Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-13 / 37. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. szeptember 13. » 13 „Isten munkatársai vagyunk.” (lKor 3,9) EPOT EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA ^ Az evangélikus presbiterek országos találkozója (EPOT) délelőtti fórumbeszélgetésének két résztvevőjével is hosszabb interjút készített a Magyarországi Evangélikus Egyház központi internetes honlapjának szerkesztője, Bolla Zsuzsanna. Az alábbiakban e két beszélgetésből vett idézettel szeretnénk ráirányítani olvasóink figyelmét a szeptember 12-i eseményre, illetőleg annak tematikájára. (Az interjúk teljes terjedelmükben a www.evangelikus.hu címen olvashatók.) Az egyik nagy gyógyszeripari cégnél dolgozó Győrfi Károly vegyészmérnök alapképzettségű gazdasági szakember; 1986 óta az óbudai gyülekezet presbitere, 2006 óta pedig felügyelője.- Ön szerint mi egy gyülekezetben a presbiterekfeladata ?- Szükséges lenne definiálni, hogy milyen a jó presbiter. Javasolnám is egy olyan pár oldalas kiadvány elkészítését, amelyben kifejtenénk ezt. Reformátusoknál van egy jól forgatható könyvecske erre, ezt át lehetne ültetni evangélikus formába. Ha az emberek tudnák, konkrétan mit is várnak el tőlük, mit is kell tenniük, akkor tükörbe tudnának nézni, és szembesülnének azzal, amiben hiányosságok vannak. Véleményem szerint a presbitérium feladata az infrastruktúra megteremtése: világítás, fűtés, templom, parókia rendbetétele. De ez mind „díszlet” ha tartalommal nem töltjük meg. A presbitereket is be kell vonni a lelki építkezésbe. Lehet áhítatok és imaközösségek tartására is felkérni őket. Tanulhatunk egymástól imádkozni. Ha hittel, ráérzéssel, Istenre figyelve tudunk közösen imádkozni, abból mindannyian épülünk. A hit óriási erő. A kommunizmus győzelmében hetven évig hittek. A nemzetiszocializmusért harcoltak az esztelen végig. Ma bálványimádás van: a pénz mindenhatóságában hisznek, aztán az egészség megroggyan, és vége mindennek. Az istenhit azonban kikezdhetetlen. Ez az egyetlen, ami stabil. Ha istenhitem van, akkor erős vagyok, és a nehéz feladatokat, nehézségeket is könnyebben hidalom át, az örömömet is másképp élem meg. A presbitériumnak igazi csapatnak kell lennie. Együtt kell munkálkodni. Jó, ha mindenre van szakember, pénzügyekre, építésre, gazdasági dolgokra más és más ember figyeljen. A céges csapatmunka tapasztalatait az egyházban is lehet hasznosítani. Világi munkánkat nyugodtan alkalmazhatjuk az egyházi életben is. Én menedzserszemléletet hozok be az egyházba. Delegálom a feladatot a gyülekezetben, irányítok. Hiszem, hogy egy gyülekezetét is menedzselni kell. Ezen sok minden áll vagy bukik. Mi egy szent ügyet menedzselünk, és nem profitot hajhászunk, mint egy cég. Ezen felül áll a lelkiség, ami számomra rendkívül fontos, de egy szeretetvendégség a lebonyolításról szól. Vallom, hogy már most kell készülni a 2012-es presbiteri választásra. Fontos szempontnak tartom egy presbiternél, hogy legyen vénája, elkötelezettsége arra, hogy képezze magát. * * # Fábri György, az MTA korábbi kommunikációs igazgatója, a Mindentudás Egyetemének egyik fő szervezője Csömörön, evangélikus családban és közösségben nőtt fel.- A nyolcvanas évek végén a rendszerváltozás óriási helyzeti változást idézett elő az egyházban. Ugyan a puha diktatúra könnyebb volt, mint a háború utáni, egzisztenciális veszélyekkel, lelki megnyomorításokkal terhes időszak, mégis egyfajta fellélegzésnek lehettünk tanúi. Felbukkant azonban egy bizonyítási kényszer: a korábbi időszakot sok megaláztatásban, méltatlan leszorítottságban megélt egyház fel akarta mutatni a maga fontosságát, szükségességét, életrevalóságát. Sok sérelem halmozódott fel, sok hántást kellett elszenvedni, miközben még ezek az elnyomott helyzetek sem voltak tiszták. Ennélfogva a váltás sem volt egyértelmű és tiszta, nem tudtunk a múlton igazán túllépni. Emiatt felgyűlt sokféle lelki görcs, én az egyházban jelenleg tapasztalható negatív jelenségek többségét ennek tudom be. Feltűnő a számokhoz és mennyiségekhez való ragaszkodás: legyen sok hívőnk, legyen sok templomunk, legyen sok intézményünk. Ezt meg lehet érteni olyan évtizedek után, amikor az intézményeket be kellett zárni, a hívőket próbálták elidegeníteni. A kilencvenes években ezeket a materiális dolgokat biztos alapoknak vélték az egyházban, hiszen végre lehetett konferenciákat tartani, szeretetintézményeket működtetni. Miután évtizedeken át azt hallottuk, hogy az egyház sajátos módon ki fog halni, természetes volt az is, hogy a hívek számával is elkezdtek foglalkozni: mégis mennyien maradtak meg az elmúlt évtizedek után? De a kövekhez és számokhoz való ragaszkodásba az egyház mintha begörcsölt volna. Ráadásul egy hosszú távon ép lélekkel nem tartható kapcsolat formálódott a döntéshozatal, a kormánypolitika és az egyház között. A politikához, a nyilvánossághoz és a hatalomhoz való viszony az érdekérvényesítésben, a javak visszakapásában hasznosnak mutatkozott, de a kialakult rossz kompromisszumokon itt az ideje, hogy túllépjünk.- Hogyan lehet ezeket a görcsöket feloldani? Hogyan tudnánk mielőbb a köveken és a számokon túllépni, az intézményesülésen, állami kapcsolatrendszerhez való viszonyon változtatni?- Ilyen görcsökön mások is átmentek, az egész ország, de éppen az egyháznak van jó sorsa a legtöbb társadalmi intézményhez képest, hiszen van mihez vissza-, de még inkább előrenyúlnia. Az igében, az Istennel való találkozás megélésében, a kegyelemben van annyi tartalék, mozdító erő, ami feloldja a görcsöket, ami odébb lendíti az egyházat. Lelki ébredés csak a Lélektől jöhet. Lehet, sőt kell is reformokat, stratégiát csinálni, de mindenekelőtt olyan emberek kellenek, akik megtalálják azokat a lelki erőket, amelyek a lelki ébredést motiválják. Megvendégelt angyalok ► Van egy különleges falu Magyarországon, ahol - bár hihetetlennek hangzik - angyalok laknak. Hogy ezt csupán az elfogultság mondatja-e velem, vagy tényleg igaz, kiderülhet a következőkből... Arnót Borsodban van, Észak-Magyarországon, Miskolc mellett. Kicsi nyáj, hatalmas múlttal. A fáma szerint 1565-től élnek itt evangélikusok. Volt idő, amikor sok ezren tartoztak ide, hiszen artikuláris helyként a környék teljes evangélikussága - Miskolctól Sajókazáig - Arnótra járt. gyerekei vagy rokonai. Ugrálóvár és medence, homokozó, focilabda és tollas az udvaron. És nemcsak a gyerekek élvezték mindezt, hanem az őket elkísérő jó néhány fiatal szülő is, akik sátrat állítottak, vagy éppen csocsóasztalt szereltek össze. A gyülekezet felnőtt tagjai ebédre érkeztek. A babgulyás - hogy lássa min-Jelenleg majdnem kétszázan vagyunk a számontartottak. De... A szinte teljesen keresztelő nélkül eltelt hosszú évek véget érni látszanak, s úgy tűnik, megfordul a tendencia. Az elmúlt két-három évben több mint tíz kisgyermek részesülhetett a szentségben, és vált ezáltal - megvallottan is - Isten gyermekévé, egyúttal potenciális résztvevőjévé a gyermekek részére is szervezett, játékos gyülekezeti programoknak, áhítatoknak. A fiatal szülők nem mentek el külföldre vagy az ország másik felébe -denki, hogyan is kell ezt csinálni - kora reggel óta készült a bográcsban. A süteményestálak, a sörösrekeszek vagy éppen a helyi pálinka hirtelen közösségformáló tényezővé minősültek át. Délután négy órakor kezdődött a valódi csoda. A sok, mindig siető ember a napot kettéosztó, kellemesen hűvös templomban tartott áhítat után úgy döntött, maradna mégegy kicsit. Visszaültünk az asztalokhoz. Nem kellett különleges program, koncert, előadás - csak beszélgettünk. Aztán valaki énekelni kezdett. mint ahogyan ezt fájdalmasan meg kellett szoknunk -, hanem a faluban telepedtek le. Egyre többen... A gyülekezet pedig lassan elkezd megújulni. Hogy a távolabbról érkezők is idetaláljanak, szerettünk volna egy laza, kötetlen hangulatú, mégis egyértelműen egyházi és evangélikus programot tartani. Ahol mindenki akkor jön vagy megy, amikor kedve tartja, addig marad, ameddig szeretne, nem kell túl sokat alakítania a viselkedésén, és közösségben lehet. Aki tudja, mit jelent a keresztelési anyakönyv éveken át tartó tömör bejegyzése: „Ebben az évben keresztelő nem volt” az azt is tudja, mit jelentett, amikor ezen a délelőttön újra gyerekek rohangáltak önfeledten a parókia udvarán. Evangélikusok -• és nem csupán azért, mert a lelkész Szépet és régit. Ami bár nem róla szólt, mégis tudtuk, hogy igaz. Időközben befutottak a munkából érkező fiatal párok is. A generációs különbség eltűnni látszott. Este fél kilenckor indult haza az utolsó kis csoport. Jézus azt mondta, az Isten országa közöttünk van. Egymáson keresztül, egymás között építjük. És ezek az egyedi módon megépített falak nem elválasztanak bennünket, hanem barátságossá tesznek. Olyan emberré, aki bár maga nem tudja, mégis Isten eszközévé válik, és az Isten szeretetét teszi vagy teheti kézzelfoghatóvá a vele találkozó számára. Angyallá válhat. Olyan angyallá, akit valaki - talán tudtán kívül - megvendégel. Mint Arnóton. ■ Buday Barnabás
