Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-05-24 / 21. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. május 24. » 3 Hatékony munka a zsinaton Szarka Istvánnak, a zsinat lelkészi alelnökének beiktatásával kezdte meg az elmúlt hétvégén kétnapos munkáját egyházunk zsinata. A kétnapos ülés szükségességét a beszámolók nagy száma, a tényfeltáró bizottság újabban elkészült tanulmányai, illetve egyházunk 2008. évi zárszámadásának tárgyalása indokolta. A sorrendben 11. ülésszakon részt vett és köszöntést mondott HolgerMilkau esperes, az Olaszországi Evangélikus Egyház lelkészi vezetője is. A munkanap első jelentését Ittzés János ismertette a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében. A 2008. évről szóló beszámolójában az elnök-püspök előremutatott. Abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az egyház jövője a családokban fog eldőlni. A családok missziójára kell ezért a hangsúlyt helyezni, visszatérve a lutheri reformáció tiszta forrásához. Olyan kincsünk ez, amely nem idejétmúlt, nem háttérbe szorítandó és nem kidobandó. Ellenkezőleg: olyan ajándék, amely segít bennünket eligazodni értékvesztett, zűrzavaros világunkban - mondta Ittzés János. Kákay István Dezső országos irodaigazgató ebben a tisztségében először adott jelentést munkájáról. Az iroda helyzetét, feladatait, fejlesztési lehetőségeit vázoló beszámolójából kitűnt, hogy az eltelt egy esztendőt sikeresen tudta kihasználni ismerkedésre, az elvégzendő feladatok feltérképezésére. Egyházi intézményeink helyzetével kapcsolatban az országos felügyelő azt szorgalmazta, hogy - az intézményi autonómia megélése mellett - intézményeink vállaljanak szolidaritási közösséget is egymással. Prőhle Gergely szólt arról is, hogy különösen fontos feladat hárul oktatási intézményeinkre, ezért e tekintetben nagyobb odafigyelésre van szükség. Kitért a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolával kapcsolatos méltatlan támadásra, amelyben egy jogvédő alapítvány rejtett kamerás felvétellel faji alapon történő megkülönböztetéssel vádolta meg az iskolát. Nagyobb vitát generált viszont a felügyelői jelentésnek az a része, amely az országos iroda gazdasági osztályának személyi kérdéseivel foglalkozott. Az abban leírtakat többen is kritikával illették. Végül az elnök-püspöki és az országos irodaigazgatói beszámolót egyhangúlag, a felügyelői jelentést pedig két ellenszavazattal és nyolc tartózkodással fogadta el a zsinat. A folytatásban további jelentéseket hallgattak meg a küldöttek. A tábori püspök, az országos bíróság, a zsinati elnök, a diakóniai bizottság, az evangélizációs és missziói bizottság, valamint az egyházzenei bizottság jelentését egyhangú szavazással fogadták el. Az Üllői úti és Szentkirályi utcai ingatlanoknak az országos egyházi központ kialakítása miatt tervbe vett felújításával kapcsolatban szükségessé vált a harminchét éve az épületben működő Kakas Lídia Szeretetotthon jogutód nélküli megszüntetése. Az intézmény lakói számára két evangélikus szeretetintézményben ajánlottak elhelyezési lehetőséget. A gondozottak maguk dönthették el, hogy a Sarepta Szeretetotthonba vagy a békásmegyeri Gaudiopolis Szeretetotthonba kívánnak átmenni. Az ezzel kapcsolatos költségeket az egyház viseli. A zsinat felhatalmazta az országos elnökséget a megszüntetéshez szükséges okiratok aláírására. Szintén felhatalmazást adott a zsinat az országos elnökségnek egy másik ingatlanunk eladására. Érkezett ugyanis egy vételi ajánlat az aszódi Podmaniczky-kastélyra; az ajánlatot egyházunk elfogadta, és az adásvételi szerződés aláírásának a zsinat sem látta akadályát. Zárt ülésen tárgyalta meg a testület az egyház tényfeltáró bizottságának három újabb tanulmányát, majd ezeket elfogadva határozatot hozott arról, hogy támogatja publikálásuk megindítását - ennek „menetrendjéről” azonban majd a zsinat következő ülésszakán határoznak. Azt viszont már most támogatta a grémium, hogy a szóban forgó kiadvány sajtó alá rendezésére a tényfeltáró bizottság lektorokat kérjen fel. A tizenegyedik ülésszak második napjára két feladatuk maradt a küldötteknek. Először módosították a zsinat ügyrendjét, végül egyhangúlag elfogadták a Magyarországi Evangélikus Egyház 2008. évi zárszámadását. ■ Kiss Miklós Szarka István lelkészi alelnök beiktatása a fasori templomban . Háromnapos evangélizáció Mandabokorban A tékozló fiú története volt a központi témája a május 15. és 17. között Nyíregyháza-Mandabokorban megtartott evangélizációs sorozatnak. Zsarnai Krisztián beosztott lelkész meghívására a pénteki és a szombati alkalmon Bozorády András, a Nyíregyházi Emmaus Evangélikus Egyházközség lelkésze prédikált az „elveszett emberről és a megtalált fiúról”. A megtalált fiú örömén túl az apa örömét, az örülni tudó Atya képét rajzolta meg a vasárnapi családi úrvacsorás istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke. Igehirdetésében hangsúlyozta: „Tudatosítanunk kellett, hogy mi, evangélikusok az örömhír hordozói vagyunk, s ezt az örömöt tovább kell adnunk.” Az istentisztelet keretében a Filadelfia Evangélikus Egyházközség három tagja, Ádám Barnabás és felesége, Tériké - a nyírtelek-görögszállási cigánymisszió első „gyümölcsei” -, illetve Búzás István tanyagondnok bizonyságtételén keresztül (képünkön) élhették át jelenlévők a mélységeket megjárt tékozló fiúk elveszettségét és a „hazatalálás” mindent átjáró örömét. Az evangélizációs alkalmat Gabulya Pál jóvoltából közös ebéd és kötetlen együttlét zárta. ■ Czöndör István felvétele Gyógyító emlékezés Többször megfogalmazódott már, hogy erős késésben vagyunk egyházi közelmúltunk feldolgozásával - ez lenne, szép német kifejezéssel, az úgynevezett „Vergangenheitsbewältigung”. Mindezt nem vitatva mégsem vádolom mulasztási bűnnel a rendszerváltás korabeli egyházvezetést és zsinatot. Úgy vélem, hogy bölcsen és felelősen döntöttek, amikor fontosabbnak ítélték iskolarendszerünk újraszervezését, a strukturális reformot és más, egyházunk jelenét, valamint jövőjét meghatározó tennivalókat, mint a múlt sötét lapjainak kutatását egyfajta emberi igazságtétel, egyháztisztogatás céljával. Egyházunk tényfeltáró bizottsága közel másfél évtizeddel később, részben kívülről jövő provokatív médiatámadások hatására, kezdte meg levéltári kutakodásait. Munkájáról évente számol be a zsinatnak. így történt ez legutóbb, május 15-én is. Zárt ülésről lévén szó erről természetesen nem írhatunk, szeretném viszont megosztani eddigi tapasztalataimat egy másfajta - ha úgy tetszik: „alternatív” - múltfeltárási kísérletről. Ezt Gyógyító emlékezés címmel Harmati Béla püspökelődöm kezdeményezésére kezdtük el a Deák téri gyülekezetben. Az elnevezés ismerősen csenghet mindazok számára, aki valamelyest járatosak nemzetközi, ökumenikus, egyházi körökben. A „healing of memories” olyan gyógyító szándékú múltfeltárási módszer, amely igyekszik előmozdítani a jelenben élők múltból örökölt feszültségeinek oldását, a sebek gyógyulását, a kölcsönös kiengesztelődést. A sorozat elindítását az a természetes, de szomorú tény tette sürgetővé, hogy napról napra fogynak a még köztünk járó, élő tanúk, akik segíthetnek jobban megérteni azt a kort, amely egyre többek számára immár történelem. De hála Istennek, akadnak még „túlélők” Ezt a gyorsan múló lehetőséget felismerve és megbecsülve hirdettük meg - az Evangélikus Élet hasábjain is - az egyelőre őszig tervezett, hatrészes „terapikus” kísérletet. Ennek keretében döntő módon kortársak személyes, szóbeli visszaemlékezéseire támaszkodva próbálunk okulni az 1945-90 közötti időszak eseményeiből, egyhá- « zi történéseiből. Különleges élmény volt már az eddigi két este is. A legoptimistább szervezőket is meglepte, hogy zsúfolásig megtelt a Deák téri gyülekezet nagyterme. Életkorra, kegyességre, ha úgy tetszik, „egyházpolitikai” beállítottságra való tekintettel is egészséges pluralizmust reprezentáltak az érdeklődők. A103. zsoltár jól ismert biztatásával intonáltam az induló kísérletet: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Közös célunk ugyanis nem csupán szikár történelmi tények feltárása, hanem igyekszünk együtt felfedezni Isten gyakran rejtett munkáját azokban a vészterhes évtizedekben is. Nem szeretném idealizálni ezt a közös útkeresést. Az ismeret ezeken az estéken is csak rész szerint van közöttünk. Vitathatatlan tény viszont, hogy a többféle élő forrásból fakadó, személyes visszaemlékezés nyomán ÉGTÁJOLÓ sokszínű, árnyalt, természetesen ellenmondásoktól sem mentes kép kezd kibontakozni az elmúlt fél évszázad egyháztörténelméről. Fantasztikus lehetőség, hogy a felkért előadók bevezetője után valódi spontán disputa, eleven dialógus alakulhat ki az előadók és a hallgatóság között. Talán még soha, sehol le nem jegyzett személyes emlékek törnek fel, egészítik ki egymást, olykor ütköznek is egymással. Ezeket az előre ki nem számítható, megismételhetetlen megszólalásokat hangfelvételen rögzítjük. Tudom, ezek történettudományi értéke vitatható, de esetleges feldolgozásuk olyan páratlan kincs lehet, amelyet bűn lenne elveszni hagyni. A bő két órában igazi gyógyító emlékezés részeseivé válhatunk. Ez a folyamat nem nélkülözi a fájdalmat sem, de ugyanakkor magában hordozza a katarzis, a tisztulás lehetőségét is. Együtt van benne - nem ritkán egymásnak feszül - a bűnbánat és a hála érzése. Bűnbánat az emberi gonoszság és gyengeség láttán. Hála, hogy Isten mégis, gyarló emberek szolgálatán keresztül is, megtartotta egyházát. Az egyház szuverén Ura olyanok munkáját is gazdagon megáldotta, akik történetesen kapcsolatba kerültek állambiztonsági erőkkel, esetenként még fedőnevet is kaptak... Akik ma ötven év felettiként szolgálhatunk még egyházunkban, gyakran ilyen - egyesek által könnyedén „ügynököknek, ügynökjelölteknek” stigmatizált - igehirdetőktől, professzoroktól hallottuk az élő és ható evangéliumot, tanultuk a teológia szent tudományát. Mindmáig, emberi esendőségükkel együtt, tisztelem őket, és hálás vagyok Istennek, hogy egy embertelen és istentelen korban segítettek megmaradni a hitben és elindulni a szolgálatba. Talán - éppen az új nemzedékek számára - nem felesleges felidézni, hogy ebbe a sötét korba is be-beragyogott a megmagyarázhatatlan isteni kegyelem fénysugara. Az ateista proletárdiktatúra idején az úgynevezett „ügynökök” által vezetett evangélikus egyházban - többek között - új bibliafordítás, énekeskönyv, agenda, konfirmációi káté jelenhetett meg, a teológiai akadémia pedig új épületbe költözhetett... Távol áll tőlem a szerecsenmosdatás, nem célom a múlt kozmetikázása sem, de ezek is tények. Nem csak a szépre emlékezem, de arra is. Természetesen nem felejtem, amikor drasztikus püspöki stílusban helyeztek át gyülekezeti szolgálatból irodai „büntetőmunkába” valakik által kockázatosnak ítélt ifjúsági munkám miatt. Máig sem tudom, de nem is érdekel, hogy kik voltak az informátorok. Azt viszont tudom, hogy püspököm nem jószántából, hanem „felső” parancsra kényszerült „megbüntetni”... Meggyőződésem, hogy hamis az a leegyszerűsített, sematikus képlet, amely az akkori egyházat úgynevezett hitvallókra és úgynevezett ügynökökre osztja. A kettő, bizarr módon, időnként bizony keveredett. Többek között ebben nyilvánult meg e sok tekintetben diabolikus kor egyik kaotikus jellemzője. Illyés Gyulától tanultuk, hogy „ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van” Ahol pedig diktatúra van, ott diktatúra van, mind a világban, mind pedig az egyházban. Aki ezzel nem számol reálisan, az vagy rajongó, vagy egyszerűen csak tájékozatlan, információhiányban szenved. Természetesen egy percre sem vitatom, hogy idősödő tanúk memóriája gyakran már szelektíven működik. Talán - sőt biztosan - már az enyém is... Ezért is kívánatos, hogy folytatódjék a megkezdett tényfeltáró kutatás a talán még inkább szelektív BM- és egyéb irattárakban. Mindezt jól kiegészítheti a megkezdett gyógyító verbális emlékezés mindaddig, amíg van kikkel együtt emlékeznünk. Legközelebb május 25-én, hétfőn este 6-kor találkozhatunk a Deák téren. Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
