Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-05-17 / 20. szám
12 41 2009- május 17. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Érettségi Bármerre járjunk is az országban, így május-június táján gyakran látunk ünneplőbe öltözött diákokat az utcán. Érettségizők. Óhatatlanul saját ifjúkori emlékeinket idézik fel - legyünk akár öt, tíz vagy éppen ötven évvel túl a nagy megmérettetésen. „Hogy is volt akkor...?” Igen, például akkor, amikor még nem volt internet, következésképp letölteni sem lehetett volna a másnapi matekérettségi-feladatsort. Sem mobiltelefon, amelyre egy jóakaró sms-ben megküldte volna a titkos adatokat - de azért a vizsga előtti estén a „mi időnkben” is híre járt az utcánkban, hogy másnap „bizonyosan” Adyra és Kosztolányira számíthatunk... Persze, nem úgy lett, de legalább némileg megnyugodtunk... Nem volt emelt szintű érettségi sem - aki tovább tanulni szeretett volna, jól tette, ha bőven tartalékolt energiát az újabb fordulókra is. És persze se szeri, se száma nem volt azoknak a bombabiztos tippeknek, hogyan lehet a tanár orra előtt is puskázni, mert hát ugye ki tudja fejben tartani négy év tananyagát... Érettségizni tehát mindig is kaland, izgalom volt, még ha azokban a napokban szívesen ki is hagytuk volna a nagykorúvá avatás, a számonkérés eme klasszikus formáját. Miért is jutott ez eszembe? Nem (csak) nosztalgiázni akarok. Egy gondolat jár a fejemben, róluk, a ma már talán kicsit irigyelt érettségizőkről jutott eszembe. A nagy nap előtti utolsó tanítási órán véste szívünkbe osztályfőnökünk: „Ne féljetek. Higgyétek el, ez lesz életetek legkönnyebb vizsgája. Ennél csak nehezebbek jönnek.” Hittük is, nem is. Pedig azóta tudom, igaza volt... Nem egyetemi, főiskolai számonkérések, nyelvvizsgák, munkahelyi felvételi interjúk, szakdolgozat-védések tettek túl azon a bizonyos, akkor hatalmasnak és félelmetesnek tűnő „elsőn”. Hanem egészen más, nem várt, de személyesen nekünk szóló, maximálisan megoldandó próbatételek. Vizsgák, amelyeken nem ünneplőben, áttanult éjszakák után, precízen kidolgozott tételsorokkal a kézben jelentünk meg. Hanem csak úgy jöttek, sokszor váratlanul, nem hagyva időt a felkészülésre, hirtelenül vagy ijesztően, és nem volt előlük menekvés. Ki-ki tudja legbelül, számára melyik volt az igazi, a legnagyobb, a nagybetűs megmérettetés. Meg kell felelni, fel kell nőni feladatokhoz, ép ésszel, emberként, teljes szíwel-lélekkel tenni, amit kell, akkor is, ha nehéz, ha keserves, ha fáj. Mert arra teremtettünk, hogy az életet, annak minden velejárójával együtt, elvegyük Isten kezéből. Vizsgák, emberi próbatételek, ahol számot kellett és kell adnunk arról, kik vagyunk, mit tanultunk, mit hoztunk magunkkal, s mivé leszünk. Persze: bukások is, „rosszul kihúzott tételek” is várnak, de erő is, öröm is, siker is. Ma már tudom ezt, és nem félek, mert „vizsgáimon” ott van velem valaki: aki Tanítóm az életben - az örök Érettségik iskolájában... ■ K. D. Azt hittem, soha nem jön el az a nap... Körülbelül tizennyolc éves lehettem, amikor elkezdtem golfozni. Volt egy szabály, amely kimondta: nem játszhatsz csütörtök délután, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon addig amíg nagykorú, nem leszel. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikortól kezdve ezeken a napokon is játszhatok, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor leérettségizem, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor jogosítványt kapok, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor a főiskola csapatában kosárlabdázhatok és golfozhatok, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor lediplomázom, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor vezetőedző leszek egy középiskolában, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor megházasodom, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor gyerekeim lesznek, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor egy bank résztulajdonosa leszek, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor megrögzött szerencsejátékossá, hazudozóvá, csalóvá és tolvajjá válók, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el a nap, amikor börtönbe kell mennem, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor újra szabad leszek, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor újra a családommal leszek, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor saját házam és autóm lesz, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor pappá szentelnek, mint ahogyan szüleim 1953-ban mondták, de eljött. Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor ilyen radikálisan pályát módosítok, de eljött. Ez mindannyiunkra igaz. Vannak események, amelyekről azt hittük, hogy sohasem következnek be, vagy sikerek, amelyeket nem reméltünk, végül mégis elértük őket. Némelyik ezek közül jó, némelyik kevésbé. Nem az a fontos, hogy az a bizonyos „nagy jelentőségű” esemény bekövetkezik-e, és ha igen, mikor, hanem az, hogy miként reagálunk rá, ha már itt van. Életünk során sokféle helyzettel kerülünk szembe. A kérdés ez: hogyan reagálunk ezekre a helyzetekre - legyenek akár jók, akár rosszak. Ébredhetünk olyan napra, amely valami csodálatos ajándékot tartogat a számunkra, és olyanra is, amely valami váratlan tragédiát hordoz. Egy régóta várt álom válhat hirtelen valóra, de megérhetjük azt is, hogy az álom örökre álom marad. Hogyan reagálunk? Azt hittem, soha nem jön el az a nap, amikor szemtől szemben állhatok majd az Alkotómmal, azzal szemben, aki meghalt értem a kereszten, hogy eltörölje a bűneimet... de biztosan tudom, hogy ez a nap is elfog jönni egyszer - és nemcsak nekem, hanem neked is. ■ Whit Criswell (Forrás: Monday Manna) Konkolyból nem lesz búza ■ Andriska János Politikáról és vallásról nem beszélgetek, csak nagyon kivételes esetben - sokszor eldöntöttem már magamban, elkerülve így az ostoba vitatkozásokat, melyek „csak haszontalanok és hiábavalók” (Tit 3,9). Megtanultam: szólni csak akkor érdemes, „ha az jó a szükséges építésre” (Ef 4,29). Legalábbis eddig azt hittem, hogy megtanultam, de a minap megint beigazolódott, hogy még mindig rosszul ítélem meg, mikor adódik ilyen nagyon kivételes eset... Kávéházban ülünk, jó hangulatban, pezsgő péntek este van, bohém szófordulattal élve nagyfiúk társalognak nagylányokkal, szóval a fájdalom nem központi téma. Aztán az egyik kedves ismerős valami különös történetbe kezd a túlvilágról, mire a másik leinti, mondván, hogy ő ateista, nem hisz az ilyen zagyvaságokban, váltsunk. Sajnos témát váltani nehéz, amikor máris a közepében vagyunk, így tovább hallgatjuk a lélekvándorlásról szóló furcsa fejtegetéseket. Megkérdeznek engem is, óvatosan persze, ismerve keresztény meggyőződésemet. Erre meg én legyintek, hogy nem a péntek esti szórakozáshoz való téma ez; felesleges vitatkozni olyan dolgokról, melyekről mindenki egyénileg dönt, s különben is, számomra a legtöbb teológiai kérdés vitán felül áll, tehát tényleg váltsunk. Ekkor az egyik hölgy kijelenti, hogy nem is vitatkozunk, hanem „csak beszélgetünk” tehát mondjam el, mit gondolok. Azt gondolom - válaszolom -, hogy számomra abszurd annak még a felvetése is, hogy a legtöbb ember előző életében egy másik ember volt, s korábban elkövetett bűnei hatással vannak mostani helyzetére. De ennek a tannak a sikere kortársaink körében egyáltalán nem meglepő, mivel akik tévelyegnek, azoknak jelek kellenek, csodálatos események (vö. Mt 12,39), s megnyugtatóbb hinni a lélekvándorlásban - mely szerint sok dobásunk van a földi létben -, mint Jézusban, aki sohasem mondott ilyet. Szerintem egy Isten, egy élet, egy dobás. Lehetetlen ugyanis, hogy a szántóvető a konkolyt visszadobja a földbe, hogy kivárja, hátha egyszer búza lesz belőle - a konkolyt összegyűjtik és elégetik, nincs mese. A hölgy a hallottakon igen meglepődött, mint amikor valaki érdekes mutatványt lát a cirkuszban, majd egy hanyag kacérsággal odavetett mondattal intézte el az egészet: „Jézus? Csak egy legenda.” Természetesen nem háborodtam fel ezen a rendkívül bántó és otromba megjegyzésen, azon, hogy ez a páratlanul szép nő, aki egy élő költemény, s akinek a lelkét ilyen díszes templomba tette az Isten, vajon miért van oly távol az Úrtól, aki ilyen büszkévé és boldoggá tette, ajándékba, ingyen; s miért nincs semennyi tapintattal mások meggyőződése iránt. „Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok” (Róm 16,17) Mert érdekes, hogy a lélekvándorlás hihetőbb, mint a feltámadás és az örök élet. Vajon mindazok, akik a tiszavirág-életű hamis tanítók mendemondáit szinte válogatás nélkül elfogadják, miért vannak ilyen lesújtó véleménnyel arról a Mesterről, akinek a szavain egyszerűen nem fogott az idő? Vajon miért? A kérdés, ha jobban belegondolunk, nem is annyira költői, mert tudjuk, hogy a megfeszített Krisztus a pogányoknak bolondság, de maguknak az elhívottaknak „az Isten ereje és az Isten bölcsessége" (íKor 1,23-24). Jól vigyázzunk tehát, amikor Jézus titkos bölcsességét szóljuk, mert „csapdába esik, aki valamit meggondolatlanul odaszentel” (Péld 20,25; vö. Mt 7,6). Ki vagy te? Kedves ifjú olvasó! Talán éppen abban a korban vagy, amikor nap nap után egyre fontosabbá válik számodra, miként ítélnek meg mások, meg tudsz-e felelni barátaid, ismerőseid elvárásainak. Szerethetnek-e téged azok, akiket szeretnél, hogy szeressenek? Jóllehet kételkedsz is sokszor, hogy a családodban találsz-e megértő szót. Hiszen mostanában a neked oly fontos személyekkel kapcsolatban - édesanyád, édesapád, testvéreid - mind többször veszel észre olyan dolgokat, melyek nem a számodra korábban megszokott megbízhatóságot tükrözik. Viselkedésükben nem látod viszont saját, korábbi ártatlanságodat és tisztaságodat. Ez bizonyosan zavar és elbizonytalanít téged. Tudod, kedves ifjú olvasó, a világba beleszületett kicsiny gyermek még Isten tenyerén él. Ebből a helyzetből szemléli a földi világot, ahová érkezett. Te magad is ilyen voltál, mint mindenki, szüleid is, az előttük járók is... Abban a korban vagy, amikor le kell szállnod Isten tenyeréről, hogy elindulj, és beteljesítsd sorsodat, amiért megszülettél. Ekkor egyre több emberi tulajdonságot veszel magadra és veszel is észre másokon. A furcsaság ebből adódik! Meg kell tanulnod megkülönböztetni a helyest a helytelentől, az egyénit a közösségitől és az igazat a hamistól. E néhány évben, amikor oly sokat vívódsz, Isten a körülötted élőkön keresztül sokat tanít majd, megmutatja az emberi lény sokszínűségét, amilyen te magad is vagy. De mielőtt erre az utazásra elindulnál, kérlek, végy egy tükröt! Ez nagyon fontos! Nézz bele! Mit látsz? Sorold fel, írd össze, ha van türelmed! Ez a sok minden, amit a tükörben látsz, te magad vagy! Mégpedig éppen úgy és pontosan olyan külsővel és belsővel, ahogy a teremtő Isten megalkotott, azaz amilyennek a legjobbnak látott megalkotni téged! Megadott mindent, hogy boldog lehess. Viszont a válladra helyezte annak a felelősségét is, hogy engedd magad boldognak lenni. Ő ugyanis annyira szeret bennünket, hogy enged önállóan cselekedni, sőt mi több, el is várja, hogy egyéni belátásunkkal is eljussunk az ő igazságához. Tanuld meg, hogy miként lesz a földi boldogság, megelégedettség, az a csodálatos állapot, amikor saját életedben megérted és elfogadod mindazt, ami a nehézségeket okozza. Amikor képessé válsz arra, hogy át tudd adni magad a megerősítő, felhőtlenül felszabadult pillanatoknak. így megérted embertársadat, nem lenéző vagy elnéző leszel vele szemben, hanem tisztelettudó és türelmes. Igen, ez mind benne van a kistükrödben! A teremtő Isten szeretete elrejtett benned minden képességet, hogy végigvándorolván a neked adatott éveken úgy tudj élni, hogy az a saját gyönyörűségedre és teremtődére lehessen. Azt hiszem, nehéz lehet elhinni, hogy a pattanásaid, a nyúlánk kezed, lábad, a sokszor összevissza gondolataid, a füllentéseid és a ha-S/OS/ÓRÚ Rovatgazda: Balog Eszter nyagságod mögött önnön tökéletességed rejtezik. Pedig így van! Lelkedből jövő tisztelettel fogadd el magad olyannak, amilyennek teremtettél, hogy ezzel mondhass köszönetét életedért! Ahogy múlik az idő, egyre inkább láthatod majd, hogy igenis szeretnek azok, akiknek a szeretetére szükséged van. Ellenedre lesznek azok, akik ezzel segítenek leginkább. Ami a legfőbb: te mindig ott vagy magadnak, és ott lesz a tükör is, amelyen keresztül a jó Isten üzen csakis neked, hogy megtartson és éltessen önnön szépségedben. Látni fogod, ha letértél a helyes útról, lelküsmereted megszólal majd. Sose csitítsd el ezt a hangot, fontos, hogy mindig meghalld! Ha Istennek tetsző dolgokat cselekedtél, láthatod azt is, és bensődet mosoly tölti el! Hiába, az ember emberinek születik, nem pedig tökéletes szuperlénynek! így élve elfogadnak barátaid, családod tagjai, mint ahogyan te is képes leszel őket támogatni. A tükör üzenetei mögött mindig ott lesz az a végtelen szeretet, amely a világba hívott téged mindannyiunk gyönyörűségére! I Hajnal Gyöngyi
