Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-11 / 2. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. január 11. » 9 Színről színre „Válaszkérdések” Péter püspökünk jegyzetéhez ► Gáncs Péter püspök, a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője jónak látta, hogy a 2009 újévétől immár színes nyomdatechnikával előállított Evangélikus Elet Égtájoló rovatában a lap színgazdagságát és a vízkereszt fényét - a tőle megszokott szellemességgel - szembeállítsa az én úgymond „színtelen” azaz „feketefehér látású” laudációmmal, amelyet az Ordass Lajos-díjjal kitüntetett dr. Terray László köszöntéseként A tékozló egyház megtérése címen mondtam el. Természetesnek tartom, hogy egyházunk közelmúltjáról és jelenéről különféle vélemények formálódnak, s hogy egy kívülről és belülről is színes egyházi lap helyet ad azok őszinte és testvéri ütköztetésének. A metaforák szerepe a nyelvben, hogy újszerűségükkel meghökkentsenek, gondolkodásra késztessenek, s ha kell, jó értelemben véve provokáljanak. A magam részéről örülök, hogy a nyelv képi ereje Péter püspökünk esetében elérte a kívánt hatást. Jegyzetére adott válaszomat három kérdéskörbe csoportosítottam. Nem tékozolt? Püspök úr tényleg úgy gondolja, hogy „nem tékozolt” a Magyarországi Evangélikus Egyház 1958-1987, valamint 1987-2006 között? Valóban úgy gondolja, hogy helyükön voltak az értékek, amikor például 1958 júniusában Ordass Lajos püspököt - állami beavatkozásra - immár másodszor is félreállították, és élete utolsó két évtizedére elhallgatásra ítélték? Vagy amikor 1958-ban az Evangélikus Teológiai Akadémia legkiválóbb professzorait - dr. Wiczián Dezsőt, dr. Karner Károlyt, dr Sólyom Jenőt - eltávolították (lásd a Keresztyén Igazság 2008. őszi számát), avagy amikor legkiválóbb budapesti lelkészeinket- Scholz Lászlót, Bottá Istvánt, Kendek Györgyöt, Danhauser Lászlót - elmozdították lelkészi állásukból, és tudós lelkészeink - dr. Schulek Tibor, Bottá István - csak világi tudományos fórumok védnöksége alatt tudtak publikálni? Püspök úr tényleg úgy gondolja, hogy „nem tékozolt” a Magyarországi Evangélikus Egyház, amikor az egyszólamú „diakóniai teológia” első külföldi kritikusait - Vajta Vilmost, Terray Lászlót, Gémes Istvánt- 1983-ban ország-világ előtt hangosan kiközösítette? Tényleg úgy gondolja, hogy „nem tékozolt” egyházunk, amikor a rendszerváltozás után számos, a lutheri teológiához hűséges és erkölcsileg hiteles lelkészét, teológusát képtelen volt integrálni, s ezáltal egyházunk testében - ha nem is szakadás, de - „benső-hasadás” keletkezett? Tényleg úgy gondolja, hogy „nem tékozolt” egyházunk, amikor még Ordass Lajos születésének századik évfordulóján (2001-ben) is „két” ünneplés történt: egyházunk két püspöke a „hivatalos” ünnepen szolgált, a harmadik pedig az Ordass Lajos Baráti Kör ünnepélyén? Megtérhet-e az egyház? A kérdés felvetésekor eszembe jut a neves princetoni missziológusprofesszor, Durrell L. Guder The Continuing Conversion of the Church (Az egyház folyamatos megtérése) című könyve (William B. Eerdmans, 2000). A szerzővel együtt én is úgy látom, tévúton járunk, ha a tékozló fiú példázatát csak individualisztikusan értelmezzük. A Szentírás egésze, beleértve az Ó- és az Újszövetséget is, Isten népének, az ő egyházának a története. Reformátorunk óta sokan szóltak arról, hogy Isten népe, az ő egyháza, az ő teste valamilyen külső erő fogságába kerülhet. Mindez nem a kedvezőtlen külső körülményekkel, hanem elsősorban a hitbeli gyengeséggel magyarázható, amely nem tud megállni a megpróbáltatások idején. Pál apostol ezt bűnnek, Jézus példázata „tékozlásnak” nevezi. A tékozlás az egyenes, Istentől kijelölt úttól való eltérés, a „letérés", a „félrelépés” egyik jele. Amikor az egyház hajója olyan kormányosok kezébe kerül, akik rossz irányba navigálják ezt a hajót. Azt sohasem vitattam, hogy a hajón lévő matrózok, az egyház szolgái mindazonáltal hűségesen végezték és végzik feladatukat. Én is éppen ezt emeltem ki a Iaudációmban, amikor Luther alapján a valódi egyházról mint rejtett valóságról (ecclesia abscondita) szóltam, s meggyőződésem, hogy Terray László válasza is rájuk, nem pedig az egykori kormányosokra vonatkozott. Sajnálom, hogy Gáncs Péter megpróbálta szembeállítani az én - úgymond - „lelkes hevületű” mondataimat „Laci bácsi” „hihetetlen szerénységet és mély bölcsességet sugárzó” válaszával. Elismerem, hogy beszédem félreérthető mondata, ha valaki azt úgy értelmezte, hogy az egyház „Terray Lászlóhoz tér meg”. Természetesen az egyház csak Istenhez térhet meg a bűnbánat által, de az Istenhez megtérő egyház igenis „visszatérhet” az egykor vezetői által kiközösített - mint Zay László egykori cikkében olvastam -, 1984 környékén- „terrorinak” is gúnyolt Terray Lászlóhoz. A tékozló fiú is az Istenhez tér meg a lelkiismeretében, s utána megy vissza az atyai házhoz, s a földi atya nem feltétlenül azonos Istennel. A megtérés, a „metanoia” tudjuk, „irányváltást” jelent. Amikor - amint 2001-ben is írtam - a valódi értékek a helyükre kerülnek, akkor az egyházban is megtörténik a „rendszerváltozás”. Ilyenkor az egyház hajója a hosszú évtizedeken át „rossz irányba” navigáló kormányosok kezéből olyanok kezébe kerül, akik azt ismét „jó irányba” képesek visszafordítani, minden látszat és nehézség ellenére. Egyházunk nagy hibája, hogy többnyire még mindig szubjektiven, antropocentrikusán s nem teocentrikusan, azaz teológusi módon gondolkodunk. Mentjük a régieket, hogy voltak nekik jó emberi tulajdonságaik is (persze, hogy voltak), s kárhoztatjuk a jelen vezetőit, hogy nekik is vannak ám rossz emberi tulajdonságaik (persze, hogy vannak). Ámde nem ez a lényeg! Az egyházkormányzásnak teológiája van; a kormányzás mércéje a teológia, mint ahogyan a teológia mércéje a Szentírás, Isten írott igéje. Ne pragmatikus, humanisztikus, hanem valóban teocentrikus mértékek vezéreljenek bennünket! Nem rejtem véka alá azt a véleményemet, hogy a jelenlegi egyházvezetés szolgálatával egyházunkban új korszak, azaz rendszerváltozás kezdődött. Ez természetesen egy tisztulási folyamat, s valóban nem csupán egy pillanat, de egy-egy pillanatnak jelzésértéke is lehet a folyamatról! Az első ilyen jelzésértékű pillanat - számomra, amint ezt az Ordass Lajosról szóló angol nyelvű könyvemben is írtam - 2008. augusztus 17-e volt, amikor Ordass Lajos püspök halálának harmincadik évfordulóján együtt koszorúzott az országos egyház elnöksége, a Déli Egyházkerület püspöke és az Ordass Lajos Baráti Kör. A látszatra szerény farkasréti eseménynek üzenetértékű, mélyenszántó szimbolikája volt. E folyamatban ugyanilyen „rendszerváltó” pillanat villanhatott fel sokunk számára 2008. november 28-án is, Terray László kitüntetésének órájában. Mindössze ezt akartam mondani, ennél sem többet, sem kevesebbet. Beszélhetünk-e „Kádár/Káldy-korszakról”? Használható-e ez a megjelölés egyháztörténeti kategóriaként? Hely hiányában ezzel a kérdéssel már csak röviden foglalkozhatok, bár több mint két évtized elmúltával azt hiszem - így szokták mondani „van már olyan történeti távlat” miszerint egyházunkban igenis volt egy „K. und K.” korszak, amelyik - egyháztörténeti periódusról lévén szó - nemcsak történelmi, hanem főleg teológiai szempontból értelmezhető. A tények magukért beszélnek: Kádár János „bő három évtizede” 1956. november 4-től haláláig, 1989. július 6-ig fémjelezte (formálisan 1988-ig) az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprását követő - Moszkva által irányított - magy arországi belpolitikát. Káldy Zoltán „szűk három évtizede” 1958. november 4-től (első számú vezetőként 1967-től) haláláig, 1987. május 17-ig (de facto 1985 decemberéig) tartott. Egy másik cikkemben leírtam, hogy Káldy Zoltán püspöki szolgálatának megítélése összetett feladat. Ezért magam is nyitottan várom, hogy Korányi András megírja, megvédje, majd megjelentesse az egyelőre még csak készülő habilitációs dolgozatát. A Káldy Zoltán nevével jelölt korszakban egyházunkra tagadhatatlanul a „Kádár-korszakba ágyazott” egyházpolitika volt jellemző. Való igaz, hogy a történelem igencsak korlátolt „mozgásterében” Kádárnak és Káldynak is voltak olyan cselekedetei, amelyek egy időre népszerűvé tették őket. Ezzel is magyarázható, hogy a Kádár-korszak „biztonságát” „kiszámíthatóságát” a mai vadkapitalizmusban némelyek visszasírják, és Káldy Zoltán püspökségére egykori tanácsadói és kiemeltjei „színesebben” emlékeznek, mint a korszak szenvedő lelkészei. Gáncs Péternek abban igaza van, hogy az egyház tagadhatatlanul élt e megnyomorított korszakban is, de mindez nem az egykori egyházkormányzónak, hanem Isten Szentjeikének az „érdeme”. Azt is készségesen elismerem, hogy a történelem (mai) ítélőszékénél Isten ítélete az erősebb, mert ő felülírja minden történelmi kor (saeculum) emberi ítéletét. Mert akkor majd tényleg fátyol nélkül, színről színre, tehát nemcsak emberileg „kiszínezve” hanem isteni színeket látván, valójában színesen láthatunk! Az új év elején, vízkereszt fényt sugárzó ünnepén én is őszintén kívánom, hogy külsejében megújult hetilapunk bensőleg is erre a végső, valódi színlátásra készítsen fel bennünket! ■ Fabiny Tibor « Rendszerváltozás Minél hosszabb ideig élt valaki a második világháborút röviddel követő négy évtizedes diktatúrában, annál nagyobb élmény volt számára a társadalmipolitikai, jogi, gazdasági rendszerváltozás. Nemzedékem érzékeny is erre, őszintén bevalljuk, nem hittük volna, hogy még a mi életünkben bekövetkezik a csoda. Annál inkább irritáló, amikor - társadalomban és egyházban - elhangzik, hogy még nem történt meg a rendszerváltozás. El lehetne intézni ezt néhai Antall József miniszterelnök kedvenc minősítésével: „szamárság” de ez nem oldja meg a gondot. Hiába a jogállam, a demokratikus intézményrendszer, a többpárti parlament..., akiknek nem tetszik valami a jelenlegi hazában - márpedig egy szabad ország egyik sajátsága, hogy megoszlanak a vélemények -, hamar megfogalmazzák a diagnózist: itt még nem volt rendszerváltozás. Persze nem annyira bonyolult ügy ez. Egyszerű politika. A diktatúra baloldaliként azonosította magát, a demokráciában többször is baloldali párt kapott többséget. Akinek nem tetszik egy kormányintézkedés, hamar kész a kritikával: itt még nem volt rendszerváltozás. Azt azonban nem hittem volna, hogy ez a primitív politikai gondolkodás egy igen szép egyházi eseményen is hangot kaphat. Az Ordass Lajos-díj átadásakor - Terray László részesült az elismerésben november 28-án - dr. Fabiny Tibor laudációjában középponti helyet kapott ez a gondolat (olvasható az Evangélikus Élet 2008. december 14-i számának 7- oldalán). Nagyon örültem Gáncs Péter püspök szelíd reflexiójának a lap ez évi első számában (január 4., 3. oldal); jelen írás ezzel párhuzamosan készült el. Kizárandó minden félreértést, rögtön leszögezem, hogy a leghalványabb kétely sem merülhet fel Terray László lelkész testvérünk kitüntetése kapcsán. Akkor sem, ha nyilván nem csak nekem jutott eszembe, hogy talán kaphatta volna egyidejűleg posztumusz Szépfalusi István is az elismerést. Akkor sem, ha sajátos érdekességként Terray főként Ordas Lajossal kapcsolatos munkásságáért részesült az elismerésben. Ő 1946-ban távozott külföldre, és élt Norvégiában szép szolgáló életet, Ordass 1948-ban döntött úgy, hogy nem él a távozás felkínált lehetőségével, és a börtönt is vállalva - itthon marad. Szerény még a történelmi távlat, bonyolult kort hagytunk magunk mögött, de egyszerűen a jó ízlés okán sem kellene a laudációba politikát keverni. Szellemes akart lenni a laudátor, amikor a bevezetőben a tékozló fiú példázatát megfordítva alkalmazta. Nem a lelkész tért vissza egyházához, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház tért meg fiához. Ez a legudvariasabban fogalmazva is kapitális tévedés, abszurd aránytévesztés. Nincs is kedvem ezt vitatni. (E szerint a magyar lelkészeknek 1948 után valahol a világban kellett volna szolgálniuk.) Azt hiszem, egyházunk viszonylag jól oldotta meg a valamennyire kényes feladatot, az itthon maradtak megbecsülését és a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkészek Munkaközössége (KÉMELM) elismerését, a szolgálatuk iránti tiszteletet. Ezt tükrözte Terray László kitüntetése is. De ennyire nem szabad elvetni a sulykot. Ez a másik oldalon ugyanaz, mint a joggal bírált korábbi hivatalos álláspont, „a külföldiek ne mondják meg nekünk, hogy mi a helyes”. Az egyház nem lehet sem a baloldali, sem a jobboldali politika eszköze. És akkor a rendszerváltozásról, amely dr. Fabiny Tibor szerint most valósult meg. Tekintsünk el attól, hogy ki mindenkit sértett meg lazán, maradjunk a tényéknél. Véleményem szerint egyházunkban a rendszerváltozás Fasang Árpádnak Káldy Zoltán püspökhöz, majd Miklós Imréhez, az egykori Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez írt levelével vette kezdetét. Folytatódott Dóka Zoltán nyílt levelével, szerepet játszott benne a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 1984. évi budapesti világgyűlése, majd a Testvéri Szó mozgalom és irat. Kimagasló esemény volt a folyamatban 1987. október 24-én Harmati Bélának és e sorok írójának a beiktatása a Déli Egyházkerület püspöki, illetve felügyelői tisztébe. Fontos volt a fasori gimnázium újraindulása 1989. szeptember 2-án és az ebben az évben megrendezett fórumok. A rendszerváltozást minden tekintetben az 1991-97 közötti zsinat öntötte formába. Mindazoktól, akik ezeket a nagyszerű eseményeket átélték, átéltük, nem vehető el az élmény semmilyen politizáló poénnal. Mindig úgy véltük - a rendszerváltozás egyházkormányzása -, hogy egyidejűleg kell az egyházi életben a vállalható, vállalandó kontinuitást és a cezúrát, a múlttól való elhatárolódást érvényre juttatni, képviselni. Nagyra becsülöm dr. Fabiny Tibort úgy is, mint az angol nyelv és irodalom professzorát, úgy is, mint világi teológust. Nem volt szándékomban bántani őt, egyszerűen nehezen találok magyarázatot a rendszerváltozással kapcsolatos kijelentésére. Fel sem tételezem, hogy zavarja a tudat, a diktatúrában is minden esélyt megkapott képességei kamatoztatására. Ugyanakkor tartoztam ezzel az állásfoglalással Ordass Lajosnak is, a nemrég eltávozott Benczúr Lászlónak is, magunknak is, akiknek az egyházi rendszerváltozás folyamatát kellett menedzselnünk; és különösen annak a sok száz lelkésznek, gyülekezeti munkatársnak, a gyülekezetek népének) akik a diktatúrában is hűek maradtak. ■ Frenkl Róbert Egyházi publicisztika - kötetben Fabiny Tibor irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem és az Eperjesi Egyetem professzora öt témakörben gyűjtötte össze az Evangélikus Életben, a Vigíliában és az erdélyi Kis Tükörben megjelent írásait. A könyv kapható Budapesten a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Deák téri Huszár Gál könyvesboltban, illetve megrendelhető a kiadónál: Hermeneutikai Kutatóközpont, 1088 Budapest, Reviczky u. 4/a; tel.: 1/483-2935; e-mail: hermeneutika.btk@kre.hu. Fabiny Tibor: Hívő megértés - Válogatott egyházi publicisztika. Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest, 2008. Ára 1500 forint.
