Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-22 / 8. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 74. évfolyam, 8. szám ■ 2009. február 22. u Ötvened vasárnap Ára: 250 Ft „Visszatekintve azonban mind a négyen - két gyermekünk velünk van e sorok fogalmazásakor - egyetértünk abban, hogy semmiért nem adnánk azt a négy évet, amelyet ott tölthettünk.” „Ha a közlekedési problémákat úgy próbálják megoldani, hogy több és nagyobb utat építenek, az olyan, mintha benzinnel próbálnának tüzet oltani.” Pápuaföld európai szemmel ► 4. oldal Autóböjt W-11. oldal „Az ablak mellé ült. Ott kihúzott egy fiókot, abban hosszan-hosszan keresgélt. Föltette a pápaszemét.” Öreg pap W- 7. oldal „Magányos kis háztartásomban sokáig segítségemre lesz a körültekintő gondossággal összeállított küldemény!” Nem csak levéltári anyag w- 4. oldal Melléklet: Útitárs - magyar evangéliumi lap rtttifm run Ötvened vasárnapjának evangéliumában (Lk 18,31-43) az Úr harmadszor jelenti szenvedését tanítványainak, és elindul a via dolorosa felé. Az egyház a böjt küszöbére érkezett, és az evangélium megvilágítja az Áldozat útját, és meg akarja nyitni a szemünket, hogy a fájdalmak férfiában meglássuk a bűn, halál sötétségébe merült világ világosságát, szabaditónkat, megváltónkat, királyunkat. Címlapfotónkon a jeruzsálemi Szenvedések útját jelző utcanévtábla látható. Szlovák-magyar evangélikus csúcstalálkozó ► A 2008 júniusában Pozsonyban megtartott keresztények találkozója volt az utolsó nagyobb szabású rendezvény, amelynek kapcsán hetilapunk olvasói bővebben értesülhettek a szlovák-magyar evangélikus egyházközi kapcsolatokról. Az azóta eltelt bő fél évben a két egyház közötti szorosabb együttműködést érintő konkrét kérdések továbbra is napirenden vannak, a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége ezért kétoldalú püspöki csúcstalálkozót kezdeményezett, amelyre meghívta a Szlovákiai Evángélikus Egyház mindhárom lelkészi vezetőjét. Az invitációt elfogadó szlovák püspökök - dr. Milos Klátik, Milan Krivda és Slavomír Sabol - február 11-12-én konzultáltak a vendéglátó magyar egyházvezetőkkel. A találkozót indító rövid tárgyaláson a vendégek és egyházunk püspökei - Ittzés János, Gáncs Péter és dr. Fabiny Tamás -, illetve a két egyház sajtójának képviselői az országaikban zajló evangélikus médiamunkát hasonlították össze. Hamar meg is állapodtak abban, hogy a jövőben heti rendszerességgel „hírcserét” tartanak mind az írott, mind az elektronikus sajtó képviselői. Az első nap fő eseménye az ezt követő fogadás volt, amelyet Prőhle Gergely országos felügyelő adott a szlovákiai püspökök tiszteletére a Deák Téri Gimnázium dísztermében, s amelyre számos szlovákiai magyar lelkész, gyülekezeti felügyelő, valamint a magyarországi szlovákság képviselői kaptak meghívást elsősorban az egyház, valamint részben a kisebbségi önkormányzatok, részben a nagypolitika területéről. A fogadáson Prőhle Gergely hangsúlyozta: „Demokrataként és keresztényként mindannyiunknak a szívünkön kell viselnünk a kisebbségek sorsát. De ahol a demokrácia már nem képes biztosítani a kisebbségi jogokat, ott a felebaráti szeretet jegyében kell cselekednie minden jóérzésű embernek.” Az estét a szlovák ajkú gyülekezetben töltötte a szlovák és magyar püspöki kar, ahol istentiszteleten vettek részt Milos Klátik egyetemes püspök szolgálatával, majd az ezt követő vacsorán a gyülekezet helyzetét mutatta be Gregor Az/?wcsc£rnásodfelügyelő, Hollósy Tiborné presbiter és Gulácsiné Fabulya Flilda lelkész. A találkozó másnapján - buszos városnézés után - még egyszer tárgyalóasztalhoz ült a két egyház vezetősége. Munkaebéd keretében megvitatták többek között a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) létjogosultságát és jelentőségét, valamint a szlovákiai magyar kisebbség spirituális és anyagi lehetőségeit és igényeit. Mérföldkő volt ez a másfél nap a szlovák és a magyar evangélikus egyház eddigi történetében. Első lépés, amelyet azonban követnie kell még sok további apró lépésnek ahhoz, hogy egy közös út kezdeteiről beszélhessen a jövő nemzedék. H EvÉlet-infó Dr. Milos Klátik szlovák és dr. Fabiny Tamás magyar püspökkel interjúnk az 5. oldalon Nagyköveti látogatás a zsinaton ^ A Cseh Köztársaság Magyarországon akkreditált nagykövete, Jaromír Plísek is megtisztelte jelenlétével a zsinat tizedik ülésszakát, amelyet múlt pénteken tartottak a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében. Az ülésszakra várt - többek között - a Magyarországi Evangélikus Egyház 2009. évi központi költségvetésének elfogadása. A zsinat Szabó Andrásnak, a Nógrádi Egyházmegye esperesének, vanyarci lelkésznek az igeszolgálatával kezdte meg munkáját. Folytatás a 3. oldalon ■ Dr. Korányi András „Édesapám, én és a fiam / nem egy sorban, felsorakozva. / így látott minket álmaiban / dédapám. /Nekünk nem mindegy, hányán vagyunk / külön sorokban s mégis együtt..!’ (Bartis Ferenc: Férfiak krónikája) Hetek óta figyelem az Evangélikus Élet olvasótáborával együtt azt a vitát, amely az egyházi közelmúlt kapcsán indult a lapban. Sokaktól hallok azóta idegenkedést éppúgy, mint csöndes töprengést. Mélyen meg tudom érteni azokat, akikben az ítélőmesterek érzelemmel teli vitái láttán a történelemtudománnyal szembeni, évtizedek óta amúgy is mélyen ülő ellenérzések újra felkavarodnak. Még inkább akkor, amikor a múlt ürügyén a jelennel szembeni kiábrándultság, az egymás iránti türelmetlenség’sugárzik egy-egy mondatból, bekezdésből. Én is éreztem így az elmúlt hetekben. Mégis örülök annak, hogy végre jól-rosszul vitatkozunk a múltunkról, s hogy - az elmúlt két hónap cikkeire utalva - nemcsak egyszínű, akár egykori, akár mai értelemben vett korrekten „vonalas” igazságközlés folyhat. Örülök, hogy évtizedek lappangása után egyre világosabbá válik a múltunk számbavételének, közös feldolgozásának a feladata s az is, hogy ebben nemcsak szakmai, de emberi, sőt olykor testvéri kötelezettségeink is vannak. Hiszen a múlt nem pusztán száraz tankönyvi igazság - ami miatt a legtöbben megutálták a történelmet az iskolában -, hanem közösségi dráma is, talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, amikor színpad és nézőtér összeér, sőt olykor - zavarba ejtően - egybenyílik. A történelem ítélőszéke ♦ Az újszövetségi parancs, hogy keresztény hittestvérek ne menjenek perlekedni világi bíróság elé, igaz az egyháztörténet szereplőinek és a történelem ítélőszékének az összefüggésében is. Sokszor az a benyomásom, hogy a múlt megidézése valamiféle bíróság elé szóló citálás. Nem feledhetjük azonban, hogy a végső szót kimondó bíró szerepét Isten kizárólag magának tartja fenn, s amíg bennünk rész szerint van az ismeret és megértés képessége, addig megállapításainkat is csak ezzel az alázattal szabad kimondanunk. Gazdaságtörténetet, jogtörténetet vagy éppen a politikai buzgóság jegyében megfogalmazott programokat talán könnyebben lehet a szenvtelen szakszerűség - hadd ne mondjam, akár a flegma - attitűdjével művelni, az egyháztörténet azonban sohasem lehet csupán külső, számszerű, dokumentumok szárazanyag-tartalmában mérhető adathalmaz. Nem is csupán vallásos vagy hívő emberek élettörténetének egyik érdekes szempontja. Az egyháztörténet teológia - azaz mélységes összefüggésben áll Istennel, azzal a mérhetetlen erőfeszítéssel, hogy emberek a fejük fölé kerekedő körülmények között miként küzdenek Isten akaratának felismeréséért és megvalósulásáért. Éppen ezért nem az ítéletmondás, hanem a drámai megértés, átélés nyitja meg a kaput a helytálló és elbukó - de mindenképpen küzdő - testvérek megértéséhez. Pál apostol, Ágoston, Assisi Ferenc, Luther, Ordass Lajos vagy Sztehlo Gábor nem attól nagy, hogy bűntelen vagy hibátlan lett volna - de mégis megragadó és megragadható bennük valami lényeges a történelem Urának akaratából. Mint ahogyan - talán más formában, más intenzitással vagy csupán más sorson átszűrve, kísértésekkel másként küszködve, megállva és elbukva - sokan másokban, nevesekben és névtelenekben is. Káldy Zoltánban, Káldy Zoltán életdrámájában is. Atyák szíve, utódok szíve ♦ Mégis minden egészséges közösségben, sőt egyéni életünkben is szükségünk van a példaképekre, erőt adó, sorsfordító események közös ünnepére. A példakép, az ünnepi, felemelő szimbólum általános, hosszú távú, sőt olykor örök igazságokat hirdet. Alapja mégis valóságos személy és ellentmondásokat is hordozó esemény. Nincsen bűntelen és tévedéstől mentes ember, nincsen vértelen forradalom, nincsen győzelem legyőzöttek nélkül... Válságos korokban életbevágóan fontos, hogy megtaláljuk, megbeszéljük, felemeljük példaképeinket. Az emberiség 20. századi szellemi és közösségi katasztrófái után - szélsőséges politikai ideológiák váltakozása idején, talán még ma is - megmaradnak nevek, akiknek ez a megmaradás volt a küldetésük a közösség érdekében: Bonhoeffer, Berggrav, Ordass... A kérdés most mégis az, hogy minden más közös megbeszéléséhez, nevesek és névtelenek évtizedeken át tartó felemelkedésének és bukásainak drámai átéléséhez is van-e elegendő közösségi erőnk. Van-e mindenekfelett Istenbe vetett bizalmunk? Bartis Ferenc fenn idézett verse egyre többször jár a fejemben: „Édesapám, én és a fiam / nem egy sorban, felsorakozva...” Igen, hosszú nemzedékek óta ez volt a sorsunk, különösen Közép-Európában, magyar hazánkban is. Generációk egymás ellen fordítva, sőt olykor „egymásra állítva” Politikai ideológiák, pártszimpátiák immár évszázados távlatban végzetesen egymás ellen tudnak fordítani - sokszor cinikusan vezényelt hívószavakra - gyermekeket szüleikkel vagy szüleik emlékével - vagy éppen megfordítva. Sokszor még az egyházban levőknek is fontosabbak a politikai nézeteik annál, mint hogy Jézus Krisztus tanítványai az egyház közösségében. Pedig senki sem szolgálhat teljes szívvel két úrnak... Vajon van-e erőnk arra, hogy szembenézzünk a valósággal: hogy ez - is - a mi történetünk? Mert „nekünk nem mindegy, hányán vagyunk / külön sorokban s mégis együtt..." Édesapám, én és a fiam
