Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-01-20 / 3. szám
‘Evangélikus Éltó ÉLŐ VÍZ 2008. január 20. 9 LELKI ÉRTÉKEK A megbízhatóság Wa ss Albert / En és az Isten Nagy-nagy rémek űztek, már mindent bejártam: végső menedéknek Istennél megálltam. S lám az Isten nékem sziklaszilárd vért lett, gond meg nem találhat, baj hozzám nem érhet, mert az Isten nékem, míg másnak csak támasz, . nekem menedékem, végső menedékem! Míg örömben jártam, nem leltem meg Istent. Rá csak most találtam, hogy elveszték mindent. Ilyenek vagyunk mi, gyarló földi férgek, úgy térünk csak Hozzád, bánatok ha érnek, szertekuszált álmok, széttépett remények. Rátaláltam én is szörnyű-szörnyű búban, atyai szavára most, hogy rászorultam, nagyon rászorultam. (Vasárnap, 1928. május 20.) A megbízhatóság az egyik legnagyobb kincs a világon. Ha a házastársak számíthatnak egymásra a megpróbáltatások nehéz óráiban és a közös örömök napjaiban. Ha a gyermekek biztosak lehetnek abban, hogy a szülői otthon védelmet nyújt, nyugalmat kínál számukra. Ha a tanár biztos lehet tanítványai ígéretében, a főnök pedig számíthat rá, hogy munkatársai teljesítik a vállalt feladatot. Ha az állampolgárok bízhatnak feletteseik, a kormány szavában. Valójában a megbízhatóságra épül személyes és családi, munkahelyi és társadalmi életünk egyaránt. Ha bármelyik területen csorbát szenved az adott szó megtartása, ha az ígéret teljesítése elmarad, nemcsak csalódottak vagyunk, de elveszítjük a másik emberbe vetett bizalmunkat is. S az elveszített bizalmat csak hosszú idő után, kitartó állhatatossággal lehet visszanyerni. Jézus az egyik példázatában két fiúról beszél, akiket megkér édesapjuk, hogy menjenek ki a szőlőbe dolgozni bennünk (Mt 21,28 kk.). Az első egyenesen nemet mondott apja felhívására. Aztán elgondolkozott, hogy helyesen cselekedett-e, jó volt-e a döntése, s arra a belátásra jutott, mégis elmegy a szőlőbe, és elvégzi a rábízott munkát. A második megígérte, hogy elmegy, és szorgalmasan tevékenykedik majd, de végül úgy döntött, nem teljesíti apja kérését. Méltán kérdezhetjük: melyikük cselekedett helyesen? A második fiú ugyan megnyugtatóan válaszolt az apai kérésre, de végül csalódást okozott. Megbízhatatlannak bizonyult. Az első fiú első hallásra visszautasította az apai felhívást, de végül is megváltoztatta rossz döntését. Mert következetlen lenni, miután rádöbbent saját magatartása helytelenségére. Könnyen adódik a válasz: legyünk mi is készek saját döntéseink felülvizsgálatára, és engedelmeskedjünk az atyai, isteni hívó szónak. Ez rendjénvaló is lenne! A példázat azonban - kimondatlanul- egy harmadik fiúról is beszél. S ez a harmadik az apai hívó szóra igent mond, és be is tartja. Valóban eleget tesz az ígéretének, és elmegy a „szőlőbe” szorgalmasan tevékenykedni. Ez a harmadik bizonyul igazán megbízhatónak. Ez a harmadik fiú nem más, mint maga Jézus, aki enged az atyai szó hívásának, és teljesíti akaratát egészen a kínos kereszthalál vállalásáig. Ő mindvégig megbízhatónak bizonyult (Fii 2,8). Bizalomra épül földi életünk minden kapcsolatrendszere. Megbízhatnak-e bennünk családunk tagjai, feletteseink- és legfőképpen bízhat-e bennünk a mi Urunk, Jézus? Merjük-e döntéseinket felülvizsgálni, tévesnek bizonyult korábbi véleményünket megváltoztatni? Törekszünk-e a harmadik fiú maga- tartásmodelljét szem előtt tartani? Keresztényként csak a szólás és cselekvés minden jót igenlő harmóniájában maradhatunk hitelesek, és így ítélnek minket megbízhatónak. ■ D. SzebikImre Kedves Gyerekek! GYERMEKVAR Rovatgazda: Boda Zsuzsa amit a születendő gyermekről jövendölt, hamarosan beteljesedett. Most pedig próbáljátok meg lerajzolni Mánóaht és feleségét. Odarajzolhatjátok a felnőtt Sámsont is, csak ne feledjétek: hosszú legyen a haja! ► Mostani hatrészes sorozatunkban Ákossal és Matyival, a két jó baráttal képzeletben egy gyülekezeti rajzszakkörön vehettek részt, amelyet Szépdombi Zsolt festőművész tart. Zsolti bácsi minden alkalommal egy-egy bibliai személyről és a szüleiről mesél. A szakkörös gyerekek lefesthetik a családot, ti pedig megoldhatjátok a hozzájuk kapcsolódó feladatokat. A helyes megfejtéseket - akár a hatodik rész után összegyűjtve - küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok. Melyik úton tudnak Sámson szülei eljutni az angyalhoz? 2. A fiúk már izgatottan várták a gyülekezeti teremben, hogy elkezdődjön a második rajzfoglalkozás. Amint mindenki megérkezett, Zsolti bácsi máris mesélni kezdett.- A mai alkalommal a zsidó nép egyik bírájáról, Sámsonról fogunk beszélgetni. Mi jut róla eszetekbe?- Nagy ereje volt!- A hajában volt az ereje!- Még egy oroszlánt is legyőzött.- A filiszteusok ellen harcolt.- Megvakították. Csak úgy záporoztak a gyerekektől a válaszok.- Nagyon ügyesek vagytok, hogy ennyi mindenre emlékeztek az életéből. De arra emlékeztek-e, hogy az ő születésének a hírét is egy angyal adta tudtul? Sámson édesapját Mánóahnak hívták; sokáig nem született gyermekük. Egy nap megjelent az Úr angyala az asszonynak, és így szólt hozzá: „Nemsokára fiút fogsz szülni. Mostantól ne igyál bort vagy más részegítő italt, és ne egyél semmi olyat, amit a törvény megtilt. Amikor a fiad megszületik, borotva soha ne érje a fejét, a haja soha ne legyen levágva. Az Úr kiválasztottja ő. O kezdi majd Izrael népét megszabadítani a filiszteusok hatalmából.” Amikor az asszony hazaért, elmondta a férjének, hogy Isten emberével találkozott. Elismételte mindazt, amit tőle hallott. Mánóah imádkozott az Úrhoz, hogy még egyszer küldje el követét, hogy tanítsa őket, mit kell tenniük. Az Úr meghallgatta imáját, és amikor a feleség a mezőn dolgozott, újra megjelent neki az angyal. Az asszony hazaszaladt a férjéért, így az Isten követe mindkettőjüknek megismételte mindazt, amit korábban már elmondott. A beszélgetés végén a házaspár égőáldozatul egy kecskegidát és ételáldozatot mutatott be egy kősziklán az Úrnak. Alighogy elkészült vele Mánóah, Isten csodát tett a szemük láttára: a láng felcsapott az ég felé, és az angyal felszállt az oltár lángjában. Amikor ezt látta a házaspár, arcra borultak, és rögtön tudták, hogy az Úr angyala jelent meg előttük. Mindaz pedig, Blogbejegyzés 2008.01.03. Ezt a történetet kaptam. Remélem, más is erőt merít belőle! Kanada egyik nagyvárosában történt. Az úgynevezett „felső tízezer” kultúrára igényes köreiben izgalmat keltett a hír, hogy egy világhírű zongoraművész elfogadta az önálló előadóestre szóló meghívásukat. A hangversenyt a város legelőkelőbb koncerttermében kívánták megtartani; az igen borsos árú belépőjegyeket csak a művészetért igazán rajongók vásárolták meg. Közéjük tartozott Mrs. Blue is. Az idős hölgy maga is zongorázott, de különösen a legkisebb unokájának akart kedvet csinálni a muzsikához, tehát őt is elvitte magával. Az elkényeztetett unoka igen jó hallásúnak mutatkozott, de a zenetanulás legelején tartott. Amikor a nézőtér elsötétült, csak a színpadot világították meg a reflektorok, a fiúcska nyugtalanul fészkelődni kezdett a helyén. Látni akarta a nagy hangversenyzongorát, ezért odalopódzott. Közben elhangzott az előadás kezdetét jelző halk csengő. A fölfokozott várakozásban a nagymama nem vette észre, hogy az unokája már nem ül mellette. Egyszer csak a zenekar hangolásának finom zajába - kezdetlegesen pötyögtetve - belevágott egy kemény hang, a közismert gyerekdarab, a „Szamárinduló” dallama. A nézőtéren az elszörnyedés halk moraja futott végig, de ebben a pillanatban a függöny mögül előlépett a nagy hírű művész. Meghajlás nélkül egyenesen a zongorához sietett, és máris két kézzel játszott a gyermek vállai felett. Az elképedt nézők még a hangját is hallották, amint a zongoránál álló gyereknek azt súgta:- Csak játssz! Ne hagyd abba! Tovább! Amit a művész a „Szamárindulóra” improvizált, olyan csodálatos volt, hogy valósággal lenyűgözte a hallgatóságot. • Eddig a történet. Nekünk is szóló üzenete a következő: olykor úgy látszik, hogy erőnket, tudásunkat felülmúló vállalkozásba kezdünk Isten országáért, s a vállalkozásunk néha nem több, mint az ő hangversenyzongoráján pötyögtetett „Szamárinduló”. Szégyent, méltatlankodást, sőt botrányt is okozhatnánk vele, ha maga az Úr, a világegyetem alkotó- művésze nem állna mellénk, isteni akkordjaival nem tisztítaná meg és nem emelné föl a mi emberi erőlködésünket. Szolgálj az Úrnak, ne hagyd abba, tovább! Tedd meg, ami rád bízatott, légy hű sáfár, ő melletted áll, megvéd és megerősít! ■ Deák László HETI ÚTRAVALÓ Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. (Dán 9,18) Hetvened hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az elbizakodottságot levetkőzve odaadó istentiszteletre szólítanak fel, és elmondják, mit adhat oda az ember, s mit adott Isten ennek érdekében. Dániel bűnvalló imádsága közben kijelentést kapott a fogság hetven évéről és az elkövetkező hetven évhétről. „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallotta hangomat." (Zsolt 18,7; LK) A Krisztus-év új szakaszába, böjt felé igaz megtéréssel induljunk el! De mit is adhatunk oda Istennek az ő tiszteletére? Paul Gerhardt minden kincsét elvitte Jézus elé: szívét, lelkét s életét (lásd EÉ 161). A zúgolódó szőlőmunkások csak néhány órányi munkájukat - ki többet, ki kevesebbet - adták a gazdának egy dénárért, amely egyeseknek napi, másoknak órabér lett. íme, „így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók" (Mt 20,16)! Az Úristen munkájára történő elhívatásunk és kiválasztatásunk kérdésében viszont - reformátorunk szerint is - „megszűnik minden érdem, s egyedül Isten kegyelme dönt, hogy az elsőből esetleg utolsó, s az utolsóból első legyen. A helyzet ez: nem ti választottatok engem!” Mégis futnunk kell az örök életért? Teljesen félreérti Pál tanítását, aki az olimpiai játékokból vett hasonlatát így értelmezi. Isten irgalma meghaladja az ember értelmét, és az üdvösség nem emberi teljesítmény, hanem Isten ingyen kegyelmi ajándéka; jutalom, amelyet a hervadhatatlan koszorú jelképez. De a keresztény élet hasonlítható versenypályához, s Pál az örök jutalom biztos tudatában versenyez: .....úgy fiitok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél (...), ha nem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet...” (iKor 9,26.27) Zákeus a vagyona felét adta oda a szegényeknek, de nem ezért lett üdvössége, hanem „mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" (Lk 19,10). Az istentelen Ézsau egyetlen tál ételért adta oda elsőszülöttségi jogát; így még utolsó sem lehet Isten országában, „mivel a megtérés útját nem találta meg” (Zsid 12,17). Viszont aki akár csak egyetlen pohár friss vizet ad inni Jézus egy kicsiny tanítványának, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát” (Mt 10,42). És mit ad Isten egyházában? Növekedést, és munkatársai közül „mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan” (iKor 3,8); ez nem bér, hiszen Isten gyermekei országának örökösei, nem pedig bérmunkásai. És mit ad az ő Fia értünk, hogy istentiszteletünk odaadó, testünk temploma pedig tiszta lehessen? Életét és vérét, amely megtisztít minket minden bűntől. Tanítványai pedig „hittek az írásnak" fin 2,22). Lehet-e ennél fontosabb feladatunk a Biblia évében? Ezért ne dicsekedjünk, hiszen Isten „munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Ot tette nekünk bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá... ” (iKor 1,30) Ó, „Krisztusom, hív egy szegény szív... / Hogy övé légy, lakozást végy / Benne, ég-föld Királya!” (EÉ 375,1) ■ Garai András
