Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-02-17 / 7. szám
KULTÚRKÖRÖK 200 8. február 17. 5 ‘Evangélikus ÉletS PEDAGÓGUS KITÜNTETETTJEINK Olvasóink értesülhettek már róla lapunk február 3-ai számából, hogy a magyar kultúra napja alkalmából egyházunkhoz kötődó', a közoktatásban - korábban vagy jelenleg is - kiemelkedő szakmai munkát végző pedagógusok is elismerésben részesültek. Egyikük önkormányzati kitüntetést vehetett át, kettejüknek pedig a Budapesten rendezett ünnepségen Hiller István oktatási miniszter nyújtotta át a díjat. Az alábbiakban a kitüntetettekkel készült beszélgetések olvashatók. Egy élet a közoktatásban ► Apáczai Csere János-díjat vehetett át a magyar kultúra napján dr. Hunyadi Zoltán, a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet nyugalmazott igazgatóhelyettese. Az intézmény hosszú évtizedeken át a második otthona volt; lelki otthona pedig az óbudai evangélikus gyülekezet, ahol egykor presbiterként, illetve a kórus tagjaként és a gyülekezeti újság szerkesztőjeként szolgált. Ma - ugyancsak itt - tiszteletbeli presbiter.- Hol végezte az iskoláit, mivel foglalkozott, mielőtt az intézetbe került?- A Kisalföldön, Malomsok községben születtem 1921-ben. Középiskolai tanulmányaimat a Soproni Evangélikus Líceumban és az ottani Evangélikus Tanítóképző Intézetben végeztem - a tanítóképzés hazánkban akkor még középfokú volt, csak 1958-ban vált felsőfokúvá -, és 1940-ben szereztem tanítói oklevelet. Még ennek az évnek a nyarán választott meg a Pápa melletti Gecse község evangélikus gyülekezete egytanítós, osztatlan elemi iskolájának tanítójává. A tanítás mellett népművelő munkát is végeztem - énekkart szerveztem, színjátszó csoportot alakítottam -, és magam is tanultam tovább.- Nem lehetett könnyű ilyen fiatalon ennyi feladatot ellátni. Hogyan alakult később a pályája?- Valóban nem, de sikerült helytáll- nom. Hat év múlva, 1946-ban jöttem Budapestre. A Bécsi kapu téri evangélikus gyülekezet választott meg iskolája tanítójává. Az iskolák államosításakor, 1948-ban kerültem a fővárosi közoktatás forgatagába. Közben 1949-ben jogi diplomát szereztem. 1952-ben a Budapesti Pedagógus-továbbképző Intézet gyakorlóiskolájába helyeztek, majd egy év múlva az intézet állományába vettek. Új munkakörömben a fővárosi tanítók szakmai továbbképzésében vettem részt; módszertani előadásokat tartottam, e témakörben publikációim jelentek meg. Az intézeti munka mellett tankönyvírásra, oktatófilmek, iskolatelevíziós adások pedagógiai forgató- könyvének elkészítésére kaptam megbízásokat. 1962-ben Budapest XV. kerületébe helyeztek, ahol általános iskolai igazgatói, majd pedig oktatási osztályvezetői munkakört láttam el. 1971-ben igazgató- helyettesnek hívtak vissza a - több név- változtatáson átesett - Fővárosi Pedagógiai Intézetbe. Ebben az időszakban irányítottam többek között a fővárosi alsó tagozatos kísérletet, amelynek az anyanyelvi nevelés és a matematikatanítás módszertanának továbbfejlesztése volt a célja. 1981-ben nyugdíjba mentem, de kapcsolatom az intézettel nem szakadt meg, nyugdíjasként szerkesztettem az intézet pedagógiai folyóiratát, a Budapesti Nevelőt, majd később az évenként megjelenő Budapesti közoktatási kalauzt és az intézet havonta megjelenő információs periodikáját, a Hírlevelet. „Véglegesen” az elmúlt tanév végével mentem nyugdíjba, megköszönve az intézet vezetésének, hogy - több mint negyed századig - nyugdíjasként is igénybe vették munkámat.- Mielőtt beszélgetésünk „hivatalosan” elkezdődött volna, nagy szeretettel és örömmel beszélt e nagy múltú - ám a laikusok számára talán kevéssé ismert - intézet történetéről. Kérem, szóljon róla néhány szót lapunk olvasóinak is!- A mai intézet jogelődjét, a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumot Bárczy István létesítette 1912-ben azzal a céllal, hogy az akkor még csak négyéves tanítóképzés hiányosságait pótolja. A szeminárium az első olyan pedagógus-továbbképző intézmény volt Európában, amelyhez gyakorlóiskola kapcsolódott. A kezdő tanítónak alkalmazása előtt a szemináriumban egyéves tanfolyamot kellett elvégeznie, amely heti huszonnégy óra elméleti előadásból és tíz óra gyakorlóiskolai foglalkozásból állt. Az előadások kiegészítették a tanítóképzés pedagógiai, pszichológiai anyagát, tárgyalták a főváros történetét, földrajzát, a gyakorlóiskolában pedig kezdetben órákat látogattak a hallgatók, majd maguknak is tanítaniuk kellett. A már működő tanítók számára is hirdettek meg előadásokat, és a gyakorlóiskola tanítói bemutató tanításokat, úgynevezett „mintaleckéket” tartottak. Ezek olyan népszerűek voltak, hogy az épület nagy előadótermében háromszáz-háromszázötven hallgató is megjelent.- Ma milyen munka folyik az intézetben?- Tavaly szeptemberben hivatalosan is „egybeolvadt” a főváros pedagógiai, illetve pályaválasztási tanácsadó intézete. így azóta nemcsak a pedagógus-továbbképzés és pedagógiai tanácsadás tartozik az intézmény profiljába, hanem a pályaválasztásban is igyekeznek segítséget nyújtani a munkatársak mind az általános, mind a középiskolák tanulóinak. Ehhez végeznek pszichológiai vizsgálatokat, és a szülőknek is adnak tanácsokat. ■ Gazdag Zsuzsanna Az Apáczai Csere János-díjat az oktatási miniszter adományozza; óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusok és főiskolai, egyetemi oktatók kaphatják meg kiemelkedő oktató-nevelő munkájukért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységükért. Szeretettel és hitelesen tanítani ► Miután január 22-én a Néprajzi Múzeum aulájában elhangzott dr. Szabó Istvánodnak, az Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium tanítónőjének neve, kedves szőke hölgy lépett az oktatási és kulturális miniszter és a szakállamtitkárok elé, hogy átvegye elismerését, a Karácsony Sándor- díjat. Ezzel a kitüntetéssel azokat az alap- és középfokú intézményekben oktató-nevelő munkát végző tanítókat jutalmazzák, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálása érdekében folytatnak kiemelkedő tevékenységet.- „Több évtizedes, példaértékű nevelői szolgálata városunk és a régió megbecsült és kiemelkedő pedagógusai közé emeli. Munkavégzésével, életvitelével követendő példát mutat mind tanítványai, mind munkatársai előtt. Hitelesen közvetíti azon keresztény értékeket, melyeket elkötelezetten hirdet és képvisel. Nyugdíjba vonulása szép, eredményes és áldott szakmai életutat zár be, melyet a javasolt kitüntetés tenne teljessé, s melynek jutalma elsődlegesen tanítványai és munkatársai szeretete.” E mondatok az Önt kitüntetésre javasoló indítványban olvashatók. Mindig is tanítónő szeretett volna lenni?- Egészen kis koromtól fogva erre vágytam. Emlékszem, hogy szülőfalumban, az Orosháza melletti Gádoroson hogyan „tanítottam” az utcánkbeli gyerekeket. Aztán az első osztályos tanítónőm és az őt követő nevelők hatására tovább erősödött a pálya iránti vonzalmam, ezért egyértelmű volt számomra, hogy érettségi után a Debreceni Tanítóképző Intézetbe jelentkezem. Itt szereztem meg a diplomámat 1968-ban, majd Balmazújvárosban tanítottam két évet. Orosházán 1970 óta élek és dolgozom.- Mindennapi munkája során évtizedek óta a 8-10 éves korosztály nevelésével foglalkozik.- Számomra ez a gyermeki fejlődés egyik legcsodálatosabb korszaka. Ez a korosztály már nyitott a világra. Tudja, mi történik körülötte, és hála Istennek, még nem veszítette el gyermeki őszinteségét. A mi felelősségünk, hogy ez minél tovább így is maradjon. Azonban a gyermek olyan érzékeny „műszer”, amely azonnal jelzi, ha hiteltelenséget tapasztal. Ha elveszítjük bizalmát, akkor lezárja előttünk a lelkének titkaihoz vezető utat.- Napjainkban egyre nő a magatartászavarokkal, illetve tanulási problémákkal küzdő gyermekek száma. Ilyen körülmények között feltehetőleg nehezebb lehet őket tanítani.- Igen, ezek a gyerekek valóban több odafigyelést, szeretetet igényelnek. Ezzel kapcsolatban a nagy mesélő, Benedek Elek gondolata jut mindig az eszembe; „Jézus tanítványa voltam, / gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre így neveltem.” A hitelesség mellett a szeretet az a másik fontos fundamentum, amelyre építeni kell és lehet. Hogy a nevelő-oktató munkánk valóban eredményes legyen, ahhoz mindezeken túl szükség van hivatástudatra, az együttműködés készségére, igényességre és nem utolsósorban szakmai fel- készültségre is. Törekedni kell arra, hogy a gyerekek által érthető és elfogadható szabályokat állítsunk fel. Mert nem elég, ha egy diák a jogait tudja, a kötelességeivel is tisztában kell lennie.- Ez, gondolom, sokszor a szülőkre vonatkoztatva is igaz lehet...- A mai szülőknek sok nehézséggel kell megküzdeniük, s talán ezért is kénytelenek túl sok önállósággal felruházni gyermekeiket. Kevesebb idő jut a beszélgetésre, a gyermek gyakran szabad idejének döntő részét a televízió és a számítógép előtt tölti, így a szeretetigénye is kielégítetlen marad. Nálunk egy-egy édesanya vagy édesapa szerencsére nem „csupán” szülői értekezleteken kérhet segítséget, hanem akkor is, amikor az osztályfőnök - így én is - meglátogatja a családot, ahol megtapasztalhatja, hogy a szülőkhöz a gyermekeken, a gyermekekhez a szülőkön keresztül vezet az út. Ezek a találkozások módot adnak a közvetlen, személyes hangú, őszinte beszélgetésre, amely nagyon fontos, mert lehetővé teszi, hogy még jobban megismerhessem nemcsak a szülőket-szülőt, de a gondjaimra bízott gyermekeket is.- Nemcsak a gyermekekkel és a szülőkkel alakított ki szeretetteljes viszonyt, hanem pedagógus kollégái is nagy elismeréssel beszélnek Önről. A tanítás mellett a szakmai tanácsadás területén is sikeresen tevékenykedik. Munkája elismeréseként 1986-ban Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítsék- Évtizedek óta munkaközösség-vezető vagyok. 1985-től a szaktanácsadói rendszer megszűnéséig a Békés Megyei Pedagógiai Intézet alsó tagozatos szak- tanácsadója voltam, jelenleg pedig tan- tárgygondozóként dolgozom: az evangélikus iskolák alsó tagozatának magyar tantárgycsoportjáért vagyok felelős. Ma egy szeretetteljes közösség tagjaként végzem munkám, olyanok között, akik bizalmukkal megtisztelve javasoltak a kitüntetésre. ■ GaZsu „A művészet Istenhez terel” ► Idén először ismerték el egyházi intézmény tanárának a munkásságát a Békéscsaba kiváló pedagógusa kitüntetéssel: Völgyesi Attiláné, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese vette át másodmagával Vantara Gyula polgármestertől az elismerést. A kitüntetettnek meghatározó szerepe volt abban, hogy 1998-tól nemcsak alapfokú művészeti iskolaként, hanem - az országban egyedülálló módon - egyházi fenntartású képző- és iparművészeti szakközépiskolaként is működik az intézmény. Ugyanakkor már beszélgetésünk elején hangsúlyozta, hogy ez nemcsak az ő érdeme...- Az iskolavezetés hat főből áll; én a művészeti területért vagyok felelős. Az eredményeket a kollégákkal közösen értük el. Az én feladatom elsősorban a háttér megteremtése, a képző- és iparművészeti képzés menedzselése; különböző dokumentumok készítése, felvételiztetés, pályázatírás, az ellenőrzési folyamat vezénylése. Azért is örülök különösen a díjnak, mert tudomásom szerint saját kollégáim javaslatára kaptam meg a kitüntetést.- Ön nemcsak helyi szinten foglalkozik a művészetoktatással, hanem országos szakmai szervezetek munkájában is részt vesz.- Valóban, szinte az egész életem erről szól. A Művészeti Szakközépiskolák Szövetségének a képző- és iparművészeti területért felelős alelnöke vagyok, a Magyar Művészetoktatásért Országos Szakmai Szervezet szakértőjeként elsősorban az alapfokú művészeti képzéssel foglalkozom, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének tagjaként pedig számítanak a szakmai tapasztalataimra.- Munkája során rálát a magyar művészeti képzés egészére. Milyen helyet foglal el ebben a rendszerben a békéscsabai intézmény?- Elismerik a munkánkat. Tíz év alatt sikerült megteremtenünk a színvonalas képzés, az elmélyült alkotómunka szükséges feltételeit. A diákok nyugodt környezetben, felszerelt műtermekben dolgozhatnak. Emellett nagyon jó az iskolai kollektíva; a munkatársaim nemcsak nagyszerű művészek, hanem jó emberek is. Mindenekelőtt pedig ki kell emelni, hogy egyházi intézményként a békéscsabai iskola igazi gyöngyszem a magyar oktatási palettán.- Miben más a keresztény művészeti oktatás az egyéb iskolákban folyó munkához képest?- Lehetne említeni diákokat, akik innen indultak, és elismert alkotókká váltak. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem mindenki válik művésszé. Amit azonban minden diáknak át kell adnunk, az a szeretet, a tolerancia, az emberség, a közösségben való gondolkodás és egymás segítésének az öröme. Biztos vagyok benne, hogy a művészet a hit és Isten felé tereli a fiatalokat. Munkánkat a szakma, a művészet és a hit egysége jellemzi. Ezért egyedülálló a békéscsabai iskola.- Milyen tervekkel vágnak neki a művészeti képzés második évtizedének?- A legfontosabb, hogy tudjuk tartani a színvonalat, miközben megragadunk minden fejlesztési lehetőséget. Folyamatosan figyeljük a pályázatokat, hogy korszerű környezetben alkothassanak a gyerekek. A menedzseri feladatok egyre több erőfeszítést kívánnak meg az iskolavezetéstől. Nem állhatunk meg egy percre sem.-Nem bánja, hogy a sok papírmunka, vezetői feladat mellett kevés időt tölthet a diákok között?- Ez együtt jár a munkakörömmel. A vezetői szerep nagyon fontos a számomra, hivatásom azonban továbbra is a gyermekek tanítása, nevelése. Óriási öröm, hogy hetente hat órát taníthatok. Az a néhány foglalkozás olyan számomra, mintha kirándulnék. Ebben az intézményben megtaláltam nemcsak a munkámat, hanem a hobbimat és a szórakozásomat is. Engem is erősít, gazdagít a légkör, tökéletesen boldog embernek tartom magam. ■ László Jenő Csaba
