Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-12 / 15. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2009. április 12. !► 5 Németek a Kárpát-medencében Lelkészi szolgálat: hivatás vagy foglalkozás? ► Tavaly rendezett első alkalommal konferenciát a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, a Bonyhádi Evangélikus Gyűjtemény és a Bonyhádi Öregdiák-szövetség vezetősége. Akkor a Forberger-konferencia keretében a középiskola híres tanárára emlékeztek, és a nyelvészettel foglalkoztak. Idén, április első hétvégéjén Németek a Kárpát-medencében címmel tartottak konferenciát a bonyhádi oktatási intézményben. Az ünnepélyes megnyitón Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke, Prőhle Gergely, az egyház országos felügyelője és Józan-Jilling Mihály, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának alelnöke is köszöntötte a megjelenteket. A nyitó előadást D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök tartotta A Német memorandum és a Magyarországi Evangélikus Egyház címmel (képünkön). A három nap folyamán huszonnyolc előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Érkeztek szakemberek határainkon túlról is: Németországból, Ausztriából, Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból. Az egyenként mintegy huszonöt-harminc perces előadások levéltári adatokkal alátámasztva térképezték fel a németség múltját és jelenét. A konferencia főszervezője, a Bonyhádi Evangélikus Gyűjtemény vezetője, Nagy István magát az együttlétet értékelte a legtöbbre. Azt, hogy a résztvevők olyan előadókkal találkozhattak, akiknek a ► Wittenberg városa, a német lutheránus egyház, sőt az egész világ evangélikussága tudatosan és konzekvensen készül a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára, 2017-re. A sürgésforgásnak számtalan jele van a hitújítás bölcsőjénél is. Szépül a város, készülnek a turisták fogadására alkalmas, az ügyhöz méltó fogadóhelyek, igényesen alakul az infrastruktúra, sorra tatarozzák a régi házakat. A német evangélikusság szinte zarándokhelyként „használja” a várost, tudatosan szervezik a gyülekezetek, s különösen a hittanosok, konfirmandusok idelátogatását, hogy az emberek megérezzenek valamit a hely szelleméből, s alkalmuk legyen a „kirándulás” apropóján megismerni az evangélikus lelkületet, Luther tanítását, a reformáció kincseit. A világ evangélikusságának nagy családját összefogó és koordináló szervezet, a Lutheránus Világszövetség március 15-én megalapította és megnyitotta Wittenbergben az LVSZ-centrumot. Hosszabb folyamat eredményeként jött létre az önálló intézmény, amely arra hivatott, hogy a lutheránus identitást erősítő, teológiai munkát végző, az evangélikus lelkiséget megélő szellemi központja legyen a a világ evangélikusságának. neve ismerősen cseng a németség, a helytörténet szakterületén. A főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy a sorozatnak lesz folytatása, szeretA kilencvenöt tételről híres vártemplomban gyülekeztek az új intézmény megszületése alkalmából rendezett ünnepi istentisztelet résztvevői. Egyszerű, mégis ünnepélyes keretek között hangzott az ige, zengett az ének, szólalt meg a világot átfogó imádság. Az igét a világszövetség főtitkára, Ishmael Noko hirdette Lk 9,57-62 alapján. Az evangélium újrafelfedezéséről és egyházat megújító szerepéről beszélt. Az istentisztelet keretében iktatta be hivatalába Johannes Friedrich bajor püspök, az Egyesült Német Lutheránus Egyház (VELKD) vezető püspöke Hans-Wilhelm Kasch lelkészt, a központ igazgatóját. Bár az intézménynek még nincs önálló épünének konferenciát szervezni a zsidóknak, a cigányoknak, a székelyeknek és a völgységi magyaroknak is. ■ Máté Réka lete, s az Evangélikus Akadémia ad otthont neki, az intenzív munka már elkezdődött. Az energikus vezető elszántan építi az utat annak érdekében, hogy a látogatók ne csupán a múlt emlékeit leljék fel Wittenbergben, hanem az egyházújulás központját lássák, amelynek kisugárzása a reformáció hazáján messze túl is érezhető. A világ evangélikusságát magyar, amerikai, tanzániai és finn vendég reprezentálta - köztük jelen sorok írója. Megvallom őszintén, a wittenbergi villámlátogatásban megéreztem a tavaszi szellő illatát - nem csak a természetét, inkább az egyházújulás lehetőségét. ■ Hafenscher Károly ■ Fabiny Tibor Alig egy hónappal ezelőtt, lapunk Mai megtérések című sorozatának harmadik részében dr. Békési Sándor személyes élettörténetével vallott arról, hogy mi a különbség hivatás és foglalkozás között. „Foglalkozását megváltoztatva Simon, a halász emberhalásszá lett Péter apostolként, miközben elrendelt hivatása, a halászat mindvégig megmaradt. A sátorkészítő szakmájában kitartó Saul Krisztus-üldözőből Pálként Krisztus-követővé, benjaminita farkasként zsákmányszerzőből zsákmányosztóvá, Krisztus elhívatásában küldötté lett. Ugyanakkor mindvégig megmaradt eleve elrendelt hivatásában mint apostol, a mennyei sátor szövetének szövője. [Bekezdés] A hivatás ugyanis szellemi, mennyei dolog, olyan tervrajz és program együtt, amely nem az ember megfontolásából, hanem Isten akaratából való ajándék, még ha terhes, fájdalmas ajándék is. Ezért a hivatást szakiskolában nem lehet elsajátítani, sem tanítani. A foglalkozások a körülmények behatásától és alakulásától függnek, a családi hagyomány vagy az illető tetszése, kényszere választja meg, mesterségét és tudományát egész oktatási intézményrendszer képezi. (...) A hivatás fölötte áll a foglalkozásoknak, hiszen ezek az örökké megmaradó hivatás törékeny, múlandó részei csupán, változásra ítélt eszközök. Az ember életében nem az a fontos, mi a foglalkozása, hanem az, hogy mi a hivatása. A hivatásra való rákérdezés nem más, mint a saját karakter meglelése, a helyes önismeret kulcsa.” (Rajzfilmtől - teológiáig Evangélikus Élet, 2009. március 15., 6. o.) Éppen egy héttel e cikk megjelenése után a lelkészek internetes levelezőlistáján egy nyugalmazott püspök hívta fel a figyelmet a www.gondola.hu portálon olvasható tudósításra, amely szó szerint idézi egy MSZP-s parlamenti képviselőnek - aki egyúttal a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik lelkésze is - a parlamenti felszólalását, amelyben az egyneműek bejegyzett élettársi kapcsolatát, szemben az Alkotmánybíróság 2008. december 10-én kihirdetett határozatával, egyértelműen támogatja. Jelen soraimmal nem a képviselő-lelkész mondanivalójával kívánok vitatkozni. Ez a kérdés nem egyszerűen a mi nemzeti vagy egyházi kérdésünk, hanem olyan világméretű probléma, amelyik például az anglikán kereszténységben máris egyházszakadást okozott, s várhatóan még ez év nyarán a legnagyobb amerikai evangélikus egyház (ELCA) tragikus megosztásához, ne adj’ Isten, a széteséséhez fog vezetni. A kérdést nem lehet és nem is szabad megkerülni; őszintén reméljük, hogy egyházunknak a tanítás tisztaságán őrködő felvigyázói és teológusai előbb-utóbb felelős határozottsággal és hittestvéri szeretettel fognak a témában megnyilvánulni. Tehát én nem a „kérdésihez, hanem a lelkész-képviselő utolsó mondatához szeretnék hozzászólni. Ez pedig így hangzott: „...akár szocialista, akár liberális meggyőződésű magyarországi emberként, akinek evangélikus lelkész a foglalkozása, ezt a törvényjavaslatot messzemenően támogatom.” Békési Sándor fent idézett vallomásában a lelkészi pálya nem „foglalkozás” hanem Istentől kapott páratlan elhívás, azaz hivatás. Igaz, hogy katolikus testvéreinktől eltérően mi nem azt tanítjuk, hogy a papi hivatás szentség, Istentől rendelt „ordo” (rend) lenne, amelynek kegyelmét a püspök a papszentelés alkalmával kézrátétellel adja át. Ám ennek a felfogásnak ellenkezője, nevezetesen az a nézet, hogy a lelkészi pálya csupán „foglalkozás”, „szakma” „ipar” ugyanúgy torz és veszélyes! Luther és a reformátorok egybehangzóan tanították, hogy a lelkészi szolgálat belső és külső elhívás alapján történik. A belső elhívás a Szentlélek munkája, a külső elhívás pedig az egyház törvényei szerinti szolgálatba állítás. Egy belsőleg és külsőleg is elhívott lelkésznek a lelkészi pálya mint Isten szolgálata csakis elsődleges identitás lehet. Egyszer valahol így olvastam: „A lélekmentés szenvedélye nélkül miért bolyongsz e furcsa pályán?” Az idézett hozzászólás zárómondatában a helyes sorrend sajnálatosan megcserélődött, a biblikus-teológiai értékrend a feje tetejére állítódott. Teológiai nyelven a „natura” (a természet) vált elsődlegessé („akár szocialista, akár liberális meggyőződésű magyarországi ember”), és a „gratia” (a kegyelem) másodlagossá, kimondatlanul is „mellékessé” („akinek evangélikus lelkész a foglalkozása”), amit bizony így is hallhatunk és interpretálhatunk: „akinek mellesleg evangélikus lelkész a foglalkozása”. Ez azt jelenti, hogy arról van szó, hogy a világ tematizálja az egyházat, s az egyház nem meri tematizálni a világot. A világ tűnik a „nagynak” az egyház „kicsinek” a világ „teljességnek” az egyház „provinciának”, a világ a „valóságnak” az egyház kis zárt „szubkultúrának”. Ez azonban felületes, téves optika. Az apostol rámutat: „...e világ ábrázata elmúlik’.’ (íKor 7,1) Az Ágostai hitvallás VII. cikkében pedig ezt olvassuk: „...az egy anyaszentegyház minden időben megmarad.” Belegondoltunk-e valaha e fél mondat iszonyatos súlyába? Még most sem késő! HIRDETÉS Egyházunk múltja a „gyógyító emlékezés” jegyében A Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség fórumsorozata egyházunk múltjának jobb megismerése céljából. A második fórum időpontja: április 20., hétfő 18 óra. Helyszín: a Budapest V., Deák tér 4. szám alatti gyülekezeti terem. Téma: Diktatúra és egyházi leépítés 1948-1956 - Dezséry László püspöksége. Előadók: Czenthe Miklós és dr. Hafenscher Károly. Moderátor: dr. Harmati Béla. Minden érdeklődőt szeretettel vár az egyházközség elnöksége. A témák időnként vitákat szítottak, ezáltal is igazolva, hogy a hazai németségsorsa még mindig nem eléggé kutatott téma. A kitelepítés fájdalmas ténye feldolgozatlan: nemcsak sebeket tép fel, hanem adós vele a tudomány és a politika is. De ugyancsak kevésbé kutatott és feldolgozott - szinte a mai napig tabutéma - a maradék tolnai svábság együttélése (néha ténylegesen is egy fedél alatt) a betelepített bukovinai székelyekkel vagy a lakosságcsere által odakerült felvidéki magyarsággal. Ma máraz erdélyi szászok híres kultúrája és gazdagsága is a múlté. Már csak arról beszélhetünk, hogy mennyivel lettünk szegényebbek nélkülük, miként a „szikicsi”, azaz a vajdasági Szekics község németsége nélkül is. A súlyos tények taglalása után szintefelüdülés volt olyan előadásokat hallgatni, amelyek a németség templomainak szószékoltárait, különböző német közösségek vallási vagy egyéb néprajzi szokásait ismertették. Sajnálatos azonban, hogy a konferencián éppen a tolnai, baranyai egykori német egyházközségekről nem esett szó, így azok mai állapotáról semmit sem tudtunk meg. ■ Veres Emese-Gyöngyvér A KÉSZÜLŐDÉS ÚJABB JELE LVSZ-központ Wittenbergben
