Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-14 / 24. szám
2 41 2009- június 14. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP - JN 5,45-47 Életet adó felismerés A VASÁRNAP IGÉJE Gondviselő Istenünk, mennyei Atyánk! Igéd és lelkiismeretünk figyelmeztet minket, hogy felelősek vagyunk életünkért, amelyet tőled kaptunk. Segíts meg bennünket, hogy megszólító szavadnak engedve kiteljesíthessük életünket a te tetszésedre. Szorongatnak minket e világ elvárásai - ne engedd, hogy kísértésként hitünk és szeretetünk fölé kerekedhessenek. Hiszen jobb egy lépés a te utadon, mint a törtetés a saját fejünk után. Köszönjük, hogy mindannyiunkra rábíztad más emberek, felebarátaink gondját. Köszönjük, hogy ezzel sokat bíztál ránk az e világért való felelősségből. Adj erőt, hogy akarjuk és merjük vállalni ezt a felelősséget önmagunkért és másokért. Mennyei Atyánk! Segíts bennünket nemcsak önmagunkért, hanem másokért élni. Add, hogy egyházadként hadd járjunk Mesterünk, Jézus Krisztus nyomán, akit odaadtál e világért nagy szeretetedben. Hadd álljunk a kicsinyek mellé, amikor a mögöttünk álló tanév végeztével gyermekeinkre és a fiatalokra gondolunk. Hadd álljunk az elesettek, gyengék és magányosak mellé. Hadd álljunk reménységgel és vigasztalással azok mellé, akik ebben az átalakuló világban elvesztették és akik el fogják veszteni biztonságukat, munkájukat, otthonukat, az életük értelme felőli bizonyosságot. Hadd álljunk bátor szívvel és a te szavaddal azok elé, akik ebben az átalakuló világban kivetkőznek emberségükből, átgázolnak másokon, gyűlölködéssel és erőszakkal akarnak uralkodni felebarátaikon, akiket szeretnünk kell, mint önmagunkat. Jó kormányzatért könyörgünk hazánkban, Európában és szerte a világon. Segíts minden hatalmasságot, hogy ne a hazugságot és gyűlöletet, hanem az igazságosságot és a jó rendet munkálja, ne az önzést, hanem a közösséget szolgálja. Könyörgünk a kiszolgáltatottakért, akik háborút, elnyomást és erőszakot szenvednek. Könyörgünk gyülekezetünkért, egyházunkért és az egész kereszténységért - hadd bizonyuljunk az evangéliumi reménység jelének és igaz felebarátnak, testvérnek az emberek között. Életünk hadd álljon az örök élet szolgálatában, amelyet te adsz nekünk! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Illő, hogy az evangélium prédikálója először is a törvény és a bűn megnyilvánítása által megfeddje és véteknek mondja mindazt, ami nem a Lélektől és a Krisztusban való hit által elevenedik meg, így az embereket a maguk megismerésére és nyomorúságára ébressze, hogy alázatosakká váljanak, és segítségre szomjazzanak." M Luther Márton: Előszó Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléhez (Szita Szilvia fordítása) GÜjLuther www.myluther.hu Nap mint nap érkeznek hozzánk különböző meghívások, felhívások, reklámanyagok, pártok, alapítványok, egyesületek kérései, különféle termékeket árusító cégek és áruházláncok akciós ajánlatai. Már kitanultuk az elutasítás technikáját, hiszen felismertük, hogy nem lehet mindenhová elmenni, mindenre adakozni, mindent megvenni. Félő azonban, hogy a sok-sok elutasítás között annyira reflexszerűvé válik bennünk az ellenállás, hogy az igazán fontos dolgokat sem engedjük közel magunkhoz, mert már minden és mindenki gyanús. Sőt az egyetlen igazi és fontos felé is gyanúval fordulunk. Ez az igazi bizalmi válság. Nem új jelenségről van szó. János evangéliuma már az első fejezet „prológusában” jelzi, hogy Isten népe nem fogja örömmel és kitörő lelkesedéssel fogadni a hozzá küldött világosságot. „A világban volt, és a világáltala lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt!’ (Jn 1,10-11) János leírja, hogy a csodák és jelek ellenére mennyire nő a bizalmatlanság és az elutasítás Jézussal szemben. Egyre nagyobb a szakadék. Világosan szól küldetésének céljáról, a mennyei Atyával való kapcsolatáról, az írásokról, melyek róla tesznek bizonyságot, mégsem fogadják be őt. S ne felejtsük el, Jézust nem hitetlen, ateista emberek vették körül, hanem éppen olyanok, akik hittek Istenben, és keresték az örök életet. Tudták azt is, hogy el kell jönnie a Messiásnak. De micsoda tragédia, hogy amikor végre ott volt előttük, a hitetlenség elvakította értelmüket! Ujjonganiuk kellett volna: végre itt van, akit várt és látni kívánt Ábrahám, Mózes és a próféták serege. Mi vagyunk a szerencsés kitüntetettek, a mi napjainkban teljesedett be Isten ígérete. Ehelyett kemény elutasítást kapott az Ige. Jézus ismeri az okokat. Az emberi dicsőséggel és dicsőségkereséssel voltak elfoglalva, s ezért nem volt meg bennük az Isten szeretete. Többre értékelték az emberi dicsőséget, az elismerést, amely biztosította helyüket a gyülekezeti közösségben, és biztosította egzisztenciájukat. Ez akadályozta meg őket abban is, hogy Mózest helyesen értsék. Mert Mózes célja nem az volt, hogy a törvény betartása által vallásos emberek egymástól dicséretet és dicsőséget szerezzenek. Ő az egész Ószövetséggel együtt Krisztusról tett bizonyságot. S ha már Mózest sem értették, nem csoda, ha Jézust sem értik. Isten népének ma ugyanaz a problémája, mint ami akkor volt. Bűnbánattal és őszintén meg kell vallanunk, hogy a hitnek ugyanazzal a gyermekbetegségével küzdünk, mint kétezer éve Izrael népe. Keressük és többre becsüljük az emberi dicsőséget, mint az Istenét. Talán ez ellen is reflexszerűen tiltakozunk, de egyházi gyakorlatunk és személyes életünk fájdalmasan igazolja. A különféle épületek szentelése, tisztségviselők iktatása, emléktáblák avatása, jelentős egyházi személyek temetése bizony sokszor az emberi teljesítmény felmagasztalásáról szól. Persze ha eszünkbe jut, akkor még függelékként gyorsan hozzátesszük a végén, hogy „soli Deo gloria” egyedül Istené a dicsőség. Maga az alkalom egyébként sokszor ennek az ellenkezőjét tanúsítja, azt, hogy naggyá tettük az embert és teljesítményét. Ez igen komoly akadály, hogy Krisztust a maga nagyságában lássuk és megbecsüljük. Talán ezért volt meglepő az egyik testvéregyházban végzett felmérés eredménye is. Kiderült, hogy híveik túlnyomó többsége „potenciális Szentháromság-tagadó”. Elég nekik Isten, minek Jézus is? Ha Krisztust már az Ószövetség idején Mózes hirdette (az egész Ószövetség ezt tette), akkor mi, az Újszövetség népe, a Krisztus eljövetele utáni kor gyermekei, mennyivel inkább kell hogy tisztán lássuk és halljuk Krisztust az igehirdetés által! Ha Jézus megbecsülte Mózes szolgálatát, megbecsüli az újszövetségi szolgálatot is. Azaz ma is az igehirdetésbe alázkodik, azon keresztül akar jönni hozzánk. Jézus betartja a „szolgálati utat”. Ez pedig nagy felelősséggel tölt el minket, igehallgatókat és igehirdetőket egyaránt. Semmi sem szabad, hogy gátolja azt a szent célt, hogy az igehirdetésben magával Krisztussal találkozzunk. Ha őt felismerjük és megismerjük, életet ajándékoz nekünk. Mert egyedül ő méltó a teljes bizalomra, önátadásra, ragaszkodásra és szolgálatra. Azokat, akik engedelmeskednek az értük meghalt és feltámadt Úrnak, nem fogja vádolni sem Krisztus, sem Mózes, sem senki más. ■ Szabó András Imádkozzunk!Mennyei Atyánk! Tedd hallóvá fülünket, értővé szívünket, hogy szent igédben felismerjük mindazt, amit Krisztusban cselekedtél értünk! Ámen. VULPIUS REGGELI HIMNUSZA Jön bíborfényű pirkadat CANTATE ► Mai és jövő heti énekünket elsősorban a dallamszerző, Melchior Vulpius személye kapcsolja össze. Ezenkívül a tematikájuk is rokon: az egyik napkezdő könyörgés, a másik napzáró hálaadás. Luther Márton jól ismert reggeli imádsága 1529-ben jelent meg a Kis káté végén. Az elkövetkező évtizedekben sorra születtek az imádság nyomán a reggeli énekek, melyek az eredetit rímes formába szedték vagy előképnek, kiindulópontnak tekintették. Talán kevésbé ismert, hogy már a Luther-imádság megjelenése előtt is külön irodalmuk volt a reggeli énekeknek. Itt elsősorban a Cseh Testvérek (Böhmische Brüder) közösségét s lelkészüket, Michael Weifiét kell kiemelnünk. Michael Weiße 1488 körül született. Teológus volt, énekköltő és komponista. Krakkóban tanult, majd 1510-ben kolostorba vonult. 1518- ban megszökött, s csatlakozott a Cseh Testvérekhez. A közösség vezetőjével, az énekeskönyvünkből is ismert Johann Hornnal együtt 1522-től kezdve többször is járt küldöttségben Luthernél. Fő feladatuk a saját és a lutheri hitvallás egyeztetése volt. Később Weiße a német gyülekezet prédikátora lett Landskronban, s itt is érte a halál 1534-ben. Kimagasló munkája 1531-ben megjelent énekeskönyve, a New Gesengbuchlen. A kötet összesen 157 éneket tartalmaz, melyek közül 137 - igen magas szám - Weiße saját költeménye vagy átdolgozása. A legtöbb dallam cseh forrásokból táplálkozik. Ez volt a közösség első önálló német énekeskönyve, mely aztán többszöri utánnyomást is megért. Weiße saját költeményei mind a mai napig ismertek és kedveltek; a mai német énekeskönyv kilenc énekét közli, a magyar énekeskönyv egy húsvéti, ujjongó énekét hozza: Dicsőség néked, Istenünk (EÉ 216). Az énekeskönyv Weiße négy reggeli énekét is tartalmazta, közülük kettő került be az evangélikus énekeskönyvekbe. Ami a dallamokat illeti, csak egyikük tartotta meg eredeti dallamát. A másik vershez 1609-ben került Vulpius gyönyörű dallama: ez mai énekünk, a Jön bíborfényű pirkadat (GyLK 793). Az első versszak - hasonlóan Luther imádságához - hálát ad az éjszakáért. A további versszakok a „bíborfényű pirkadattal” érkező új nap sok áldásáért könyörögnek: „Légy ma is velünk; Úgy vezess minket - Ismerjük fel erős kezed; Szentlélek, fegyelmezz minket; Gondviselőnk légy, Úristen!” Utolsó versszakában a munka megáldását kéri a mi Urunk, Jézus Krisztus által. A türingiai származású komponista és kántor, Melchior Vulpius (1570- 1615) Johannes Steuerlein tanítványa volt. Ő szintén nem ismeretlen számunkra, hiszen 1588-ban megjelent énekeskönyvéből egy verset mi is őrzünk énekeink között: az Elmúlt máraz óesztendő (EÉ 178) 3-5. versszakát. Vulpius tanulmányait befejezve, házasságkötése után került egyházzenészként Weimarba. Dallamai közül a legismertebbé talán a Légy velünk kegyelmeddel (EÉ 277) vált Josua Stegmann versével, amely mind a naptári év bezárásakor, mind istentiszteletek befejező énekeként igen népszerű lutheránus területeken; de a dallam másik előfordulása, Az élet nékem Krisztus (EÉ 504) is sokszor kerül ajkunkra. Vulpius első gyűjteményének (1604) előszavában a zeneszerző már mint „messze földön ismert muzsikus” említtetik. Dallamai a lutheránus énekkincs kimagasló alkotásai közé tartoznak, melyekben az úgynevezett egyházi hangnemek használatát lassan a dúr-moll tonalitás előtérbe kerülése váltja fel. A négysoros dallam a legmagasabb hangját - a pirkadathoz hasonlóan - alulról éri el, de nem hirtelen lépéssel, hanem az alaphangról való második elrugaszkodás alkalmával a második dallamsorban. A legmélyebb s egyben záróhangra való visszaereszkedés a kvintről ugyancsak két „lépésben” dallamsorban történik. Bár istentiszteleteinken a napszakok énekei viszonylag ritkán hangzanak el, az ének megtanulásával a lutheránus énekkincs egyik fontos gyöngyszemét vehetjük magyar nyelven is birtokunkba. ■ W. Kinczler Zsuzsanna r r"r Jön bí - bor - fé - nyű pir ka - dat, r p r r r--f^ Éb - rész - ti szép vi - Iá - go - dat É í * P * Úr - is - ten, há - la - dal di cser, * m * Mert min - két éj - jel meg - véd - tél. 2. Légy ma is vélünk, hű Urunk, E földön még vándorolunk. Oltalmad pajzsa úgy védjen, Hogy veszedelem ne érjen! 3. Úgy vezess minket, népedet, Ismerjük fel erős kezed! Éljünk szent neved fényében, Munkálkodj bennünk, Úristen! 4. Szentlélek, fegyelmezz minket, Igázd le óemberünket, Hevességében fékezd meg, Ki ne hívja ítéleted! 5. Gondviselőnk légy, Úristen, Támaszunk nagy szükségünkben. Terjeszd ránk gyöngéd áldásod, Gondjainkat csak te látod. 6. E nap is áldj meg munkánkban, Életünk minden dolgában! Fiadért, Jézus Krisztusért^Trónodnál közbenjárónkért. Szöveg: Michael Weiße 1531 - Fordította: Kertész Eszter. Dallam: Melchior Vulpius 1609. [Eti*438
