Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-15 / 7. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. február 15. » 13 EVÉL&LEVÉL Rendszerváltozás? Elgondolkodva olvasom az országos hetilapunk utóbbi számaiban megjelent, idevágó cikkeket, de talán helyesebb, ha azt írom: elszomorodva. Egyrészt azért, mert új politikai fogalmat, történelmi kategóriát akarunk bevezetni a teológiába. Vegyük észre, hogy ez fából vaskarika! Másrészt egyháztörténészekre tartozó részletkérdéseket „vitatunk meg nyíltan” s ezzel elvesszük az újságban a helyet attól az evangéliumi üzenettől, amely reánk bízatott. Tudom, hogy a világi sajtóban a baj, a botrány a „hír”, mert azt keRendhagyó kisajátítás Két héttel ezelőtt Frenkl Róbert azzal a kérdéssel foglalkozott az Evangélikus Élet hasábjain, Ordass című írásában (február 1., 13. o.), hogy „miért nem jön át a mai egyházi életen Ordass Lajos személyisége és műve, miért marad távol a mai nemzedéktől”. S azon a magyarázaton túl, nogy „a fiatalok többségét nem érdeklik a múltbeli történések”, fejtegetését azzal a meghökkentő váasszal zárta, hogy az ok az Ordass ^ajos Baráti Kör alapítóinak gondolcodásában keresendő, akik „egyéb;ént tiszteletre méltó tevékenységük nellett (...) megpróbálták kisajátíani a püspök örökségét”. Az alapiók gondolkodását pedig még azért 5 nehezményezte, hogy a két meglevezett „civilen” s néhány lelkészen ívül „nem volt olyan alapító, akiket püspök ismert volna”. Miután az alapítók száma és megszlása tekintetében Frenkl Róbert elrulta tájékozatlanságát, először erői szeretném felvilágosítani. Az )rdass Lajos Baráti Körnek (OLBK) resik az olvasók. Az ilyen „hír” egyházi újságot nem vezethet, mert jaj a botránkoztatónak! (...jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába... - Mt 18,6) Jellemzően a mostani vita ekképpen érkezett el hozzám - még jó, hogy megkérdezték, mert így meg tudtam magyarázni! „Már a mi püspökeink is egymás ellen cikkeznek?" (Az illető összetévesztette Fabiny Tibor egyetemi tanárt Fabiny Tamás püspökünkkel.) Ne az újságolvasót kritizáljuk, hanem vegyük tudomásul, és örüljünk annak, hogy új oldal az Ordass-kört, egyházpolitikai álláspontot fogalmaztam meg az alapítással kapcsolatban, amelynek következményei máig hatnak. Egyébként pozitiven értékeltem a kör működését. Hiányérzetem lényegét a ki nem beszélt dolgok képezik. Csak a példa kedvéért: hogyan látjuk ma Ordass püspök azon döntését, hogy nem kívánt élni a külföldre távozás lehetőségével, inkább a börtönt választotta? Vagy mennyiben huszonegy alapító tagja volt, ebből hét nem lelkész, négy idősebb, három fiatalabb, ám a három fiatalból kettőnek bizonyosan volt kapcsolata Ordass püspökkel. A tizennégy lelkészből nyolcat jól ismert névadó püspökünk. A többi hatból négy, akik lelkészcsaládból származtak, nagyon jól tudták, mire vállalkoznak, amikor aláírták a kör alapítólevelét. S bár Frenkl Róbert szerint „a kör tevékenységéről persze csak jó mondható el” azért ezzel a „kisajátítással” mégiscsak súlyos vád illeti az OLBK-t, amelynek tagjai célul tűzték ki Ordass püspök „szellemi örökségének ápolását, az egyházzal és a magyar nemzettel kapcsolatos irányt mutató szolgálatának ébrentartását” (részlet a belépési nyilatkozatból). A cikkben szereplő „kisajátítás” húsz éve alatt kiadtunk összesen harminchat művet, egyik-másikat két, illetve három kiadásban, összesen 68 ezer példányban. Közöttük a püspök hét művét, négy fordítását, a Terray-féle életrajzot (ötezer pélvasók is olvassák az újságot, akik nem ismerik egyháztörténetünket, és vannak egytalentumos olvasók is, akik az érthető evangéliumot keresik, mert az élteti őket. Egyházunkban mindent lehet és szabad megbeszélni a megfelelő helyen. Ez a vita megindult a Keresztyén Igazság és a Lelkipásztor című újságban, továbbá folyt lelkészi munkaközösségi üléseken, de nem fejeződött be. A vélemények elbeszéltek egymás mellett, vagy csak az egyik vagy másik nézet szempontjait vizsgálták, ráadásul az összesítés elmaradt. Folysé érdeklik a múltbeli események, melyeket csak elmondásból ismer, ha egyáltalán ismer. További okként nyilván az idő múlását lehet felhozni: a püspök számos barátja, ismerőse meghalt már, s ennyi idő eltelte elmossa a legnagyobb ember emlékét is - vagy legalábbis elhomályosítja. Hadd mondjam még el budahegyvidéki evangélikus templomunk felavatásával kapcsolatban azt a szomorú emlékemet, hogy egyedül a református lelkésznek jutott eszébe, hogy megemlítse: ez a Tartsay Vilmos utcai imaház jogutódja, ahová a püspök vasárnaponként szorgalmasan járt. Azután jött a hideg zuhany: a képtelen vád az Ordass Lajos Baráti Kör címére, tudniillik hogy az alapítói „megpróbálták - nincsen erre jobb szó - kisajátítani a püspök örökségét. Ők dönthetik el, ki lehet a kör tagja. Nyilvánvaló a törekvés: a múlt rendszerben is tisztán maradtak, az »igazak« jöhetnek; akiknek a tevékenysége megkérdőjelezhető, azok nem nyerhetnek felvételt.” Igaza van a cikk írójának, mert az alapegyedül az állami akarat, mennyiben az egyházon belüli erők vezettek a püspök második eltávolításához? Különösen fontos lenne az iskolaügy megvitatása. Magam politikailag és szakmailag is mindig a püspök álláspontját osztottam. De akkor is, a rendszerváltozáskor is több neves lelkész nem tartotta prioritásnak az iskolaügyet. Voltak, akik kollégiumok, a nevelés színtereinek az alapídány!), Scholz László, Bottá István, Kapi püspök, Dóka Zoltán munkáit, Boleratzky Lóránd egyházjogi műveit. Mi ebben a kisajátítás? Csak az utóbbi tíz évben 8625 példány könyvet adtunk ajándékba lelkészi hivataloknak, teológusoknak, iskolai és más könyvtáraknak, határon túli magyar gyülekezeteknek, s az ajándék könyvek értéke - nyomdai és nem „fogyasztói” áron - kétmilliószázharmincötezer forint! Természetes, hogy az éves közgyűlésünkre csak a kör tagjait hívtuk, de az évi először hat, majd két-négy előadást meghirdettük az Evangélikus Életben is. Az elhangzott előadások megjelentek a Keresztyén Igazságban, a húsz év alatt mintegy háromezer-ötszáz oldalon. Kisajátítás ez? Nem sokkal inkább a megismert örökség terjesztése?! Hadd kérdezzem meg: nem lehetséges az, hogy a „fogadó oldalon” volt/van valami megmagyarázhatatlan - vagy nagyon is megmagyarázható - „étvágytalanság” tudatos vagy jón továbbra is szakmai berkekben és a teológián, de ne a vita, hanem a közös útkeresés! Majd az eredményt hozza csak a hetilapunk. A vitázók nem veszik figyelembe a missziói parancsot: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet.. (Mt 18,19a) Itt Jézus nem beszél arról, hogy csak az „igazságos” társadalmi rendben vagy kereszténybarát környezetben szóljon az ige. Sőt Pál apostol örült a hangzó igének akkor is, ha nem tiszta forrásból hangzott (Fii 1,18). Megállapíthatjuk például szakmai alapossággal, szabály 10. § c pontja értelmében „rendes tagok azok, akik az alapszabályban kitűzött célokkal egyetértenek, és akiket két tag ajánlása alapján az elnökség felvesz, és azt a közgyűlés jóváhagyja” Nagyon csodálkozom, hogy az alapszabálynak ez a rendelkezése megalapozni képes a „kirekesztés” tényét. Ez ugyanis az egyesületeknél általában elfogadott rendelkezés. Aligha lehet az egyesület rovására írni azt, hogy tagságát olyan személyekből építi fel, akik az egyesület célkitűzéseit szíwel-lélekkel képviselik. Talán azoknak a belépését kellett volna megkönnyíteni, akik Ordass bátor helytállását kritizálják? A kör másodlagos célja: az egyház megújulásáért, autonómiájáért való küzdés. Ennek kapcsán a kör behatóan foglalkozott a zsinat tevékenységével, de attól sem riadt vissza, hogy az országos felügyelőt a Sport a szexben - szex a sportban című könyvben megjelent cikkéért elmarasztalja. A baráti kör iránt mutatkozó érdeklődést az is mutatja, hogy mindfásat javasolták, az iskolákat nem tartották feltétlenül szükségesnek az egyház számára. Boleratzky dr. írásából az is kiderül, hogy még a rehabilitáció sincs teljesen kibeszélve. Ő a jogi vonulatot írja le. Vélem, a rehabilitáció összetett folyamat. Magam főleg országos felügyelői beiktatásomkor, 1989-ben foglalkoztam az akkori problematikával. Ezt is ki kellene beszélni. tudat alatti elzárkózás?! Példákat sorolhatnék: lelkészt, aki megtiltotta gyülekezete iratterjesztőjének, hogy OLBK-könyveket áruljon, vagy egy másikat, aki új gyülekezetbe kerülve azonnal mérsékelte a Keresztyén Igazság példányszámát. 2008 őszén körülbelül nyolcvan előfizető esetében szüntettük be a folyóirat küldését hat-nyolc évi előfizetési díj be nem fizetése miatt. írjam meg, hogy ebből a nyolcvanból mennyi a lelkész testvér? Nem írom meg! Soha nem váltottuk magunkat „tisztán maradiaknak” vagy „igazaknak” még akkor sem, amikor a kötelező teológia idején hol egyikünk, hol másikunk „céltáblájává” lett elöljáróinknak. Azt azonban talán szabad aggódva megkérdeznünk: mikor oldódik a középkorú és a fiatalabb kollégák - beléjük ivódott - félelme, görcse az Ordassal kapcsolatos „érdemi vizsgálódástól”? Hol van már a „kirázlak a Luther-kabátból” dörgedelme vagy a későbbi „hozzászólni lehet, de beleszólni nem” figyelmeztehogy az Evangélikus Élet vagy a Lelkipásztor egysíkú teológiát képviselt, de ne felejtsük el, hogy „Isten Szentlelke a görbe sorokra is egyenesen ír” vagyis megelevenítette a „szürke” mondanivalót, s ezért várták az emberek az újság megérkezését. Ha ma nem kérjük el a Szentlélek áldását, akkor hiába színesedik újságunk, fogyni fog az olvasók száma. Különösen ha a keresztény központi üzenet helyett ilyen lényegtelen kérdésekről írunk, ami csak egyházunk megosztásához vezet. Missura Tibor (Budapest) járt kezdetben körülbelül százötven tagot számlált. Ordass özvegye hozzájárulásával a kör kiadhatta a püspök tíz könyvét, illetve fordítását, ezenfelül mintegy húsz egyházi vonatkozású munkát oly módon, hogy a könyvkiadáshoz egyetlen fillér támogatást nem kapott. Az egyház vezetői közül mindössze Vajta Vilmos előadására jöttek el az érdeklődők. Ordassal kapcsolatban a hivatalos egyház mindössze egyetlen, imádkozással kapcsolatos könyvet adott ki. A püspök életéről megjelent könyveket a kör tagjai írták; Terray László munkája Nem tehetett mást címmel négy nyelven látott napvilágot, Fabiny Tibor számtalan angol és magyar nyelvű tanulmányt írt, e sorok írójának az Aki mindvégig állhatatos maradt - Ordass Lajos, a mártírsorsú evangélikus püspök című munkája a püspök születésének centenáriumára került az olvasók kezébe, a közeljövőben pedig Böröcz Enikő hatalmas Ordass-könyve fog megjelenni. Dr. Boleratzky Lóránd (Budapest) Nem is szólva arról, hogy ma az egyház elnök-püspöke az Ordasskör egyik alapító, prominens személyisége. Mégis, szinte skizofrén módon olykor úgy látszik, mintha a kör még mindig a korábbi kritikus, a közérthetőség kedvéért mondjuk így: ellenzéki magatartást tanúsítaná. Van tehát mit kibeszélni. Frenkl Róbert tése?! Vagy talán még nincs elég messze? S hogyan épít jövőt az, akit egyszerűen nem érdekel a múlt vagy a közelmúlt terhes-gyönyörűséges öröksége?! Nem kétséges, hogy Frenkl Róbert felügyelői szolgálata idején egyházunk rendezhetett volna tanulmányi konferenciát Ordass püspök örökségéről. Például kitűzhette volna a püspök tevékenységét a lelkészi munkaközösségek témájaként. Az OLBK-nak ma is akad évente egy-két új tagja, akiket szívesen felveszünk két alapító tag ajánlására. Úgy tűnik, feladatunk is van bőven! Id. Zászkaliczky Pál nyugalmazott lelkész, az Ordass Lajos Baráti Kör titkára Lapzártakor érkezett meg id. Zászkaliczky Pál reflexiója. Köszönöm a tájékoztatást. Úgy vélem, sajátosan erősíti meg mondanivalómat. F. R. Az Ordass Lajos Baráti Kör igazi arca Frenkl Róbertnek az Evangélikus Élet február x-jei számában Ordass Lajosról írt cikkével kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt tenni. A szerzőnek arra a kérdésére, hogy „miért nem jön át a mai egyházi életen Ordass Lajos személyisége és műve, miért marad távol a mai nemzedéktől”, azt a választ adom, hogy azért nem, mert elsősorban az egyház törvényes vezetői, köztük az országos felügyelő, ennek érdekében nem sokat tettek. Elsősorban az ő lehetőségük és kötelességük lett volna Ordass püspök személyének teljes körű rehabilitációját keresztülvinni. Káldy püspök gyűlölködő magatartása Ordass irányában - amely feltehetőleg törvénytelen, bitorlóit hatalmának az elfedésére irányult - sajnos sok esetben visszhangra talált. Igaz, hogy Ordass halála után hivatalos részről sok nyilatkozat is elhangzott, és határozat is született az ő rektifikálása érdekében, de ezeket - mint számosán megállapították - aligha lehetett az ő teljes körű, jogi rehabilitációjának tekinteni. Erre csak óriási késlekedés után, 1995. október 3-án került sor, de akkor is csaknem meghiúsult, mert volt, aki vitatta a déli kerület bíróságának illetékességét azon az alapon, hogy Ordasst a bányai egyházkerület választotta meg püspökké. Végül is a kerületi törvényszék megállapította, hogy Ordasst kell tekinteni megválasztásától számítva haláláig, azaz 1978-ig a Déli Egyházkerület egyedüli törvényes püspökének. Az ítéletnek még az a szépséghibája is megvolt, hogy - a déli kerület képviselőjének kérésére - az indoklásába nem került be azoknak a kerületi presbitereknek a neve, akik felelősnek tekintendők az állami totális hatalom többrendbeli jogsértő határozatának a tudomásulvételéért. Sajnos a rehabilitációt sem a püspök, sem özvegye nem érte meg. Az eljárást özvegye indította el, holott a törvénytelenséget okozó egyházi szervnek hivatalból kellett volna végrehajtania. Abban igaza van Frenkl Róbertnek, hogy társadalmi síkon tekintve az ügyet a mai fiatalságot kevésKöszönöm dr. Boleratzky Lóránd reflexióit. Őszinte hívei közé tartozom. Írása - cikkemmel együtt -, úgy gondolom, jelentős hozzájárulás ahhoz, hogy Ordass Lajos személyisége és müve élővé váljon a 21. század egyházában. Ezért sem engedek a csábításnak, hogy néhány, inkább szubjektív kérdést vitassak, csupán egy pontosítást eszközölök. Nem illettem képtelen vád-
