Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-18 / 3. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009. január 18. » 5 A mese: az emberi szó mágiája ■ Jezsó Ákos A mese találkozás a megízlelhetetlen, kézbe nem fogható gyönyörűséggel. Ha jól választjuk meg a mesét, akkor olyan ősi kincset adunk a gyermekünknek, amelyben benne van az emberi szó ki nem mondható, ám mégis beleértett mágiája. Mit is mond a lexikon a népmesékről? „A népmese évszázadok során létrejött és alakult történet, aminek mondanivalója valami általános, örök érvényű igazság. A népmese úgy élt tovább, hogy generációról generációra, anyáról lányára, apáról fiúra szállt, míg végül valaki lejegyezte, majd nyomtatásban is megjelentette.” Tudnunk kell, hogy az olvasást, vagyis a népmesék felidézését semmi más nem pótolja. Nem pótolja a tévé, és pláne nem pótolja a videón levetített film. Még az amúgy jó film sem. Miért is? Egyszerű a válasz: ha a szülő olvas a gyermeknek, akkor az a gyermek fantáziáját, szókincsét, kreativitását is fejlesztő közös élmény. Más szóval: méltó „levezetés” a nap végén, méltó esti „végzés”. A mese hőse nem lehet más, csak a „legkisebb” gyermek, hiszen aki a mesét hallgatja, az szintén a legkisebb a családban. Kiszolgáltatott a hatalmat gyakorló felnőtteknek, gyakran önkéntelenül, néha szándékosan is lebecsült és megalázott, olyan, mint Hamupipőke. A gyermek - azonosulva ezekkel a mesefigurákkal - a saját helyzetét, a saját sorsát éli át, és a mesehős diadalával megtapasztalja azt a felszabadító, nagyszerű élményt is, amelyet Arisztotelész óta katarzisnak nevezünk. A gyerek mesehallgatás közben képeket lát; ezek az ő fantáziájából, az ő tudattalanjából származnak, így segíthetik hozzá a lelkében élő káosz rendezéséhez. így találhatja meg a kapcsolatot a mese általános igazságai és az ő konkrét érzései között. A filmek kész, felkínált képei ezt a folyamatot megzavarják. A filmrendező nem tudhatja, hogy az adott gyerek számára milyen például a sárkány, ő csak a saját sárkányát keltheti életre. A gyönyörű királylány mindenkinek másképpen szép, és igazán mély közünk csak a saját képeinkhez lehet. Van aztán egy másik nagy különbség is. Ez pedig a mesékben szükségszerűen felbukkanó erőszak terén érhető tetten. Csakhogy amíg a televízióban fröcskölő művér a maga realitásában jelenik meg, addig a tündérmesékbe rejtett erőszakot a szülő meséli el gyermekének, mégpedig az ágy szélén üldögélve. Ilyenkor a gyermekben a nap folyamán óhatatlanul felgyülemlő félelmek és indulatok a mesebeli hős kalandjaihoz kapcsolódnak, és ezzel - a szülő biztonságot, nyugalmat, szeretetet árasztó közelében - ezek az indulatok fel is oldódnak, mégpedig a szerencsés befejezés katarzisa során. Az előbbi tehát rombolja a gyermek lelkét, az utóbbi pedig építi. A mese nemcsak a múltra emlékezik, hanem segít eligazodni a jelenben is. Mégpedig úgy, hogy a lehető legegyszerűbben tárja elénk az emberi kapcsolatokat, a jót és a rosszat, más szóval azt, hogy a bűnt a büntetés, a helyes cselekedetet pedig a dicséret és a jutalom követi. A gyermeknek tehát abban segít a mese, a népmese, hogy magában tisztázni tudja ezeket a társas együttélés során olyan fontos fogalmakat. Mindez különösen egy olyan korban lényeges, amikor az értékek relativizálódnak. Véleményem szerint mi egy értékeiben megroggyant világban élünk. Elvesztek vagy legalábbis meggyengültek azok a szilárd fogódzók, amelyek korábban, századokon keresztül egyértelművé tették, hogy mi a helyes és a helytelen - minthogy szilárdan, jól láthatóan meghúzták e két kategória határvonalát. Ebben az - erkölcsi értelemben véve „koszos” - világban változatlanul szilárd tájékozódási pontot jelent a jó mese. Ne feledjük hát el a mesét és a mese varázsát! Még akkor sem, ha a személyi igazolványunk szerint már „kinőttünk” belőle. Az a szülő, aki nem mesél gyermekének - talán azért, mert gyermekkorában neki sem meséltek nem tud(hat)ja, hogy mennyi szellemi jótól fosztatott meg, s milyen kincstől fosztja meg maga is gyermekét. S itt most már nem a mese didaktikus, az életben eligazító lehetőségeire gondolok, bár ez kétségkívül rendkívül fontos, hiszen a mesében a jó mindig elnyeri jutalmát; s a jóban, az igazságosságban hinni, ez egy kisgyermek számára - maga a biztonság. A mesehallgató gyermek számára ugyanis a mese nem ott ér véget, ahol a mesemondó, meseolvasó felnőtt befejezi a történetet. Ő képzeletben újra meg újra átéli a mesét, gondolatban szövögeti a hallottakat, „alkalmazza” a világra vetíti. A mese segít neki megértenie önmagát, és eligazítja egy olyan felfedezendő világban, ahol nap mint nap ismeretlen dolgok zúdulnak rá. Merthogy: milyen is a jó mese? A kérdés nem új keletű. Az amerikai meséken már Arany János is felháborodott, aki pedig a 19. században élt. Ezt írta: „Míg napjainkban akármely silányság utat lelhet a sajtóba, vagy legalább írott betű segélyével fönnmaradhat, mint örökös hiba (...) Bízom a gyerekek ösztönös ítélőképességében, abban, hogy visszautasítják, ami nem életre való. Különösen akkor, ha van alternatívájuk, ha az amerikai silányságok mellé asztalukra tesszük a magyar népmeséket.” Nagyjából az óvodáskorra - kéthárom éves kortól a hat-hét éves korig - tehető életünknek az az időszaka, amikor még. együtt élünk a csodával. A varázslatban, a csodában ekkortájt még nincsen semmi meglepő, a lehetetlen is lehetséges. A pszichológiában „mágikus világképnek” nevezik az ilyen korú gyermek vágyakban áramló gondolkodását és azt a rendíthetetlen hitét, hogy ezek a vágyak - egyszerűen azért, mert szeretné, hogy így legyen - azonnal, mintegy varázsütésre meg is valósulnak. Amúgy a legjobb meséket nem a szülők vagy a meseírók találják ki, hanem maguk a gyerekek! A harmincas években a Szovjetunióban betiltották a tündérmeséket, mert úgy vélték, ilyesmivel csak a kapitalizmusban butítják a kicsiket, arról aztán már nem is beszélve, hogy egyébként sem felelnek meg a szocialista realizmus esztétikai követelményeinek. Azonban mindazok, akik komolyan odafigyeltek a gyerekekre, gyorsan észrevették, hogy az óvodásokat és a kisiskolásokat nem lehet megfosztani a tündérmeséktől; ha mi, felnőttek nem mesélünk nekik ilyet, akkor ők maguk találják ki - a klasszikus motívumokhoz nagyon hasonló elemekből - önmaguknak! Ne riasszon el senkit a meséléstől, hogy nem tartja magát jó mesemondónak. A közös élmény öröme a lényeg. Nyugodt szívvel vegyük ölünkbe a gyermeket, vagy kuporodjunk melléje. Csak ne hagyjuk magára a videóval, tévével! Amíg mesélünk, tegyük félre gondjainkat, figyeljünk rá teljesen - kevés együttlétünk legyen tartalmas. S egyszer majd, ha felnő, kérdezzünk rá ezekre a mesemondásokra: minden bizonnyal az lesz a válasz, hogy legszebb gyermekkori élményei között őrzi őket. KÖNYVAJÁNLÓ Sz. Bérezi Margit: Búval teljes esztendeim Tavalyi ünnepünkön Sz. Bérezi Margit szép ajándékot tett karácsonyfánk alá: Petrőczy Kata Szidónia életregényét, mely az első magyar evangélikus költőnő halálának háromszázadik évfordulójára jelent meg. A jó tollú lelkész-írónő művét a Luther Kiadó gondozta. Aki olvassa, nem mindennapi gyöngyszemet tart kezében. Megvallom, nehéz volt letennem anélkül, hogy egy ültő helyemben végig ne olvassam. Az írónő imponáló biztonsággal igazodik el a nehéz történelmi korban, és lírai szépséggel ábrázolja a mély hitű, nehéz sorsú, sokat szenvedett asszony életét. A százötven éves török uralom után vagyunk, belső feszültségek, sőt felekezetek közötti harcok terhelik az országot. Ez a feszültség szembeállít egymással családokat, szülőket és gyermekeket. A költőnő házassága sem boldog az ingatag, sokszor hűtlen férje mellett. Tragédiáját fokozza sok gyermekének elvesztése is. A költőnő mégsem keseredik el próbatételei között, sőt imádságaiban, verseiben nyomon követhető hitének elmélyülése és Krisztusban való megbékélése. Három éneke énekeskönyvünkben is megtalálható. A könyvben érezhető az az együttérzés, amellyel az írónő nemcsak követi a költőnő sorsát, hanem azonosul is vele. A kötetnek három lektora volt, közöttük S. Sárái Margit irodalomtörténész, egyetemi docens, aki a könyvet be is mutatta meleg szavak-^■■WIMBMiWHlWllll'llllffllllllllllllIllllllWlffPTIWIIIillinMTIIlllTri The Priests - világsiker a három éneklő pap bemutatkozó albuma Karitatív célokra kívánja fordítani lemezéből származó bevételét három északírországi római katolikus pap. A The Priests nevű trió lemeze tavaly novemberben jelent meg, s a három lelkész dalai máris rendkívül népszerűek szerte a világon. Eugene O’Hagan, Martin O’Hdgan és David Delargy egészen fiatalon kezdtek együtt énekelni, miközben papi hivatásukra készültek. Kezdetben nem is sejtették, hogy egyik felvételük eljut a Sony BMG kiadó londoni igazgatójához; ő azonnal egymillió font értékű lemezszerződést ajánlott nekik. A lemez november 17-én került piacra, s rögtön a világ harminc országában jelent meg Európában, Amerikában és Ázsiában. A tizennégy szerzemény között jól ismert, spirituális ihletésű, tradicionális cjalok és klasszikus zenei átiratok hallhatók. Felkerült a korongra többek között Schubert Ave Mariája, az Ó, szent éj és César Franck Panis Angelicusa. A lemez producere az a Mike Hedges, aki dolgozott korábban a U2 és a Manic Street Preachers nevű együttessel. Az albumot, amelyen a római Filharmonikus Akadémia kórusa is közreműködik, Írországban és a Vatikánban, a Szent Péter-székesegyház kápolnájában vették fel. A lemez elkészültét támogatta a Vatikán is. Írországban listavezető és háromszoros platinalemez lett az album, Svédországban platinalemez és 4., Angliában 5. helyezett a listákon. De a legjobbak közé került Norvégiában, Spanyolországban és Finnországban is. A három éneklő pap világszerte szenzáció, foglalkozott velük a Time magazin, és több nemzetközi tévécsatornán is feltűntek azóta. A papok egyébként mind a mai napig gyakorolják hivatásukat, miséket, esküvőket, temetéseket és keresztelőket tartanak szülővárosukban. N MTI kai. A borítón így ír: „Minthogy én magam éppúgy, mint az írónő, gyermekként ismertem meg Petrőczy Kata Szidóniát, [...] mindennek örülök, ami a költőnő emlékét fönntartja, ismertségét növeli. A regénynek is örültem. [...] Főleg a lírai vonulata igen szép.” Id. Fabiny Tibor professzor, aki már nincs köztünk, és aki az írónőt sokban segítette, ezt írja: „A szerző mély átéléssel írt munkáján érződik, hogy teljesen hatása alá került a költőnő személyének...” Keveházi László szerint pedig ezzel a könyvvel új egyházi műfaj született. Kívánom, hogy a kötet sokaknak kezébe kerülve szép, új esztendőnket meghatározó, örömöt adó ajándék legyen. ■ Keveháziné Czégényi Klára Protestáns antológia Az Evangélikus Élet több állandó szerzőjének írását is tartalmazó kötet Budapesten kiadónk Üllői úti könyvesboltjában, illetve a Deák téri Huszár Gál könyvesboltban is kapható, de előfizetőink - utánvéttel - közvetlenül szerkesztőségünktől is megrendelhetik (1085 Budapest, Üllői út 24.; telefon: 1/317-1108, 20/824-5519). Szerkesztette: Faggyas Sándor és T. Pintér Károly Budapest, 2008 (218 oldal). Ára 2500 forint.
