Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-05 / 27. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. július 5. m- 13 HÉTKÖZNAPI EVANGÉLIKUSOK „Mindig kaptam megerősítést” Beszélgetés Kiss Andrea Zsuzsannával Kórusjubileum és emlékezés Pécsett ► A történet kicsit népmesére emlékeztet. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szorgalmas, tehetséges lány, aki másra vágyott, mint amit a környezetében elérhetett, ezért úgy tíz évvel ezelőtt elhagyta a szülői házat, és a fővárosba költözött. Tanulni, élni, gyökeret ereszteni. S mivel hosszú, nehéz, buktatókkal, csapdákkal teli útra lépett, még ma sem ért a végére. Igaz, mostanra már véglegesen jó irányba fordult a szekér, s - sokak örömére - boldog vég látszik kibontakozni. Akárcsak a valódi népmesékben.- Végzettsége szerint politológus, magas szinten foglalkozott zenével. Ehhez képest egy multicégnél dolgozik, ahol nemigen hasznosítja felkészültségét, tudását. Milyen út vezetett idáig?- Várpalotához és Székesfehérvárhoz köt a családi múlt. Régi evangélikus família vagyunk. Erős igazságérzetem miatt kiskoromtól jogi pályára szerettem volna menni, azon belül pedig a büntetőjog érdekelt. Első körben azonban nem vettek fel, sőt másodszorra is „csak” politológia szakra, így hamar világossá vált számomra, hogy „az Úr útjai kifürkészhetetlenek” Az egyetemet végül elvégeztem, sőt jogra is áthallgattam, így már a tanulmányi évek alatt kiderült, hogy nem ez az én utam. Már akkor megmutatkozott - a társadalmat más részről is jellemző - széthúzás és ellentét, és tisztult előttem a kép. Ami nem csak a kedvemet vette el, hanem a pályába vetett hitemet is. Ekkor már Budapesten laktam, a bátyámmal. Egyetemi éveim alatt új kihívás is adódott: elkezdtem kulturális rendezvényeket szervezni. Bulik mindenhol voltak, de a kulturális rendezvények bizony sokunknak hiányoztak. Hallgattunk klasszikus zenét, tartottunk beszélgetést professzorokkal. Mindenki megmutathatta a másik felét, én pedig nagyon szerettem ezt a munkát.- És a zene?- A zene kezdetektől kíséri az életemet: hatéves koromtól tanultam szolfézst, majd ének-zenei általános iskolába járva elkezdtem zongorázni, később két évig orgonáltam, sőt jártam a fóti kántorképzőbe is. Több kórusban is énekeltem, melyekkel kórusversenyekre jártunk mind bel-, mind pedig külföldre, majd magánúton is tanultam énekelni. Sokan javasolták a zenei pályát, amihez lett is volna kedvem, de egy allergia miatti kihagyás következtében megtorpant a pályám, és elúszott ez a lehetőség, kicsúsztam az időből. Énekelni a mai napig szeretek, szoktam is, de be kellett látnom, hogy - „ember tervez, Isten végez” - már nem leszek profi muzsikus.- Egy nyugodalmas kisvárosból érkezett a főváros olykor őrültforgatagába. Nem félt ettől a hatalmas lépéstől, változástól?- Amikor Budapestre kerültem, a bátyám már egy éve itt élt, s ez nagy segítség, „biztonsági ernyő” volt. A távolság sem olyan óriási Székesfehérvár és Budapest között, sok barátom is itt tanult, vagy ide jelentkezett, így tudatos választás volt ez a tanulmányi helyszín. Azt azonban nem tudtam, hogy mi vár rám. S visszatekintve is csak azt mondhatom: valóban nem könnyű egy ilyen váltás. Az ember óhatatlanul magára marad.- Szülei hogy fogadták a döntését? Nem féltették, hogy „bedarálja” a nagyváros?- Nem tartottak vissza, de - bár ezt soha nem éreztették velem - tudom, hogy féltettek. Amikor csak lehetett, beszélgettünk, s ha valamiért nem tudtam hazamenni hétvégén, hát nem hagyták magukat, felkerekedtek, és ők látogattak meg egy kávéra, egy kis bátorításra. Voltak könnyebb és nehezebb időszakok, ők azonban mindig támogattak és segítettek, ahol csak tudtak.-Jól érzi magát a mostani helyzetében? Megtalálta a helyét?- Igen. Megtaláltam a helyemet, jóllehet nem gondolnám, hogy ez a végleges állapot, hiszen érzem, hogy útközben vagyok. Korábban - amikor az ember egyedül van egy idegen nagyvárosban, ez eléggé érthető - gyakran feltettem magamnak én is a kérdést: biztos, hogy jó úton járok? Azonban mindig kaptam visszajelzést, megerősítést, biztatást, hogy igen, most itt a helyem, itt kell lennem, itt kell boldogulnom. Amit igazolt az a tény, hogy sikerült embernek maradnom, gyökeret eresztenem, egy csodálatos párt találnom, lakáshoz, álláshoz jutnom. Sőt tíz év alapján már az is megfogalmazódott, hogy jó lenne Budapest belvárosából egy kicsit kijjebb, fák, növények, a természet közelébe, a nyugalomba visszaköltözni.- Politológusként, társadalmi, közéleti ismeretek birtokosaként hogy látja egyházunkat?- Minél zavarosabb a világ, annál inkább szükségünk van kapaszkodókra, hitre, reményre, őszinte szavakra, útmutatásra, csendre, ahol a világ zaját ki lehet zárni, megnyugvást lehet lelni. Ugyanakkor azt látom, hogy nehéz kívülről közel kerülni az egyházhoz. Az emberek gyanúsan tekintenek a „templomok világára”. Egy vasárnapi istentiszteletre még csak-csak elmennek, de a többi alkalom, ami már kevésbé arctalan, ahol vállalnia kell az embernek önmagát, a véleményét, az arcát, tudni kell nyitottnak és őszintének lenni, már nem igazán vonzó. Talán jobban, másként kellene megszólítani az embereket. A jó értelemben vett konzervativizmus jegyében az egyház jól bevált rendje csak viszonylag kevesek számára nem idegen, az ismeretlen viszont inkább taszít, mint vonz. Egyre felszínesebbé váló világunkban szűk tér jut az alapos, elmélyült tudásra és érzelmekre. De említenék - egy barátomat idézve - egy másik okot is. „Olyan szomorúak az énekeitek” - hallottam egyszer. Én persze ezt nem így látom, hiszen nekem hitet, reményt, megerősítést adnak az énekek, de talán érdemes elgondolkodni ezen a kívülről jövő, jó szándékú véleményen.- Ha tíz év múlva találkozunk, reményei szerint miről fogunk beszélgetni? Miről fog beszámolni?- Remélhetőleg nem fogunk tudni beszélgetni, mert a körülöttünk szaladgáló gyermekeimre kell majd figyelnem. Hiszen számomra az egyik legnagyobb érték a család. Munka terén most még nem látom, hogy merre fordul az életem, mit szán nekem a jó Isten, abban azonban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy még mindig egy multicégnél fogok dolgozni. A humán, a zenész, az emberi oldalam azt súgja, nem valószínű, hogy végleg összekötöttem magam ezzel az élet- és munkavégzési formával, kultúrával. Akárhogy lesz is, mivel igyekezem keresztényként élni a mindennapjaimat, egy dologban egészen biztos vagyok: hogy félnem nincs mitől, és tökéletesen szükségtelen, mert tudom, hogy erős vár az én Istenem. ■ Gyarmati Gábor Ünnepi koncerttel emlékezett június 28-án, vasárnap a Pécsi Evangélikus Kórus az 1979-es újjászervezésére. Valamilyen formában már a gyülekezet kezdeteitől működött, s az akkori segédlelkész, Szabóné Mátrai Marianna lelkes szervezőmunkájának eredményeként szólalt meg újra. Az irányítást 1981-ben Lovász Péterné Balázs Magdolna zenetanárkarnagy vette át, és azóta is vezeti a munkát művészi igényességgel, Isten iránti elkötelezettséggel. A másodkarnagy Győrffy István, akinek mint orgonakísérőnek és „házi zeneszerzőnek” is sokat köszönhet az énekkar. A kórus repertoárja elsősorban barokk protestáns szerzők műveiből áll össze, de elmondható, hogy felöleli a zeneirodalom legkülönbözőbb korszakait. Figyelemmel kísérik a nagy protestáns zeneszerzők évfordulóit, s műveiket az adott évben kiemelten tűzik műsorra. A harmincöt-negyven fős kórus elsődleges feladata az egyházi év jeles alkalmain való szolgálat. Emellett évente rendszeresen két önálló koncertet adnak a templomban: az adventi időszakban, illetve pünkösdhöz kapcsolódóan. Ezekre olykor meghívják egy-egy testvérgyülekezet kórusát. Rendszeresen részt vesznek az ökumenikus imahét rendezvényein, egyházmegyei alkalmakon, egyházi kórustalálkozókon. Több külföldi testvérgyülekezet kórusával tartanak fenn kapcsolatot, közülük az egyik legfiatalabb a bautzeni (Németország), ahonnan vendégek is érkeztek a mostani rendezvényre. Igazi örömünnep sajnos nem lehetett a jubileumi koncert, inkább emlékezés, hálaadás. Emlékezés azokra a társakra, akiknek élete összefonódott a kórus életével, akik évtizedeken át odaadással hirdették mint kórustagok Isten dicsőségét, de ma már nem lehetnek közöttük. Varsányi Ferenc lelkész egy-egy gondolattal idézte fel az örök hazába távozottak emlékét, s mécsest gyújtott értük. Még nagyon friss a seb, amelyet az egyik alapító tag, Fejér Gábor váratlan elmenetele ejtett a hátramaradottakon. Gábor a basszus szólam tartópillére volt, profi tudással, de amatőr lélekkel, lelkesedéssel. Pécs öt amatőr zenei együttesének volt fáradhatatlan tagja. Két hete, a váratlan halála előtti este még teljes odaadással vett részt a férfi szólampróbán. Másnap döbbenten vették a ma is hihetetlen hírt... Lehet-e így jubileumot ünnepelni, koncertet adni? A másnapi próbán megjelent Gábor egy régi énekes barátja, hogy némileg pótolja a pótolhatatlant... Példáját további énekes barátok követték. A gyülekezet tagjai, a rokonok, barátok vasárnap este zsúfolásig megtöltötték a pécsi evangélikus templomot. Elsőként a harminc éve is elhangzott Josquin des Prés-művet szólaltatta meg az énekkar - „Fogadd el hálaénekem. ..” -, majd Händel és J. Haydn egy-egy művét énekelték. Az előrementekre Győrffy István „Ó, Jézus, amikor sokan nem járnak többé teveled...” kezdetű énekével emlékeztek. Hangszeres muzsika következett ezután. Matthias Pfund, a bautzeni Szent Péter-székesegyház karnagya orgonán /. Haydn és E Mendelssohn egy-egy művét, míg Lovász Tamás J. S. Bach d-moll szvitjének Prelúdium tételét játszotta gordonkán. A lélek mélyéről megszólaló művek a lélek mélyére hatoltak, mint ahogyan Varsányi Ferenc lelkész hálaadó, egyben útravaló gondolatai is a 42. zsoltárból: „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!" A koncert befejező részében Mendelssohn 42. zsoltárának hat tétele hangzott el Gógl írisz mélyen átélt szopránszólójával, a zenész barátokból kovácsolódott „alkalmi” zenekar kíséretével. A köszöntések után a kórus átvehette a gyülekezet ajándékát, az örökké „hiánycikknek” számító kottaállványt. ■ Dönszné Buvári Nóra MEGJELENT A CREDO KÜLÖNSZÁMA Élő kövek egyháza - Az evangélikus megújulás stratégiája A Credo evangélikus műhely különszáma azzal a céllal jelent meg, hogy az egyházunk fejlesztését célzó munka eddigi dokumentumait nyomtatásban hozzáférhetővé tegye. Olvasható benne a tervezett stratégia első vitaanyaga, illetve az ehhez érkezett hozzászólások. A Luther Kiadó gondozásában megjelent kötet szerkesztője dr. Fabiny Tamás, Prőhle Gergely és Bogdányi Gábor. A püspök és az országos felügyelő a bevezetőben a következőképpen vall az ügy fontosságáról: „Egyházunk vezetése, felismerve a hosszú távú és országosan összehangolt egyházfejlesztés szükségességét, 2007 tavaszán kezdeményezte az evangélikus stratégia kidolgozását. A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának döntése alapján egy munkacsoport készítette el a stratégia tervezetét, melybe a legfontosabb fejlesztési szempontok kerültek. Egyéves munkánk eredményét 2008 nyarán, a Szélrózsa találkozón hoztuk nyilvánosságra, s ezzel elindult a stratégiatervezet vitája. Az internetről letölthető anyag azonban mindeddig nem jelent meg nyomtatásban - ennek a hiánynak a pótlására nyújt alkalmat a Credo tematikus száma. Szeretnénk a lehetőséget megragadni és a vitaanyagon túl egy csokorra való véleményt, reflexiót is közreadni. Felkérésünkre sokan tollat ragadtak, lelkészek és nem lelkészek, ismert értelmiségiek, hogy nézeteiket megosszák velünk a stratégiatervezet kapcsán. Sokszínű képet láthatunkolvashatunk, hiszen teológusok és szociológusok, egyházban élők és világi rokonszervezők véleménye egyaránt megjelenik lapunk hasábjain. A stratégia vitájában fontosnak tartjuk, hogy minél több szempont megjelenjen. Reméljük, sokak számára meggyőző bizonyíték a Credóban bemutatott anyag sokszínűsége. Természetesen ezzel korántsem zárult le a vita: bárki közreadhatja véleményét a stratégia honlapján (http.V/strategia.lutheran.hu) vagy a később szervezendő rendezvényeken. Adja Isten, hogy a vita mozgósítsa evangélikus egyházunkat, és az »élő kövek« egyházának felépüléséhez vezessen.” Ára: 895 Ft. Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) és a Huszár Gál könyvesboltban (1052 Budapest, Deák tér 4.) is. A június 28-ai koncert
