Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-11 / 2. szám
Evangélikus Élet IMAHET 2009. január 11. » 11 mm ♦ ♦ KUMENIKUS |fll" TJ | ^ ^ I ^ a Krisztus-hívők I Ivl r\ I I r I egységéért JL JL ▼ JL jl XJL JLJI_Á X 2009-január 18-25. Részletek a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kiadásában megjelent imafüzet anyagából Bevezetés az imahét gondolatkörébe Bibliai alapvetés A 2009. évi, a keresztények egységéért rendezett imahét témája a koreai egyházak élményein és tapasztalatain nyugszik. Nemzetük politikai megosztottsága miatt az egyházak Ezékiel prófétához fordultak, aki szintén egy tragikusan megosztott nemzet tagja volt, és népe egységére vágyakozott. Ezékielt - aki próféta és pap is volt - Isten fiatalon, harmincéves korában hívta el. Krisztus előtt 594 és 571 közötti munkálkodását nagyban befolyásolták azok a vallási és politikai reformok, amelyeket Jósiás/Jozija király kezdett el Kr. e. 621-ben. A király reformokkal próbálta felszámolni Júdea korábbi, asszír hódítóinak ártalmas örökségét, így állították vissza a törvényt és Izrael Istenének igaz tiszteletét. Jósiás/Jozija király halála után - csatában esett el - fia, Jójákim/Jojakim Egyiptomnak hódolt, és az országban újra elterjedt a bálványimádás. A Jójákimot/Jojakimot bíráló prófétákat kegyetlenül elnyomták. Uriást/Uriját kivégezték, Jeremiást betiltották. A babiloni invázió és a templom lerombolása után Kr. e. 587-ben a nép vezetőit és mesterembereit - köztük a fiatal Ezékielt is - elfogták és Babilonba hurcolták. Ott Ezékiel, csakúgy, mint Jeremiás, bírálta a hamis „prófétákat” akik hiú reményt tápláltak a népben; emiatt el kellett tűrnie a száműzetésben élő zsidó testvérek szemrehányását. E nagy szenvedések közepette azonban Ezékielnek a népe iránti szeretete egyre csak nőtt. Kritizálta a vezetőket, akik Isten parancsai ellenére cselekedtek, és a népet Istenhez igyekezett visszavezetni. Isten szövetségi hűségét és a népével való szolidaritását hangsúlyozta. Ráadásul ebben a látszólag reménytelen helyzetben Ezékiel nem keseredett el, hanem a reménység üzenetét hirdette: él még Isten eredeti, megújító szándéka, és megvalósulhat Isten népének egysége. Ezékielt két látomás is bátorította ebben a törekvésében. Az első a jól ismert prófécia a száraz csontokról, amelyek Isten Lelkének segítségével a halálból újra életre kelnek (Ez 37,1- 14). Az idei imahét anyaga azonban Ezékiel második látomásán alapul, amely a két fadarabról szól, a megosztott Izrael két királyságát jelképezvén. A megosztott királyságok törzseinek nevei - az eredeti tizenkettőből kettő északon, tíz délen - írattak ezekre a fadarabokra. A két fadarab aztán újra eggyé lett (Ez 37,15-23)Ezékiel szerint a nép megosztottsága az Istentől való elidegenedésnek és a nép bűnösségének a következménye. Újra egy nép lehetnek azáltal, hogy megváltják bűneiket, megtérnek, és visszafordulnak Istenhez. Végül azonban Isten az, aki egyesíti népét úgy, hogy megtisztítja, megújítja és megszabadítja őket megosztottságukból. Ezékiel számára ez az egység nem egyszerűen a korábban megosztott népek egyesítése, inkább új teremtés. Egy új nép születése, amely a remény jele más népek számára is. Tulajdonképpen az egész emberiség számára. A remény egy másik szövegben is kifejeződik, amely rész igen kedves a Koreában élő egyházak számára. A Jelenések könyvének 21,3-4 verse Isten népének megtisztításáról, az igazi békéről, a megbékélésről és az egységről szól, amely ott valósulhat meg, ahol Isten „lakozik”:„...és ő velükfog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé...” Ezek a bibliai gondolatok - egység mint Isten szándéka népe számára; egység mint Isten ajándéka, amely ugyanakkor megbánást és megtérést követel; egység mint új teremtés; és a remény, hogy Isten népe valaha még egy lehet - azok, amelyek a Koreában élő egyházakat inspirálták, amikor a 2009. évi imahét anyagát elkészítették. Teológiai megközelítés 2009-ben a keresztények a világ minden részén az egységért imádkoznak, „hogy legyenek eggyé kezedben” (Ez 37,17). Ezékiel - akinek a neazért hívatott el, hogy reményt adjon népének az Izrael bukását és elfoglalását követő elkeseredett vallási és politikai helyzetben és a száműzetésben. A koreai csoport úgy érezte, hogy az ezékieli szöveg saját helyzetükre emlékezteti őket, mivel ők is megosztott országban élnek, megosztott kereszténységben. Ezékiel szava reménnyel tölti el őket, hogy Isten egyszer összegyűjti, saját népének nevezi-és-megáldja.őiket is, hogy hatalmas nép legyenek. Egy új, végső remény születik: Isten új világot fog teremteni. Ahogy Ezékiel szerint a népet bemocskolja a bálványimádás és a törvényszegés - a nép mindenfajta bűne megjelenik a szövegben -, ugyanígy a mai világban a keresztények megosztottságának bűne kelt nagy megbotránkozást. Amikor ezt a szakaszt olvassuk az Ószövetségben, megfontolhatjuk, hogy miként alkalmazzuk ezt az igét saját megosztott helyzetünkre. Különösen is érezzük, hogy Isten az, aki helyreállítja az egységet, megbékélteti az embereket egymással, és új helyzetet hoz létre. Az újraegyesített, bűnbocsánatot nyert és megtisztított Izrael a reménység jelévé válik az egész világ számára. Amint már megjegyeztük, a két fadarab összeillesztése a második prófécia, amelyet Ezékiel könyvének 37. fejezetében találunk. Az első - amely valószínűleg ismerősebb egyházi körökben - a száraz csontokról szól, amelyek Isten Lelkének segítségével újra életre kelnek. Isten mindkét jövendölésben az élet, egy új kezdet alkotójaként tűnik fel. Az első próféciában Isten Lelke az élet Lelke. A másodikban Isten maga hozza létre az egységet. Megbékélést és békességet ad egy megosztott nemzeten belül. Más szavakkal: a megosztott részek egyesítésével születik az új élet. A keresztények ebben a történetben annak az előképét láthatják, amit majd Krisztus hoz, nevezetesen az új életet, amely a halál legyőzéséből fakad - Isten megváltó akaratának elfogadásával. A két fadarabból kereszt formálódik, Jézus megbékéltet minket Istennel, s ezáltal az emberiséget új reménység tölti el. Bűnösségünk, erőszakosságunk és a háborúk, a szegények és gazdagok közti egyenlőtlenség, a teremtés tönkretétele, a betegség és szenvedés, valamint széthúzásunk és megosztottságunk ellenére Jézus Krisztus a kereszten kitárt kezeivel átöleli az egész teremtést, és Isten békességét ajánlja fel. Kezében egyek vagyunk, amint magához vonz minket ő, aki felemeltetett a keresztre. A kettéosztott Koreából - ahol megvan az akarat is, hogy legyőzzék nemcsak a politikai, de a keresztény egyházak közötti megosztottságot is - javasolják az ott élő egyházak az ez évi imahét témájául, „hogy legyenek eggyé kezedben”. Úgy gondolják, hogy Isten cselekedetére adott válaszukból új reménység születhet, amely kiengesztelődést, békét és jólétet hoz Isten népének. A nyolc nap Az Ezékiel prófétától vett központi szövegből következik, hogy az imahét nyolc napja alatt elmélkedéseink mélyebben tudatosíthatják bennünk, hogy az egyház egysége hogyan szolgálhatja egyúttal az emberi közösségek megújulását is. Ezzel a tudatossággal nagy felelősség is jár. Mindazoknak, akik Krisztust Úrnak vallják, törekedniük kell az ő akaratának betöltésére, hogy legyenek mindnyájan egy, „hogy elhiggye a világ hogy te küldtél engem” (Jn 17,21). Ez az, amiért a nyolc nap a keresztények egységéért való elmélkedéssel kezdődik. Átgondolva tanításbeli különbségeinket és elkülönültségünk botrányos történelmét - sőt néha még a keresztények közötti gyűlöletet is - imádkozunk, hogy Isten, aki Lelkét leheli a száraz csontokba, és aki kezében formálja egységünket különbözőségeink közepette, életet és megbékélést leheljen kiszáradt életünkbe és megosztottságunkra ma is. # Ezen a napon és a nyolc nap mindegyikén arra kaptunk meghívást, hogy imádkozzunk világunk olyan helyzeteiért, ahol nagy szükség van a megbékélésre. Külön is figyeljünk arra, hogy a keresztények egysége milyen szerepet játszhat ennek a megbékélésnek az elérésében. A második napon az egyházak a háború és az erőszak legyőzéséért és megszűnéséért imádkoznak. Imádkozunk, hogy a keresztények mint a Békesség Fejedelmének tanítványai a konfliktusok közepette is' megteremthessék a kiengesztelődést, amely a reménységben gyökerezik. A harmadik nap a szegények és gazdagok közötti hatalmas egyenlőtlenségről meditál. A pénzhez való viszonyunk és a szegényekkel való törődésünk lehet tanítványságunk mércéje Jézus követésében, aki azért jött közénk, hogy szabaddá tegyen bennünket, a szegényeknek hirdesse az evangéliumot, a rabszolgáknak szabadságot hozzon, és igazságosságot hirdessen minden embernek. A negyedik nap szándéka az, hogy a keresztények felismerjék: csak együtt lesznek képesek megvédeni azokat az ajándékokat, amelyeket Isten nekünk adott a teremtésben. A levegőt, amelyet belélegzünk, a földet, amely gyümölcsöt hoz, a teremtett világot, amely dicséri alkotóját. Az ötödik napon a mai társadalmunkat olyan nagyon jellemző előítéletek és a diszkrimináció megszűnéséért imádkozunk. Amint felismerjük, hogy emberi méltóságunkat Istentől kaptuk, egységünk - a keresztények egysége - annak az Istennek az egységéről tesz bizonyságot, aki mindannyiunkat szeretetéből megismételhetetlen létezőnek teremtett. Az igazságosság és szeretet országa, amelynek építésére meghívást kaptunk, azért tiszteli a különbözőségeket, mert Krisztusban mind egyek vagyunk. A hatodik napon imádságban gondolunk azokra, akik szenvednek, és azokra is, akik gondoskodnak róluk. A zsoltárok segítenek megérteni, hogy a fájdalomból vagy haragból született, Istenhez való kiáltások nagyon mély és bensőséges Isten-ember kapcsolat kifejezései lehetnek. A keresztények irgalmas segítségnyújtása a szenvedőknek Isten országának jele lehet. A keresztény egyházak együtt képesek változást hozni, ha segítenek megszerezni a szenvedők számára mindazt a támogatást, amelyre szükségük van - anyagi és lelki értelemben egyaránt. A hetedik napon a vallási különbözőséggel kell szembenézniük a keresztényeknek, amikor Istenben való egységükért imádkoznak. Eme egység nélkül nehéz a békesség országát építeni, még ha minden jóakaratú férfi és nő részt vesz is benne. Imaszándékaink a nyolcadik napon válnak teljessé, amikor azért imádkozunk, hogy a „nyolc boldogság” lelkülete győzzön a világ szellemisége felett. A keresztények hordozzák a reményt, hogy Krisztus mindent újjáteremt az általa létrehozott új rendben. Ez képessé teszi őket arra, hogy a reménység emberei, a kiengesztelődés munkálói legyenek a háborúk, a szegénység, a diszkrimináció közepette és minden olyan helyzetben,.ahol emberek szenvednek, és vajúdik a teremtett világ. ve azt jelenti: „Isten erőssé tesz” -Korea hagyományos építészeti stílusát őrző szöuli kastély
