Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-21 / 51-52. szám
‘Evangélikus ÉletS FÓKUSZ 2 oo 8. december 21-28. 21 Mika Waltari A prédikáló lepedők Beszélgetés a száz éve született Mika Waltariról ► Nagy port vert fel Finnországban 1959 tavaszán Az ország titka című regény, amelyről akkor többen így vallottak: „Elolvastam a könyvet, és így a húsvé- tot Waltari tiszteletes úr prédikációjával ünnepeltem.” A világhírű finn íróról, aki az idén szeptemberben lett volna százéves, ár. Csepregi Mártával, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Finnugor Tanszékének docensével beszélgettünk.- Az evangélikus lelkész édesapja nyomdokaiba lépő, de végül irodalom és filozófia szakon végzett író egy Finnországban néhány hónapja megjelentetett közvélemény-kutatás szerint a legolvasottabb alkotó hazájában. Magával ragadó stílusa, sokrétű témaválasztása méltán tette őt közkedveltté. Huszonkét regénye, tizenöt kisregénye, huszonhat színdarabja és négy novelláskötete - hogy csak a nagyobb lélegzetű műveket említsük - közül több magyarfordításban is megjelent. Sőt az egyiket, a Szerencsés Félix címűt épp az Ön édesapja, Csepregi Béla néhai evangélikus lelkész fordította le...- Édesapám nagyon szerette Waltari műveit. Prédikációi során sokszor idézett tőle; egyik húsvéti igehirdetését Az ország titka című könyv alapján írta. Szokásához híven ennek a prédikációnak is adott címet - A prédikáló lepedők - arra a regénybeli jelenetre utalva, amikor is a főhős a lepleket látva saját szemével győződik meg húsvét hajnalán Jézus feltámadásáról. Bár édesapám nem kapott lehetőséget a könyv lefordítására, az Európa Kiadó gondozásában-1^84-ben megjelent regény kontrollszerkesztését ő végezhette. A későbbi finnirodalomtörténész, a fiatalon elhunyt Szász Levente élete végéig hálás volt édesapámnak, hogy ekképpen is egyengette műfordítói pályáját.- A Szerencsés Félix című regény is a krisztusi tanításnak a mindennapokban való megélését, valamint az ingyen kegyelem ajándékát helyezi a középpontba.- Ezt a művet Mika Waltari jelképes székfoglalónak szánta, amikor 1957-ben a Finn Akadémia tagjává választották. Irodalmi formába öntve ebben foglalta össze teológiai gondolkodását. Ez az ő hitvallása, édesapánknak pedig ez volt az egyik kedvenc könyve; többször is prédikált róla, nekünk, gyermekeinek is többször beszélt róla, sokáig az éjjeli- szekrényén volt. Évtizedeken keresztül mondogatta, hogy lehet, hogy ez a regény soha nem fog magyarul megjelenni. Azután 1985-ben írt róla egy lektori jelentést, kiadásra ajánlva a művet az Európa Kiadónál. Az akkori illetékes küldött egy rövid levelet, amelyben - a lektori jelentést megköszönve - arról tájékoztatott, hogy sem akkor, sem pedig a jövőben nem kívánják magyarul megjelentetni a könyvet. A rendszerváltozást követően, tizennégy évvel később ugyanez a személy - ekkor már saját kiadója volt - megkeresett minket, hogy szeretné kiadni a Szerencsés Félixet. „Emlékszem, hogy annak idején elutasítottam, de most úgy érzem, már felnőttem ehhez a könyvhöz” - érvelt.- Gondolom, a műfordítására való felkérés nagy örömöt jelentett az édesapjának.- Természetesen. Emlékszem, hogy 1999 szilveszterén, miközben a gáztűzhelyen fövő pörköltre vigyázott, a konyhaasztalnál kezdte el fordítani a regényt, és húsvétra már el is készült vele. Nyolcvanöt éves volt akkor.- Nem mindennapi... És hogyan dolgozott?- Először leírta kézzel, majd mechanikus írógép segítségével begépelte a szöveget. Ezután odaadta nekem, hogy vigyem számítógépre. Varga Domokos író, újságíró, irodalmár kapta meg az anyagot kontrollszerkesztésre. És még ugyanabban az évben meg is jelent a könyv.- Mika Waltarit világhírű íróvá elsősorban az egyiptomi Ekhnaton fáraó idején játszódó, 1945-ben írt, Szinuhe című regénye tette, amelyből a 20th Century Fox nevű filmgyár 1954-ben filmet is készített Hollywoodban. Mi Waltari sikerének a titka?- Európai témájú történelmi könyvei élvezetesek és olvasmányosak, ugyanakkor hatalmas és precíz ismeretanyag áll mögöttük. Nagyon termékeny író volt. Műveinek egy részét a közkedvelt detek- tívtörténetek teszik ki, amelyeknek Pal- mu felügyelő a főszereplője. írásainak olvasásához nem szükségeltetik a finn lélek és gondolkodásmód, valamint miliő ismerete, mivel műveiben általános emberi tulajdonságokról ír mindenki számára érthetően. ■ Boda Zsuzsa . .szeretnélek megismerni” Waltari Az ország titka című regényéről Mika Waltarinak Az ország titka című alkotása olyan Jézus-regény, mely Jézus halálával kezdődik. A nagypéntek és a pünkösd közötti eseményeket egy római ifjú, Marcus Mezentius Manilianus tizenegy levelét olvasva követhetjük nyomon. Marcus éppen akkor érkezik Jeruzsálembe, amikor Jézust keresztre feszítik. Az üres sírba is belép húsvét reggelén, és meggyőződik arról, hogy Jézus feltámadt. Ekkor ő, aki jól ismeri az ókori kelet kultuszait és mágiáit, megsejti, hogy itt valami egészen másról van szó, mint átlátszó varázslatról. Csillapíthatatlan vágytól hajtva próbál a titok közelébe férkőzni. A tanítványok nem akarnak vele szóba állni, de ő keresi azoknak a társaságát, akik ismerték a Názáretit. Galileába is elzarándokol, ott van a hegyen, ahol Jézus utoljára megjelent az övéinek, később pedig tanúja lesz a pünkösdi csodának is. A regény lapjain megelevenednek az evangéliumokból ismert személyek: Lázár, Mária és Márta, Cirénei Simon, Záke- us, Magdalai Mária, Poncius Pilátus meg a többiek. Jézusra emlékezve mindegyikük valami mást emel ki. A mai olvasónak ismerős evangéliumi mondatok más és más összefüggésben bukkannak fel. Az emmausi történet is többször megismétlődik: a feltámadott Jézust azok sem ismerik föl, akik korábban többször is találkoztak vele. Csak valami fölfoghatatlan nyugalmat, békét éreznek a közelében. A szerző történelmi regényeire jellemző, aprólékosan megrajzolt, hiteles kortörténeti háttérből szól az üzenet: még Jézus kortársai sem ismerték fel, hogy valójában kivel van dolguk, de ő mégis rájuk bízta országának ügyét. Tükör által homályosan láttak kétezer éve is, s ez azóta sem változott. Nem ismerjük, nem ismerhetjük meg Jézust, de részesülhetünk jelenlétéből. Az első pünkösdkor zsidók és pogá-ylVY.-.vu g ... nyok egyaránt láthatták a Szentélek működését, de akkor is voltak köztük kételkedők. Akkor is voltak, akik ki akarták sajátítani az ország titkát; most is vannak ilyenek. Akkor is voltak, akik anélkül cselekedték Isten akaratát, hogy tudatában lettek volna ennek, és így kerültek kapcsolatba Jézussal; most is vannak. Hadd idézzem a regény egyik jelenetét, Marcus szavait, melyeket egy mai ember is mondhatna: „»Nem merem mondani, hogy ismerlek - mondottam reszkető hangon, és szememet lehunyva alázatosan -, de szeretnélek megismerni teljes szívemből, és bárcsak megismernél te is, és nem hagynál el engem soha!« Ahogy ezt kimondottam, nyugalom áradt szét bennem, és szilárdan meg voltam győződve, hogy minden úgy történik velem, ahogyan történnie kell, és hogy a türelmetlenkedéssel sem nyernék semmit, be kell érnem a várakozással.” Egy másik regényében Waltari továbbfűzi főhősének sorsát. Ennek címe Az emberiség ellenségei, és Rómában, az őskeresztények idején játszódik. Főhőse és mesélője Marcus fia, aki apjával együtt mártírhalált hal a keresztényüldözések idején. Érdekes módon ez a kötet hamarabb - 1975-ben, Schütz István fordításában - jelent meg magyarul, mint Az ország titka. ■ Csepregi Márta Kegyelem alkalmas és alkalmatlan időben Hát hogy is van ez? Belegondoltunk-e már, vajon hány embernek meséljük el, ha jól sikerült a nyaralásunk? És beszélgetéseinknek vajon hány százaléka szól gyermekünk vagy kis unokánk legutóbbi „tündéden édes” tetteiről? Ha netán betegségből gyógyultunk fel, utána hányszor emlegetjük hálából a professzort, aki szaktudásával olyan sokat tett értünk? Kellemes, jó élmények, amelyeket megtapasztaltunk, amelyek már bennünk élnek, elkeseredett pillanatainkban megvigasztalnak, erőt adnak. Na de mi van a kegyelemmel? Az isteni szeretettel, a vigasztaló jelenléttel? Erről hányszor beszélünk naponta, hetente, évente? Vagy talán ez már magánügy, csak ránk és Istenre tartozik, míg a nyaralás, a gyermek vagy kis unoka és a betegség bárkire? .....hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő”- inti Timóte- ust Pál apostol (2Tim 4,2a). Úgy érezzük, ez ránk nem vonatkozik? Vagy „a Krisztus szeretete szorongat minket” is, olyannyira, hogy bátran vállaljuk az evangélium hirdetését? (2Kor 5,14a) Mika Waltari regényhőse, Szerencsés Félix különös feladatot kap az Úrtól: minden áldott nap oda kell mennie valakihez, és közölnie kell vele, hogy bűnei bocsánatot nyernek, ha ő maga is úgy akarja. A kiválasztott szürke kis hivatalnok munka után órákig rója az utcákat, hogy ráleljen aznapi emberére, miközben belül hatalmas érzelmi harcot vív. Hogyan fogadja a kegyelem üzenetét a részeg halkereskedő, a fiatal családapa, az öreg prostituált vagy az egykori diáktárs, akiből időközben híres tudós lett? A Csepregi Béla néhai evangélikus lelkész fordításában nyolc évvel ezelőtt megjelent regény élvezetesen nyújt képet minderről. ■ B. Zs. Mika Waltari: Szerencsés Félix. Fordította: Csepregi Bela. A Polar Alapítvány megbízásá- ból kiadta a Valo-Art Bt., Budapest, 2000. Ármegjelölés nélkül. Részlet a könyvből: (...)- Örömteli hírt - ismételte az, s a félelemtől elcsuklott a hangja. Olyan feladatra kényszerült, mely teljesen idegen volt a természetétől.- Van pálinkád? - derült fel a testes ember. - Mondták hogy lehet kapni errefelé. Mit kérsz fél literért? Csupasz karjai akár egy-egy gerenda; szőrös keze fejéhez halpikkelyek tapadtak Ennek láttán valamelyest megnyugodott a kis ember.- Én nem pálinkát árulok már elnézést - élénkült fel-Jobb hírem van számodra. Meg vannak bocsátva a bűneid, ha te is akarod. A magas férfi üres, szürke szemmel bámult rá, és lassan elöntötte a méreg.- Az ördögbe is, miféle utcakrisztus vagy te? -förmedt rá. - Ne bosszants, az istenedet, nem vagyok én bűnösebb, mint akárki más, ha éppen ittam is. Szőrös kezét ütésre emelete, de a kis ember most nem ijedt meg. Még csak nem is hátrált.- Ha nem, hát nem - szólt mintegy fellélegezve. - En nem vádollak a bűneid miatt. Hogy jövök én ahhoz? Ha nem vagy bűnösebb, mint más, akkor semmi dolgom sincs veled. Úgy látszik, megint tévedtem, hiszen gyönge a szemem. Lélekben is gyönge vagyok a legkisebbek közül való. Ne haragudj rám! Meg is üthetsz, ha megbántottalak- Hitvány féreg!-gyalázta le amaz megvetően. - Téged még megverni sem érdemes. De a hangja kíváncsiságról árulkodott, és kidülledt szemében fény villant, mintha tűnőben volna a részegsége.- Üss csak! - biztatta a kis ember meg- adóan. - Kaptam én már máskor is, mert nagyon gyatra hírvivő vagyok. A szemüvegemet is azért tettem már előre a zsebembe, hogy össze ne törjön. A magas, markos férfi galléron ragadta, és megrázta, de inkább jóindulatúan, mint durván.- Nem vagyok én olyan gonosz- magyarázta aztán szinte bocsánatkérőleg. - De a prédikálást ki nem állhatom, a bűneimmel meg eddig is elboldogultam. Nem könyörgök kegyelemért. Csak átkozottul szomjas vagyok (...) A halárus minden erejét összeszedte, hogy egyenesen álljon. (...)- Mi a fenét akarsz tőlem? Szektás vagy? Üdvhadsereges? Nem szégyelled a nyílt utcán zaklatni az embereket?- De szégyellem - ismerte be a kis ember. - Úgy szégyellem, hogy még a verejték is kiüt rajtam. De mit csináljak? Meg kell szólítanom az embereket. Ez nem könnyű... S nem is okolhatok érte senkit. Legfeljebb magamat. Ma is majdnem három óra hosszat jártam az utcákat, mire rád akadtam, hogy átadhassam az üzenetet, és végre megnyugodhassak (...)- Te tiszta bolond vagy - dadogta amaz izzadságban fürdő arccal. - Meg vagy hibbanva. Jól be kéne húzni neked egyet, hogy efféle képtelenségekkel gyötrőd az embereket. A fenébe, épp elég baja van az embernek ebben a világban! Minek szaporítod te is?- Ez azért mégis örömhír - bizonygatta a kis ember. - Az egyetlen örömhír a borzalomnak és a halálnak ebben a világában. Meg vannak bocsátva a bűneid, ha akarod. De csak ha akarod. Elengedte a halárus kezét. Az ernyedten hullt alá, majd fölemelkedett: a nagydarab ember letörölte arcáról az izzadságot. E heves mozdulattal mintha csak hálót akart volna letépni a fejéről. Mélyen felsóhajtott, megrázta hatalmas testét, és mosolyogni próbált:- Nagy gazfickó vagy te. Kínzód a másikat, meg ijesztgeted. De én nem vagyok rossz ember. Nem verlek meg, pedig megérdemelnéd. Hiszen te félnótás vagy! Diliházban lenne a helyed.- Kaptam én már verést eleget - mondta a kicsi vidáman. - Dutyiba is kerültem, mert zaklattam az embereket. Kórházban is voltam. Hidd el, jóember, nem könnyű továbbadnom az üzenetet. Ugyanolyan szörnyű ez nekem mindennap. De muszáj megtennem. Semmit sem tehetek ellene. Ne haragudj, hogy zavartalak, de én az O eszköze vagyok, és Neki ember nem állhat ellen. (...)