Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-03-02 / 9. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. március 2. 9 Ima a pizzériában „A székely parasztember bement az udvarhelyi vásárba, hogy az egyik tehenét eladja. Miután az üzletet nyélbe ütötte, tehenétől megszabadulván beült az egyik vendéglőbe, hogy megebédeljen. Amikor a pincér elétette az ételt, a parasztemberjó katolikus módjára keresztet vetett, megimádkozott, és így látott neki az étkezésnek. A szomszéd asztalnál négy fiatalember emelgette a szájához a jóféle csíki sört tartalmazó flaská- kat, s közben ámulva nézték, mit művel az'öreg, hogyan rajzolja magára a keresztet, és hogyan imádkozik. Egyikük, vévén a bátorságot, odafordult hozzá, s megkérdezte:- Bátyám, maguknál otthon mindenki így csinálja? Az öreg lenyelte a falatot, megtörölte a bajuszát, s komótosan válaszolt, imigyen:- Hát, nem mindenki. Mert ezt nem teszik se a teheneim, se a disznaim, de még a szamaram se. Amúgy mindenki más igen.” Nos, hogyan is állunk az asztali áldás kérdésével? Szomorú tapasztalatom, hogy bizony sokan nem gyakoroljuk ezt a keresztény szokást. Csak egyszerűen fogjuk a kanalat, és máris kanalazzuk a levest. Vagy ha vendégségben, étteremben étkezünk, kicsit tán körülményesebben, de ugyanily módon esünk neki az ételnek. Semmi hálaadás, semmi ima; pontosan úgy cselekszünk, mint Isten alacsonyabb rendű teremtményei, akik viszont nem tudnak imádkozni. Mindez csak azért jutott az eszembe, mert egy tévéreklámon akadt meg a tekintetem, meg akadt el tőle a lélegzetem. Két kislány beszélget. Kérdi az egyik: „Ti is imádkoztok otthon ebéd előtt?” Mire a másik: „Mi nem, az én anyukám tud főzni...” Ha-ha-ha, jó vicc. Most abszolút nem érdekes, mit akar ránk sózni a reklám, S az sem, hogy egyébként a gyermeki humor vagy félreértés kitapintható a kis párbeszédben. Gondom azzal van, hogy egy reklámban a sok keresztény ember számára szent és komolyan vett asztali áldást, asztali imát gúnyolják ki a reklám készítői. Nosza hát, nevessünk egy jót ezeken, akik itt áj- tatoskodnak, mikor rávethetnék magukat a teli tálra-tányérra! Ehelyett körül- ményeskednek, szenteskednek... Sosem értem, miért és miként lehet gúny tárgya az, ami másoknak szent. No de hát ilyen korban élünk. Most az a sikk, ha az értéket, a jót, a szépet sárral lehet összemaszatolni, s jókat lehet kacagni azokon, akik ragaszkodnak ezekhez a számukra szent dolgokhoz. Igenis, mi a gyermekeinket úgy neveltük, hogy mindig elmondjuk az asztali áldást, minden étkezés előtt. Akkor is, ha étteremben vagyunk. Csendben, nem tüntetőleg, de kedvenc pizzériánkban is összekulcsoljuk a kezünket, mikor egy- egy név-, születésnapra vagy éppen csak „csapaterősítés” céljából betérünk oda. Addig nem fogunk hozzá az étkezéshez, amíg meg nem köszöntük Istennek a terített asztalt. Mi is jól tudjuk, hogy otthon a feleségem, étteremben a szakács készítette el az ételt. De azzal is tisztában vagyunk, hogy végső soron Isten gondoskodó szeretetét élhetjük át a terített asztal mellett is. És több minden más mellett az is megkülönböztet minket az állatoktól, hogy mi rövid imával kezdjük el az ebéd elköltését. Mert vannak országok, ahol ma is gyermekek milliói éheznek. És mert népünk múltjában sem ment mindig ilyen jól. Csak a kenyerünk meglegyen - mondogatja a magyar ember. És keresztet rajzol a kés hegyével a kenyérre, mielőtt fölszelné. Vajon teszi-e még? A gond akkor kezdődik, amikor már templomba járó emberek is elfeledkeznek az asztali áldásról. Lelkészként keresztelési ebéden, lakodalomban bizony sokszor látom a zavart arcokat: most akkor mi van? De aztán csak összekulcso- lódnak a kezek, s- felidéződik a messzi múltból az imádság: „jöjj, Úr Jézus, áldj meg minket, mindennapi kenyerünket!” Legalább mi maradjunk néhányan, akik - dacolva a korszellemmel, ha kell, az árral szemben haladva - ragaszkodunk a régi és szent dolgokhoz. Gondviselő Istenünkért, de önmagunkért is. ■ Lupták György Az Északi Egyházkerület egyik legapróbb - még szerveződő - gyülekezete Budakeszi. Képünkön az „Aprókkal az aprókért” elnevezésű akció perselyét a gyülekezet egyik legapróbb tagja adja át a Deák téren Cselovszky Ferenc igazgató lelkésznek. ■ Lackner Pál felvétele Kedves Gyerekek! \ ► Mostani hatrészes sorozatunkban Ákossal és Matyival, a két jó baráttal képzeletben egy gyülekezeti rajzszakkörön vehettek részt, amelyet Szépdombi Zsolt festőművész tart. Zsolti bácsi minden alkalommal egy-egy bibliai személyről és a szüleiről mesél. A szakkörös gyerekek lefesthetik a családot, ti pedig megoldhatjátok a hozzájuk kapcsolódó feladatokat. A helyes megfejtéseket - akár a hatodik rész után összegyűjtve - küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul ajándékcsomagot kaptok. 5Amikor a fiúk megérkeztek a terembe, az asztalnál mindenkit egy tányér lencsefőzelék várt.- Ez biztosan a mai bibliai történet miatt van itt - mondta Matyi. - De kivel kapcsolatban is tanultunk a hittanórán a lencséről? Nem jut eszembe.- Jákobbal és Ézsauval. Tudod, amikor egy tál lencséért szerezte meg Jákob a testvérétől az elsőszülöttségi jogot.- Igazad van! De mit gondolsz, meg- ehetjük ezt a főzeléket? Olyan éhes lettem!- Hát persze, azért van itt - mondta mosolyogva Zsolti bácsi. Miután a gyerekek bekanalazták az ételt, körbeültek, hogy meghallgassák a történetet.- Izsáknak és Rebekának sokáig nem született gyermekük. Ám az Úr meghallgatta imáikat, és egyszerre két fiuk született; ikertestvérek. Az idősebbiket, aki vöröses volt és mindenütt szőrös, Ézsaunak, a fiatalabbikat pedig Jákobnak nevezték el. Amikor felnőttek, a báty vadászatból élt, az elejtett vadból pedig ízletes ételt készített. Izsák, az apjuk jobban szerette őt, míg Rebeka a fiatalabb fiát kedvelte jobban. S ahogyan az óra elején mondtátok, Jákob, a ravaszabb egy tál lencséért megszerezte az elsőszülöttségi jogot. Ezzel az örökségből kétszeres rész járt neki. Később az apai áldást is csalással vette el a testvérétől. Történt ugyanis, hogy Izsák már nagyon megöregedett, és meg is vakult. Magához hívatta Ézsaut, és azt mondta neki: „Menj ki a mezőre, lőj nekem valami vadat. Készítsd el, ahogyan én szeretem. Majd hozd ide, hadd egyek belőle, utána megáldalak, mielőtt meghalok.” Ézsau el is ment, hogy megtegye, amit apja kért. Rebeka azonban hallgatózott, és nem tetszett neki, hogy a férje Ézsaut akarja megáldani. Ezért így szólt Jákobhoz: „Azt mondom neked, hogy menj ki a nyájhoz, hozd ide a két legszebb kecs- kegidát! Én majd elkészítem, ahogyan apád szereti. Te pedig beviszed neki, mintha te lennél Ézsau, és téged fog megáldani.” „De hát mi lesz majd, ha megtapogat, és érzi rajtam, hogy én nem vagyok szőrös, mint a bátyám?” - aggodalmaskodott Jákob. Ám anyja erre is taGYERMEKVÁR Iáit megoldást: felöltöztette őt Ézsau legszebb ruhájába, a karjára és a nyakára pedig a kecskegidák bőrét borította. így vitte be Jákob az apjának az ételt. Izsáknak gyanús lett, mert a hang, a melyet hallott, nem Ézsaué volt, de amikor megtapogatta a fiút, a kecskegidabőr miatt szőrösnek érezte a karját. A ruha pedig a mező illatát árasztotta, így végül Jákobot áldotta meg az apai áldással. A fiú épp hogy kilépett a sátorból, amikor megérkezett Ézsau, és bevitte az ételt az apjához. Ekkor derült ki a csalás. A báty nagyon dühös lett öccsére, és bosszút akart állni rajta. Rebeka, amikor ezt meghallotta, elküldte Jákobot a testvéréhez, hogy ott várja ki, amíg Ézsau haragja lecsillapszik. így is történt. Sok év múlva találkoztak újra, de akkor már nem haragudott Ézsau, hanem megbocsátott Jákobnak. Fejtsétek meg a titkosírást, és megtudjátok, mikor mondta meg az Úr Rebekának azt, hogy az idősebb testvér leszármazottjaifognak szolgálni afiatalabbnak! 8 a f k á u Pénztárosok és tisztségviselők találkozója Akár már hagyományosnak is nevezhető összejövetelnek adott otthont február 23-án a dabas-gyóni gyülekezet. László Milán vendéglátó lelkész (aki a tavalyi alkalmon még nem volt jelen, hiszen 2007. augusztus 15-e óta szolgálnak Gyónón feleségével, Valentínyi Erzsébettel) nagy megtiszteltetésnek és lehetőségnek nevezte a pénztárosok és tisztségviselők évenkénti találkozóját, melyen ezúttal közel félszázan vettek részt a Dél-Pest Megyei Egyházmegye szinte mindegyik gyülekezetét képviselve. Jó néhány egyházközségből a lelkész is elkísérte a gyülekezet pénztárosát, könyvelőjét, felügyelőjét vagy gondnokát. László Milán áhítata után a csoport egyik része az egyházmegyei pénztáros asszony és a számvevőszéki elnök vezetésével az aktuális pénzügyi és könyvelési kérdésekkel ismerkedett a január végén megjelent gazdasági körlevél, illetve a számvevőszék ajánlásai alapján. (A gyülekezeteknek március közepére kell elkészülniük a zárszámadásokkal és a következő év költségvetésével.) Egy másik csoport Krämer György esperessel vonult át egy szomszédos helyiségbe az es- peresi látogatások tematikájának megismerése végett. Mindkét csoportot komoly munkában találta a déli harangszó, így a gyóni asszonyok által készített ebéd elfogyasztására a tervezettnél kicsit később került sor. A kitűnő ebéd után e sorok írójának a feladata volt az egyházmegye működését segítő - a törvény által is előírt - sza- , bályzatokra irányítani a figyelmet. A szervezeti és működési, az iratkezelési, a leltározási és nem utolsósorban a pénz- kezelési szabályzat pontjait mindenki nagy érdeklődéssel figyelte, hiszen a bemutatott anyag mintaként szolgált azoknak a gyülekezeteknek is, amelyekben még ez előtt a munka előtt állnak. A felettébb konstruktívnak bizonyult együttlét Krámer György esperes Mt 5,14 alapján tartott áhítatával zárult. ■ Bak Péter egyházmegyei felügyelő HETI ÚTRAVALÓ Fia a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (Jn 12,24) Böjt 4. hetében az Útmutató reggeli s heti igéi az Úr Krisztus áldozatát hirdetik, aki testét adja a világ életéért. Hogy miként történik ez, arról maga Jézus szól vezérigénkben, nem csak az őt ott látni kívánó görögöknek. Mi testi szemmel nem láthatjuk őt, de szolgálhatjuk tanítványként, és - ahogyan Jézus mondja - „ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is" fin 12,26). A vigasztalás szolgálatában követhetjük Pál nemes példáját, „hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket” (2Kor 1,4). így dicsőíthetjük az irgalom Atyját, s együtt örülhetünk Jeruzsálemmel! ,A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent” - Károli így folytatja: „Örüljetek, pogányők, az ő népével együtt." (Róm 15,9.10) Böjt közepén mi, „keresztyének, örvendezzünk, mert országol mi királyunk, fénylik immár ő zászlaja, haláltól minket megválta” (GyLK 660,1)! Isten jósága hűségre kötelez; a pusztában mannával táplálta népét, mielőtt bevitte volna „olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret”. Előképe az élet Kenyerének: „így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember” (5M0Z 8,9.3), hanem Isten igéjével is! Jób átélte: Istennek mindig igaza van, akkor is, ha „ok nélkül szaporítja sebeimet. Lélegzetet sem hagy vennem, hanem keserűséggel lakat jól." 0ób 9,17-18) Ám annak, aki minden élethelyzetben megmarad Krisztusban, teljes örömöt ajándékoz. „Örvendezek, amikor ezt hallom: az Úr házába megyünk!” (Zsolt 122,1; LK) Mert „nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek” (Jn 15,16). Ez az „ingyen” kegyelem! „Mert nem ti találtatok meg engem, hanem nekem kellett titeket megkeresnem és hazahoznom, mikor Isten ismeretétől távol, idegenben téve- lyegtetek, s kárhozatban ültetek.” (Luther) Búzaszem sorsú életünkre Pál így tekint: Jézus halálát, de életét is a testünkben hordozzuk. „Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra." (2Kor 4,16) És ennek a Krisztussal a Szenvedésben megvalósuló közösségünknek nem a fizetsége, hanem a gyümölcse, hogy részesedünk a dicsőségből. Jézus búzaszem sorsa az ő. Atyjától kapott küldetése:,Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.” A jó pásztor egyben a várva várt, de elvetett Messiás; „ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok" fin 10,17.2 6). Azoknak, akik hisznek benne, és szeretik őt, az igazság Lelkét adja, hogy pártfogójuk legyen. Visszajövetelekor az élet Kenyere örök életté lesz tanítványai számára: „.. .ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok” És nyilvánvalóvá válik a mi örömünk forrása is: „Azon a napon megtudjátok hogy én az Atyámban vagyok ti én- bennem, én pedig tibennetek” (Jn 14,19.20) „Jézus él, én is vele! (...) Ott leszek, hol Uram van: / Ez az én bizodalmám.” (EÉ 223,1) ■ Garai András Pályázat iskolaigazgatói állásra Az Alberti Evangélikus Egyházközség presbitériuma pályázatot hirdet az Alberti Evangélikus Általános Iskola (Albertirsa, Pesti u. no.) igazgatói állására. A pályázat feltételei: szakirányú végzettséget igazoló felsőfokú oklevél, legalább ötéves szakmai gyakorlat. Elvárás a szakirányú vezetői szakvizsga vagy a megszerzésének a vállalása. Az igazgatói állás 2008. július i-jétől tölthető be. A megbízás hat évre szól. A munkakörhöz kapcsolódó juttatások: bérezés, vezetői pótlék a Kjt.-ben meghatározottak alapján. Lakást nem tudunk biztosítani a pályázó részére. A pályázat benyújtásának határideje az Oktatási Közlönyben való megjelenéstől számított 30. nap. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. június 20. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, önéletrajzát, részletes szakmai önéletrajzát, az iskola vezetésére vonatkozó szakmai programját, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseit. A pályázathoz mellékelni kell a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okmányok hiteles másolatát, érvényes erkölcsi bizonyítványt, keresztlevelet és lelkészi ajánlást. A pályázat kiírója biztosítja a pályázó részére a szükséges mértékű tájékoztatást, és lehetővé teszi az iskola megtekintését. A pályázatot zárt borítékban, „Intézményvezetői pályázat” megjelöléssel kell benyújtani. Postacím: Lelkészi hivatal, 2730 Albertirsa, Pesti út 106. Telefon: 53/370-179A közoktatási intézmények vezetőinek megbízatására és ennek feltételeire vonatkozó hatályos előírásokat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. (Kt.) és az 1/1994. (VI. 8.) MKM-rendelet, valamint az MEE 2005. évi VIII. tv. 60. § (1-4) tartalmazza.
