Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-03-01 / 9. szám

EVANGÉLIKUS HETILAP 74. évfolyam, 9. szám ■ 2009. március 1. ■ Böjti, vasárnapja (Invocavit) Ára: 250 Ft „Megtérésem minden emberileg megragadható előzmény nélkül, teljesen váratlanul, egyik napról, sőt egyik óráról a másikra történt, és minden képze­letet felülmúló, drasztikus, egész életemet gyökeres­től átformáló, száznyolcvan fokos fordulatot hozott.” Irányváltás !► 6. oldal „Pontosan erre készültem. Egy hosszú, hét­száznyolcvan kilométeres sétára. »Sétára« a nemes egyszerűséggel El Caminóként (jelen­tése: »az Út«) ismert, Santiago de Compos­­telába tartó Szent Jakab-zarándokúton...” ;Buen Camino! !► 8-9. oldal „Egyházunk püspöki tanácsa ál­lásfoglalással fordul lelkészeink­hez, gyülekezeteinkhez, presbité­riumainkhoz és minden evangéli­kus hittestvérünkhöz.” Mi való a templomba? (► 13. oldal Böjti remények W- 3. oldal Vendégünk volt a pozsonyi magyar gyülekezet lelkésze !► 4. oldal Derűs beszélgetés Döbrentey Ildikóval !► 5. oldal A kommunizmus áldozatai... - !► 7. oldal Aggodalmaink !► 10. oldal SEMPER REFORMANDA „Ideigvaló, testi javakért is könyö­röghetünk. De teljesen Istenre kell hagynunk, hogy megadja-e azokat vagy sem. Mert - mint Pál is mondja - mi nem tudunk kérni, ahogy kel­lene. Sokszor például arra van szük­ségünk, hogy Isten rajtunk hagyja a keresztet és szenvedést. S mivel egye­dül ő tudja, hogy mi szükséges, és mi válik javunkra, akaratát a miénk elé kell helyeznünk és béketűrésben mutatni meg engedelmességünket.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Gulyás Zsolt: Jézus a pusztában Száz évből negyven hibernáltan EKME-közgyűlés és külmissziói nap ► „Meg tudná-e valaki mondani ezen a jubileumi ünnepségen, hogy valójában hány éves a száz éve alapított Evangélikus Kül­missziói Egyesület?” - tette fel a kérdést áhítata elején Gáncs Péter misszióért felelős püspök. Az összejövetelt A régiek jó bi­zonysága témában múlt szomba­ton rendezték a Deák téri gyüle­kezeti teremben. Tény és való, hogy a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikus Misszióegyesület (MÁHEM) 1909. február 2-án alakult meg Pozsonyban, de negyvenhárom évnyi termékeny időszak után 1952-ben beszüntették. Gáncs Péter szóhasználatával élve hibernálták, és csak négy évtized múlva, 1991-ben Kelenföldön indul­hatott újra, akkor már Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) néven. A misszió azonban sokkal korábban elkezdődött - emlékeztetett a püspök, aki áhítata alapigéjéül a Jn 5,5-9 sza­kaszt választotta, amelyben Jézus meggyógyítja a harmincnyolc éve be­tegen a Betesda partján felevő embert. „Úgy éltük meg ’91 őszén ott, Kelen­földön, hogy Jézus fölénk hajolt, és megkérdezte: »Akarsz-e meggyógyul­ni?« Mi pedig úgy éreztük, nincs em­berünk, ám Jézus segítségével, botla­dozva ugyan, de újra elindultunk” - idézte fel Gáncs Péter a tizennyolc év­vel ezelőtti újraalakulást. A jubileumi ünnepség könyvbe­mutatóval folytatódott. D. Keveházi László egyháztörténész méltató sza­vai nemcsak A Magyar Evangélikus Külmissziói Egyesület története című könyv szerzőjének, Brebovszky Gyu­la nyugalmazott lelkésznek a misszió ügyével szorosan összefonódott éle­tét hozta közelebb a hallgatóság­hoz, de az EKME egyes korszakait is. Régiektől kapott örökség című előadá­sában számos, az ügyért cselekvő előd alakját is felelevenítette. A nap nyitott közgyűléssel folyta­tódott, amelyen a tagok meghallgat­ták és egyhangúlag elfogadták Zalán Péter elnöki, Molnár Gyula pénztá­rosi és Bakula Katalin számvevőszé­ki jelentését. A délutáni programok Bálint Mar­ci kenyai beszámolójával kezdődtek. Mint ismeretes, Märci szülei - Bálint Zoltán és felesége, Beáta - Nairobi­meglátogatta már őket - legutóbb fél évet töltött Kelet-Afrikában, így tő­le első kézből hallhattak a résztvevők az ott folyó munkáról. Az EKME ál­tal itthon meghirdetett támogatói ak­ció keretében bárkinek lehetősége van havi háromezer forinttal támo­gatni olyan árvákat, akiket a legköze­lebbi hozzátartozók ugyan befogad­tak, de e nélkül az összeg nélkül nem lenne esélyük iskolába járni. A fiatalember örömmel számolt be ar­ról, hogy ennek az akciónak az ered­ményeképpen most már harminckét árva gyereknek biztosítva van a tan­díja, de örömmel vennének további támogatókat. Az EKME pénzbeli adománya által újabb harminc kis­gyerek juthat naponta egyszer meleg ételhez. D. Keveházi László bemutatja az EKME száz évét összefoglaló új könyvet ban élnek immár három éve. A víz­mérnök férj Szomália vízrajzát térké­pezi föl, míg felesége az EKME önkén­tes munkatársaként Nairobi nyomor­­negyedeiben szervezi az AIDS-ár­­vák, özvegyek, rászoruló betegek megsegítését. Kintlétük alatt Marci többször is Bálint Marci beszámolójában ugyan­akkor hangsúlyozta, hogy nemcsak a testi és szellemi táplálékot biztosítják édesanyjáék a Heart to Heart (Szívtől szívig) alapítvány keretében, hanem lelkileg is fontos missziói munka fo­lyik ezekben a nyomornegyedekben. & Folytatás a 3. oldalon Útitárs e héten. Mint olvasóink tapasztalhatták, előző lapszámunk - rajtunk kívül álló okokból - Útitárs melléklet nélkül jelent meg. Minden érintettől elnézést kérünk; jelenlegi számunk reménység szerint már tartalmazza a Magyar Evangélikus Konferencia négyoldalas evangéliumi lapját. Arccal a feltámadás ünnepe felé ■ Ribár János Előbb még a böjt fontos időszaka és a nagyhét drámája jön, de azért már arccal a feltámadás ünnepe felé kell fordulnunk. Majdcsak elbúcsúzik tőlünk a tél, és a természet moccaná­sából is sejteni kezdjük a legnagyobb titkot, a feltámadás, az újraéledés cso­dálatos titkát. De azért is, mert a ná­záreti Jézus legkedvesebb apostola a Lélek által így szólalt meg: „...Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van’.’ (íjn 5,11) Rövid, tömör, de az egyik legtar­talmasabb mondat a Szentírásban. Életről, méghozzá örök életről beszél az ige. Felülmúlhatatlan titok ilyen jelzős szerkezetben. Mert jelző nél­kül sem fejthető meg az élet titka, mennyivel inkább titok így jelző­sen, hogy „örök” élet...! Jelző nélkül könnyedén kimondjuk, hogy „élet” és rácsodálkozunk létére, létünkre, ha filozofikus hangulatban vagyunk. Látjuk az élet jelenségeit, de nem is­merjük a titkát. Nemcsak általánosságban kell az életről beszélni, hanem van egy még nagyobb titok: ez az élet nem­csak él mint fű vagy fa vagy bogár, madár - hanem ez az élet emberi személlyé, egyénné válik. Ez még sokkal nagyobb titok. Igaz, a kiindu­lás is titok - mi az élet? -, de az iga­zi, fantáziát lenyűgöző, áhítatos csodálkozásra indító titok a sze­mélyessé váló élet. A csodálkozást folytathatjuk to­vább, mert nemcsak úgy általános­ságban válik személyessé az élet, hanem érző és gondolkodó, megszó­laló, beszélő élet lesz. S arca lesz. Ez még grandiózusabb titok, és egy olyan spirituális, szellemi folyamat bontakozik ki itt, hogy tilos puszta matériáról, önszerveződő anyagról beszélni - mert aki Iát, azt a látása el­vezeti Istenig. Egy csodafolyamat a gondolkodó és érző élet, amelynek arca van, tekintete, mosolya. S egy­szer csak ennek is be kell fejeződnie. Ott állunk olykor nagy bánattal a temetőben, és ha érzékeltünk valamit az élettitok grandiozitásából, nagy­­szerűségéből, akkor nem beszélhe­tünk felelőtlenül puszta megsem­misülésről, semmivé válásról, mert nem az anyagot ítéljük el, hanem va­lakinek az arcát, tekintetét törjük össze lelki vakon. Azért, hogy szeret­teink arcát ne törjük össze a halál lát­szatával, forduljunk arccal a feltáma­dás isteni tette felé, sőt a Feltámadott felé! Igaz, előbb kell a böjti időszak, és át kell élni a nagyhét drámáját. Nagypéntek nélkül nincs a feltáma­dás ünnepe. Fontos a böjt kérdésének tartalmi tisztázása is, még ha csak pár sorban szólunk is róla. A böjt olyan önkri­tikus időszak, amikor a szent ige fé­nyében vizsgálat tárgyává tesszük sa­ját magunkat, hétköznapi valósá­gunkat, családi, társadalmi szere­pünk megélésének minőségét, és tesszük ezt Isten színe előtt. A ma­gunkba szállás ideje ez, amikor nem a saját sebeinket kell számolgat­nunk, hanem az általunk ütött sebe­ket felmérnünk és - ha lehetséges - gyógyítgatnunk. Mások sebeinek gyógyítása által gyógyulhatunk Isten segítségével. Mégsem pusztán rólunk szól az önvizsgálat, hanem szerette­inkről, barátainkról, ismerőseink­ről, sőt ellenségeinkről is. Ezért sem magánügy a vallás, a hit. A jól kihasznált böjti időszak ön-Szomorú tény: még Jézus sem tudott mindenkit megtéríteni. Valaki azt írta egyszer: meglepőnek tartja, hogy Jézus nem tudta megtéríteni a farize­usokat. Vagyis az önma­gukkal elégedetteket, és akik önnön sorsuk szűk határain nem láttak túl. vizsgálata után alázatosan el kell in­dulni a nagyhét drámai stációján: lé­lekben kövessük Jézust a keresztúton! Tudva azt, hogy Isten Báránya értünk vállalta ezt az utat. A kálvária útja azért a legnehezebb, mert az ártatlan Jézusnak, Isten bűntelen Fiának min­den idők összes emberének a bűnét magára kellett vállalnia az isteni íté­let igazsága és a mennyei atyai szív szeretete feszültségének meg- és fel­oldására. Egyszerűen szólva: Jézus értünk vállalta a kálváriát, korbácsot, tövis­koronát, gúnyt, vitte a keresztet, fo­gadta el a szögeket, az ecetet. Mind­ezt azért, hogy a szívünket szólítsa meg páratlan és áldozatkész szerete­­tével. Ha még nem halott a szívünk, egészen biztosan reagál erre a hatal­mas szeretetre. Vagy megvan a vesze­delme, hogy lelki nagyothallókká lettünk? Szomorú tény: még Jézus sem tu­dott mindenkit megtéríteni. Valaki azt írta egyszer: meglepőnek tartja, hogy Jézus nem tudta megtéríteni a farizeusokat. Vagyis az önmagukkal elégedetteket, és akik önnön sorsuk szűk határain nem láttak túl. .Újra János apostolra hivatkozunk: Isten örök életet adott nekünk. Va­jon miért? Ez nagyon titokzatos kér­dés! Atyai szíve így döntött. S az is megrendítő döntése, hogy ez az örök élet az ő Fiában van! Tehát arccal a feltámadás ünnepe felé, hogy megérkezzünk majd az örök otthonunkba. Ám ne felejtsük a böjti időszak gyógyító hatását és a nagyhét drámai útját! A keresztfa tit­ka tündököl, a Feltámadott pedig így szól: „Békesség néktek!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom