Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-02-24 / 8. szám
6 4M 2 oo 8. február 24. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletS FEBRUAR UTOLSO VASARNAF Budapest egyik nevezetessége a Szent István-bazilika, de talán kevesen tudják, hogy a telken, ahol most ez_ a pompás templom áll, korábban -1786 tavaszától - a Hetz-Theater („heccszínház”) várta állatviadalaival az érdeklődőket. Bár a kortársak közül sokan tiltakoztak e véres mulatság ellen, a tulajdonos Tuschl Sebestyén a bérleti idő tíz évét zavartalanul kihasználhatta. A városi tanács 1796-ban tűzveszélyességre hivatkozva lebontatta. A telket elárverezték, és Zitterbarth János egy kis templomot épített rá az 1790 - II. Lipót koronázása - óta Lipótváros nevet viselő városrészben. Azonban az 1817-ben elkészült mű építészetileg hagyott némi kívánnivalót maga után; ennek következtében harminc évvel később életveszélyesnek minősítve be kellett zárni. A megrokkant épületet a szabadság- harc idején eltalálta egy ágyúgolyó, leégett. A városi tanács a helyére egy nagy, reprezentatív templom építését határozta el, amelynek majd a világ is csodájára jár. Tulajdonképpen már az építésnek is csodájára jártak, hiszen kereken hatvan évig tartott... Közmondásos is lett: „Megadom, majd ha elkészül a lipótvárosi bazilika!” - mondta tréfásan az adós, akiuek esze ágában sem volt visszafizetni tartozását. Vagy éppen Luca székéhez hasonlították, amikor az „úgy készül, mint a bazilika..." hasonlatot használták a pestiek. A terveket Hild József, az akkor legkeresettebb pesti építész készítette, és az ő irányításával kezdődtek meg 1851-ben a kivitelezési munkálatok. (Az idős mester statikai tudományának fogyatékosságát csak jóval később állapították meg a szakértők) Az egész országban gyűjtött pénzadományok felhasználásával egyre magasabbra kúsztak a falak; időközben 1867 áprilisától Hild József halála miatt Ybl Miklós lett az új építésvezető. A taÉpítkezés hat évtizeden át Száznegyven éve omlott be az épülő bazilika kupolája pasztáit építész komoly aggodalmát fejezte ki a városatyáknak a kupola stabilitását illetően. A vezetők azonban egyszerű aggályoskodásnak minősítették a figyelmeztetést, és parancsba adták a mestereknek, hogy titkolják Ybl figyelmeztetését, ne zaklassák fel a kedélyeket, a fő az, hogy haladjon a munka. 1867 novemberében esős, viharos napokat élt meg a város, és gyanús repedések jelentek meg a kupolát alátámasztó pilléreken. Bizottságot hívtak össze, hogy felülvizsgálják az egyre idegesebb Ybl jelentései által vázolt helyzetet. A kirendelt szakférfiak azonban csak január hetedikén látogattak el a helyszínre, hogy az állványokon fejüket vakargatva és hümmögve felszólítsák az építészt, dolgozzon ki tervet a kupola beomlásá- nak megakadályozására. Egy héttel később újabb repedéseket észleltek a munkások a teherhordó oszlopokon. Az építésvezető kijelentette, hogy a kupola menthetetlen, nincs más hátra, meg kell várni, míg magától összedől. A magisztrátusnak sem volt jobb ötlete, így deszkapalánkkal vették körbe az épületet, mindenkit eltiltottak a közeléből, és éjjel-nappal őriztették a kíváncsiskodók távol tartására. A katasztrófa nem sokáig váratott magára. 1868. január 21-én éjjel erős szélvihar vonult végig Pesten, amely annyira megviselte az épületet, hogy Ybl kora reggel sietett a városházára jelenteni: nem sok idő kell a teljes beomláshoz. A városi tanács újra szakértői bizottságot rendelt ki, hogy a helyszínen győződjenek meg a hír megalapozottságáról. Ám a megbízott tagok most sem kapkodták el a szemlét: délután három órára tűzték ki az időpontot. S mielőtt a hármat elütötte volna az óra, iszonyatos robajjal beomlott a kupola. Háromszáz ablak tört be a környéken, a légnyomás ereje itt-ott még az ajtókat is kibillentette a helyükről. A hatalmas robajtól a szomszédos plébániaházban lévő iskola nebulói ijedtükben a pad alá menekültek. Tódultak is a helyszínre a városlakók, hogy megnézzék a katasztrófát, és kifaggassák az egyetlen szemtanút, egy pékinast, akinek az ijedelmen kívül nem esett nagyobb baja. A szakértők természetesen próbálták kivizsgálni a tragédia okát, és több dologra tudtak következtetni. A tervekben szereplő számítási hibák mellett a takarékosság is fő ok lehetett. Ahogyan az akkoriban szokás volt, az országos gyűjtés során néhány adakozó nem pénzben járult hozzá az építkezéshez, hanem anyaggal - terméskővel, bontási törmelékkel, téglákkal. Ezeket a különböző formájú és szilárdságú anyagokat aztán az üregesen felfalazott pillérekbe szórták. Újra kellett hát mindent kezdeni - Ybl Miklós átdolgozta az eredeti terveket, így a mai épület kelet-nyugati homlokzata Hild József klasszicista felfogását tükrözi, míg a főhomlokzat és a Bajcsy- Zsilinszky útra néző hátsó homlokzat Ybl neoreneszánsz architektúráját. Az eredeti adományozók többsége már nem is élt, gyermekeik is tisztes korú édesapák és édesanyák lettek, de a bazilika még mindig nem volt kész. Köz- ben-közben a pénz is elfogyott, ilyen vagy olyan okból meg-megállt a falazómunka, és 1891-ben, hetvenhét éves korában a második bazilikaépítő mester is elhunyt. Kauser József vette át a munkálatok irányítását, és 1906. december 8-án ünnepélyes keretek között helyére illeszthették a zárókövet. Maga a király, Ferenc József is ott volt a ceremónián. A templom nem bazilikás elrendezésű, építészeti szerkezetét tekintve nem bazilika, de 1931-ben „basilica minor” rangra emelte a Szentszék. 1947-ben leégett kupoláját országos gyűjtésből hamarosan helyreállították. 1971 óta a bazilika a Szent Jobb végleges őrzési helye. Dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek 1987. augusztus 20-án felszentelte a Szent Jobb-kápolnát; itt helyezték el nagy királyunk ereklyéjét, mely azóta is látogatható. ■ Boda Zsuzsa A bazilika épülete a Bajcsy-Zsilinszky útról Forrás: Búza Péter: Kószálunk a régi Pesten. Múltidéző barangolás szövegben és rajzban. Panoráma, Budapest, 1986. Ha az ember utcára lép, ellenőrzi pénztárcáját, bankkártyáját, lábán az azonos színű zoknikat. A legelső helyen újságot vesz. A pénztárnál hosszú sor áll, de várakozás közben szívesen nézelődik. Háborítatlanul fürkészheti a közelben állók arcát, sminkjét, frizuráját. Ellesheti az apró hangfoszlányokat, a mini élettörténet-darabkákat. Nem kell a televízió vagy a rádió szappanoperáira fanyalodnia. Itt zajlik az igazi életshow a pénztárgépek árnyékában s túl a pénzrabló automaták körül, a kijáratban áruikat, szolgáltatásaikat reklámozó vigécek körül, az utca forgatagában, a keskeny járdán, amelyet még a reklámtáblák, a gyümölcsös rekeszek s a kijárathoz kötött apró (?) kutyusok is leszűkítenek. Az ember kint van az utcán, sétál tovább, üzletről üzletre jár, amelyek folyton tönkremennek, gazdát cserélnek, s azonnal a legújabb designba öltöznek, kerül, amibe kerül, futja az alaptőke csak erre a célra elkülönített részéből. Posztizé stílusban tök egyformán másmilyen mind. A divatcégek koncepciótervezői fittyet hánynak a nőmozgalmisok határozott, sőt fenyegető tiltakozásaira, s hirdetéseikben fiatal, csinos, érettségizett eladólányokat keresnek - s találnak is. Többnyire egyetemi hallgatókat, rész- vagy hétvégi munkaidőben, akik pár évig a tanulmányi kölcsön kiegészítésére vállalnak munkát. S itt nem kell hajnali hatkor kelni, a vevők után takarítani, ablakot moíni. Frissen sminkeltek, magas homlokukból hátra, lófarokba fésülik vagy valamivel lazábbra kötik a hajukat, a cég legújabb ruháit reklámozzák magukon. Kellemes zene szól, vagy a célközönséghez, a divatáruhoz éppen passzoló rap, techno vagy metál. Az embert e helyekről kinézik, itt csupa tini turkál a szakadt, tépett, ilyenolyan festékbe mártott, majd mesterségesen koszolt, koptatott, meggyűrt rongyok között. Összesúgnak a háta mögött, vihognak, kihívóan viselik meztelen köldöküket, csokin-kólán növesztett hasukat, szoláriumbarna bőrüket. Az ember mosolyog magában, mert nem tudják igazán megbotránkoztatni, hiszen ő is volt fiatal. Kevesebb, szinte semmi pénzből ő is feltűnősködött. Hamiskás mosollyal az arcán megy tovább. Egy új kirakat szolidabb árut ígér. Spanyol Dutti. Kézzel kivarrt fazon a férfiöltönyön, kézzel felvarrott zsebek, karcsúsított modellek. Üres az üzlet, vevőköre szűk, szombat dél és kettő között van csak némi forgalom. Az anyagok elsőosztályúak, az árak nem kevésbé. Pedig ma már ilyen nemes anyagokból sem egy életre szánnak öltönyt. Díszemből jön, vakít, de a rolók árnyékából így is kifigyelheti a sétálókat. Rájuk mosolyog, mert szép ez a nap. Színes műanyag fogantyús MaxMara papírzacskók, DKNY feliratúak, néhány Mango, Sand, Tatler sétál a tömegben. A palota parkjában, a nyírott füvön labdázni szabad. Egyszer használatos grillsütőkön virsli, csirkecomb illatoz. Aprók, nagyok kergetik egymást. Az Osl< A norvég királyi palota vatcikk lett, egy év alatt kifut a keskeny fazon, jövőre már kétsoros, egygombos modellt reklámoz a Fashion Tv. Férfi eladót korábban csak a számító- gépes, mobiltelefonos üzletekben lehetett látni, s elvétve a sportboltokban. Most újra felkapottak, főleg a női osztályokon. Jó szagúak, zselézett, tépett-tüs- kés a hajuk. Lámpázott arcuk már kicsit puhány, de kellemesen bánnak a vevőkkel. Don Donna topánkákba szuszakol- nak 39-es, 40-es lábakat. Ismerik az anyagok összetételét, a nemzetközi számozásokat. Az ember áll, és csodálkozik, hogy lám, működik ez a furcsa, rohanó világ így, szakértelem, udvariasság, kellemes közérzetteremtés ellenére is. Látszólag mindenki tart valahová. Nyüzsgés van, de nincs könyöklés, tolakodás. Az autók lépésben haladnak, de ha valaki pár szót akar váltani egy járókelővel, megteheti. Türelemmel várakoznak a mögötte állók. Az ember derűs. A napsütés teszi, bár idén a fadobálás a divat. Felállított hasábokat kell hasonlókkal felborítani. Ahány csoport, annyi a szabály. A frizbi, a kutyafuttatás, úgy látszik, sosem megy ki a divatból. S a félmeztelenül napozás sem. Bár a legújabb statisztikai adatok szerint a 15-18 éves lányok idegenkednek a szüleiknek annak idején oly természetes - de bevallottan is lázadó - magamutogatástól. A mai fiatalok nem csak a tenyérnyi, testhez simuló topok alatt viselnek melltartót. A palota előtt a szokásos turistatumultus. Az őrségváltás amúgy unalmas, csöppet sem látványos ceremóniájára várakoznak. A gárda öltözete nem valami fényes, nincs óriási kucsmájuk sem, mint például a „szegény” angoloknak. De sorkatonaságból válogatott, szép szál legények (újabb példa az amúgy hivatalosan, törvényileg elítélt diszkriminációra). A szél port és salakot kavar Karl Johan szobra körül. Az éjszakai eső mély árka s a lefolyt hordalék nem éppen felemelő látvány, de még az előző király határozott kívánsága volt, hogy ne vegye körül cifra kövezet, hivalkodó pompa. Halála óta a palota közvetlen védelmére keskeny, lánckordonnal elzárt biztonsági sáv létesült. Ennyi változott. De „a köznép királya” mítosz továbböröklődött. A meglehetős korban trónra került jelenlegi király - ha nem is síelésben, mint az apja, de - vitorlázásban jeleskedik, s rendre versenyez, tisztességes helyezéseket ér el „civil” legénységével. Sűrűn járja az országot, bár nem úgy, mint a mi álruhás Mátyásunk. Kultúrapártoló, igen művelt és bájos felesége balján bárki által könnyen elérhető, tegezhető, viccekkel megnevettethető. Az embernek szinte nincs kedve továbbmenni. Jó lenne letelepedni a pikni- kező, játszadozó családok közé, sütkérezni a hét ágról tűző, a kristálytiszta levegőn át perzselő napon. Az árnyékban mégis borzongatóan hűs van. A sétálóutcára nem ismerne rá, aki tíz évvel ezelőtt járt itt. Apró asztalkák mellett szorongva nemcsak turisták söröznek, de őslakos fiatalok - s még meglepőbb, szüleik is. „Az én házam az én váram” csigaházából kinőtt fiatalok tódultak elébb a nyilvános helyek kínálta, déleurópai nyaralóparadicsomoktól ellesett teraszokra. Majd szüleik hagyták cserben a szombat délelőttökre percnyi pontosságra beállított fűnyíró, sövényvágó, festékszóró alkalmatosságaikat. Kertes házuk garázsába állítják a háziasszonyok ma már korántsem kicsi és kisigényű autóit, s a családi határral nem a legközelebbi bevásárlóközpontba hajtanak, hogy feltöltsék az elkövetkező hétre a hűtő- és fagyasztószekrényüket (ma már szinte naponta vásárolnak az újból népszerű, többnyire idegen ajkúak vezette, családias légkörű sarki kisboltokban), hanem a városközpontba mennek „shoppingolni”. Aztán valamilyen egzotikus vendéglőben esznek (nem húspogácsát barna szósszal és esztergá- lyozott főtt krumplival), majd elsétálnak a régi-új kikötőbe, zenét hallgatnak egy állandóra kikötött komphajón, s a világ legdrágább csapolt sörét isszák hab nélkül, garantáltan mércéig töltött négyde- cis poharakból. Egy angol nyelvű artista bohóc kedvesen évődik a köréje sereglett kicsikkel, nagyokkal. Égő fáklyát, labdát dobál ördögi ügyességgel egy keréken, két méter magasságban. Pénzért kalapoz, az emberek arcáról lefagy a barátságos mosoly, elszélednek. Lenyűgöző innen a fjord, a közeli szigetek s az erődítmény látványa. Észak különleges fényeit, színeit itt hatványozottan élvezheti, tanulmányozhatja az ember. Nincs olyan napszak, amely ne szolgálna meglepetéssel. Leszámolva az esős, a világon mindenütt egyformán szürke, lehangoló napokat. Az ember háttal áll a csődbe ment, egykor prosperáló, a világ minden tájára hajókat gyártó s 1956 után sok magyar menekültet foglalkoztató gyárból szórakoztató-, vásárló- és vendéglátónegyeddé átalakított ízlésficamnak. A látvány más léptékben ugyan, de Nyíregyháza szedett- vedett emeletes épületeit, tervezőinek tehetségtelen kivagyiságát idézi. Itt még szörnyűbb, mert ráadásul jó anyagokból, nemesacélból, finom márványból, szinte tökéletes nyílászárókból áll össze ez a katyvasz. Szerencsére csak a várból s a városháza lépcsőiről lehet igazán rálátni, leleplezni összevisszaságát. A város ütőere a palotától a nagyállomásig húzódó sétálóutca. Bája mára megkopott. Külön tanulmányt igényelne, mitől lett durvább a hang, közönségesebb a viselkedés, rossz arcúbb az utca népe. Pedig a hatóság egyre távolabbra űzi a kábítószereseket a parlament, a vasútállomás és a dómtemplom környékéről. Ez utóbbiban volt néhány éve a királyfi világra szóló, rangjához méltatlan esküvője egy minden lében kanál, sze-