Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-21 / 51-52. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. december 21-28. 9 Egy „vita” margójára HETI ÚTRAVALÓ Október közepén jelent meg cikkem az Evangélikus Életben Érted, amit olvasol? címmel. A cikk szándékosan provokatív (a szerkesztőség minősítése) volt: szóra szerettem volna bírni olvasóimat. Bár nagyon örülök a beérkezett értékes hozzászólásoknak, és voltak olyanok is, akik szóban kerestek meg néhány mondatos észrevételükkel, kissé csalódott vagyok, mert több hozzászólóra számítottam. Amikor valaki arra hívta fel a figyelmemet, hogy egy ilyen cikket nem az Evangélikus Életben kellett volna megjelentetnem, elgondolkodtam, és beláttam, hogy igaza van, bár szerintem nem az általa említett szakmai újság lenne az igazán megfelelő, hanem egy internetes fórum. Azoknak a kedves olvasóknak a kedvéért, akik nem használják az internetet, el szeretném mondani, hogy miről is van szó. Képzeljünk el sok (elvileg végtelen sok) wittenbergi templomkaput, amelyek bármelyikéhez odamehetünk, és ha üres, akkor rátűzhetjük a magunk „kilencvenöt tételét”, vitaindító vagy témanyitó cikkünket. Az arra járók elolvashatják, és megjegyzéseiket mellétűzhetik ugyanarra a kapura, mint amelyiken maga a cikk található. Mindenki csak ahhoz a kapuhoz megy oda, amelyiknek a témája érdekli, és természetesen végigolvashatja az összes hozzászólást, válaszolhat rájuk, vitázhat velük, visszatérhet a kapuhoz. Jómagam számítástechnikával foglalkozom, programokat írok, és ha elakadok egy-egy feladat megoldása során, akkor felkereshetek ilyen internetes fórumokat, ahol témanyitóként leírom a problémámat, a fórumot látogató szakemberek pedig elolvassák, és válaszolnak rá. A válaszok jó irányba terelhetik a gondolataimat, de nemegyszer az igazi megoldást is ilyen fórumokon találtam meg. Az ilyen fórum előnye az újság hasábjaival szemben mindenképpen az, hogy néhány mondatos hozzászólásokat is közzétehetünk, és nem kell olyan „jól fésült” mondatokban fogalmaznunk, mint egy újság számára. Tehát nem kell „cikket” írnunk, nem olyan időigényes, és a válaszokra sem kell várni a következő szám megjelenéséig. Könnyű keresni a témák között szavak és kifejezések alapján, kérhetünk értesítést arról, ha a minket érdeklő témákhoz új hozzászólás érkezik. Másrészt viszont egy jól működő fórum működtetéséhez szükség van egy moderátorra, aki rendet tart a témák között (például ha többen ugyanazt a témát vetik fel anélkül, hogy tudomásuk lenne egymásról), kiszűri a nem odavaló hozzászólásokat (a számítástechnika területén ritka, de más fórumokon előfordulnak trágár és sértegető hozzászólások). Egy keresztény, evangélikus fórum esetén arról is jó lenne gondoskodni, hogy minden témára rövid időn belül érkezzék szakmai (szakértő) hozzászólás is - mint egy lelki elsősegély-szolgálatnál amellyel természetesen nem kell egyetérteni. Sajnos azonban ilyen fórum nem lévén a továbbiakban is az Evangélikus Életre fogok elsősorban gondolni, ha „wittenbergi templomkapura” lesz szükségem. Cikkemmel kapcsolatban senki sem vitatta a Biblia pontos megértésének fontosságát, mégis szeretnék visszatérni erre a kérdésre. Az elmúlt hetekben sokan botránkoztak meg azon, hogy klasszikus irodalmi művek rövidített, átírt változatait kívánja megjelentetni egy kiadó. Vegyük észre, hogy ez nem újdonság, hanem már régóta folytatott gyakorlat! Ugyanerről van szó akkor, amikor színházban, operában az eredeti klasszikus művek helyett az adaptációjukat (a mai nyelvhez, ízléshez igazított átköltésüket), bátran mondhatjuk, hogy a hamisított változatukat adják elő az eredeti szerző és cím megjelölésével. Ez a hullám a Bibliát sem kerülte el: bibliai tárgyú musicalek, könnyűzenei alkotások születtek, bulvárízű szenzációkkal adaptálnak filmre bibliai történeteket (például Jézus életéből), Bibliára hivatkozó sarlatánok tartanak előadásokat tévében és művelődési házakban. Látnunk kell, hogy ez törvényszerű! A régi művek megközelítésének ugyanis két útja van: vagy megtanuljuk, és megtanítunk másokat is arra, hogy az eredeti üzenetet megtaláljuk és megértsük, vagy „zanzásítjuk", adaptáljuk a műveket a mai kor ízléséhez és a műveltség jelenlegi színvonalához. Az első út fáradságosabb, és azzal a „veszéllyel” jár, hogy valóban az eredeti üzenethez jutunk el. A második olcsóbb, és olyan üzenetet közvetít, amely megfelel a mai hatalmasságok, a globalizáció, a piacgazdaság - és így tovább - követelményeinek. Egyházunk gyakorlata szerint a fiatalok első Bibliájukat nagyjából tizenkét évesen (konfirmációjukkor) kapják, de arra nézve, hogy mit kezdjenek ezzel a könyvvel, kevés eligazítást nyújtunk nekik; ezt tapasztalatból tudom. Azt hisszük, hogy ha adunk mellé egy Útmutatót (ugyancsak használati utasítás nélkül), akkor mindent megtettünk. Ne hagyjuk magukra őket ebben a kényes korban! Tanítsuk őket, hogy az eredetit ismerjék meg, ne pedig egy adaptációt! Idősebb Pintér Károly számon kéri rajtam - jogosan -, hogy nem írtam meg azt, hogy Isten konkrét üzenete miként jut el hozzám, döntéseimben mi módon érvényesül Isten akarata. Nos, úgy, hogy olvasom a Bibliát, elmélkedem az igéken, és cselekedeteimben, döntéseimben a lelkiismeretemre hallgatok. Természetesen ezeknek időben nem kell egybeesniük. Azt, hogy ezt helyesen teszem, arra alapozom, amit még hittanórán tanultam: Isten három formában nyilatkoztatja (nyilatkoztatta) ki magát. Az egyik az igei kinyilatkoztatás (a Szentírás, amelyet újabban már csak a kinyilatkoztatásról való bizonyságtételként említ egy káté), a másik a történeti kinyilatkoztatás (Jézus Krisztus), a harmadik pedig az emberek lelkiismerete. Pintér Károly is írja hozzászólásában: „Hinnem kell, hogyha olvasom az Isten igéjét - s erre én kiemelten hangsúlyt tennék-, akkor a Szentlélek az igén keresztül megváltoztatja, megújítja gondolkodásomat. így is fogalmazhatnám: átjárja gondolataimat az Isten igéje.” Egy vallásos tárgyú könyvben olvastam valamit, ami ehhez nagyon hasonlít: a Szentírás olvasása kondicionálja, karbantartja a lelkiismeretünket, hogy abban valóban Isten nyilatkoztathassa ki magát. Elnézést kérek azért, hogy a pontos helyet megjelölni nem tudom, de hiszem, hogy ha olvasom a Bibliát, imádkozom, Isten igéjével és értékes egyházi zeneművekkel foglalkozom, akkor lelkiismeretem alkalmas lesz arra, hogy abban Isten Szentlelke nyilatkoztassa ki magát. írtam az ige nem méltó használatáról. Meg kell említenem, hogy a Biblia éve 2008 elnevezésű programsorozat plakátja hívta fel erre a figyelmemet, és az indított el azon az úton, amelyből végül a cikk született. A plakáton látható felirat ugyanis - „Boldog, aki olvassa” - önkényesen kiragadott és így hamis üzenetet hordozó részlet az igéből, amely eredetileg így hangzott (Jel 1,3, protestáns új fordítás): „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az időközei van." Katolikus fordítás szerint: „Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idő közel van." Közismert, hogy a plakát, a reklám gyakran a félrevezetés és a becsapás eszköze, éppen ezért az egyházaknak óvatosan kellene bánniuk vele! ■ Herényi István Ugyanolyan nap, mint a többi? Egyik rokonommal beszélgettem a napokban. „Fáradt vagyok - mondta -, nem várom a karácsonyt, ugyanolyan nap, mint a többi." Mondani akartam, hogy szerintem egyáltalán nem olyan, de nem tudtam megszólalni. A rádióban hallottam egy riportot. A riportalanyok szerint a karácsony a kereskedők ünnepe lett. Nagy a vásárlási kedv. Gyermekkorom karácsonyait soha nem felejtem el, pedig nálunk a kereskedőknek nem sok szerep jutott. Délben mindig paprikás krumpli volt az ebéd, hogy estére rántott ponty kerülhessen az asztalra krumplisalátával, és volt még sütemény is. S az ajándékok! Színes ceruza, egy könyv, egy darab narancs, nem több. És mi örültünk minden apróságnak Vacsora előtt körülálltuk a karácsonyfát, meghallgattuk a karácsonyi történetet Lukács evangéliuma alapján, énekeltünk imádkoztunk Meghatottan csókoltuk meg egymást; mi, gyerekek rosszalkodni is elfelejtettünk Együtt volt a család, békesség költözött a szívünkbe. Ezeknek a karácsonyoknak az emléke a mai napig erőt ad. Öregség, betegség, szeretteink halála utoléri az embert, de Krisztus születésének napja soha nem lehet olyan, mint egy közönséges hétköznap. Különleges élmény erre a napra várni. „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11; Ká- roli-fordítás) ■ Csaba Piroska A betlehemi csillag „Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak” - olvasható tizenéves korunk alapművében, Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegében. S valahogy így vagyunk mi a betlehemi csillaggal is. Manapság sok embernek nem jelent egyebet csöppnyi kis fénynél, a gyermekkorból csillanva át. Vagy egy díszcsomagoló papíron elcsépelt szimbólumként. Fényszennyezett világunkban, a lampionokkal, percsztárokkal, hullócsillagoknak sem nevezhető villanásokkal kidekorált bura alatt élve a betlehemi csillag alig látszik... így hát azon sem lehet csodálkozni, hogy az ilyen világban problémát jelent az ünneplés. Sőt maga az ünnep is azzá válik. Misztériuma, valódisága, történetisége felfoghatatlan, elfogadhatatlan a számunkra, ha sorban kidobunk mindent, ami igazoltan erőt adó történelmi, nemzeti, családi, egyéni, lelki érték. S ha már mindent kidobáltunk, akkor jöhet a kőkemény anyagias szemlélet: mérjük meg hát mérlegen, forintban és hitelben: mennyit ér, illetve mennyibe kerül Jézus Krisztusnak, a világ megváltójának a születésnapja az idén!? A válság nincsei azonban nemcsak frusztrálhatnak, hanem vissza is vezethetnek bennünket az emberi alapértékekhez. Ráébreszthetnek bennünket arra, hogy ne hagyjuk magunkat manipulálni. Arra, hogy ki lehet kecmeregni a lampionos bura alól, a műfénycsapdából! Át kell vinnünk - Nagy Lászlót idézve - a fogunkban tartva a túlsó partra a szerelmet, a szeretetet, egy gyermek születése fölötti örömöt, az öreganyánk emlékeit, a vallásunkat... Ezen az úton szolgálhat vezetőnkül ama csillag, mely a napkeleti bölcseket is eligazította. S a rongyos istállóban, magunkat megüresítve újratanulhatjuk azokat az evidenciákat, melyeket a régiek még pontosan tudtak. Például azt, hogy a legnagyobb ajándékot, életünk megoldását attól a Gyermektől kaphatjuk, akinek a születését ünnepeljük karácsonykor. Hogy ma is, nekünk is - a bizonytalanságban, a testilelki szegénységben és kuszaságban is - szól az egykori angyali üzenet: „Ne féljetek!" H Jeney Edit Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek Aj. Úr közel! (Fii 4,4-5) Advent negyedik s egyben karácsony hetében az Útmutató reggeli és heti igéi Isten szeretetének az ünnepéről szólnak. Mert ő úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy örök életünk legyen, és ez a mi örök örömünk forrása! „Az öröm a hit gyümölcse. Meg kell ahhoz igazulni, hogy valaki örülhessen az Úrban. Ebből a Krisztusba vetett hitből aztán szeretet, öröm, béke s hálaének fakad.” (Luther) Érkezik a Megváltó - örvendezzetek! „Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert őbenne örül a mi szívünk” (Zsolt 33,20.21; LK) Erzsébet éneke Jézust s édesanyját dicséri: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” Mária éneke (lásd még: EÉ 38) az Urat magasztalja: .....lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt (...), mert nagy dolgokat tett velem a H atalmas..." (Lk 1,42.47.49) Pál az Úr közeli visszatéréséért ad hálát; addig is „Isten békessége (...) megfogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fii 4,7). A Szentírás utolsó lapjáról is Jézus üzen: „Én vagyok (...) a fényes hajnalcsillag.” „Bizony, hamar eljövök” (Jel 22,16.20) Pál négy igével bizonyítja, hogy a zsidók és a pogányok együtt fogják Istent dicsőíteni a gyülekezetben; ám addig is Isten „töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel” (Róm 15,13)! Ez szenteste örömhíre:.....megjelent az Isten üd vözítő kegyelme minden embernek...” (Tit 2,11) Pál evangéliuma Isten Fiáról szól. Jézus „test szerint Dávid utódaitól származott” (Róm 1,3). Beteljesültek az Úr angyalának szavai: Mária „fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Mt 1,21) Velünk az Isten: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét...” (Jn 1,14) Először a pásztorok látták a mezőn: „...az Úr angyala megjelent nekik körülragyogta őket az Úr dicsősége...” Betlehembe mentek sietve, és ott egy barlangistállóban „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket” (Lk 2,9.16). De miért is jelent meg a mi üdvözítő Istenünk emberszeretete? Pál válaszol: „...hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” (Tit 3,7) János írja: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy éljünk őáltala.” (íjn 4,9; LK) Ő, az örök Ige „jött el a világba”. Akik pedig e földi életük során befogadják a testté lett Igét, „azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az őnevében...” (Jn 1,9.12) Jézus „Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása”; méltósága „feljebbvaló az angyaloknál”, s „imádja őt az Isten minden angyala” (Zsid 1,3.4.6). Szeretett tanítványának, Jánosnak a sorsáról így szólt: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?" (Jn 21,22) Rám csak ez tartozik: „Csak egyet, egyet kérhetek. (...) I Hogy a szívemben végy helyet, / Ó, Jézus (...), / Jer, térj be, és betér veled / Az öröm égi fénye!” (EÉ 161,6) Ilyen örömteli ünnepünk legyen! ■ Garai András Kedves Gyerekek! Karácsony Jézus Krisztus születésének az ünnepe. A Bibliában Lukács evangéliumában olvashatjuk: Augustus császár rendeletet adott ki, hogy írják össze, hány ember lakik a birodalmában. Elment hát mindenki abba a városba, ahol született. József és Mária is elindult, hogy Betlehembe menjenek. Amikor odaértek, már sehol sem volt hely, ahol szállást találhattak volna. Egy fogadós megsajnálta őket, és megengedte nekik, hogy az istállóban szálljanak meg. Mária itt szülte meg Jézust. Bepó- lyálta, és a jászolba fektette. Nem sokkal ezután pásztorok látogatták meg az újszülöttet, mert egy anGYERMEKVÁR gyal hírül adta nekik: megszületett a Megváltó. Amikor megpillantották a kisbabát, tudták, azon az éjszakán csoda dolgot láttak. Kössétek össze a számokat növekvő sorrendben!
