Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-05-17 / 20. szám
2 ◄! 2009- május 17. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP (ROGATE) KOL 4,2-4 Az ige ajtaja SEMPER REFORMANDA „Mikor azonban nem testi, hanem örökkévaló javakról van szó, teszem, hogy Isten minket igéjében megtartson, megszenteljen, bűneinket megbocsássa, nékünk Szentlelket és örök életet ajándékozzon, itt egészen nyilvánvaló és bizonyos az Isten akarata. Akarja, hogy minden ember üdvözöljön. Akarja, hogy minden ember megismerje bűnét, s higgye a Krisztusban bűnei bocsánatát. Mikor tehát ilyeneket kérünk, akkor nem kell utána tennünk, hogy mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te. Mert hiszen tudjuk, hisszük, hogy ő ezeket készségesen és minden bizonnyal adni akarja. E tekintetben igéje egészen világos, és akarata nyilvánvaló.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) www.myluther.hu Arisztarkhosz még aludt. Pál az ágyon feküdt ugyan, de már ébren volt. Ilyenkor reggel nehezen nyílt ki a szeme. Mindig gyulladt volt, de alvás közben le is ragadt. A nyíló kis réseken keresztül homályosan látta az ablakon beszűrődő fényeket. A körvonalak homályosak maradtak.- Egyre rosszabb a szemem - gondolta. Az a nap, amikor Damaszkusz felé levetette a ló, és azt a vakító fényességet látta, helyretette ugyan az életét, de a szemét végképp tönkretette. Öregesen, szűkmarkúan bánva a mozdulatokkal végezte el el a reggeli rituális mosdást és az imát.- Na, ma talán befejezzük a levelet - mormolta maga elé. Napok óta dolgoztak rajta. Bár tudnánk imádkozni mélyről törően, hogy meghallja az, aki a mélyben minket keres! Bár tudnánk imádkozni elszégyenkezve a megfogalmazás töredékességén, hogy megértsen az, aki a megrepedt nádat nem töri el! Bár tudnánk imádkozni kiáltva, hogy meghallja az, aki a világot is elhallgattatja, hogy minket meghallhasson! Bár tudnánk imádkozni, elveszetten kiáltani, hogy aki keres, megtaláljon! Napok óta dolgoztak rajta. Ő diktált, a fiatalok írták. Ez sem ment persze gond nélkül. Olykor előreszaladtak a gondolatai, alig győzték az írnokok. Emiatt nem is sikerült mindig a maga stílusát megtartania. Idegesítette az, ami Kolossé környékén zajlott. A tévtanítások olyan könnyen megzavarják a frissen kereszténnyé lett embereket. Ő is így volt ezzel korábban: mindent akart egyszerre. Mennyi idő telt el, amire megértette Krisztus titkát! Most arra gondolt, meddig lesz még mondanivalója. Már nem akarta ismételgetni magát. Fontos helyeken mondta már el azt, amit akart, le is írta a lényeget. Néha úgy érezte, már mindent. Lesznek-e Isten igéjének újabb üzenetei az ő számára? Nem túl öreg már ehhez? Lehet, hogy már csak a saját halálának bátorságát kapja meg? Lesz-e olyan, amit még érdemes lesz másokkal is megosztania? Az üzenet eddig naponta érkezett. Láttam már tévedést, félremagyarázást, nem megértést, lelki erőszakot. Láttam már rossz irányba vezetett, lehullott életeket, halál előtt felismert kudarcokat. Láttam már tévedhetetlen tudást, rettenetes magabiztosságot. Láttam már megalázottságot, megbotránkozást és szellemi szolgaságot. Megrettenve gondolok arra, hogy bármelyiknek részese vagyok vagy lehetek. Az üzenet eddig naponta érkezett. Olyan volt ez, mint valami ajándék. Mintha mindennap kapott volna valami újat. Amikor megértett egy-egy újabb gondolatmenetet, mintha felemelkedett volna. Mintha maga az -- üzenet vált volna az ő hordozójává is. Mintha valami ajtó nyílt volna ki, amelyen beléphetett, amely után egy újabb szoba tárult fel előtte, újabb ajtókkal. Vagy ahogy minden reggel látásra ébred beteg, begyulladt szeme az újabb csodákra. Csikordulva nyílt az ajtó, Timóteus érkezett. Nem volt egyszerű bejutni börtöne szobájába. Kint őrök álltak. A rabság az azért rabság. Tanítványai mégis hűségesen látogatták naponta. A fiatalember magával hozta az ébredő város minden vidámságát. Pál hirtelen vágyakozva gondolt arra, milyen jó lenne kint az utcákon, az embereknek beszélhetne a piacon, vitázhatna, érvelhetne. Hiányzott neki a sokféle szín, amelyet vaksi szeme még felfogott, ki tudja, meddig. Helyette itt kell rostokolnia ebben a félhomályos odúban. Csak a szűk ablak résén keresztül mutat meg magából valamit a kinti világ. Az ajtót bámulta. Bár támadnának gondolatok, értelmesek, egyszerűek, személyesek és mindent átfogók! Bár szólnának igehirdetések mindentfeldúlón, nyugtalanságot szülők, világokat felkavarok! Bár lenne vigasztalás, gyászon átsegítő, félelmet oszlató, magányt enyhítő, betegséget gyógyító! Bár adatna a szavak ereje, látszana rajtunk a Lélek ereje! Az ajtót bámulta. Megint nyikordult a sarokvas, ahogy most újra becsukódott. Kitárult, hogy aztán újra visszacsukódjon. Igen, ilyen az ige ajtaja is. Kitárul, aztán visszacsukódik. Ahogy Isten engedi. Krisztus titka így tárul fel, lépésenként, ajtónyitódásonként. Amikor kap belőle valamit, olyan szabaddá válik tőle, mint a kint levő világ. Akkor ellen tud állni minden szenvedésnek, bezártságnak, rosszkedvnek, teste öregedésének, a közelgő meghalástól való félelmének. Mennyire szeretné, ha még nyílna ez az ajtó! Nem érdekelte, hogy meddig él, de az, hogy ebből a titokból addig mindennap részesülhessen, hogy még többet és még jobban megtudhasson - azt nagyon szerette volna. Timóteus leült, tollat vett elő. A VASÁRNAP IGÉJE Bár mernénk imádkozni igazi változásokért! Bár mernénk imádkozni a világ megbékéléséért, az egyház mozdulásáért, hogy az ige ajtaja kinyíljon! Bár mernénk imádkozni, hogy emberi életek megváltozzanak, hogy káoszban levő sorsok rendeződjenek! Bár mernénk imádkozni, hogy történjen igazi csoda! Timóteus leült, tollat vett elő. Arisztarkhosz is felült az ágyán. Pál pedig diktálni kezdett:- Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem. Egy darabig csöndben állt. Túl bensőséges lenne, ha elmondaná, mennyire fontos ez neki. Az, aki az imádságokat hallja, úgyis tudja majd. A begyulladt szemek hamar könnybélábadnak. A záró köszöntések maradtak még hátra. Ezeket együtt szedegették össze, nehogy kifelejtsenek valakit. Hamarosan útra kel a levél. De vajon elére a szívekhez és agyakhoz, ahol akkora a bizonytalanság? Egyben azonban biztos volt: az érte elmondott imádságok kinyitják előtte újra és újra az ige ajtaját. Már nem kételkedett ebben. Nem a levél olvasói miatt, hanem Isten miatt, aki ezt megadja. Tudta, hogy megadja.- A lap alján hagyj még, fiam, egy kis helyet, ahová az én nagy betűimmel írhatok egy sort a saját kezemmel is! Timóteus bólintott. ■ Koczor Tamás ► Szenczi Molnár Albert a 17. század legelején készítette el a genfi zsoltárok magyar versfordításait. A százötven zsoltár mellett még néhány más liturgikus szöveget is verssé formált, köztük Luther Márton reggeli imádságát. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm’.’ így kezdődik az egyik legtöbbet idézett zsoltár, számozása szerint a huszonharmadik. Az Isten vezetésében bizakodó nemzedékek sora merített már erőt e zsoltár gondolataiból, békességet sugárzó képei reményt és békességet közvetítenek a ma emberének is. „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te mindig velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem." Csendes napkezdő imádságként és a legnehezebb élet-halál helyzetekben egyaránt elmondhatjuk, elénekelhetjük. Énekköltők szívesen verselik és zenésítik meg saját koruk ízlése szerint: megtaláljuk Heinrich Schütznél, Franz Schubertnál éppúgy, mint a mai magyar gospelegyüttesnél, a Bolyki Brothersnél. Már Huszár Gál 1574-es énekeskönyve közöl egy ismeretlen szerzőtől származó verses változatot, amely a 23. zsoltár gondolatait követi, Az Úristen nékem édes táplálóm szövegkezdettel. Ennek az éneknek a dallama felismerhetően emlékeztet Loys Bourgeois genfi zsoltárdallamára, még ha azt négysorosra szűkíti és ritmikailag egészen át is formálja. Ez az adat azt bizonyítja, hogy a genfi zsoltárok egy része ismert volt Magyarországon EGY DALLAM - KÉT IMÁDSÁG CANTATE Az Úr énnékem őriző pásztorom Hálát adok néked, mennybéli Isten már Szenczi Molnár Albert előtt is. (Érdekesség, hogy a Huszár Gálnál megjelenő énekhez később egy másik zsoltárszöveg társult, a kilencvenkettedik. Mi ma így énekeljük: Mely igen jó az Úristent dicsérni - EÉ 47.) 1607-ben jelent meg a genfi zsoltárok teljes magyar fordítása, s hamarosan széles körben használni kezdték a református és az evangélikus gyülekezetek egyaránt. A huszonharmadik zsoltár, Az Úr énnékem őriző pásztorom (GyLK 684) különösen elterjedt lehetett: a kottás lejegyzésekben bővelkedő Eperjesi Graduálban (1635) csak a zsoltár szövege szerepel; valószínű, hogy a dallam addigra már közismert volt. A dallam kedveltségét az is bizonyítja, hogy Szenczi Molnár Albert ugyanerre a dallamra alkalmazza Luther reggeli imádságának - „Hálát adok neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által...” - verses parafrázisát is (Hálát adok néked, mennybéli Isten - GyLK 791). Luther imádsága egyszerű prózai fordításban szintén ismert volt már korábban Magyarországon, a fentebb említett Huszár Gál-kötet is tartalmazza. Az Eperjesi Graduálban azonban már a Szenczi Molnár-féle verses változat szerepel két versszakkal. (A költemény eredetileg négy versszakos, Há - lát a-dók né - ked, mennybé - li Is - ten, Szent Fi - ad - nak, a Krisztus - nak ne - vé - ben, i 4-Hogy en - ge - met ez éj - jel meg - ö - riz 0 tél, i —a —J 4-P Min-den ve-sze - de - lem-tói meg-men-tet - tél: I Sh p +—é Tartsd meg, kér-lek, e na-pon is él - te - met, frr r_r J J ^ W J Bűn - tói s min-den kár - tói ments meg en-ge - met! 2. Magam, Uram, ajánlom szent kezedbe, Mind testem, lelkem vedd őrizetedbe, Szent angyalidat ne vedd el mellőlem, Szent Lelked se távozzék el éntőlem, Hogy vakmerő bűnöktől ma is menten Megőriztessék épen testem, lelkem! Szöveg: Luther reggeli imája alapján Szenei Molnár Albert 1612. Dallam: 23. genfi zsoltár, GyLK 684. [RÉ 495,1-2], Eged Itten diczmínc. Luther imádságához még kétstrófányi általános könyörgést társít. Lásd: Református énekeskönyv 495.) Az ősi zsoltárt és a Luther-imát összekapcsolja tehát míves dallamuk; az egyik szöveggel énekelve a dallamot könnyen felidéződnek bennünk a másik vers gondolatai is, szinte mintha egyszerre két imádságot mondanánk. ■ Bence Gábor Az Úr énnékem őriző pásztorom, / Azért semmiben meg nem fogyatkozom. / Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, / És szép kies folyóvízre legeltet; / Lelkemet megnyugtatja szent nevében, / És vezérl engem igaz ösvényében. // Ha a halál árnyékában járnék is, / De nem félnék még ő sötét völgyén is, / Mert mindenütt te jelen vagy énvelem, / Vessződ és botod megvigasztal engem, / És nekem az én ellenségim ellen / Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven. // Az én fejemet megkened olajjal, / És engemet itatsz teljes pohárral; / Jóvoltod, kegyességed körülvészen / És követ engem egész életemben. / Az Úr énnékem megengedi nyilván, / Hogy mind éltiglen lakjam ő házában.
