Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-12 / 15. szám
2 41 2009- április 12. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉTVASÁRNAP - JN 20,1-10 Tanácstalanságból bizonyosságra HÚSVÉT IGÉJE Oratio cecumenica Mi Urunk, aki a mennyekben vagy! Megszenteltetett a neved, amely minden név felett való, hogy nevedre minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké, földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Eljött már a te országod, terjesztve fényt, igazságot, hogy minden nép meglássa dicsőséggel fényes diadalod. Meglett a te akaratod, mert engedelmességed igent mondott az Atya akaratára. Eljött az óra, amikor a halottak hallják az Isten Fiának hangját, hogy akik meghallották, életre keljenek. Igen, Uram! Aki benned hisz, ha meghal is, él, és aki él, és hisz tebenned, soha meg nem hal. Megadtad mindennapi kenyerünket, az örök élet beszédét, hiszen nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Istentől jött, mivel a mennyből szállt alá, hogy ízlelhessük.és láthassuk, jó az Úr, boldog, aki benne bízik. Megbocsátottad vétkeinket, holott megszámlálhatatlanul sok az. Te mégis megfizetted értünk a váltságdíjat, nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága véreddel, ártatlan szenvedéseddel és haláloddal, hogy egészen a tied legyünk, a te országodban veled éljünk, amikor majd életre kelnek halottaid, föltámadnak a holttestek. Nem vittél a kísértésbe, és nem próbáltál meg bennünket erőnkön felül, hanem megtisztítottál, hogy tiszták legyünk az ige által, amelyet szóltál. Ezért többé nem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával ünnepelünk, mivel a mi húsvéti Bárányunk már megáldoztatott. És megszabadítottál a gonosztól, amikor nehéz napok törtek reánk. Nem kell hát félve menekülnünk, se egymást legyőzni akarva versenyeznünk, hiszen soha nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, mivel neked adatott minden hatalom mennyen és földön. Tetszett ugyanis az egész Teljességnek, hogy benned lakozzék, és általad békéltessen meg Isten mindenkit önmagával - keresztfán kiontott véred által. Hisszük, valljuk és hirdetjük, hogy te velünk vagy minden napon a világ végezetéig mindörökkön örökké. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Három ellenség támad rá egyszerre. Halál, bűn és ördög. S íme, mindhárom ellensége lábánál hever. E dicső győzelmet ünnepeljük ma. Minden erőnk abban van, ha Krisztus húsvéti győzelmét csakugyan a szívünkre vesszük és rendíthetetlenül hisszük.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) GUjLuther www.myluther.hu Elgondolkodtató az a bizonytalanság, amely átjárja ezt a húsvéti beszámolót. És különösképpen akkor okoz fejtörést, ha a történet mellé odatesszük azt a bizonyosságot, amellyel közel kétezer esztendő óta hirdeti az egyház: az Úr feltámadt, az Úr valóban feltámadt! Vajon ezek a zavarba esett - más beszámolók szerint megrettent - tanítványok hogyan jutottak el arra a bizonyosságra, hogy Jézus valóban feltámadt? Mi a Feltámadott titka? Hogyan győzi meg a szíveket? Az első lényeges megállapítást már meg is tettük ezzel a kérdésfeltevéssel. Tudniillik azt, hogy senki nem ébreszthet saját magában hitet. Ez a húsvéti történet mindenekelőtt arra tanít bennünket, hogy hitünk dolgában ki vagyunk szolgáltatva Istennek. Nem a világnak, nem a hitetleneknek, nem a Krisztus ellenségeinek, nem is csak önmagunknak - hanem Istennek! Tőlünk legfeljebb csak arra telik, hogy utánajárjunk dolgoknak, megkérdezzük a szem- és fültanúkat, akik látták az üres sírt. De ebből még nem lesz hit. A második felismerés, amelyre Isten el akar vezetni bennünket, az, hogy mi egymásnak sem tudunk hitet adni. Beszámolóinkkal segíteni tudunk egymásnak, de hitet adni nem tudunk. Mert valóban Isten cselekszik, amikor hit ébred az emberszívben. Ő győz meg arról, hogy igazat mond. Figyelmünket a nagy összefüggésekre irányítja. Az apostoli tanúságtételben ezért hangzik mindig egyszerre: az a Jézus Krisztus támadt fel, aki meghalt bűneinkért. Ő jelent meg élő Úrként előt-A kisfiú sírt. Ott ült a játszótér padján, és vigasztalhatatlanul sírt. Elveszett a labdája. Pedig az a labda volt a legjobb az összes közül, amelyet hoztak a térre. Azért a labdáért fogadták be őt a csapatba. Azért a labdáért játszhatott ő is a többiekkel. De elveszett. Mit elveszett? Ő vesztette el. Nem magától tűnt el. A kisfiú vesztette el. Nem tudja, hogyan, hiszen minden ugyanúgy ment ma is, mint mindig. Lement a térre, jöttek a fiúk, játszottak, a meccs közben elment inni a kúthoz, néha kirúgták a labdát a közeli kiserdőbe vagy az árokba. Ma is, mint mindig, ő előbb elfáradt, mint a nagyok, és leült pihenni, nézte őket, vagy az eget bámulta. De ma eltűnt a labda. Nem figyelt eléggé oda. Hagyta, hogy elvesszen. Egyszer csak azt vette észre, nincs meg. A nagyok ott fociztak a téren, amikor feltűnt: hiszen ez nem az ő labdája. Neki nincs már labdája. A többiek tovább játszottak vidáman, lelkesen, a kisfiú pedig sírt a pádon egyedül, elkeseredetten. Jézus feltámadott! - hangzott a húsvéti örömhír. Az élet győzött a halálon. Zengtük mi is az éneket a gyülekezettel. Nem megszokásból, hanem mert magával sodort az ujtünk, aki Isten Bárányaként magára vette bűneinket, és engedelmes volt a kereszten elszenvedett haláláig. A feltámadott Jézus Krisztus nevét dicsérni Istennek tetsző módon nem lehet úgy, hogy a keresztről elfeledkezünk. Három ember jelenik meg a történetben. Elsőként a magdalai Mária, akit züllött élete hét ördögétől Jézus megszabadított, és meggyőzte őt, hogy számára is van bűnbocsánat, és az utcasarok helyett az Isten országában lesz helye. Aztán ott van Péter, a tanítványok vezetője, a heves vérmérsékletű, a fogadkozó, aki most is nagyon igyekszik, hogy idejében érjen oda a tett színhelyére. És ott van János is, aki a tanítványok közül egyedüliként volt ott a kereszt alatt. És aki utolsóként állt a kereszt alatt, az elsőként sejt meg valamit abból, ami húsvétkor történt. Igen, így is igaz: az utolsókból lesznek elsők... De még ő sem értette egészen az írást. Még nem értette egészen az összefüggéseket, de később majd megérti. A derengő érzések, a sejtések, a hangulatok, a meginduló vágyak a szív mélyén akkor lesznek bizonyossággá, ha Isten igéjét, az írást használja szívünk meggyőzésére a feltámadott Jézus. Vagyis az írások, azaz a Szentírás, az Isten igéje üzenetével vezeti Isten húsvéti hitre ma is bizonytalankodó szívünket. Ezért hívogatjuk kortársainkat is az ige köré: a húsvéti hitjaz ige hallgatása által születik. Mert az örök Ige, aki karácsony szent éjszakáján testté lett, az élő Úr Jézus Krisztus minden alkalommal hajlandó vállalni, hogy újra igévé legyen, és megérkezzék a szíjongás. Milyen szép is a föld alól kibúvó friss virág, és milyen sokatmondó, titkot feltáró esemény, amikor a kiscsibe feltöri a tojás mészkőbarlangjának falát, és életre kel! Jézus feltámadott! A halál felett is úr ő. Ő a feltámadás és az élet. Milyen erővel fejezte ki ezt Jézus, amikor feltámasztotta Lázárt, pedig az már négy napja a sírban feküdt! Odament a kisfiúhoz egy asszony. „Kisfiú, miért sírsz? Elveszett a labdád. Nincs meg. De nem olyan nagy baj ez! Nézd, mások is élnek labda nélkül! Majd keresel valami más játékot! Igaz, labda nélkül nem állhatsz többé a csapatba, de találsz majd más csapatot! Nézd, kisfiú, vannak a labdánál sokkal menőbb játékok is!” De a kisfiú tovább zokogott. Jézus feltámadott! Feltámadása mindent megváltoztat. Már nincsen semmi félelem. Aki hisz Jézusban, ha meghal is, él. Ebben az örömben él az egyház, a hívők közössége. Ez a reménység erősíti meg Isten népét a szeretetben, a hűségben. Ez ad alázatot terhei hordozására, ez teszi szelíddé akkor is, amikor igazságtalan támadás éri. Jézus feltámadása legyőzött minden ínséget. Nem a külső nyomorúságot, hanem a belsőt. Hívünkbe, hogy bizonytalan sejtések, aggodalmaskodások, félelmek, emberi reménytelenségek helyett biztos legyen a vallomás: az Úr feltámadt, az Úr valóban feltámadt! Aki húsvéti hitre vágyik, hallgassa szorgalmasan Isten igéjét. S a harmadik nagyon lényeges üzenete ennek az igének, hogy az embernek nem kell szégyellnie vívódásait. A tanítványok sem tagadják le kételkedésüket, húsvét hajnali tanácstalanságukat, félelmüket. Bevallják, hogy tele voltak kétséggel, de meggyőzte őket a Feltámadott. A húsvéti hitre valóban mindig kétkedések, bizonytalanságok után jut el az ember. Nekünk sem kell szégyellni, hogy a szívünk vívódik, hogy időnként kétségeink vannak. Egymást is becsapjuk, és nem tudunk segíteni egymásnak, ha azt állítjuk, hogy mi mindig sziklaszilárdan, erős várként állunk a hitetlen világ pusztaságában. A tanítványokban mindig volt annyi alázat, hogy ne a maguk hitét, hanem a hit Fejedelmét dicsérjék. Nem önmagukat, hanem mindig a feltámadott Jézust hirdették. És magukról mindig bevallják, hogy állhatatlanok, tétovák és bizonytalanok voltak - de győzött bennük Jézus Krisztus, mert ő valóban él, valóban feltámadt. Nekünk sem kell magunkból glóriás szenteket csinálni. Hiszen nemcsak az Úristen mindenen áthatoló tekintete Iát át lelkünk spanyolfalán, de körülöttünk élő embertársaink is láthatják, hányadán is állunk. Sokszor önmagunk hírnevének féltése tart vissza bennünket az őszinte vallomás kimondásától. Pedig a feltámadott Úr HÚSVÉTHÉTFŐ IGÉJE szén ha életünk túlnő e földi léten, minden átértékelődik, és naggyá lesz, ami amúgy nem tűnik kifizetődőnek: a jóra törekvés, a becsület és az irgalom. Odament a kisfiúhoz egy férfi. „Miért sírsz, kisfiú? Nézd, a te labdád eltűnt. De ott van egy másik labda, amivel a nagyok játszanak. S bár a te labdád nincs meg, te továbbra is a csapathoz tartozol. Bármikor ismét beállhatsz közéjük a labdád nélkül is.” De a kisfiú tovább zokogott. Jézus feltámadott! Mennék én is elébe, mint Márta vagy Mária. Mennék én is elébe, hogy elpanaszoljam mindazt, ami fáj, ami miatt reménytelennek érzem a jövőt. Mennék én is elébe, de nem mozdul a térdem, nem visz a lábam. Ennyit ér az akarat! Hallom, hogy a Mester itt van, és hív engem. Ott van, ahol előbb testvérem találkozott vele. Ott van az igehirdetésben, a keresztségben, az úrvacsorában. Ott van Jézus a bűnbocsánat megdöbbentő igéjében, a testma is munkálkodó hatalmáról éppen az tanúskodik húsvéti hittel, aki így tud vallani hitének születéséről: Légy áldva, Jézusom, mert győztél bennem! (EÉ 374,4) Ha van valami feltétele a húsvéti hit születésének, akkor éppen az, hogy ki merjük mondani ezt a mondatot. Igen, nagy merészség és nagy bátorság kell hozzá, hogy végül is elfogadjuk, hogy ő az, aki meggyőz, ő az, aki legyőz, és ő az, aki felemel bennünket. Nem mi magunk. És ezért egyedül neki tartozunk hálaadással. Az evangélium húsvéti híradásának nyílt vallomása felszabadít bennünket is az Isten és emberek előtti őszinteségre. És reménységet is ad. Mert aki egykor meggyőzte bizonytalankodó, kételkedő tanítványait, velünk is csodát tehet. Hogy ne csak az apostoloktól kölcsönzött tétel, hanem szívünkből jövő személyes vallomás lehessen az ősi tanúságtétel: Jézus Krisztus meghalt bűneinkért, és feltámadott megigazulásunkra. Ez így igaz. Ámen. ■ Ittzés János Imádkozzunk! Feltámadott Urunk, Jézus Krisztus, aki egykor kételkedésből hitre, bizonytalanságból beléd vetett bizalomra vezetted tanítványaidat, tégy velünk is csodát. Győzd meg a mi szívünket is igéd igazságával, Szentlelked erejével. Add, hogy hinni tudjunk tebenned, aki haláloddal legyőzted a halál és a bűn hatalmát, feltámadásoddal pedig kinyilatkoztattad az örök életet. Tied a dicséret, dicsőség és hálaadás most és mindörökké! Ámen. vérek egymást vigasztaló szavában. Hallom, hogy a Feltámadott itt van, és hív engem, hogy bennem is megteremtse a feltámadás boldog bizonyosságát. Hallom, hogy a Feltámadott itt van, és hív, hogy hitet teremtsen bennem. Odament a kisfiúhoz valaki. Kezében egy labda. Vadonatúj, jónál is jobb. „Kisfiú, a labdád elveszett. Te megijedtél, mert labda nélkül nem lehet játszani. Nézd, itt a labdád. Tudom, nem ez volt a tiéd. Ez teljesen új. Egészen más, mint a régi. De mégis ez a tiéd. Neked adom, hogy beállhass a csapatomba.” A kisfiú boldogan szorította magához a labdát, és lelkesen szaladt játszani. ■ Bencze András Imádkozzunk! Mesterem! Jól tudod, hogy annyi nagypéntek van életemben, amikor elvész a hitem. Szeretném visszaszerezni, de nem tudom. Várom, hogy visszaadd a régit, de te helyette mindig új hittel ajándékozol meg. Köszönöm, hogy megannyi húsvétot is adtál, bennem és egész egyházadban új hitet teremtettél. Add, hogy tőled kapott hitemmel boldogan álljak szolgálatodba! Ámen. HÚSVÉTHÉTFŐ - JN 11,17-32 A hit teremtője
