Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-28 / 26. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2009. június 28. » 5 •»GYÚJTSD FEL, ISTEN, EZT A VÁROST!« Tanévzárás idősotthonban Vihar utáni búcsú a Viharsaroktól A „katasztrófaturistáknak” csalódniuk kellett: 21-én szokatlanul népes gyülekezet előtt, ugyanakkor nyugodt körülmények között tartotta meg utolsó vasárnap délelőtti istentiszteletét Németh Mihály a békéscsabai evangélikus Nagytemplomban. Az alföldi város viharos körülmények között távozó pásztora többször is lelkésztársai tiszteletére és szeretetére szólította fel a híveket. Egy lelkész búcsú-istentiszteletére máskor is sokan kíváncsiak, ezúttal azonban az átlagosnál is nagyobb érdeklődés övezte Németh Mihály békéscsabai távozását. Néhány hónap alatt egyre többen tudtak az egyházközség vezetésében kialakult konfliktusról, míg egy - a Békés Megyei Hírlapban - június 19-én napvilágot látott interjúban maga a távozó sem rejtette véka alá elköltözésének valós okát: a gyülekezet többi lelkésze nem tud vele együtt dolgozni... A megyei napilap internetes kiadását hamar megtalálták azok is, akik többnyire álnév mögé bújva fejtették ki álláspontjukat, gyakran személyeskedő, provokatív stílusban. A békéscsabai helyzet téma lett az evangélikus levelezőlistán, a Fraterneten, illetve a myLutheren is. A többi vasárnapon a katolikus templom előtt megtalálható koldus is tudta: ezúttal többen lesznek a lutheránusoknál, ezért a Nagytemplom lépcsőjén kéregette a forintokat. Az átlagos vasárnapi igehallgatók többszöröse, a megyei napilap tudósítója szerint mintegy kilencszáz ember vett részt a meglehetősen élénk médiaérdeklődés közepette tartott istentiszteleten. Nyitóénekként az „Isten nekem erőm, bizodalmám” kezdetű ének csendült fel, amely a csabai gyülekezet alapítása óta minden jeles ünnepnapon elhangzik. Németh Mihály Róm 9,16 alapján tartott igehirdetésében többször is utalt az elmúlt hónapok eseményeire. „Ebben a gyülekezetben van valaki, aki nagyon szereti ezt a gyülekezetét és ezt a várost, aki Békéscsabán akart maradni. Ez a valaki kereste, szíve mélyén még mindig keresi az igazságot. Az utóbbi hónapokban bizony többször is az igazságosztó Istent kereste. Mikor fogja megtanulni ez a valaki, hogy nem azé, aki akarja, sem nem azé, akifut, hanem a könyörülő Istené? Akkor, amikor lemond önmaga valós - mások szerint csak vélt - igazságának érvényre juttatásáról. Ha újra rátekint arra az Istenre, aki félretette igazságát, és keresztre adta ezért a valakiért is a Fiát, Jézust - mert ennyire szereti őt” - emelte ki az igehirdető. A távozó lelkész szlovákul is felidézte a városból 1753-ban elűzött prédikátor elődjének szavait. Vandlik Márton akkor e szavakkal búcsúzott a csabai szószékről: „Gyújtsdfel, Isten, ezt a várost!” „Mit kívánhatnék én most nektek, csabai hívek?” - tette fel a kérdést Németh Mihály, „így áldalak benneteket: Gyújtsd fel, Isten, ezt a várost - Szentlelked tüzével!” A prédikáció intermezzójaként - a lelkésszel egy önkormányzati bizottságban dolgozó - Józsa Mihály színművész tolmácsolásában hangzott el Reményik Sándor Kegyelem című költeménye. Távozásának - sajtóból már ismert- okait a búcsúzó lelkipásztor a hirdetések között osztotta meg a gyülekezettel. Arra kérte a békéscsabaiakat, hogy továbbra is szeressék az egyházat, a templomokat, tiszteljék és szeressék az itt maradó lelkészeket. A záróáldást követően az ambóhoz lépve Németh Mihály így fogalmazott: „Voltak, akik azt mondták, hogy biztosan meg akartam koronázni másfél évtizedes békéscsabai szolgálatomat ezzel a délelőttel. Nekem nincsen koronám. Én a töviskoronás Krisztus szolgája voltam itt, és az szeretnék maradni új szolgálati helyemen is.” Elmondta, hogy jeremiási fájdalommal a szívében hagyja el Békéscsabát, majd letette a Kis- és a Nagytemplom nála lévő kulcsait, és - fogasra akasztva Luther-kabátját - civil öltözékben hagyta el az istenházát, miközben a gyülekezet az énekeskönyv 328. énekét énekelte. A távozó lelkész nem engedte meg, hogy bárki nyilvánosan köszönje meg szolgálatát. Az istentisztelet résztvevői- a vasárnapi templomlátogatók mellett jelenlegi és egykori tanítványai, általa esketett házaspárok, a városi közéletben szerepet vállalók - a templom ajtajában személyesen búcsúzhattak el tőle. Itt kapták kézhez a gyülekezet tagjai a Csabai búcsú(s)zó című kiadványt, amelyben tizenöt évi szolgálatát összegzi, és távozásának okait fejtegeti a lelkész, már a vezércikkben is hangsúlyozva, hogy „a békesség érdekében” Németh Mihály július i-jén nyújtja be írásban lemondását, július 14- étől időarányos szabadságát veszi ki, augusztus í-jétől pedig a maglódi gyülekezetét pásztorolja, miután a Pest megyei egyházközség parókus lelkészének választotta. A Viharsarokban maradók pedig várják a Lélek tüzét és a békés Csabát... ■ -ó -ő -A A gödöllői Tessedik Sámuel Idősek Otthonában tartott múlt vasárnap - a szeptemberi évnyitó alkalomhoz hasonlóan - tanévzáró istentiszteletet Roszík Gábor evangélikus lelkész, az intézmény vezetője (képünkön). A szokatlan helyszínt az magyarázza, hogy az idősek otthona mellett működő családok átmeneti otthonából a nehéz sorsú szülők és gyermekeik vasárnapról vasárnapra átjárnak a kápolnába, és részt vesznek az istentiszteleteken az idősekkel együtt. Az otthonból ebben a tanévben tizenöt gyermeket iskoláztak be, közülük hetet és egy édesanyát keresztelt meg az intézmény lelkésze. ■ Galambos Ádám felvétele Cigány ételek bemutatója Sárszentlőrincen június 20-án nagy lépést tettek a helyi és környékbéli cigányok és magyarok annak érdekében, hogy a tavaly elsőként megrendezett találkozó hagyománnyá váljon. Idén is készültek finom ételek, szólt az élő cigányzene, összeállítás hangzott el a cigány irodalomból, ropták a táncot, és legfőképpen szólt az evangélium: „... mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.. ■ Bakay Péter felvétele Vendéglátó „öregifi” Egy palackposta utóélete... Szinte mindig csak jó dolgokról írunk: felújított épületekről, átadott kitüntetésekről, zsúfolásig telt templomokról... Aztán - belépve az egyházi hétköznapok valóságába - azt tapasztaljuk, hogy bizony számos épületünk omladozik, itt-ott személyes ellentétek, viszályok métely ezik gyülekezeteinket, és legnagyobb egyházközségeinkben is rohamosan fogy az igehallgatók száma. Ezekről azonban ritkán írunk... Persze nem feltétlenül nekünk kell mindentfelhánytorgatnunk, hiszen a világi média lelkesen tudósít minden „vallási visszásságról”. De vajon szerencsés-e minden esetben hallgatnunk? Nem kellene-e - szeretettel és Krisztustól kért bölcsességgel - gyakrabban rámutatnunk a problémákra, ezzel is ösztönözve a megoldásfelé vezető útra? Nem ártunk-e időnként éppen azzal, ha szőnyeg alá seperjük az aktuális bajokat? Mert egy ideig ugyan ezt is megtehetjük, idővel azonban a szőnyeg sem takarja el a kupacot. Hisszük, hogy mindannyian, akikkisebb-nagyobb rendszerességgel írjuk, szerkesztjük, tördeljük a lapot: szolgálatot végzünk. Arra kaptunk elhívást, hogy terjesszük az örömhírt, a vigasztaló, az erősítő vagy éppen a szembesítő és bűnbánatra indító evangéliumot. így született meg január végén - sok-sok imádság közepette - jegyzetünk a békéscsabai gyülekezet helyzetéről - Palackposta, avagy üzenet a matrózoknak címmel (Evangélikus Élet, 2009/4. szám, 13. oldal). És bár lapunkban nem gyakorlat álnéven megjelentetni cikkeket, ezúttal kivételt tettünk. Éppen azért, hogy ne a 2009. június 21. Csű&ai m NÉMETH MIHÁLY LELKÉSZ BÚC A „Palackposta” pa Január vége felé, egy álmosnak induló csütörtök reggelen történt. Éppen érettségi előkészítőt tartottam a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban, amikor megcsörrent a mobiltelefonom. Esperes lelkész-kollégám hívott. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolar: mégse kellene órán felvennem. Aztán mégis. „Mondjad gyorsan!" - szóltam bele a nyakamban lévő indukciós hurok mikrofonjába. „Nem tudom röviden mondani!" - haftgzott az érezhetőén feszült válasz. „Az Evangélikus Elet legfrissebb számában dkk jelent meg névtelenül a csabai helyzetről." - „Nem tudok az egészről semmit!" - hüledeztem. botrány, hanem a lehetséges megoldás kerüljön a középpontba. A megjelenést követő napokban sokan próbáltak meggyőzni bennünket: nem lett volna szabad nyomdába küldeni az írást. Egyesek bulvárosodással vádolták meg az Evangélikus Életet, mások pedig egyenesen cenzúráért kiáltottak. Ma már tudjuk: nem ártottunk azzal, hogy palackpostánkat vízre bocsátottuk. Mert Békéscsabán ugyan szakítás lett a történet vége, máshol azonban más irányt vettek az események... Palackpostánkat ugyanis nemcsak a Körösök vidékén fogták ki a „vízből”. Először mosolyogtunk azon a valójában meghökkentő, elgondolkodtató tényen, hogy másutt is, mások is magukra ismertek az írásból. Az ország különböző szegletéből tették fel a kérdést lapunk főszerkesztőjének: vajon ki írta meg a történetüket?... Persze mindannyiunknak érdemes levonni a tanulságokat. Azoknak is, akik az egyházon belül szolgálnak, és azoknak is, akik „mezei" igehallgatóként vallják kapitányuknak a békesség Krisztusát. Mert az, hogy az árbocra húzzuk a Feltámadott zászlaját, nemcsak az örök élet reménységével, hanem óriási felelősséggel is jár. Nem vezethetjük saját életünk hajóját sem a sötétség felé. Nem engedhetjük, hogy azt a bizonyos lobogót beszennyezzék bűneink, szeretetlen indulataink, rendezetlen kapcsolataink. Nekünk mindennapjaink során világítanunk kell(ene), hogy mások - az egyházhoz nem tartozók is - utánunk evezhessenek. Csak így juthatunk el egykor minél többen az örök élet kikötőjébe. ■ Egy ember a fedélzetről: László Jenő Csaba Három bográcsban főtt a gulyásleves múlt vasárnap a csömöri templomkertben - ez önmagában még nem lenne országos lapban hírértékű. Az azonban igen, hogy az idén immár második alkalommal megrendezett gyülekezeti nap ötletgazdái, szervezői, szponzorai és kivitelezői a most már családos, harmincas és negyvenes éveikben járó egykori ifjúsági bibliakörös tagok, az „öregifi” tagjai voltak. Mivel ez a korosztály - a család és a hivatás adta elfoglaltságai miatt - nem tudja kellő mértékben kivenni részét a gyülekezet mindennapjaiból, az öregifisek fontosnak tartják, hogy havonta egyszer azért mindenképp találkozzanak, évente egyszer pedig megvendégeljék a teljes gyülekezetét. Ezért ez a körülbelül harmincfős csapat terített asztalokkal és harminc kiló húsból készített bográcsgulyással várta az - ez alkalommal D. Szebiklmre nyugalmazott püspök vendégszolgálatával zajlott - istentiszteletről érkező híveket. Az előző pénteken ért véget a vasárnapi iskolások hittantábora, így a délutáni program keretében a gyerekek adtak ízelítőt a tábor hangulatából a felnőtteknek három, Pál apostol életéhez kötődő jelenettel. A nap zárásaként Boda Zsuzsa vetített Északírországban készült fényképeiből. ■ Fábri István felvétele
