Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-02-03 / 5. szám

‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. február 3. >► 9 Kedves olvasó, játsszunk egy kicsit! Mi a közös az alábbi felsorolásban szereplő termékekben? Koffeinmentes kávé, al­koholmentes sör, cukormentes csokolá­dé, hús nélküli virsli, zsírmentes tejföl, tejszármazék nélküli sajt, illatanyág- mentes szappan és tusfürdő, színtelen körömlakk... Ne is folytassuk! A meg­fejtés az, hogy mindből hiányzik - vagy ki van vonva - az a valami, amitől az, ami, vagyis ami bizonyos értelemben az adott termék lényegéhez (ahogy Ariszto­telész megfogalmazta, szubsztanciájá­hoz, azaz a létező lényegéhez) tartozik. Más szóval: light. Tény, hogy a felsoroltak közül jó né­hánynak magam is lelkes fogyasztója vagyok. Életemnek része - már fel sem tűnik, megszoktam - sok-sok light, fő alkotóelemétől, esszenciájától meg­fosztott étel-ital, kozmetikum. Sokak életének részei az ilyesféle médiatermé­kek, a garantáltan értelem- és tartalom­mentes műsorok, a mindent letaroló bulvárolvasmányok, magazinok is, ame­lyek szintén a könnyen fogyaszthatóság következtében váltak mára abszolút pi­acvezetőkké. Light világban élünk, ahol a pótlékok, pótszerek, helyettesítők közepette para­dox (vagy éppen nagyon is érthető) mó­don éhség-szomjúság, testi-lelki igény támad az emberben valamire, ami tény­leg, egészen, maradéktalanul az, ami. 100%-ig. Annál is inkább, mert a „lightosodás” Light nem marad meg a boltok polcain, ha­nem elindul, és belopakodik emberi kapcsolatainkba, családi, munkahelyi, társadalmi, testvéri közösségeinkbe, ha nem vigyázunk, minden szintű kommu­nikációnkba. Elhisszük, hogy a szavak, gesztusok, tettek akkor is betöltik funk­ciójukat, ha lényegük, tartalmuk, súlyuk már-már nincs is, vagy hamis, ál, hazug. S magára vessen, aki e light világban ko­molyan vesz bármit is, vagy aki szemé­lyisége, felelőssége, hitele teljes súlyával valamely ügy mögé áll. A kalóriaszegény, károsanyag-men- tes világrendet élvezzük, élvezhetjük, az élet „igazán fontos” területein azonban hitelességre, igazira, valódira vágyó­dunk. Már ha tudjuk, hogy mi az igazán fontos, s mi vagy ki az a mérce, amely­hez vagy akihez viszonyítani tudunk... Ha figyelmesen olvassuk az evangéli­umokat, illetve - a Biblia évében külö­nösen is - az egész Szentírást, feltűnik, hányszor és milyen változatos összefüg­gésben fordul elő benne az „igazi”, „való­di” szó (szinonimáival és képzett alakja­ival pláne: igaz, igazság, valódi és így to­vább). A keresőprogram 1330 találatot ír ki az egyikre, 610-et a másikra. Jézus is sokszor használta e szavakat az Atyáról, önmagáról szólva, a Szentlé- lekről, az igéről tanítva követőit, a Hegyi beszédben vagy példázataiban. „Mit gon­dolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” (Lk 10,36) „De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar." (Jn 4,23) „Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: »Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.«” 0n 1,47) „Ki vagy te?” „Az, akinek eleitől fogva mondom magamat. (...) ...aki elküldött en­gem, igaz...” (Jn 8,25.26) ,Az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.” 0n 6,55) .....az Is tentől hallott igazságot hirdetem nektek." (Jn 8,40).....ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én és aki kül­dött, az Atya." 0n 8,16) Jézus ritkán hangoztatta, bizonygatta, mennyire szeret, nem a szavaival - aho­gyan mi tesszük -, hanem a tetteivel sze­rette és szereti övéit. Nem a szenvedés­mentes, kockázatmentes, könnyebb, „lightosabb” utat járta be értünk; Isten tervében a Megváltó nem a könnyedebb, fájdalommentes módon halt meg üd­vösségünkért. Igazán, hitelesen, súllyal, valósan van jelen mindenben, hiszen ő és az Atya egyek. Ragadjuk meg hittel, hogy nem a pót­lékokkal telepakolt élet az egyetlen út, nem a hamisított, „olyan, mint az igazi, de mégsem az” életre teremtettünk, ha­nem az értéket, mélységet megélő, ab­ban kiteljesedő, megváltott életre! Amint az ártó, a káros, a mérgező is Jé­zus által vonható ki, és e kivonás ered­ményeként nem kevesebb, hanem több lesz az ember, az, akivé Isten szándéka szerint lennie kell. ■ K.D. Kedves Gyerekek! GYERMEKVÁR ► Mostani hatrészes sorozatunkban Ákossal és Matyival, a két jó baráttal kép­zeletben egy gyülekezeti rajzszakkörön vehettek részt, amelyet Szépdombi Zsolt festőművész tart. Zsolti bácsi minden alkalommal egy-egy bibliai sze­mélyről és a szüleiről mesél. A szakkörös gyerekek lefesthetik a családot, ti pedig megoldhatjátok a hozzájuk kapcsolódó feladatokat. A helyes megfej­téseket - akár a hatodik rész után összegyűjtve - küldjétek el szerkesztősé­günk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. jutalmul ajándékcsomagot kaptok. 3­Amikor Ákos és Matyi a harmadik fog­lalkozás kezdetén a terembe ért, a többi­ek épp a helyiség közepén felállított sá­torban bújócskáztak.- Hát ez hogy került ide? - kérdezték csodálkozva.- Zsolti bácsi állította ide. Azt mond­ta, szükség lesz rá a mai történethez.- így is van - erősítette meg az utolsó mondatokat az éppen belépő festőmű­vész. - Ha mindenki kényelmesen elhe­lyezkedett a sátor alatt, találjátok ki, hogy vajon kiről szeretnék ma mesélni nektek! Annyit segítek, hogy amikor megjövendölték ennek a bibliai sze­mélynek a születését, fontos szerep ju­tott a sátornak.- Ó, én tudom! - nyújtotta Ákos magas.- ra a kezét. - Szerintem Izsákról van szó.- így van! Mert ha emlékeztek, egy nap megjelent az Úr Ábrahámnak Mam- ré tölgyesében. Nagyon melegen sütött a nap, és Áb­rahám a hőség elől a sátor bejáratába húzódott. Ám amikor felnézett, látta, hogy három férfi áll előtte. Kifutott hoz­zájuk, és a vendégszeretetet gyakorolva hívta őket a hűvösbe, egy fa alá. A szol­gákkal vizet hozatott, hogy felfrissíthes­sék magukat. Sárát megkérte, hogy süs­sön hamar lepényt, maga pedig kivá­lasztott egy borjút, és finom ételt készít­tetett belőle. Amikor a vendégek jóllaktak, egyikük megkérdezte Ábrahámot: „Hol van Sára, a feleséged?” „Itt, a sátorban.” „Egy esz­tendő múlva visszatérek hozzád, és ak­kor már a feleségednek, Sárának fia lesz!” - mondta az Úr. Sára ez idő alatt a sátor mögött hallga­tózott. Amikor meghallotta az ígéretet, nevetni kezdett. Tréfának gondolta, amit hallott, mért öreg volt már ahhoz, hogy kisbabája születhessen. Amikor az Úr hallotta, hogy Sára nevet, megkér­dezte Ábrahámot, hogy min nevet a fe­lesége, és hogy miért mondta azt, hogy időskorában nem szülhet gyereket. Hi­szen van-e lehetetlen az Úr számára? Majd elmondta még egyszer nekik, hogy egy év múlva, amikor újra eljön, fia lesz Sárának. Ekkor már Sára sem nevetett, mert megijedt. Az Úr pedig megtartotta ígé­retét, és valóban megszületett a kisfiúk, Izsák. Amikor most majd lerajzoljátok Áb­rahámot, a feleségét és a már megszü­letett Izsákot, az a kérésem, hogy a sát­rat is rajzoljátok oda - fejezte be Zsol­ti bácsi, a gyerekek pedig munkához láttak. Kössétek össze a számokat növekvő sorrend­ben! Mit ábrázol a kép? Scholz László Meglankadt bibliaolvasókhoz Feltöltik a forgalmas áruházak üres polcait éjjel. Micsoda szürke, észrevétlen munka a reggeli vásárló szemével. Magától értetődik: van minden, mit szem kíván, ami szükséges. Üres polcokon hasztalan keresne bármit is reggel, aki éhes. Nem feledkeztél-e meg, hű lélek, a sűrűn esedékes feltöltésről? Fogy ám a hit is, ha használják, a szeretet, mely mindig is pazarló - s máris hiányt mutat a mérleg. Meggyűjtött kincsed beosztanád takarékosan hosszú időre? Hiú ábránd, nem tart soká, s hogy véges-végig tartana, még gondolatnak is dőre. Csatorna légy, mely forrásból merít, apadhatatlan forrásból, az örök Igéből! A csatorna csupáncsak közvetít, de nem fukar, vígan üresedik, hisz folyton-folyvást megtelik az írások friss élő vizéből! Nem tudok sírni... Borzasztó látni, ha valaki sír. „Ne sírj!” - mondjuk, mert minket is felzaklat. De van valami, ami ennél is rosszabb. Az, ha valaki nem tud sírni. „Nem tudok sír­ni” - ezt a panaszt ritkán halljuk. Van, hogy temetés után panaszolja az özvegy: „Rémes az egyedüllét... és a leg­rosszabb, hogy nem tudok sírni...” Sokan nem is foglalkoznak ezzel, ész­re sem veszik, hogy már képtelenek sír­ni. Nevetni igen. A neveltetéssel, tudjuk, külön iparág foglalkozik. Mi van amögött, hogy nem tudok sír­ni? Nem a könnyek hiánya, hanem egy alapvető keménység... A sírás - mond­ják - a gyengeség jele. Például, egy férfi­hoz nem illik. De ez nem ilyen egyszerű. Sokszor azért nem jönnek a könnyek, mert mögötte ott van a kemény szív. Nem bánkódik a bűn miatt, persze főleg nem saját bűne miatt. Mi hát ez a keménység? Szinte azt mondanám, ez a keménység maga a bűn. Ahogy Ézs 3,10-ben olvassuk: „...bűneikkel Sodorna módjára kérkednek, nemhogy eltitkolnák..." (Károli-fordítás) A keménység pontosan Isten rendje el­len irányul. Némelyek autonóm erköl­csöt hirdetnek. „Ez az én életem, tehát azt teszek vele, amit akarok... Se szülő, se Isten, se más ne szóljon bele!” - mondják. Egy kép van előttem: síró újszülött. Orvos, bába, anya mind mosolyog... Az élet első jele a sírás - ezt várták. Mert ha sír az újszülött, akkor élni fog. A hitre jutásnak is az első jele a sírás - amikor már sírni tudok bűneim miatt. Gondoljunk Péterre, amikor nagycsü- töítök éjszakáján a kakas megszólalt, és Jézus ránézett. Nem bírta elviselni, amit tett, és keservesen sírt. Péternél is a sírás, a bűnbánat sírása volt az élet jele. - Júdás nem tudott sírni... Jó lenne idejében magunkba néz­nünk és felvetnünk a döntő kérdést: tudtam-e már sírni a magam bűnei mi­att? Az új élet első jele ez a sírás. Ezért ne légy büszke arra, ha „kemény” vagy, ne szégyelld megsiratni bűneidet! Jézus így biztat: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4) ■ Gáncs Aladár HETI ÚTRAVALÓ Jézus így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Je­ruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mind­az, amit a próféták megírtak." (Lk 18,31) Ötvened hetében az Útmutató reggeli s heti igéi a lelki vakságból Isten művei-' nek meglátására hívnak. Kiáltsunk hozzá bátran: „Légy nékem kőszálam, én Istenem!” (GyLK 691) „Kezedre bízom lel­temet, te váltasz meg, Uram, igaz Isten!” (Zsolt 31,6: LK) Mit írtak meg a próféták? Jé­zus Urunk így foglalja össze e négy „kell”-t: „.. .az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadna­pon fel kell támadnia.” (Mk 8,31) Mához ötven napra ünnepeljük Isten e nagy tettét, Jézusunk feltámadását. „Bizony, hatalmas és csodálatos dolog, hogy az Emberfia önként, jószántából keresztre megy értünk, betölteni az írásokat. Titok ez, és az is marad.” (Luther) Megfejtése az „arany evangélium” 0n 3,16) szerint Isten szerete- te. S mi azért járhatunk e legkiválóbb úton, mert ő előbb szeretett minket. Ez a legértékesebb kegyelmi ajándéka; a prófétálás, a nyelveken szólás és még a hegye­ket mozgató hit is eltörpül mellette! Látássá lesz a hit, valósággá válik a remény­ség, de örökre megmarad a legnagyobb, a szeretet. Pál himnusza a szeretet közös­ségépítő erejét hirdeti: a szeretet „nem irigykedik”, „nem viselkedik bántóan”, „nem rója fel a rosszat”, „mindent eltűr" (lásd iKor 13,13.4-7). Heródes, de Jeruzsálem népe sem látta meg lelki vaksága miatt Jézus Urunkban a szabadítót, visszajövetelekor azonban eljön az az idő, amikor ezt mondják: „Áldott, aki jön az Úr nevében!" (Lk 13,35) „Húshagyókedden” Jézus így tanít a böjtről: „Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?” A törvény és a kegyelem (a régi s az új ruha) nem kapcsolható össze; íme egy másik példázat: „...az újbort új tömlőbe kell tölteni.” (Lk 5,34.38) „Hamvazószerdán” kezdődik a (vasárnapok nélküli) negyvennapos böjt. Jézus tanácsa: „...böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád...” (Mt 6,18) Mi pedig lássuk meg az igazi, romolhatatlan mennyei kincseket! Isten szolgálata, igazságának keresése, az Isten- és emberszeretet nagy parancsának naponkénti megélése szívünket már most az ő országába emeli Krisztusba vetett hitünk által. Ezért nem a mi létkérdésünk: „Sírjunk-e (...), megtartóztatva magunkat, ahogyan évek óta tesszük?" Isten visszakérdezett a bételiekre is: „.. .az én kedvemért tartottatok-e böj­töt?" (Zak 7,3.5) De azt, aki szívét gyémántkeménnyé teszi, hogy ne hallja Isten igé­jét, ő ma sem hallgatja meg, ha hozzá kiált! Jézus háromszor mondja: „...ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben." Ő Isten, az örök Vagyok, s ezt még kétszer elmondja: „...tudjátok meg, hogy én vagyok..." (Jn 8,24.28) Bélsaccar lelki vakságában nem tudta elolvasni Isten falra írt ítéletét, de halála előtt meghallhat­ta, hogy Isten megmérte őt mérlegen, számba vette és felosztotta királyságát (lásd Dán 5,26-28). „Mérlegeden, örök Urunk, / Mind könnyűnek találtatunk. / Igazsá­god mérlegére / Hulljon Jézus drága vére!” (EÉ 524,2) ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom