sok, egy gyülekezet vagy egy ember életében jelentős állomás” - folytatta a gondolatot immáron Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke, miután felolvasta az igehirdetés alapigéjét, Jn 15,5-öt. pök ebből a kiadványból olvasta fel Bolla Árpád, a gyülekezetben tizennégy évig szolgáló lelkész 1971-es körlevelének pár mondatát, utalva a nehéz időkre, melyekben a Krisztusban maradás tartotta meg a kicsiny nyájat. MekisÁdám esperes szintén a múltat idézte, majd elmondta, Templomot azért építünk, hogy legyen hol megélni a közösséget, és hogy együtt maradjunk meg Jézusban, a szőlőtőben. Jó gyümölcsöt csak az tud teremni, aki őbenne marad. Ha leszakadunk, jaj nekünk! Záró szavaiban a püspök köszöntötte azokat, akik először voltak a templomban, majd a régi tagokhoz fordult, felszólítván őket: „Maradjatok továbbra is! Isten igéjére lehet építeni: higgyétek el, örök!” Az istentiszteletet követő közgyűlést a gyülekezet felügyelője, Karvai Ottóné vezette, akinek az évfordulóra összeállított, képekkel és dokumentumokkal teli füzetecskéért is igen hálásak lehettek a jelenlévők. A szeretetvendégség alkalmával a püshogy a súlyosabb problémáktól mentes dunakeszi gyülekezetre mindig derülten és nyugodt szívvel gondol. A hálaadó istentiszteleten, a zsúfolásig megtelt dunakeszi templomban nem az épület került középpontba, hanem a falak mögötti közösség és a hálaadás a gyümölcsöket termő múltért azzal a reménnyel, hogy Isten nem hagyja el ma sem azokat, akik valóban benne maradnak. ■ Horváth-Hegyi Áron Üzenet az öltözőből Az evangélikus presbiterek országos találkozójának (EPOT) nyitóáhítatában hatalmas öltözőhöz hasonlítottam a pestszentimrei Sportkastély impozáns épületét, melybe félidei szünetre, eligazításra érkeztek gyülekezeteink presbiterei. A kép talán némi magyarázatra szorul: presbitereink az általános egyházi tisztújítás keretében 2006- ban hatéves szolgálatra kötelezték el magukat. így most, három esztendő után igencsak aktuális volt megkérdezni: vajon hogyan is áll a mérkőzés? Mit nyújtottunk eddig a pályán? Csapatunk nyerésre vagy vesztésre áll? Megtaláltuk-e a helyünket a küzdőtéren, vagy csupán közelről szemléljük a játékot? Vajon mit sikerült megvalósítani a presbiteri eskü felelős vállalásaiból? Ismerjük-e egyáltalában egyházunk törvényes rendjét, melynek elfogadására és megtartására ígéretet tettünk? Valóban őrizzük és építjük-e gyülekezetünk belső békéjét? Készségesen támogatjuk-e mindebben egyházi elöljáróinkat? Vajon példásan élünk-e? Miben járunk elöl a gyülekezet szolgálatában? Súlyos, szinte gyónási kérdések ezek, melyekre minden megválasztott és esküt tett presbiternek személyesen kell választ adnia Isten előtt. Ha deficites az első félidő mérlege, ha vádol megannyi mulasztásunk, akkor érdemes meghallanunk az első EPOT igei mottójának feloldozó, bátorító üzenetét: „Isten munkatársai vagyunk!’ Mesteredzőnk, Pál apostol, nem vádlóan kérdezi: valóban Isten munkatársai voltatok az elmúlt három esztendőben? Sokkal inkább bátorítóan hirdeti a lehetőséget: Isten munkatársai vagyunk, lehetünk az induló második félidőben! Őszintén szólva: a mérkőzés állása nem túl biztató, a továbbjutási esélyek erősen kétségesek. A globális gazdasági és morális válság nemcsak kívülről szorongatja egyházunkat, de pusztítóan jelen van belülről, gyülekezeteink mindennapos életében is. Ezzel szembesítenek minket a makacs tények, egyházunk, gyülekezeteink sokkoló népmozgalmi és egyéb statisztikai adatai. Mit tehetünk mindezzel szemben a következő esztendőkben? Először is tudomásul kell vennünk, hogy a játéktér adott: ott kell játszanunk, ahol Mesterünk pályára küld. Nem a külső körülményekkel, az ellenféllel kell foglalkoznunk: ezek objektív adottságok. Amin viszont változtathatunk, és kell is, hogy változtassunk, azok a belső feltételek: a mi személyes felkészültségünk, hozzáállásunk, erőnlétünk, küzdeni tudásunk. Nem lehet arra számítani, hogy majd csak kihúzzuk valahogy ezt a három évet. Nem lehet döntetlenre, tisztes vereségre játszani. Elfogadhatatlan a jól ÉGTÁJOLÓ (t> ismert mentegetőzések széles skálája: kis egyház vagyunk, az elmúlt negyven év, a kommunizmus, a kapitalizmus, a korszellem, a gonosz média, a „balsors, aki régen tép” és hasonlók. Mindezeket a körülményeket jól ismertük már három esztendővel ezelőtt is, amikor önként igent mondtunk, mi több, esküt tettünk a felelős presbiteri szolgálatra. Most Mesterünk szembesít egyéni és közös vállalásunkkal: „Isten munkatársai vagyunk!" Milyen szépen zengett az ének a sportcsarnokban, a nyitóáhítat végén: „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. Kegyelem, hogy veled járó tanítványok lehetünk.” (EÉ 475,1) Ezzel érkeztünk meg az EPOT kulcskérdéséhez: valóban tanítható tanítványok vagyunk-e? A találkozón gazdagon bomlott ki a presbiter szó sokrétű tartalma: elöljáró, vén, lelki munkás, küldött... De mindenekelőtt és -fölött: Krisztussal járó tanítvány, aki hajlandó nap mint nap tovább tanulni a Mesterrel járó élet elméletét és gyakorlatát. Nem tudom, kiben mi maradt az első EPOT után. Várjuk az őszinte visszajelzéseket. Lehet, hogy vannak, akik mást vártak. Talán a korábbi országos találkozók felhőtlen fesztiválhangulatát. A „jó nekünk együtt lenni” erőt adó, de kissé önző és gyorsan múló örömét. Ám a pestszentimrei „öltözőbe” nem csak ezért hívattunk. Hiszem, hogy ebben az együtt töltött hét órában is kaptunk erőt adó igét, átélhettük a közös éneklés és a testvéri találkozás örömét. De az EPOT másról (is) szólt: a felvállalt szolgálat felelősségéről. A közösen kimunkálandó stratégia megvalósításáról. Arról, hogy mit tehet minden egyes presbiter a maga helyén azért, hogy evangélikus egyházunk valóban az egymással szolidáris gyülekezetek közösségévé formálódjék a közeljövőben. Természetesen elképzelhető, hogy akad olyan presbiter, aki nem tudja vállalni a tanítványi összjáték szabályait: a közös tanulás és szolgálat terheit. Erről is esett őszinte szó az öltözőben, az ünneprontás szándéka nélkül. A sportképnél maradva: bátran lehet cserét kérni a félidőben. Ha valaki netán lesérült volna, nem találja a helyét a csapatban, képtelen az összjátékra - becsületesebb, ha cserét kér. Természetesen változatlanul helye van a gyülekezet közösségében, de a presbiterség nem válhat üres formalitássá, örömtelen nyűggé. Reméljük, hogy kevesen akarnak élni a csere lehetőségével. Szeretném hinni, hogy a legtöbben megújult reménységgel, ébredő és erősödő tanulási vággyal, felelős küldetéstudattal tértek vissza gyülekezetük küzdőterére. Indul, sőt már meg is kezdődött a második félidő. Talán még nem késtünk el ezzel a közös öltözőbe vonulással, kollektív önvizsgálattal és közös útkereséssel. Valami elkezdődött a pestszentimrei Sportkastélyban, aminek folyatását az egyház Ura megáldhatja. Hála minden közreműködőnek, a remek házigazdáknak; köszönet a lőrinci és imrei csapat vendégszeretetéért! Igyekszünk majd lapunk presbiteri oldalán feldolgozni a jelenlévőktől sms-ben érkezett sok-sok kérdést. így folytatódhat a megkezdett közös gondolkodás, erősítve az evangélikus presbiterek formálódó, szolidáris, tanuló közösségét. Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
