Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-05-10 / 19. szám

2 -m 2009. május 10. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) - JEL 15,3-4 Egybecsengő szó Oratio oecumenica [Lelkész:] Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk. Jézus Krisz­tusban testvérünkké lettél, az örök élet nyitottságával és örömével aján­dékoztál meg. Az ő nevében ké­rünk, hallgasd meg imádságunkat. [Lektor:] Könyörgünk, Atyánk, hogy ebben a világban, ahol annyi bántó zaj, hamis hang, hazug beszéd hangzik el, szólhasson a téged dicsé­rő ének, a rólad tanúságot tevő ige­hirdetés, a bátorságot, örömöt és életet ajándékozó evangélium. Jé­zus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik csak panaszra nyithatják ki szájukat, vagy már panaszkodni sem tudnak, mert fásultan cipelik életük terheit. Te Fiadban megmutattad: szereted az embert, és fájnak neked is a terhei. Se­gíts, hogy a gondok, megpróbáltatá­sok súlya alatt roskadózók meglássák: te ott vagy velük a terhek alatt. Ez ad­jon vigaszt, reménységet és erőt. Jé­zus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházadért, gyülekezetünkért. Igéd és szentsége­id által arra hívtál el bennünket, hogy evangéliumod ajándékát megéljük mindennapjainkban. Segíts nekünk, hogy ebben az elhívatásban minden­ki megtalálja azt a hangot, amelyen szólhat, énekelhet. Segíts megbecsül­nünk a másikban kapott ajándékot. Ne engedd, hogy emberi hibáink, bűne­ink miatt hamisan szóljon egyházad hangja. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azért is, hogy mindannyian úgy járhassunk ebben az életben, hogy minden két­ség és fájdalom ellenére meg tudjunk maradni a benned való reménység bi­zonyosságában. Tölts el minket újra és újra a benned való örömmel, a benned való élet biztonságával. Se­gíts meghallanunk a te tiszta hango­dat, segíts meghallanunk mások pa­naszát és segítségkérését. És kérünk, adj pékünk is tiszta hangot, téged di­csérő énekre induló lelket, a te viga­szodat, örömhíredet megélő életet. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:[ Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, sze­rető mennyei Atyánk. Hálát adunk ne­ked, hogy egyházad éneke összecsen­dül az előrementek téged dicsérő éne­kével, és bennünket is vársz eljöven­dő országodban, ahol te leszel minden mindenekben örökkön-örökké. [Gy.:] Ámen. Díjat nyert a 72 óra kompromisszumok nélkül akció A három történelmi keresztény egyház által tavaly ősszel szer­vezett háromnapos szociális­­karitatív akció nyerte el a Szo­ciális és Munkaügyi Minisztéri­um gyermek- és ifjúsági osztá­lya által meghirdetett „az év gyermek és ifjúsági mintapro­jektje” címet. A pályázat célja olyan példaértékű projektered­ményt felmutatni tudó minták kiválasztása volt, amelyek gyer­mekek és fiatalok aktív közössé­gi és közéleti szerepeinek elsa­játításához és gyakorlásához já­rulnak hozzá. M EvÉlet-infó Cantate vasárnap a 98. zsoltár első verséről kapta nevét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett, és jobbja szabadulást szerzett!" A vasárnap témája eredetileg nem az éneklés, hanem a húsvéti öröm. Ez késztette a régi idők keresztényeit, hogy a 98. zsoltárt ezen a vasárnapon bevonulóénekként (introitus) éne­keljék. A zsoltár ugyanis - a Liturgi­kus könyv fordításában - így folyta­tódik: „Nyilvánvalóvá lett minden nép előtt, hogy az Úr hatalmas Meg­váltó. Feltárta igazságát a nemzetek előtt, hűséggel és szeretettel emléke­zett meg népéről. A világ népei min­denütt látták, hogy miként szabadít­ja meg őket. Ujjongjatok az Úr előtt szerte a földön, örvendjetek és vigad­jatok zsoltárt zengve!” Az ószövetsé­gi nép Isten korábbi szabadító tette­ire gondolva énekelte ezt a zsoltárt. A keresztények azonban húsvét cso­dájában látták a bizonyítékát, hogy „az Úr hatalmas Megváltó”. A zsoltáros éneke egybecseng a Je­lenések könyvének látomásában ének­lők szavával: „Nagyok és csodálato­sak a te műveid, mindenható Úr Is­ten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te neve­det, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és lebo­rulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid’.’ Még feltűnőbb ez az összhang, ha figyelembe vesszük a 98. zsoltárnak - az istentisztelet introitusában nem szereplő — utolsó két versét is: „Tap­soljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön, ► Mai cikkünk kezdi azt a belső so­rozatot, melyben bemutatjuk a Gyülekezeti liturgikus könyv leg­fontosabb strofikus gyülekezeti énekeit. Mivel feltételezzük, hogy nem mindenkinek van a keze ügyében ez a gyűjtemény, lehető­ség szerint minden alkalommal közöljük az ének kottáját is. Elsőnek egy olyan éneket választot­tunk, mely egyesíti húsvét evangéli­umát és az éneklésre való felszólítást. A Mind jöjjetek, örvendjetek, nagy vígan énekeljetek (GyLK 814) a 14. századi Resurrexit Dominus kanció nyomán keletkezett Wir wollen alle fröhlich sein (EG 100) fordítása, Dó­ka Zoltán (1929-2000) tollából. A Feltámadottal való találkozás valódi ok az örvendezésre; az első megdöbbenés után ezt érezhették a tanítványok. A megszabadítás, sza­badság érzése a keresztény ember éle­tének alapja. A szabadság igazi hús­véti fogalom, amely összefüggésben van a zsidó nép Egyiptomból való ki­vonulásával. A Vörös-tengeren való átjutás után felcsendül Mirjam és Mózes dala, a megmenekülés fölött való örömként (2MÓZ 15). A megélt szabadulás ujjongásbán nyilvánul meg. „... akiket az Úr kiváltott, ujjong­va vonulnak a Sionra. Öröm koszo­­rúzza fejüket örökre..!’ (Ézs 35,10) hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket” (Zsolt 98,8.9) A Jelenések könyvének látnoka az Istent ítéletei kinyilvánításáért dicsé­rők énekét Mózes és a Bárány éneké­nek mondja, és a látomásban azok énekelik, „akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének számát” (Jel 15,2). így a Cantate vasárnapi kó­rus tovább bővül. Mózes és a zsoltárt éneklő ószövetségi igazak egy hangon dicsőítik Istent a Báránnyal és a megváltottak seregével, akikért Isten Báránya meghalt és feltámadott. Ami pedig egyetlen kórusba tömö­ríti őket, az nem más, mint Isten nyil­vánvalóvá vált ítéleteinek dicsérete. Hogy ezt a hatalmas összhangzatot értő füllel hallgassuk, és ne hangzavar­ként szenvedjük el, szakítanunk kell két elterjedt felfogással. Az egyik az, amikor gondolatban egyenlőségjelet teszünk Isten ítéletei és az embert, il­letve a világot sújtó csapások közé. Amikor az ítélő Istent a büntető Isten­nel azonosítjuk. De szakítanunk kell a jogászias felfogással is, amely szerint Isten egy mennyei bírósági tárgyalás lefolytatása után hozza meg és hirde­ti ki ítéletét. Ez a két szemlélet akadá­lya annak, hogy átérezzük azt a fe­szültséget, amely a Szentírásnak Isten ítéleteiről szóló igéiben rejlik. A Szentírásban Isten ítéleteiről sosem elméleti kérdésként olvasunk, hanem mindig konkrét események­kel kapcsolatban. Olyan kiélezett helyzetekben, amikor el kell dönteni, kik képviselik valóban Isten ügyét, il­letve Isten kikkel van, kiknek az ügyét tekinti magáénak, kikkel azo-Az ujjongó öröm a húsvét utáni egy­ház megtapasztalt kincse, amely min­dig új énekekben, zenében és táncban ölt testet; kevésbé szavakban, in­kább jelekben és gesztusokban. „Mind jöjjetek, örvendjetek”: ezzel a felszólítással kezdődik énekünk. Nem a húsvétkor történtek teológiai kifejtése szólal meg, hanem a Feltáma­dottal való találkozás élménye. A buzdítás egyenesen a nyugati egyház örömkiáltásába, Isten dicséretébe, a Hallelujába torkollik. A Halleluja (melynek jelentése: „Dicsérjétek Jah­­vét!”) a húsvéti keresztények ismerte­tőjele. Ezután érdekes változást figyel­hetünk meg: az eredeti szöveg, „Ge­lobt sei Christus, Marien Sohn” a ma­gyar fordításban „Dicsérünk, Isten szent Fia” formában jelenik meg. A bevezetés után, a 2-4. versszak­ban az öröm indokolása következik. Az ujjongásnak az alapja Jézus Krisz­tus halála és feltámadása, amely elég nagy és jelentős tény ahhoz, hogy öt­ven napig ünnepeljük. Isten vég nél­küli dicsőítése és a mennyben lévő megváltottakkal való közösség földi létünk célja - sugallja az 5. strófa. Az ének elsősorban a dallamából él. A zenei történést elejétől végig a táncos, páratlan metrumú ritmus uralja, amely energiáját a jambikus verselés előrevivő felütéseiből nyeri. Itt a kanció, egy késő középkori né­pies műfaj hagyománya elevenedik meg. A hatsoros strófa zeneileg két­nosul. Mert ez „ott és akkor” de úgy is mondhatom, hogy a mindenkori „itt és most” pillanatában sosem nyil­vánvaló. Nem lehet tudni, ki ítél csu­pán látszat szerint, és ki látja úgy a dolgokat, ahogy Isten szerint vannak. Éppen ezért lehet csak hit alapján állást foglalni. És nyitott kérdés, hogy Isten kiknek a hitét igazolja majd, amikor eljön az ideje, hogy nyilvánvalóvá tegye: ő miként látja és hogyan ítéli meg a szóban forgó ügyet és az abban érintettek szerepét. Akik „jól” hittek, akik „hitük szemé­vel” helyesen láttája az igazságot, azok énekelhetik majd Mózessel, az ószövetségi igazakkal, a Báránnyal és az ő megváltottaival egy kórusban a győzelmi éneket, amikor Isten nyil­vánosan színre lép, és kinyilvánítja az ő „verzióját” az igazságról. Akkor ki­derül az is, hogy ki beszélt valóban Is­ten nevében, az ő igéjét szólva, és ki volt az, aki Istenre hivatkozva, Isten nevében a magáét mondta. Az ókori népeknek csupa látható istenük volt, és uralkodóikat is gyak­ran tartották valamilyen istenség megtestesülésének, földi istennek. így tekintettek az egyiptomiak a fáraó­ra vagy a babiloniak királyaikra. Az ószövetségi népet viszont istentelen­nek tartották, mert láthatatlan Iste­nét nem tudta megmutatni. Mózes, az Isten szolgája az Isten megbízásá­ból véghezvitt jelekkel nem tudta meggyőzni a fáraót. A Vörös-tenge­ren való átkeléskor azonban Isten mindenki számára nyilvánvalóan megmutatta hatalmát a fáraón és se­regén, és ezzel nyilvánvalóvá tette azt is, hogy ő az Isten, nem a fáraó. szer három sorra tagolódik: a Halle­­luja-refrén zenei anyaga megegyezik az első három soréval. Az első sor dúr hármashangzat-felbontása energi­kusan fellép a nagy szextre, majd a kvinten zár; a második sor az oktáv­ról indulva fokozatosan éri el a ter­cet; a harmadik sor pedig az alaphan­got járja körül. Az egész strófa ki­egyensúlyozott, arányos és erőt su­gárzó, kiválóan alkalmas az örömte­li húsvéti költemény hordozására. De többet is nyújt: olyasmit közöl, amit szavakkal már nem lehet kifejezni. A beszéd után a zene továbblép, és ab­lakot nyit a transzcendensre. Javaslom, hogy aki teheti, iktassa be ezt az éneket a húsvét utáni vasár­napok valamelyikének rendjébe! Ha A VASÁRNAP IGÉJE Jézus perében a nagytanács, a fő­papok Isten nevében, Isten tekinté­lyével hoztak elmarasztaló ítéletet, és nagypénteken joggal gondolhatták, hogy Isten is egyetértőén hallgat, tá­vol marad az eseményektől, és Jézus Isten ítéletétől sújtva, Istentől el­hagyva hal meg a kereszten. Húsvét­kor azonban nyilvánvaló lett, hogy a nagytanács ítélete nem Isten ítélete volt, és Isten ítélete felülírta az ő íté­letüket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a számunkra „itt és most” felmerü­lő kérdésekben Isten ítélete már nyilvánvaló lenne, és nem hitben kellene meghoznunk döntéseinket. Méghozzá naponta. Mert naponta válaszút előtt állunk. És bár mások kereszténynek tartanak, és mi is an­nak valljuk magunkat, mégis megszé­gyenülhetünk, amikor Isten nyil­vánvalóvá teszi, hogy ő kiket tekint most még láthatatlan mennyei gyü­lekezetéhez tartozónak. De örök boldogság lesz részünk, ha akkor Isten állít minket Fia jobbjára, mert az ő ítélete szerint is hittünk benne, és hitben adtunk valóban ke­resztény választ az élet hétköznapi ki­hívásaira. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, Istenünk, ma­gasztalunk, hogy Jézus Krisztusban hatalmas Megváltót adtál nekünk, aki diadalt vett bűnön és halálon. Tarts meg minket az ő nyájában itt a földön, hogy egykor választottaid se­regével énekelhessük a győzelmi éne­ket, amikor nyilvánvalóvá lesznek igazságos ítéleteid. Ámen. CANTATE problémás a gyülekezet tanítása, akár kiskórussal is megszólaltatható. Végül énekeljünk együtt! „Mind jöjjetek, örvendjetek, / Nagy vígan énekeljetek! / ím, kész már üd­vösségetek. / Halleluja, halleluja, / Halleluja, halleluja! / Dicsérünk, Isten szent Fia! // Meghalt, de már feltáma­dott. / Legyőzött bűnt és bánatot. / Jer, néki hálát mondjatok! / Halleluja... // Megvívta már a nagy csatát, / Ki ér­tünk adta önmagát, / Szétzúzta pok­lok ajtaját! / Halleluja...II Isten Fiának zengjetek / Ujjongó hálaéneket, / Ki ily nagy jót tett véletek! / Halleluja... // Csak téged áldjon énekünk, / Szent­­háromság egy Istenünk; / A földön s mennyben légy velünk! / Halleluja...” ■ Ecsedi Zsuzsa Mind jöj - je - tek, őr - vend - je - tek, Nagy ví - gan é - ne - kel - je - tek! fih ---- I I , I I , y * J IJ ^ E-J J J J ím, kész már üd - vös - se - ge - tek. a jl Refrén —1 ------1 | r ' ' ]------------L M TI I rM 'íy j a ■ * ——F— ^-------*---------------------------------------­Hal - le - lu - ja, hal - le - lu - ja,- F —ß ---ß— =f=­Hal oá,—- le-1-r r lu - ja. hal- le- lu - ja! V ám­—T----1---------I 'S 1 V_ f J V i " «1 ' Di - csé - rünk, Is - ten szent Fi - a. STROFIKUS GYÜLEKEZETI ÉNEKEK 1. Mind jöjjetek, örvendjetek, nagy vígan énekeljetek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom