Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-05-10 / 19. szám
8 ■* 2009- május io. CANTATE VASÁRNAPJA Evangélikus Élet Középpontban a liturgikus év A Magyar Egyházzenei Társaság kongresszusáról ► A Magyar Egyházzenei Társaság (MET) április 30. és május 2. között tartotta kilencedik kongresszusát. A kétévenként esedékes találkozót idén a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karán és a Régi Zeneakadémián rendezték meg. A tanácskozás kiemelt témái a liturgikus (egyházi) év és az egyházzene-oktatás helyzete voltak. Hagyomány, hogy minden kongresszus nyitónapjának van egy kiemeltjelentőségű, többnyire külföldi tudós előadója. Idén sikerült megnyerni Karl-Heinrich Bieritz rostocki evangélikus gyakorlati teológiai professor emeritust, áld A liturgikus év kihívásai a mai korban címmel készítette el igen sokrétű és elgondolkodtató előadását. Sajnos az utolsó pillanatban betegség miatt le kellett mondania az utazást, így nem éppen könnyű gondolatait meghívója, a társaság elnöke, Hafenscher Károly evangélikus lelkész felolvasásában ismerhette meg a hallgatóság. Más előadóknál is előfordult betegség vagy lemondás, de végül így is karakteres kép rajzolódott ki a központi témáról. Baán István professzor helyett Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök adott áttekintést a görög katolikus ünnepekről. Fekete Csaba (a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának könyvtárosa), Papp Ferenc (a KRE Hittudományi Karának adjunktusa) és Békési Sándor (a KRE Hittudományi Karának dékánja) a református egyház színeit képviselték, kiemelt jelentőséget adva a Kálvin-évnek. A népszokások egyházi ünneplésünkre is vonatkoztatható tanulságait összegezte Szendrei Janka zenetörténész, az MTA doktora. Barsi Balázs OFM A liturgikus év az introitusokban címmel igehirdetésnek is beillő áttekintést adott a bevezető zsoltárok ünnepet meghatározó tematikájáról. E sorok írója egy evangélikus kántor és egyházzenész szemszögéből tett javaslatot a kórusrepertoár kialakítására, a kórus istentiszteleti megszólalási lehetőségeit részletezve (graduálének alternatim megszólaltatása, liturgikus dallamok, valamint önálló kórusművek éneklése). Déri Balázs, a Magyar Egyházzene című folyóirat felelős szerkesztője a liturgikus év gyakorlatában megmutatkozó rendellenességekre hívta fel a figyelmet. Enyedi Pál, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének vezetője - Bódiss Tamásnak, a református zsinat zenei előadójának közreműködésével - a Liturgikus orgonazene (Régi német mesterek) című, most megjelenő gyűjteményt mutatta be, majd Végh Antal (Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra) társaságában a hazai orgonaépítés jelenéről és jövőjéről beszélt. Az egyházzene-oktatás témáját Dobszay László professor emeritus, a MET örökös tiszteletbeli elnöke vezette be a történelmi modellek bemutatásával. W. Kinczler Zsuzsanna (Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszék) a kántorképzők helyzetéről, Bence Gábor (Deák Téri Evangélikus Gimnázium) az iskola és a templom kapcsolatáról beszélt. Bubnó Tamás (Budapesti Énekes Iskola) az egyházzene tagozatos általános és középiskolákat, Tőkés Tünde (Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola) a középfokú egyházzene szakokat és szakképzést, Merczel György (Zeneakadémia Egyházzene Tanszék) a főiskolai és egyetemi képzést mutatta be. Tardy Lászlónak, a Mátyástemplom karnagyának írása az egyházzene-tanítás helyzetének felméréséről szólt. Dávid István (KRE' Tanítóképző Főiskolai Kar, Nagykőrös) a kántor és orgonista szerepéről, Ősz Előd református lelkész az éneklőszék és az erdélyi református kántorok kapcsolatáról adott áttekintést. Az utolsó másfél évtized változásai egyházzenei életünkben címmel Dobszay László vezetett fórumbeszélgetést. Tanulságos volt látni, hogyan viszonyulnak más felekezetek tagjai az evangélikus egyház képviselőihez és eredményeihez. Például hogy mértékadó szakemberek milyen kiemelkedő szellemi munkának, valamint könyvészetileg is nagyszerűnek tartják és szinte irigylik a nemrég megjelent Liturgikus könyvet és Gyülekezeti liturgikus könyvet... A központi nap estéjén az idén kétszáz éve született Felix Mendelssohn Bartholdy műveiből összeállított hangversenyre került sor a fasori evangélikus templomban. A zsoltárokra és korálokra épülő műsort W. Kinczler Zsuzsanna szerkesztette, az orgonaműveket Finta Gergely, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője adta elő. A Soli Deo Gloria kamarakórust Hargita Péter (KRE Tanítóképző Főiskolai Kar, Nagykőrös) vezényelte (orgonán közreműködött Bódiss Tamás); a PROtestáns Fiatalok Kamarakórusa Abaffy Nóra egyházzenei doktorandusz dirigálásával énekelt. A társaság közgyűlése négy évre választotta meg a vezetőséget. Evangélikus részről tagja lett az elnökségnek Finta Gergely, míg W. Kinczler Zsuzsanna a pedagógiai szekció élén végzett munkáját folytathatja. A társaság elnökeként továbbra is Hafenscher Károly segítheti a kapcsolatépítést és a szakmai összefogást. A kongresszus lelke idén is a közösen megélt istentiszteleteken: a vesperáson, a prímán, a kompletóriumon és az úrvacsorái istentiszteleten mutatkozott meg igazán. ■ Ecsedi Zsuzsa A PROtestáns Fiatalok Kamarakórusa a fasori evangélikus templomban tartott koncerten Kántorvizsga - harangáldással A fóti Evangélikus Kántorképző Intézet téli tanfolyamának záróvizsgájára április 4-én került sor. Idén négyen szerezték meg a legmagasabb képesítést, a kántori oklevelet. A tanfolyam négy sikeres vizsgázója - Baradné Koch Boglárka, Kertész Attila, Kertész Péter és Kolba Hajnalka - a Finta Gergely (elnök), Wulfné Kinczler Zsuzsanna és Mekis Ádám alkotta vizsgabizottság előtt adott számot a Bence Gábor, Ecsedi Zsuzsa, Kéménczy Antal és Pócs Miklós irányításával elsajátítottakról. Külön örvendezésre adott alkalmat, hogy egy ajándékba kapott harang megáldásával kezdődött a közös ünneplés. A liturgikus alkalmakra hívogató harang Tóth Márta sárszentlőrinci kántor adománya, aki ezzel is szerette volna kifejezni az intézményhez és a fóti kántorképzőben folyó munkához való kötődését. ■ -1 -A Hitből szolgálni - amíg csak az Úr engedi Hatvankettedik éve szolgálja a kecskeméti gyülekezetét dr. Majthényi Béláné Sántha Marianna, Marica néni. De abból, amit a közösség hatvanegy évként tart számon, ő hármat levon. Mert 1948-tól 1951-ig - akkor még őrállóként, gyerekmunkásként - „szeretetből, de nem élő hitből” végezte a feladatot. Évtizedek elteltével is kristálytisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor ez utóbbit megkapta. Már férjnél volt, kislánya is megszületett. „Túl voltam az élet eseményein” - mondja. De a halál nagy kérdőjel volt előtte, és az élet értelmét kereste. 1951 nyarán egyhetes evangélizációra utazott Fótra; Sréter Ferencet, Józsa Mártont hallgatta. „Többedmagammal a kis padlásszobában aludtam. Június 15-én hajnalban arra ébredtem, hogy az ablakon keresztül éppen rám süt a nap. Kinyitottam a Bibliámat. »Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!« - olvastam Zakariás könyvében, a 3. fejezet 4. versében.” Azóta az Úrtól kapott feltámadáshiten alapul az élete; ezt hiszi, éli, tudja, vallja. Nem sokkal később levelet kapott a lelkészétől. „Marica, nincs kántorunk, nem tudunk evangélizációt tartani” - írta neki Friedrich Lajos, mert tudta róla, hogy valamikor zongorázott. „Négy és fél évig tanított a zeneiskolában Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas kóruskarnagy, zeneszerző felesége. Ismertem a kottát, hallás után is játszogattam. Keresztapám, Huszka Jenő zeneszerző révén is valamelyest jártas voltam a zenei dolgokban. De orgonálni korábban soha nem orgonáltam.” Amit tud, azt szinte teljesen magától, illetve egy vak katolikus kántor segítségével sajátította el - igaz, a pedálokat korábban is csak ritkán használta, ma pedig már egyáltalán nem szokta. A „debütálása” 1952 áldozócsütörtökén volt, a Tündöklő hajnali csillag kezdetű éneket játszotta. Kicsit elkanyarodunk a szolgálattól. Édesanyjáról mesél, az időről, amikor ők ketten testvérekké lettek a hitben. Majd édesapjára, Sántha György költőre terelődik a szó, az ő nyolc-tíz év hallgatás után, Friedrich Lajos, Veöreös Imre hatására íródott verseiről beszél.,Madách Imre édesanyja, Anna Majthényi lány volt. Testvére, Gábor volt a férjem dédnagyapja" - magyarázza tovább a családi kapcsolatokat. Lánya, Marianna Pesten él; három fiúunokával ajándékozta meg. „Ő igazi anyuka. Én kevésbé voltam az. A főzés, a házimunka soha nem volt az erősségem” - vallja be töredelmesen. 1956-ban állást kellett vállalnia. Az egészségügyben helyezkedett el; harminc évig dolgozott Zonda László igazgató főorvos mellett. „Csodálatos világi főnököt adott az Úristen” - emlékszik vissza. „Kaptam tőle egy malaclopó köpenyt és egy kulcsot a hátsó ajtóhoz, úgy szöktem át nagypénteken, húsvéthétfőn és a többi, akkor munkanapnak számító egyházi ünnepen a rendelőintézettől alig pár száz méterre lévő templomba.” A párttitkárnő elől egy-két évig kellett csak bujkálnia. „Egyszer megajándékoztam apukám verseskötetével. Erre azt felelte: »Marica, szenteste édesapád 1946 karácsony című versét olvastam.« Attól kezdve nem kellett félnem őtőle sem.” „Friedrich Lajos, Veöreös Imre, Görög Tibor, Tóth-Szöllős Mihály és most Kiss János” - sorolja az elmúlt hatvan év kecskeméti lelkipásztorait. Korálkönyvből is pont az ötödiket „nyüvi”... Kedvencei az evangéliumi énekek - „Hafótól (id. Hafensher Károly - a szerk.) kaptam őket. Nagy dolog volt ez az ötvenes években! Még postára sem lehetett feladni őket, úgy kellett titokban megszervezi az átvételüket” -, de minden szép dallamú, ritmusú dalt szeret. Győzelmet vettél (EÉ 388), Az Úr csodásán működik (EÉ 328), Jézus, te égi szép (EÉ 389), Fel, mert az irgalom (EÉ 449), Ó, segíts, Jézus (EÉ 374), Velem vándorol utamon (EÉ 459) - említ a szívéhez igazán közel állók közül néhányat. Énekli-e őket orgonálás közben? - kíváncsiskodom. „Dehogy, mert akkor a kelleténél lassabban játszanám őket” - feleli önkritikusan. „És az nagyon régies” - teszi még hozzá. Nemrégiben ünnepelte a nyolcvannyolcadik születésnapját. Bírja-e még fizikailag? - kérdezem tőle. „Hajlítani még csak-csak tudom, de erő már nincs benne, a tollat sem tudja megtartani” - mutatja jobb keze mutatóujját. „Mindig elcsodálkozom, hogy amikor odaülök az orgonához, mégis sikerül leütni vele a billentyűket...!” Tíz évvel ezelőtt megcsúszott templom előtt a friss hó borította jégen - hármas bokatöréssel orgonába végig az istentiszteletet. Akkor körülbelül két hónapot „esett ki” a szolgálatból. „A baleset Isten figyelmeztetése volt; akkor gondolkodtam el először azon, hogy lassan ideje gondoskodni az utánpótlásról.” Idén januártól a kecskeméti istentiszteleti alkalmak nyolcvan százalékán már nem ő ül az orgonapadon: „Anno pont Zoltán édesapját váltottam ezen a helyen, Lillát pedig csecsemőkorából ismerem, ott tologattam a babakocsiját a házunk előtt a Gyenes téren, de az esküvőkön, kereszteléseken, temetéseken, a szórványokban és az idősek otthonaiban még most is ellátom a kántori szolgálatot.” „Ez a mostani idegbecsípődés a térdemben is jelzés - mondja a panaszkodás legkisebb jele nélkül, megnyugvással-megbékéléssel a hangjában -, hogy egyre nagyobb teret kell adnom nekik, nekem pedig egyre inkább a háttérbe kell húzódnom. Nagy ajándék az Úrtól, hogy még ad erőt a szolgálathoz, de tudom, bármelyik pillanatban elveheti tőlem. És én felkészültem erre, nem fog váratlanul érni, ha bekövetkezik. De addig is szolgálok hitből, szeretetből, amíg csak éltet a kegyelem.” Nehéz lehet ennyi év után átengedni a terepet - tűnődöm hangosan. „Nagyon féltem tőle” - ismeri el. „De azt hittem, nehezebb lesz. Olyan jó hallgatni őket! Leülök a hátsó sorok valamelyikébe - diákkoromban is mindig ott foglaltam helyet -, és most én is a gyülekezettel énekelek.” ■ Vitális Judit
