Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-07-13 / 28. szám

2008. július 13. PANORAMA ‘Evangélikus Élet®? Újratemették Dobó Istvánt, az egri hőst A felvidéki Dobórúszkán nemrégiben ünnepélyesen újratemették az egri hőst, ruszkai báró Dobó Istvánt, kinek a neve - annyi más, a hazáját védő magyar em­berrel egyetemben - örökre bevonult népünk nemzeti emlékezetébe. . Azon kevés magyar hérosz közé tarto­zik Dobó, akikről az utókor mindvégig tudta, hol nyugszanak, ráadásul a sírt a mögöttünk hagyott fél évezred során so­sem háborgatták. A dobóruszkai istenhá­za ugyanis a 16. században a Dobó família családi temploma volt, ráadásul az oltár mellett róoi-ben felállított vörös már­vány síremlék felirata elárulta, hogy alatta alussza örök álmát az egri hős. Ugyanis a következő szöveg olvasható rajta: „Itt fedi sírja hős Dobó Istvánt, ki egri falaktól visszaveré hajdan sok ezernyi hadát a tö­röknek, s ellenségei felett ülvén kitűnő di- adalm'at véle Magyarhon végveszedelmét messze elűzte. Fiúutódja, Dobó Ferenc ál­lította ezt az emléket az országos gyászra igazán méltónak” Csakhogy: a templomban 2006-ban végzett régészeti feltárás bizonyította, hogy a síremlék alatt semmilyen sír nem található, és ezzel megdőlni látszott a századokon átívelő hagyomány. Ami­kor azonban a szlovák és magyar régé­szek által közösen végzett feltárás során a szakemberek ultrahanggal is vizsgálni kezdték a templom kövezetét, észrevet­ték, hogy a síremléktől nem messze va­lamilyen üreg rejtőzik. Itt aztán két fém­koporsót találtak. De egyikük sem rejtet­te Dobó hamvait, a ruhamaradványok ugyanis a 18. századból származnak. Minden bizonnyal két kanonok hamvait találták meg ekkor a kutatók. Később azonban a kripta oldalában fel­fedeztek egy elfalazott részt, amely egy férfi és egy nő hamvait őrizte. A régészek lesége hamvait. Hasonló véleményen volt Fodor László, az egri Dobó István Vármú­zeum osztályvezetője is, aki szerint „több minden” is azt bizonyítja, hogy Dobó Ist­ván sírjára bukkantak. Hát ezeket a cson­tokat temették újra el, mégpedig ponto­san oda, ahonnan a régészek 2006-ban kiemelték. Dobó István szobra Eger főterén megállapították, hogy az 1500-as évek második felében temethették el őket. Ján Chovanec, a kutatást irányít^ tőketerebesi helytörténeti múzeum régésze nem sok­kal később bejelentette: „minden jel arra vall”, hogy megtalálták Dobó István és fe­Dobó Istvánt Ferdinánd király 1548- ban állította a Felvidék kulcsaként is em­líthető Eger élére. Kevesen tudják róla, hogy két évvel később egy birtokvita mi­att párbajban leszúrta Tegenyei Tamást, a szomszédos birtok urát, amiért is a ki­rály fő- és jószágvesztésre ítélte. Ferdi­nánd mindezt nem sokkal később a tö­rök fenyegetés miatt egy évre felfüggesz­tette. A király halálos ítélete tehát az t552-ben bekövetkezett ostrom idején érvényben volt! Meglehetősen vészterhes időket élt ak­kortájt a hon, amely már erősen három részre szakadt. A bajt aztán csak tovább növelte, hogy Kara Ahmed pasa másodve- ,'zírként büntető hadjáratot indított ha­zánk ellen. Megtudta, hogy Fráter György egyesíteni szeretné az országot, és II. János királyt lemondatta a keleti országrészt uraló trónjáról, Erdélyt pedig átadta I. Fer- dinándnak, a nyugati országrész királyá­nak. A török támadás részeként 1552 nya­rán Hadum Ali budai pasa elfoglalta Veszprémet, a Szondi György által védel­mezett Drégelyt, valamint a kisebb nóg­rádi várakat, Ahmed pasa pedig a török birodalmi fősereggel az ország alsó részé­nek kulcsa, vagyis Temesvár ellen vonult. A várat Losonczy István kétezer-háromszáz katonájával több mint egy hónapon ke­resztülvédelmezte, amikor is idegen zsol­dosai fellázadtak ellene, és - szabad elvo­nulás feltételével - a vár feladására kény­szerítették. A kivonuló őrséget azonban a török - ígérete ellenére - felkoncolta. Ahmed pasa csapatai ezt követően el­foglalták Lúgost és Szolnokot, majd a két török sereg egyesült, és Eger ellen indult. A mintegy hetvenötezemyi török ellen Dobó István kétezer-ötszáz főnyi hadá­val vette fel az ugyancsak egyenlőtlen küzdelmet. A harmincnyolc napos ost­rom azonban a jelentős túlerő, árulás, majd a püspöki székesegyházban elrak­tározott lőpor felrobbanása ellenére is si­kertelen maradt. Az egri vár védőinek ki­tartása bizonyította: ha a védők oroszlá­nokként küzdenek, akkor viszonylag kis létszám mellett is felvehetik a küzdelmet a hódító szultán tengernyi hadával. Ferdinánd király az egri diadal után természetesen nemcsak hogy megke­gyelmezett Dobónak, hanem ráadás­képpen még Déva és Szamosújvár várát is neki adományozta, kinevezte erdélyi vajdává, és bárói rangra emelte. Az 1560- as években aztán a lévai kapitány, majd a bányavidéki főkapitány tisztét is viselte. Dobó ekkor már az ország egyik legna­gyobb földesura volt. Csillaga az 1569-es pozsonyi ország- gyűlésen áldozott le, midőn megvádol­ták, hogy összeesküvést szervezett a ki­rály ellen. Noha Dobó sosem rejtette vé­ka alá: nehezményezi, hogy a király ma­gára hagyta Magyarországot, összeeskü­vésben azonban nem vett részt. Ennek ellenére Miksa lefogatta az ország vitat­hatatlanul egyik legnépszerűbb embe­rét, és három évre börtönbe vettette. Az egri hős néhány héttel szabadulása után, 1572 májusában távozott az élők sorá­ból. Családi birtokán, a mai Kárpátalján lévő Szerednye várában halt meg. ■ Jezsó Ákos MAMANAPLO M occanni sem bírok. Végtagjaimon ólomsú­lyok lógnak. Nyilvánvaló, persze, hiszen még alig hajnalodik. Megpróbálom kinyit­ni a szemem, nem hiszek a látványnak: de hiszen fél nyolc múlt! Igen, Nagy motoszkálását hallom is, a nappaliban szerel vagy alkot valamit, és hallottam a parketta recsegését is, amint kijött a szobájából. Meg mertem volna esküdni, hogy még csak öt óra van... Ma sem kelt fel a nap? Vajon miért vagyok ilyen agyonütött-fáradt, mikor már legalább hat órája fekszem? , A válaszon nincs időm gondolkodni, Nagy sietve megjelenik, és kiadja a napi parancsot: „Mama, jó reggelt, kelj fel! Főzz nekünk turmixot! Már kikészí­tettem neked a turmixgépet.” Ez egyik fontos meg­bízatásom, a reggeli turmixfőzés. Erőt veszek magamon, felülök az ágyban. A min- denit, az utóbbi időben mintha nehezen menne a felkelés is. Nem lazsálhatok, Nagy már hozza a kön­tösömet, az előre kikészített zoknit segít felvenni. Jó egy ilyen segítség a háznál, igaz, kétszer annyi ideig tart a zoknihúzás, de legalább lelkes és alapos. Kicsoszogok a fürdőszobába, megrémülök a tü­körképemtől. Inkább menjünk turmixot főzni. Közben megüti fülemet, amint Középső ütemesen rúgja szét az amúgy kölcsönbe kapott babaágyat. Apa havonta megragasztja, még talán bírja egy ide­ig. Bekukucskálok az ajtórésen: Középső kereszt­ben fekszik az ágyban, lábaival a rács tartósságát vizsgálja, jobb keze hüvelykujját szopja, a többi négy ujjával a Szent Állat szarvát legyezi. Amint meglát, felpattan, mint egy keljfeljancsi, és azzal az arccal, amivel tudja, hogy mindent elérhet nálam, közli: „Jót aludtam”, és „Menjünk reggelizni!” Megemlítem a turmixot, helyesli Nagy döntését, ő is segíteni akar. Na, gondólom, most aztán vég­képp távolodik a reggeli reménye: vagy soha nem leszek kész a segítségükkel, vagy annyira összevesz­nek a banánpucoláson, hogy rögtön elveszítem a mai napra szánt összes türelmemet. Nagy hozza Középső köntösét is, megnézzük rajta a piros tüsz- autóautót. Közben Kicsi is felébredt, mondogatja, hogy kgi, kgii. No, akkor elsőként ő kap enni, addig a másik kettő megnézi Apát, amint fontos reggeli telefonja­it intézi. Kicsi széles mosollyal köszönt, és az etetés végén pár másodpercnyi erős gondolkodás után te­lerakja a pelenkáját. Jó, sietek, de nem voltam elég- gyors és óvatos. A kádba lógatom, majd leszakad a derekam, köz­ben a reggelije egy része csorog a karomon, és eszembe jut, hogy a törölközőjét a szobában hagy­tam. Kiabálok, valaki csak meghallja, de a többiek olyan elmélyülten telefonálnak, hogy csak Kicsi kezd el ijedten sírni, a törölköző nem jön ide magá­tól. Fél kézzel próbálom fogni, másik kezemmel le- kapdosni valamit, amit először elérek. Kicsi még mindig rémülten néz, talán nem akrobatának ké­szül, és rólam is kiderül, nem vagyok elég edzett. Kicsi a kis baleset után szép új reggeli ruhájában, újra kiegyensúlyozott mosolyával hódít a családta­Már megint nem gok körében. Nagy rá is veti magát, ölelgeti, és több­ször megjegyzi, hogy ő milyen boldog, mert „pont ilyen babát szeretett volna”. Középső papagájként ismétli Nagyot, és barátságosan fojtogatni kezdi Ki­csit, de sikerül időben közbelépni. Lassan asztalhoz terelem őket, kiteszem az asztalra a banánokat, Nagy mérnöki precizitással elosztja, kinek mit kell megpucolni, beleadagolni a turmixfőzőbe. Szokat­lanul nagy a békesség, meg is lepődöm rajta. Reggelizünk. Elosztom a turmixot, amit együtt főztünk. Nagy és Középső háromszor isznak belő­le, majd macskabajszos képpel közlik, hogy „Ma­ma, nagyon finomat főztél!” Elfogy pár narancs, al­ma és kivi is. Amíg ők hangos jóízűséggel elfo­gyasztják az emberes adagot, én vizet forralok, teát főzök, kenyeret vágok, megkenem mindenkinek saját igénye szerint: az egyik egy kicsi, de vastagon vajazott kenyérre vágyik, a másik félbevágott ka­csazsíros vajas kenyérre (?). Megcsinálom, de nem jó, mert nem jó helyen vágtam el, javítom hibámat, majd ugróm a gázhoz, felforrt a víz, beleteszem a tojást, mert Nagy kalapos tojást szeretne. Középső újabb pohár tejet kér kicsit melegítve. Elkészült a tea, gyorsan bele a hideg víz­be, hogy lehűljön, közben cseng a tele­fon. Felveszem. „Hu­szonöt és hatvanöt éves közötti...” Nem, elmúltam már hatvanöt... „Van-e interne­tük?” Nem, nem, telefonunk sincs... „Egész­ségügyi felmé­rést végzünk, pár rövid kérdés...” Nem, nem, nem megyek vacso­rázni... Jesszum, ki­ömlött a kakaó, Ki­csi teli torokból üvölt, Nagy és Középső marakod­nak, egymást okolják a kiömlött kakaó miatt. „Elég!!!” Magam is meglepődöm artikulálatlan han­gomon, de már torkig vagyok a zajokkal, ragacsos foltokkal, a kéretlen reklámtelefonokkal, amelyek mintha kifigyelnék, mikor a legalkalmatlanabb, kí­méletlenül molesztálnak (habár ha belegondolok, mindig alkalmatlanok). Rövidre fogom a reggelit, kiadagolom a külön­böző cseppeket, kanalas orvosságokat, Középső reklamál is, hogy ő miért nem kap a rózsaszínből, majd próbálom népemet eltávolítani a konyhától. Apa közben elkészült, táskával a kezében bú- csúzkodik Nagytól és Középsőtől, akik nyílSebesen rohangálnak fel-alá a szobában (az alattunk lakó végre felébred), Kicsi is tátott szájjal nézi apját, be­zsebeli az apapuszikat, hangos sivalkodással kö- szönget. A nagyobbak kikísérik Apát, kopognak az ajtón, Apa kopog az ablakon, mindenki kopog mindenütt, zeng a ház, aztán már csak az állandó dübögést hallani, ahogy Nagy és Középső futóver­senyt játszik. Próbálom felkelteni érdeklődésüket a mosakő- dás iránt - süketek. (Hogy lehet, hogy amint csoki­ról van szó, megjavul a hallásuk?) Percekig tart, míg becserkészem a rohangálókat, induljunk már el végre, ne pizsamában tekeregjünk egész nap! Süketek. Lágyan meglegyintem a feneküket, legalább lás­sák az irányt, ezt persze megérzik. Középső topor- zékolni kezd, és előadása olyan élethű, hogy há­rom-négy krokodilcseppet is kiprésel a szeméből. Majdnem megható. Komolyságomat meg kell tartanom, erélyesebb­re cserélem eddigi barátságos hangomat, talán ez segít abban, hogy lassan felmenjünk a lépcsőn, kö­zelítsünk a fogkefékhez. Középső elhagyja magát, nincs az a daru, ami felemelné, daco­san hüppög, hú­zom a karjánál fogva, másik kezemben Kicsit tartva keresem a lépcsőfokokat. Nagy felért, végre Közép­ső is magához tér, az utolsó két lépcsőfokot már erőszak nélkül teszi meg. Persze fent újra kezdődik az egész vadászat: Nagy zergeszökkenésekkel keresztülvágtat a szobá­kon, messziről rávetődik a franciaágyra. Középső próbálja utánozni, de ő még kicsit ügyetlen ehhez. Végül is nagyobbat szól az esése, mint amekkorát esik, látom, vér is folyik. Vajon a foga megvan-e? Megvizsgálom, fogak rendben, csak a szája szakadt fel (ebben a hónapban már másodszor). Középső újra totálkáros. „Jaj, meddig tart ez még?” - gondo­lom. Kicsit szinte bedobom az ágyba, ő is üvölt, „megkezelem” Középső lelkét, sikerül fogkefét fog­nunk, heves tiltakozása ellenére megmosom a fo­gát. Leizzadva behajtom a szobájába, keresem Na­gyot, Kicsinél találom meg, énekli neki valamelyik „Gryll bácsis” éneket, Kicsi vigyorogva hallgatja. Na végre, pici csönd. Nagynak eszébe sincs fogat mosni, megfogom erősebben a kezét, cukorból van szegény, visít, de azért neki is sikálok valamit a fogain. Sorba fektetem őket a padlón, mindegyik­nek fújok az orrába, aztán újabb hajsza, újabb me­net az orrszívóval. Egész gyorsan, rendesen kitisz­tulnak az orrok, a mosdónál rendet teszek, min­dent elmosok. «■ Nagynak előkeresem a ruháit, előre rettegek, nem ok nélkül: ennek biztos nem tetszik a színe, túl zöld vagy túl piros vagy bármi más. Igen, ez a zöld póló túl zöld, de előnye, hogy nincs rajta gomb. Ha­mar meggyőzöm, hogy ez a mai ideális viselet, a nadrág is tetszik, de hátravan még a frizura. Elma­gyarázza, hová hány gumit, hány csatot tegyek, megpróbálok megfelelni az elvárásoknak, de Nagy elmarasztal, duzzogva tökreteszi művem. Otthagyom, mert Középső még mindig pizsamá­ban cselleng. Szerencsére már lehiggadt, száján nagy bordó duzzanat, mosolyog is. Nyakig vizes a köntöse, a pizsamája; új pelenkát keresek ne­ki, közben csengetnek. Nagy önállósítja magát, sebesen száll le a lépcsőn, kinyitja az ajtót, bár senki sem kérte, de ebben az esetben még jó is, nem szidom érte. Behozza az ebédet, kiabál: „Mama, megjött az ebédes néni!” De jó, ma sem kell főzni, marad időm másra. Tisztába teszem Közép­sőt, találok egy teher­autós pólót, boldo­gan veszi fel, alig bírom a végén be­lerángatni a nad­rágjába, olyan izga­tottan megy vissza * a vonataihoz. Kifújom magam, a gyerekek ruhában, meg is mosakodtak, még csak fél tizenegy van. Gyorsan magamra kapok valamit, én is elké­szülök, aztán jut eszembe, hogy az ágyakat még nem tettem rendbe, a konyha is szanaszét. Leme­gyek, elpakolom a romokat, hálát adok, hogy van mosogatógépünk, meg is töltömszennyessel. Épp csak kezet mosok, fentről csatazajt hallok: tulajdonjogi viták zajlanak. Nem sikerül igazságot tenni, Kicsihez megyek inkább, aki aludni vágyik, hasra teszem, és pár popsipüfölés után meg is nyugszik. A szomszéd szobában elhal a perpatvar, na végre. Bekészítem a szennyest a mosógépbe, elindítom a mosást, leszedem a tiszta ruhákat. Nagy rögtön je­lentkezik, hogy segít a zoknikat összehajtogatni. Középső szintén beáll a sorba, és amiket Nagy összehajtogat, azokat szétcincálja. Még mielőtt újra yihar törne ki, eltávolítóm Középsőt, és építek neki egy csíkos Lego-tornyot,- ezzel aztán elfantáziálgat ebédig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom