Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-01 / 9. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. március 1. *■ 13 Pénzkezelés, gazdálkodás, stratégia Gyülekezeti tisztségviselők tanácskoztak A közelgő nemzeti ünnep, március 15. alkalmából egyházunk püspöki tanácsa állásfoglalással fordul lelkészeinkhez, gyülekezeteinkhez, presbitériumainkhoz és minden evangélikus hittestvérünkhöz. Az ünnep alkalmából különösen is időszerű témán túl más fontos kérdésekben is határozott álláspontot képviselő püspökkari nyilatkozatot az alábbiakban közöljük. Mi való a templomba? Ha február vége van, akkor Gyónón biztosan történik valami. Hagyományosan ebben az időben jönnek össze a Dél-Pest Megyei Egyházmegye pénztárosai a dabas-gyóni gyülekezetben, s ezzel egy időben más tisztségviselőket, felügyelőket, gondnokokat is vonzó programmal vár az egyházmegye elnöksége. így volt ez az idén február 21-én is. A harminc-egynéhány testvért László Milán, a vendéglátó gyülekezet lelkész házaspárjának férfi tagja köszöntötte egy Jónás könyvéből felolvasott ige alapján tartott áhítatával. Ezután megkezdődött a pénztárosi tájékoztató az egyházmegye számvevőszéki elnökének, Dobrovolni Máténak és pénztárosának, Vadkerti Miklósáénak a vezetésével. A többiek az ifjúsági teremben gyülekeztek. Krámer György esperes rövid bevezetője után az Élő kövek egyháza című stratégiai dokumentumról egyre érdekesebb távlatokat és az egyes gyülekezetek gyakorlatát és tapasztalatait taglaló beszélgetés alakult ki. A résztvevők további együttműködésben és az információcsere rendszeressé tételében is megállapodtak. A nagyon jó hangulatú beszélgetést és a tájékoztatót is végül csak az - egyre későbbre tolt - ebédidő miatt kellett befejezni. Ezt azonban nem bánta meg senki, hi-Egy ugrásnál ugyan egy kicsit távolabbi, de nincs messze Budapesttől Érd. Rövid autózással, buszozással vagy vonatozással elérhető a hatalmasra terjeszkedett, mindössze néhány éves városi múltra visszatekintő, Pest megyei település. A buszpályaudvart is magába foglaló városközpont szomszédságában található Magyar Földrajzi Múzeum az országban egyedülálló gyűjtemény birtokosa. Az intézmény célja a magyar utazók, földrajzi felfedezők, geográfusok méltó körülmények között történő bemutatása, munkájuk megismertetése. Tetszetős, volt főúri kúria ad otthont a Balázs Dénes - egykori érdi lakos és lokálpatrióta, világhírű geográfus - által 1983-ban alapított múzeumnak és a gyűjteménynek. Az intézmény nagyobbik termében Julianus baráttól Körösi Csorna Sándoron, Teleki Pálon, Xantus Jánoson, Germanus Gyulán és Kittenberger Kálmánon át Farkas Bertalanig - hogy csak néhányat idézzünk a legismertebbek közül - terjed az impozáns gyűjtemény, amely mintegy hatvan híres vagy kevésbé ismert kalandvágyó tudóst mutat be. A tárgyak külön világba varázsolják az érdeklődőket. Részesei lehetünk lappföldi, afrikai, ázsiai utazásaiknak, megnézhetünk néhányat hazamentett becses tárgyaikból. Nyomon követhetjük útjaikat, megismerhetjük életrajzukat, és a rövid tudományos értékelés révén képet alkothatunk az olykor heroikus küzdelmet vívó emberekről. Akik példát mutattak haza- és tudományszeretetből, alázatból, szorgalomból, kitartásból, de egyszersmind elszántságból és sokszor hitből is. Hiszen valamennyien, akik fagyos tájakon vagy forró sivatagban, apró emberek között vagy szén a gyóni asszonyok kitettek magukért. A kitűnő tejfölös palóclevest frissen sütött, szinte még forró krumplis pogácsa követte. Az ebéd közben kialakult társalgás intenzitása is mutatta, milyen fontosak ezek a találkozók, mennyire érdeklődőek egymás gondjait és örömeit illetően a gyülekezetek képviselői. Nem volt könnyű e sorok írójának ezeket a beszélgetéseket félbeszakítania és a délutánra tervezett programpontra irányítania a figyelmet. A délelőtti, pénzügyi témához kapcsolódva az egyház, a gyülekezetek gazdálkodásának nehéz kérdéseiről, a jövő financiális gondjairól, különösen az Evangélikus Szolidaritási Alap trópusi esőerdőben jártak, a hazájukat, kultúrájukat, meggyőződésüket képviselték. Minden körülmények között vállalták, megváltották magyarságukat, elvitték jó hírünket a világ legeldugottabb zugaiba is. A másik épületszárnyban a Kárpátmedence tudományos kutatóit mutatják be. Megismerkedhetünk többek között idősebb Lóczy Lajosnak, a zseniális geológusnak a hagyatékával, Cholnoky Jenővel, a természettudóssal és Kessler Huberttel, a nemrég elhunyt nemzetközi hírű hidrológus barlangkutatóval. Néhány eszköz révén betekinthetünk a térképkészítés rejtelmeibe, és képet kaphatunk a múzeum tágabb környezetének geológiai, földrajzi sajátosságairól. Mindezt világosan, egyszerűen, közérthetően. A sok név, információ után jólesik a múzeum parkosított udvarán tett séta, ahol a termekben megismert személyiségek szobrai, portréi sorakoznak. Remek, látogatóbarát nyitva tartással - hétfő kivételével a hét minkihívásairól kezdődött közös gondolkodás, sokféle nézőpontot érintő beszélgetés. Résztvevői egyaránt megvitatták lelkész és felügyelő, kicsi és nagy vagy akár a városi és falusi gyülekezet szempontjait. Egyértelműen megfogalmazódott a szolidaritási alappal kapcsolatos információhiány, a modellszámítási vagy egyéb útmutató iránti igény. Sajnos a múló idő ezúttal is gátat szabott a további beszélgetésnek. Búcsúzóul Valentínyi Erzsébet imádságával köszönt el egymástól az Istentől áldott együttlétet és a pazar vendéglátást megköszönő csapat. ■ Bak Péter egyházmegyei felügyelő den napján tíz és tizennyolc óra között - várja az érdeklődőket a földrajzi múzeum. A belépő ára is „emberbarát” (nyolcszáz forint), így az intézmény különösen alkalmas lehet egy hétvégi családi, netán gyülekezeti kirándulás célpontjának. Minden korosztály találhat az érdeklődésére számot tartó látnivalót, különösen ajánlható azonban a múzeum a fiatalabbaknak, földrajzot, történelmet tanulóknak. Számukra megelevenedhetnek a tankönyvek lapjai, arról a semmihez sem mérhető értékről nem is beszélve, hogy magyarságtudatukat, hazafiságukat segít éleszteni, ápolni ez a valóban szépen kivitelezett, színvonalas kiállítás. ■ Gyarmati Gábor Magyar Földrajzi Múzeum, 2030 Érd, Budai út 4. Felvilágosítással a 23/363-036-os telefonszámon szolgálnak. Honlap: http://wwwfoldrajzimuzeum.hu. Isten nem a zűrzavarnak, hanem a rendnek az Istene - olvassuk az Újszövetségben. Ezért fontos végiggondolnunk, hogy mi tartozik az evangélikus keresztény templomok jó rendjéhez. Az evangélikus templomok belsejét az egyház hite, a világegyház több ezer éves, a reformált egyházak félezer éves tapasztalata rendezte, rendezi be. Természetes, hogy ezért ebben is érvényesek az evangélikusság alapvető hitvallásai, elvei, kiforrott, letisztult gyakorlata. Tudjuk, a templom berendezése nem hitvallási kérdés, alapvető egyházi irataink nem is foglalkoznak vele. Csak akkor válik témává, ha egy korábbi szokást, egy új kísérletet kell megvizsgálni, vagy templomépítés (-újjáépítés) esetén a teljes belsőt kell kialakítani. Ugyanakkor a helytelen gyakorlatok, mi több, a tévtanítások is megjelenhetnek nonverbális jelképek, tárgyak, eszközök formájában is. Az egész egyház felelőssége, hogy ezekre felhívja a figyelmet, és megszüntesse az egyházhoz nem illő és Isten ügyéhez nem méltó gyakorlatokat. A reformáció alapelvei a liturgikus térre vonatkozóan is érvényesek: egyedül a-Szentírás mindennek a mértéke, egyedül Krisztusban van a mi üdvösségünk, egyedül kegyelem által nyerhetjük el a kiteljesedő, örök életet. A liturgia ősi alapelve, hogy Isten végzi közöttünk liturgiáját, mi pedig válaszolunk szavára, tetteire. Ennek a válasznak a legjobbnak kell lennie. Tartalomhoz a forma... Istennek csak a legszebbet, legjobbat lehet adni - ez is biblikus gondolkodásmód. Gyarló emberi, a múlandó világban is kétes érték nem állja meg a helyét az Isten szolgálatában. Az egyház a Szentíráson tájékozódva, egyedül Krisztusra bízva magát, Urunk kegyelmében reménykedve formálja szakrális környezetét. Ezért szenteli fel a templomokat. A szentelés biblikus értelemben az Istennek való teljes odaszánást, átadást jelenti. Ezért csak olyan tárgyakat helyez el, amely Isten dicsőségét szolgálja, Krisztus váltságművét hirdeti, a kegyelemből való élethez segít. Ezért a templomot a legnemesebb anyagokból, az emberi hivalkodást elkerülő alkotásokkal, jelképrendszerében igehirdető jellegű tárgyakkal rendezzük be. Helyük van a természetes anyagoknak, amelyek Isten jónak teremtett világából valók, helyük van az igényes, szent ihletettségből származó műtárgyaknak, amelyeket imádságos lelkülettel terveztek és készítettek el, helyük van azoknak a jelképeknek, amelyek Isten nagyságát, Krisztus szeretetét és a Szentlélek munkáját hirdetik. Ezek értéket képviselnek és értéket teremtenek, Istenhez segítik az embert, és az egységet munkálják. Másnak nincs helye a templomban. Bármilyen megosztó szimbólumnak, emberi célokat hirdető tárgyaknak és jelképeknek, biblikusán nem igazolható berendezéseknek nincs helyük a templomban. Ezért használtak őseink is természetes anyagot: fát, követ, természetes textíliát, ezért díszítették a templomokat kizárólag élő virággal. Éppen ezért nem való a templomba semmiféle műanyag. Sem művirág, sem műanyag bútor, sem műanyag hangkeltő (hangutánzó elektromos) berendezés. Nem való az oltárra műgyertya (még villanygyertya sem!), hiszen csak a valódi gyertya hordozza azt a szimbólumtartalmat, amely miatt használjuk. (Krisztus a világ világossága, aki miközben világít, és meleget ad, önmagát áldozza fel.) Nem helyes - még praktikus indoklással sem - az oltárra műanyag felső térítőt tenni. Az oltár a keresztény tradíció szerint Krisztus-szimbólum. A makulátlanul tiszta fehér terítő is az oltárasztal lapján őt hirdeti. Nem helyes a templomban „konzervzenét” használni, hiszen az egyház kincse a szívből jövő, emberi hangon is megszólaló, Istent dicsérő ének. Nem a gépek, hanem az ember alkalmas és képes Isten-dicséretre. Nem való semmiféle olyan zenei anyagot bejátszani vagy előadni, amely nem az Isten dicsőségét, hanem a művész nagyságát hirdeti. Nem feledhetjük, hogy evangélikus egyházunk számára a zene igehordozó eszköz, Krisztust prédikáló lehetőség (nem pedig hangulatkeltő, lényegtelen háttérzene). Nem helyes olyan festményt, szobrot a templomban elhelyezni, amely tartalmában, megformálásában megbotránkoztat, és nem Istenhez vezet (a kereszt botrányáról szóló apostoli szavak jelzik e szabályban a kivételt, hogy tudniillik nem lehet összekeverni az emberi botránkozást és a kereszt titkának felrázó, megtérésre hívóan botránkoztató voltát!). Fontos kérdéseket vet fel a zászlók használata. Liturgikus térben nincs helyük a Szentháromság Isten ügyének szolgálatán kívüli jelképeknek. Még nemzeti jelképeknek sem. Természetesen az egyház feladata, hogy komolyan vegye és élje azt a tényt, hogy Isten ebbe az országba és ebbe a népbe teremtett, küldött bennünket, itt adott hivatást és küldetést. Ezt azonban nem azzal tudjuk kifejezni, hogy a liturgikus térbe nem isteni szimbólumot helyezünk. Ez - sokak számára nem tudottan - az amerikanizálódás egyik jele, hiszen tengerentúli mintákra került hazánkban is sok templomhajóba zászló. A magyar nemzeti zászló helye a templom külső falán, homlokzatán van. A templom is középület abban az értelemben, hogy egy közösség - Isten szeretete okán - nyitott épülete, amelyben magyar népünkhöz, nemzetünkhöz tartozó emberek élik hívő életüket. Nem kivonulnak a világból, a nagyobb család (nemzetünk) életéből, hanem egynek tartják magukat. Ezért javasoljuk, hogy Magyarországi Evangélikus Egyházunkban 2009. március 15-től minden evangélikus templomra kerüljön ki a nemzeti színű zászló, hirdetve egyházunk és híveink elkötelezettségét, hazaszeretetét, a közösség szolgálatát. Semmilyen más zászlónak nincs helye sem a templomon belül, sem a külső falán. A zászlók ugyanis nem egy esetben uralmi jelképek, s az egyház Krisztus uralma alatt él. (Ezért lehetnek az általános szabály alóli kivételek az egyház tradicionális zászlói, amennyiben Isten dicsőségét és hatalmát hirdetik.) Minden más zászló megoszt embereket, az egyház feladata pedig éppen a hídépítés, a Krisztusban való egység munkálása. ■ Ittzés János elnök-püspök Dr. Fabiny Tamás püspök Gáncs Péter püspök KIRÁNDULÓ GYÜLEKEZETEK FIGYELMÉBE Felfedezhető felfedezők Látogatás a Magyar Földrajzi Múzeumban
