Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-06-29 / 26. szám

14 Evangélikus diákélet | 2008. június Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumai Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 1. Igazgató: Caál jánosné Egy kis történelem Koczor Márton A kollégium épülete 1877-ben épült a Szegényház tér 1. szám alatt, Or­szágos Protestáns Árvaház néven. Az épület egy olyan alapítvány kezében volt, amely 1859-ben alakult meg az 1848/49-es szabadságharc árváinak támogatására. Az intézményt 1952- ben államosították, kis lakóit „szét­szórták" az ország minden részére, és új árvákat költöztettek be. Később fiú-, majd leánykollégiumként mű­ködött. Az épületet 1994-ben kapta vissza a Magyarországi Evangélikus Egy­ház. Ebben az évben leánykollégi­umként, majd 1995-től koedukált középiskolai kollégiumként műkö­dött. Százfős létszámmal indult, s csak a Deák Téri, illetve a ßudapest- Fasori Evangélikus Gimnázium diák­jai lakták. Ma már országszerte szá­mos evangélikus gimnázium műkö­dik, így ezek a diákok csak félig töltik meg az épületet. A fennmaradó he­lyeken a fővárosi művésziskolák di­ákjai - leendő zene-, képző-, tánc­művészek, artisták - laknak. Élet a kollégiumban Vincze Miklós Kollégiumunkban - egyházi intéz­mény lévén - minden szerda este áhítat van, és a nem egyházi iskolák­ba járó gyerekek is részt vehetnek hittanórán. Művelődésünk, tapasztalatszerzé­sünk elősegítésére az igazgatónő és a diákönkormányzat vendégeket is hív, akik munkájukat, életművüket, ta­pasztalataikat mesélik el nekünk. Ezen program keretében jártak már nálunk sportolók (Kovács Kokó Ist­ván, Gyúrta Dániel, Csollány Szilvesz­ter, Haller Ákos), írók, költők (Szabó Magda, Vámos Miklós, Varró Dániel, Jankovics Marcell, Fekete Gyula, Varga Domokos, Kiss Dénes), színészek és más művészek (Farkasházy Réka, fuga ■ Veronika, Bánffy György, Kamp Sala­mon, Ozsgyáni Mihály, Fellegi Ádám, Scheer Lívia), tudósok, teológusok és püspökök (dr. Harmati Béla, D. Sze- bik Imre, Gáncs Péter, dr. Fabiny Ta­más, Pálhegyi Ferenc, dr. Balázs Géza, dr. Grétsy László, dr. Szűts László, dr. Varga Gyöngyi, dr. Entz Béla, dr. Ber­ták Loránd). Kirándulni is szoktunk. Voltunk már Debrecenben és a Hortobágyon, Gödöllőn, Szentendrén, Székesfe­hérváron, Kiskőrösön, Szarvason, a Felvidéken, Pozsonyban és Dévény váránál, a Velencei-hegységben és a budai hegyekben. Ezenkívül belső alkalmaink is vannak. Minden évben tartunk be­mutatkozó e.stet az újonnan érkezett diákoknak - persze ők maguk lép­nek fel rajta -, amelyet rendszerint karaokeest követ. A naptár szerinti időben szokott jönni a Mikulás, és a karácsonyt is megünnepeljük. Vég­zős diáktársainknak koleszos balla­gást is tartunk. Számítógéptermünk­ben hozzáértő, barátságos rendszer- gazdák irányítanak. A sok prőgram mellett azért jut idő a tanulásra is. Ezt mutatja a kollégi­um magas tanulmányi átlaga. A ta­nulásban segítenek a tanárok, de a diákok is megosztják egymással tu­dásukat. Az intézményt Gaál Jánosné veze­ti, aki nemrég kapott Péterfy Sándor- díjat kimagasló szakmai munkájáért. A tanári kar tagja ezen felül még két férfi nevelőtanár (Károlyfalvi Zsolt, Futó Tamás) és három női nevelőta­nár (Láng Judit, Varga Aliz, Németh Enikő). Kollégiumunk rendszeresen meg­jelentet egy periodikát Kollégiumi Füzetek címmel. Külön szerkesztősé­ge nincs, az intézmény minden diák­ja szabadon írhat bele. • Kollégium, a második otthonom Hajdú Kornélia Fél éve lakom ebben a kollégium­ban, de nem bántam meg, hogy ez lett a második otthonom. Mindent egybevetve jobban érzem magam itt, mint az előzőben. Két éve tanulok a Kőbányai Zenei Stúdióban, zongora szakos vagyok. Itt- a könnyűzene minden műfaját megismertetik velünk elismert, híres dzsessz- és rockzenészek. A zongora- órákon sztenderdeket tanulok, töb­bek közt bossa novát, szvinget, tan­gót és slowfoxot, de emellett egy rockzenekar billentyűse és egy pop­zenekar énekese is vagyok. Szalonze­neórán musical- és operettbetétdalo­kat játszunk, a klubdélutánokon improvizálunk, modernebben kife­jezve: jammelünk. Iskolatársaimmal karaoke-izni já­V - V, runk, míg a kolisokkal moziba vagy színházba, tehát a szabad időmben is művészetekkel foglalkozom, hisz majd minden ágáért odavagyok; Tíz évig hegedültem, most zongorázom és énekelek; ebből adódóan is na­gyon örültem, hogy zenész társakkal kerültem egy szobába. Sok-sok más kollégistával is szép barátságokat kö­töttünk. Hálás vagyok, hogy zongora is van a nagyteremben, ugyanis így nem kell mindig megtennem az iskola és a kollégium közötti nagy távolságot, mikor gyakorolni szeretnék. A szervezett házi koncertek, ver­senyek és a szerda esti áhítatok is szép emlékek maradnak számomra, mert nagyon szeretem, ha értelme­sen tudom eltölteni a szabad idő­met is. És örülök, hogy utóbbiak ál­tal - úgy érzem - Istenhez is köze­lebb kerültem. Szemelvények a Kollégiumi Füzetekből Kirándulás a Velencei-hegységben Koczor Márton Az egyik szép szombaton elindul­tunk a Rózsák terén lévő kollégiu­munk elől egy luxusnak nem mond­ható busszal. Pestről kifelé menet el­haladtunk az Astoria, a Gellért-hegy és a Csíki-hegyek mellett. Az M7- esen haladva a buszon tartott ismer­tetőből megtudtuk, hogy a Velencei­hegység Magyarország egyetlen ős­hegysége, hogy Vörösmartyt Nada- pon keresztelték, és azt, hogy melyek a Velencei-tó főbb földrajzi adatai. Miután az egyetlen eltévedésünk után, amely az autópályáról való le- hajtási lehetőségek nem ismeretéből eredt, visszatértünk a helyes útra, megérkeztünk a Bence-hegyre, a dél­előtti túra kiindulópontjára. Először átgyalogoltunk Nadapra, ahol egy kis körséta során megnéztük Vörös­marty Mihály keresztelési templo­mát és a nadapi ősjegyet. Utóbbi he­lyét egy obeliszk jelzi, e mögött pe­dig meredek sziklafal van, melyre néhányan felkapaszkodtak. Miköz­ben azon törték a fejüket, hogy mi­ként jussanak le, a csoport többi tag­ja elindult a nadapi kis kör kiindulá­si pontja felé. Egy kis poros úton közelítettük meg a szomszéd falut, Sukorót. Köze­ledve hozzá megtaláltuk a Gyapjas­zsák nevű ingókövet. Az ingókövek­ről megtudtuk, hogy azért néznek ki úgy, mintha valaki egymásra rakta volna őket, mert a szél kifújta alóluk a homokot és a löszt. Nevüket onnan kapták, hogy a helybéliek látták őket inogni. A busz Sukorón várt bennünket, s elvitt minket az 1848-as pákozdi csa­ta emlékhelyéhez. Múzeum és hatal­mas obeliszk fogadott ott. A múze­um kétszintes; az alsón szemléltették a korabeli fegyvereket és egyenruhá­kat. Kicsit beljebb egy terepasztalon sakkfigurák és fények segítségével végignézhettük a csatát. A felső rész­ben interaktív kiállítást láthattunk a korabeli hadászati eszközökről és fegyverekről. Az interaktivitás azt je­lentette, hogy fel lehetett próbálni a különböző sisakokat, és a fegyvere­ket is kézbe lehetett venni. Ez jó al­kalom volt a fényképezgetésre. Ebéd után ki-ki elmehetett körül­nézni. Voltak, akik a buszhoz men­tek, mások viszont lementek sétálni a tópartra, hogy kiderítsék, mikor megy, vagy hogy egyáltalán megy-e hajó. Mikor mindenki befejezte az ebédet, átmentünk egy kis hajóval a túloldalra, Agárdra. Voltak, akik für­deni mentek - a helyi részeg horgá­szok nagy-nagy örömére. Pákozdra visszatérve megkezdtük délutáni túránkat, mely - ellenkező irányból - szintén Sukoróra vitt. Né­hányan előrementünk felderíteni a terepet. Ezt rosszul tettük, mert így velünk együtt egy erősen emelkedő kerülőt kellett tenniük a többieknek is... Végül ugyanoda érkeztünk, aho­vá terv szerint mentünk volna, csak kissé lihegve. Ez a hely az Angelika- forrás volt. Elindultunk tovább, néhányak nagy keserűségére, .mert mondanom sem kell, hogy a városi lánykák nin­csenek hozzászokva az ilyen hosszú, több kilométeres túrákhoz, és a cipő­jük sem volt alkalmas a célra. A csapat egy része nagyon lema­radt, köztük az igazgatónő is, akit nem szabad kihagyni ebből a törté­netből. Ő is végiggyalogolta a teljes távot a fájós térdével, de kibírta. Egy útszéli kútnál történő gyors mosako­dás után betértünk a sukorói refor­mátus templomba, ahol a lelkipász­tor már várt minket. Elmesélte, ho­gyan és mikor üléseztek ott a főmél­tóságok 1848-ban. Ezután lementünk a buszhoz - azért le, mert a templom a hegy tete­jén állt -, amely ugyanott várt ben­nünket, ahol délelőtt, amikor Na- dapról közelítettük meg. Elindul­tunk hazafelé. Az úton Judit néni vil­lámkérdésekkel, bombázta a társasá­got; aki odafigyelt a nap során, sok ajándékot szerezhetett. A kollégiumban ezután követke­zett az első bennmaradós hétvégék hagyományos.programja: a fiúk és a lányok meglátogatták egymás lakó­területét - de ez már egy másik tör­ténet... Az utolsó kiránduláson - háttérben a pozsonyi koronázási templom

Next

/
Oldalképek
Tartalom