Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-06 / 36. szám
6 -« 2009. szeptember 6. FÓKUSZ Evangélikus Élet Kitüntetett pedagógusok „Mi óvó nénik vagyunk itt. Valahogy ez kedvesebb...” - mondja arra a kérdésemre, hogy minek is tekinti magát. Ez évben a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ óvodájában dolgozó Tóthné Szebeni Gyöngyi kapta az év óvodapedagógusa elismerést.- Öttevényen születtem, középiskolába Csornán jártam, a Hunyadi János Óvónőképző Szakközépiskolában érettségiztem - kezdi a bemutatkozást. Ezután két évig a szülőfalumban dolgoztam, majd felvételiztem Sopronba, az óvónőképző főiskolára. Ekkor jelent meg a pályázat, hogy a győri evangélikus gyülekezet induló óvodájába óvónőket, keres. Tekus Ottó lelkész úr hívott elbeszélgetésre. így kerültem Győrbe, ezért egy év halasztást kértem a főiskolán, majd a levelező tagozatot kezdtem el. Közben férjhez mentem, és megszülettek a gyermekeink. Rebeka tizenöt, Lackó tizenhárom és fél éves. Egész családunk evangélikus. 2005-ben született még egy kislányunk, Tamara. Most egy éve, hogy újra dolgozni kezdtem.- Mikor érlelődött meg Önben az elhatározás, hogy kisgyermekek nevelését választja élethivatásául?- Arra nem emlékszem, hogy ez konkrétan megérlelődött volna bennem. Arra viszont igen, hogy már általános iskolás koromban a szomszéd gyerekekre vigyáztam. Óvodás korúak voltak, de volt közöttük kisebb is. A tágabb családon belül pedig - talán nem tudatosan - valahogy körém gyűltek a gyerekek. Sokat meséltem nekik. A pályaválasztásnál minden bizonnyal ezért került képbe a csory „Hitelesnek kell lennünk a gyermekek előtt. Ők még nagyon formálhatók, és úgy bíznak bennünk, akár a saját szüléikben” - vallja Dérné Csepregi Klára. Az Orosházi Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa izgatottan készül az új tanévre, hiszen ismét egy osztályra való hatéves gyermekkel ismerteti meg nemcsak a betűk, hanem a hit világát is. Közvetlenül a becsengetés előtt nyilatkozott lapunknak annak apropóján, hogy a közelmúltban az év tanítója címmel tüntette ki a Magyarországi Evangélikus Egyház.- Evangélikus családba születtem, az Orosházával szomszédos Pusztaföldváron tanyasi kislányként nevelkedtem. A falu családias, természetközeli légkörét és az általános iskolai éveket meghatározó élményeim közé sorolom. Első tanítónénim, a mindig lelkiismeretes és precíz Lövei Istvánná, Olgi néni igazi példaképemmé lett, de a falusi iskolában később is több tiszteletreméltó pedagógus keze alatt voltunk, nem egy közülük egykor evangélikus kántortanítóként szolgált. Ilyen volt például konfirmáló lelkészem, Benczúr Zoltán felesége is. Mellettük édesanyám volt az, aki mindig arra nevelt minket, hogy a tanulás érték. Debrecen-Visszajárnak az egykori ovisok Interjú Tóthné Szebeni Gyöngyivel, az év óvodapedagógusával nai szakközépiskola. Ezt azóta sem bántam meg.- Az óvónőképző szakközépiskola milyen szakmai alapot adott?- Szakmailag nagyon sokat jelentett nekem. Szakmai gyakorlatra a gyakorlóóvodába jártunk. Először beülhettünk foglalkozásokra, figyeltünk, jegyzeteltünk, azután mi kerültünk előtérbe. Foglalkozásokat kellett vezetni, az iskola tanárai bent ültek, majd értékelték a munkánkat, illetve önmagunkat is értékelnünk kellett, ebből nagyon sokat lehetett tanulni. Voltak szakmai hetek is. Fontos az a szempont is, hogy egy középiskolás tanulónak még nem kell foglalkozni a mindennapi gondokkal, a megélhetéssel, a párválasztással... Csak a tanulmányainkra figyelhettünk.- Akkoriban a keresztény nevelésről nem taníthattak az óvónőképzők.- Valóban nem, akkoriban még nem voltak különböző szakmai programok, amelyek közül választhatott egy óvoda. Egységes országos program alapján dolgozott mindenki.- Visszatekintve milyennek értékeli azt a régi, egységes szakmai programot? És milyen alapokon nyugszik most a győri evangélikus óvodában zajló nevelés?- A régiben teljesen meg voltak szabva napi teendőink. Olyan mélységig, hogy például mikor legyenek az étkezések, vagy hogy naponta legyen öt perc testnevelés... Előírták a napi feladatokat is, például szerdán mese vagy éppen környezetismeretfoglalkozás volt. Mi itt, a győri evangélikus óvodában az „Óvodai nevelés játékkal, mesével” programot választottuk, mert úgy gondoltuk, hogy ez áll a legközelebb a gyermekek életkorához, és ebbe tudjuk leginkább beleilleszteni a keresztény nevelést. Mert ez nem azt jelenti, hogy egy-egy órára éljük meg a hitünket, hanem az egész napunkat, életünket átszövi.- Van-e valami speciális „szakterülete”?- Speciális nincs, viszont a barkácsolás, kézműveskedés nagyon közel áll hozzám, virágkötészetet is tanultam, haladó szinten végeztem. De énekelni is szeretek.- Régen óvó néniknek hívták az óvónőket, ma óvodapedagógusoknak. Minek érzi magát inkább?- Óvó néninek. Mi óvó nénik vagyunk itt. Valahogy ez kedvesebb, még az óvónőnél is. A gyerekek is így hívnak bennünket.- Ön szerint miben nyújt többet egy evangélikus egyházi óvoda, mint bármely más?- Érzelmileg biztosan többet tudunk adni. Azt, ami a hitünkből fakad, és ami kell a gyerekeknek. Az ölelést, odafigyelést, a másik megbecsülését... Elfogadni és elfogadtatni a gyermeket úgy, amilyen - ez alapvető. Mindenkiben van valami értékes tulajdonság, és ha az ember megtalálja ezt és kiemeli, akkor ő is értékesnek érzi magát. Az emberek elzárkóznak a hittől, a gyerekeiket mégis egyházi intézménybe szeretnék íratni. Mert érzik, hogy itt olyan alapozás folyik, amire a gyereknek az élete folyamán szüksége lesz. Az első években volt egy óvodásom, akinek a szülei nem voltak vallásosak. Kérdeztük, hogy akkor miért hozzánk íratták be. Azt mondták, hogy ők nem kapták meg a hitbeli nevelést, de szeretnék, ha gyermekük megkapná ezt a pluszt.- Megkeresik-e később az egykori óvodásai?- 0, igen! A mostani elsős gimisek karácsonyi műsort adtak nálunk, majd leültek a kicsik közé. Kérték, hogy hadd jöhessenek majd vissza egy napra játszani - persze van egy olyan életkor, amikor „ciki” ha beszélgetnek az egykori óvó nénijükkel... Ennek az intézménynek itt Győrben nagy előnye, hogy a templom köré épült az óvoda és az iskola is. A kis elsősök a szünetekben gyakran átszaladnak hozzánk.- Nagycsaládos anyukaként nem fárasztó ez a munka?Itt huszonnyolc gyermek van a csoportjában, otthon pedig várják a sajátjai...- Nem. Az első kettő már nagyobb, a kicsi meg igazi áldás, ajándék. Én mindig sok gyerekről álmodtam, ötről, hatról, de ennyi adatott. Az embert megfiatalítja, ha kis„Azonnal tudtam, hogy itt a helyem” Beszélgetés Dérné Csepregi Klárával, az év tanítónőjével ben végeztem a tanítóképző főiskolát 1977-ben, majd az orosházi 2. számú általános iskolában kaptam állást.- Lényegében akkor pályakezdése óta nem is változtatott munkahelyet, hisz ezt az intézményt vette át a rendszerváltás után az evangélikus gyülekezet.- Amikor felmerült, hogy az egyház lesz az iskola fenntartója, Pintér János esperes és Győri Gábor igazgató lelkész kereste meg a tantestületet. Miután felvázolták az elképzeléseiket, számomra nem is volt kérdés, hogy maradjak-e; azonnal tudtam, hogy itt a helyem. Izgalmas volt belevágni az ismeretlenbe. Lépésről lépésre alakítottuk ki az iskola arculatát, lelkiségét, munkarendjét.- Az épület tehát ugyanaz, az egyházi intézmény azonban mennyiben lett más, mint az elődje?- Természetesen sok tekintetben. A világi iskolában csak a tudás volt a cél. Itt a jézusi szeretet hatja át a pedagógiai tevékenységet. És ez nemcsak a külsőségekben mutatkozik meg, hanem a munkatársak közötti és a gyermekekkel kialakítandó kapcsolatunkban is. Törekszünk arra, hogy folyamatos kapcsolat legyen az iskola és a gyülekezet között: templomi alkalmakat, gyermek-istentiszteleteket szervezünk. Évről évre készülünk a hittanversenyekre, ahol osztályommal már országos első, illetve második helyet is szereztünk. Amikor az osztálytermem falára egy vezérigét kellett választanom, a 119. zsoltár 66. verse mellett döntöttem: „Taníts engem helyes értelemre és ismeretre...!” Ez a mondat segít mindannyiunkat, gyermekeket és felnőtteket is rátalálni a helyes útra.- Miközben Orosházán is érezhetően csökken a gyereklétszám, az evangélikus iskolát továbbra is sokan keresik.- Valóban, látjuk beérni mindazt, amiért hosszú évek óta dolgozunk. Idén is két első osztályt indítunk, és csak azért nem vettünk fel még több gyereket, mert nem férnének be az osztálytermekbe. Tartjuk a kapcsolatot nemcsak saját óvodánkkal, hanem a város többi intézményével is, hogy minél szélesebb körben megismertessük a szülőkkel az itt folyó munkát.- Évek óta első és második osztályos gyermekekkel foglalkozik. Mire i helyezi a hangsúlyt munkája során?- Ennél a korosztálynál különösen is fontos, hogy a pedagógusok < hitelesek legyenek. A gyermekek személyisége ekkor még nagymértékben formálható, és úgy bíznak bennünk, akár a saját szüléikben. Felelős, ugyanakkor lélekemelő feladat megfogni a hatévesek kezét és bevezetni őket a betűk és a keresztény hit világába. Fontos, hogy megszerettessem a gyermekekkel a tanulást és magát az iskolát is, hiszen hosszú évekig koptatják még az iskolapadot. Azonban később is tartom a kapcsolatot tanítványaimmal és szüleikkel. Gyakran kérnek tanácsot tőlem az iskola elvégzése után is. Az pedig mindig örömmel tölt el, amikor egykori kisdiákjaimmal együtt térdelhetek az oltárhoz úrvacsorát venni. Hiszem, hogy akár a gyülekezeteink jövője is múlhat azon, hogy sikerül-e bevonni az gyermeke születik. Idősebb korban máshogy éli meg az ember azt, hogy szülő.- Hogyan fogadta, hogy önt választották az év óvodapedagógusának?- Az évzáró értekezleten tudtam meg. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen díj. Örültem neki, de napok, hetek teltek el, mire felfogtam, hogy mit is jelent ez. A vezető óvónő megmutatta, hogy milyen ajánlást írt rólam...- És reális volt?- Szerinte igen. Én azt gondolom, hogy csak teszem a dolgomat egy olyan óvodában, amelyben szeretek dolgozni.- Kezdődik az új munkaév. Az ajánlás és a díj tudatában másképpen kezdi az évet? Kötelezi ez az elismerés valamire?- Nem, nem érzem, hogy kötelezne. Ugyanúgy tesszük a dolgunkat a mindennapokban. Nem érzem, hogy nekem mást kellene tennem, mint korábban. Az elkövetkezendő huszonöt évben - ami még a nyugdíjig hátravan számomra - megpróbálok megfelelni annak a sok minden jónak, amit a vezető óvónő a jellemzésben írt rólam.- Siker vagy kihívás az ön számára mindez?- Kihívás annyiban, hogy megmaradjak ezen az úton. Szeretnék nem belefáradni, hanem a mostani lelkesedéssel, szeretettel továbbra is tenni a dolgomat, mert a gyerekeknek egyre inkább szükségük van ránk, óvónőkre. A szülőknek egyre több dolguk van, sokszor éppen a gyermekeik számára nincs idejük. Ha ide az oviba belépnek, béke, szeretet fogadja őket. Ezen dolgozunk. Munkatársaimmal úgy érezzük, hogy ezen felül nem teszünk semmi különlegeset. Ha másik óvodában dolgoznánk, akkor is ezt tennénk. ■ Menyes Gyula iskolásokat az egyházközség életébe. Úgy kell dolgoznunk, hogy egész élete során igénye legyen az igehallgatás.- Számított a kitüntetésre?- Nem, nagyon meglepődtem, amikor az igazgatónő közölte a hírt. Itt is szeretném megköszöni az iskolavezetésnek, hogy javasolt a kitüntetésre. Az Országos Egyházi Iroda Oktatási Osztályának pedig minden tanító nevében köszönöm ezt a címet. Örülök annak, hogy nemcsak azoknak a - nagyobb gyermekekkel foglalkozó - pedagógusoknak ismerik el a munkájukat, akik versenyeredményekkel büszkélkedhetnek, hanem azoknak is, akik az „alapozó munkát” végzik. Meggyőződésem, hogy ilyen értelemben sem szabad homokra építenünk, mert csak a szilárd alapra épülhet erős vár.- Van utánpótlás lelkiismeretes pedagógusokból?- Elmondhatom, hogy a mi iskolánkban vannak lelkes fiatal kollégák, akik nemcsak jó szakemberek, hanem - a helyi gyülekezeti ifiből kikerülve - számukra teljesen természetes közeg a gyülekezet is.- Kikből áll az év tanítónőjének családja?- Örömmel tölt el, hogy rendezett családi körülmények között élek. Két felnőtt fiamra nagyon büszke vagyok, és izgalommal várjuk unokám első óvodai napját. Szabadidőmet legszívesebben velük töltöm. ■ László Jenő Csaba
