Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-30 / 48. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 73. évfolyam, 48. szám - 2008. november 30. - Advent 1. vasárnapja Ára: 199 Ft A Luther Kiadó „Ha talán még nem is tud róla, de erre a „A hűség történetei követelmények a számunkra, az ,A Szepesség két városában, KésmárJöjj, népek Megváltója! ^ 2. oldal krisztusi fényre szomjazik valójában minelrettentőek pedig figyelmeztetnek. Amikor a gyülekon és Lőcsén ellátogatva az evangéliBárhol vagy... ^ 2. oldal adventi den teremtmény: az ünnepelt celeb éppúgy, kezetekbe megyünk, mind a két történet legyen a kus temetőkbe a különbség mellbeváVándorló Bibliák ^ 4. oldal könyvajánlója mint a szürke, hétköznapi átlagember.” kezünkben.” gó volt.” Hová érkezik az Eljövendő? 9. oldal » Átmenteni a szentet és megszentelni a profánt Sóhaj a lőcsei temető megmentéséért Mezőmegyeri imaházszentelés ^ 10. oldal 5-8. oldal Celem vagyok - ments meg, Uram! - 3. oldal- 9. oldal-10. oldal A jövő újságjainak nyomában ^ rí. oldal 11 ISIINK *' ggf . M flllm * Jl 1 Is ''íNfe 1 1 Advent első vasárnapján evangélikus intézményeinkben is hagyomány, hogy meggyújtják a koszorú első gyertyáját. Menyes Gyula felvétele agyőri Evangélikus Szeretetházban készült. Bibliaritkaságok a nemzet bibliotékájában > „A magyarországi Biblia-év egyik célja, hogy a legkülönfélébb hátterű emberek figyelmét újra ráirányítsa az igei üzenetre. Ahogyan a magyar kultúrának és életnek évszázadokon keresztül a középpontjában volt a Szentírás, úgy azt remélem, hogy a mai, sokszor homokra épített világban megint főhelyre kerül Isten szava. Kívánom, hogy mindenki, aki meglátogatja ezt a kiállítást, Isten gazdag áldását nyerje el - én ezért imádkozom” - hangzott el Miller Milloynak, az Egyesült Bibliatársulatok főtitkárának november 21-én mondott köszöntőbeszédében. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Magyar Bibliatársulat közös szervezésében megnyílt Biblia Sacra Hunga- rica - A könyv, mely örök életet ád című kiállítás A Biblia éve 2008 elnevezésű rendezvénysorozat utolsó központi eseménye. Monok István, az OSZK főigazgatója, a kiállítás házigazdája úgy fogalmazott: a Biblia és felmutatása nem más, mint egy stabil értékvilág megmutatása ebben az összeomlás előtti világban. Ezért is adtak örömmel helyet a tárlatnak. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire szembeötlők a legrégebbi magyar nyelvű irodalmi művek bibliai vonatkozásai. A kódexek korszaka után az első teljes egészében magyar nyelvű könyv, amelyet külföldön nyomtattak, és az első magyar nyelvű, Magyarországon kiadott könyv egyaránt bibliafordítás volt. Bölcskei Gusztáv püspök, a református zsinat lelkészi elnöke megnyitóbeszédében kiemelte: a tárlatot végignézve megállapíthatjuk, hogy nincs „szabvány” Biblia, vagyis mindenki megtalálhatja a magának megfelelőt, személyesen neki szólót. A múlt pénteki megnyitóünnepségen a kiállítás kurátora, Gá- borjáni Szabó Botond azt hangsúlyozta, hogy a tervezésnél nemcsak az írott, de a hangzó szónak is nyomatékot szerettek volna adni. Ezért került a középső teremben a főhelyre egy szószék (a ne- mescsói evangélikus templom szószékének pontos mása - a szerk), körötte jézus és a négy evangélista alakja. 1^. Folytatás a 4. oldalon Nekünk állt a bál > Az első Katalin-napi evangélikus bál vendégei november 22-én délután hat óra tájt szállingózó hóesésben igyekeztek az első kerületi önkormányzat impozáns épülete felé a fehérbe öltözötten még gyönyörűbb budavári utcácskákon... A „felekezeti bál” korántsem ismeretlen fogalom a történelemben, így egyházunk történetében sem, de tény, hogy a második világháború után ez a hagyomány hosszú évtizedekre megszakadt. A rendszerváltás után először a Magyar- országi Evangélikus Ifjúsági Szövetség kezdeményezésére nyílt kulturált találkozási, szórakozási lehetőség evangélikus vallású vagy kötődésű fiatalok és felnőttek számára egyházi bál keretében. Az olvasó méltán teheti fel a kérdést: mitől volt evangélikus a múlt szombati bál? A válasz egyszerű: a budavári evangélikus templom árnyékában, az önkormányzat - egész pontosan az első kerület evangélikus polgármestere, dr. Nagy Gábor Tamás - által rendelkezésre bocsátott aulában minden (és szinte mindenki) evangélikus volt. De vegyük csak sorra! Egyrészt mert kevéssel reformáció ünnepe után az evangélikusok Luther Márton feleségére, Bóra Katalinra, szeretett Katájára emlékeztek (a bálozó Katalinok kaptak is egy-egy szál sárga rózsát), valamint erre az évre esik az első jelentős magyar költőnő, az evangélikus Petrőczi Kata Szidónia halálának a háromszázadik évfordulója. Másrészt mert evangélikusok egymással való találkozására, kötetlen együttlé- tére, személyes kapcsolatépítésére nyílt mód egy újra felfedezett formában, ahogyan arra a bál fővédnöke, dr. Fabiny Tamás is utalt köszöntő szavaiban. 1^. Folytatás a 3. oldalon 50 éve és 25 éve történt Az elmúlt napokban volt ötven éve annak, hogy 1958. november 4-én beiktatták a Déli Egyházkerület püspöki székébe - az év nyarán állami beavatkozással hivatalából elmozdított D. Ordass Lajos (1901-1978) helyére - Káldy Zoltán (1919-1987) pécsi esperest. Aligha lehetett véletlen egybeesés, cinizmus is volt abban, hogy a beiktatásra éppen az 1956-os októberi forradalom eltiprásának második évfordulóján, november 4-én került sor. Káldy Zoltán személyének, püspöki szolgálatának értékelése, a pozitívumok és a negatívumok összevetése meghaladja ezen írás kereteit. Emellett Reuss András tollából kiegyensúlyozott értékelést olvashattunk a 2007. évi Evangélikus naptárban (120-123. o.). Ugyanakkor majdnem egy évtizeddel ezelőtt Veöreös Imre Káldyt többek között az alábbi - dermesztő - szavakkal jellemezte: „Ifjúkorában hívő ember volt. Élete második felében hitét elfedte és el is nyomta a hataloméhség, a karrierizmus.” (Nem voltam egyedül - Beszélgetések az evangélikus közelmúltról, Mevisz, Budapest, 1995,348. o.) Az ötven évvel ezelőtti események felvillantása után idézzük fel, hogy mi is történt huszonöt évvel később, azaz - huszonöt évvel ezelőtt. 1983-ban több szempontból „lázban égett” a Magyarországi Evangélikus Egyház. Mindenekelőtt óriási erőfeszítésekkel készült a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) Budapestre tervezett 1984. évi VII. világgyűlésére. Tagadhatatlan jelentősége ennek az eseménynek, hogy „áttörés” volt: először rendeztek világgyűlést a „vasfüggöny” mögött. Mindezt persze beárnyékolta, hogy Káldy püspök számára a tét - személyi és politikai ambícióból - nyíltan az LVSZ elnöki pozíciójának elnyerése volt. Az év másik kiemelkedő eseménye az volt, hogy ebben az esztendőben ünnepelte a hazai egyház és a világ lutheránussága Luther Márton születésének ötszázadik évfordulóját. Utoljára, de nem utolsósorban, 1983 őszén Káldy Zoltán püspöksége negyed- százados évfordulójának megünneplésére is készült az egyház. A budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatói számára is kötelezően előírták a püspöki évforduló alkalmából rendezett ünnepségen való megjelenést. Pár hete egy szárszói konferencián az egyik lelkész szemléletesen adta elő, hogy huszonöt évvel ezelőtt évfolyamuk megtagadta az ünnepségen való részvételt. Nagyszerű imitáló készségével idézte fel, hogy milyen nagy botrány lett ebből. Az esetre hallomásból haloványan én is emlékeztem, de a részleteket nem ismertem. Ezért a Fratemet internetes levelezőlista nyilvánosságát igénybe véve azt kértem, hogy az évfolyam lelkészei mondják el ezt a történetet, mert cikket szeretnék írni róla az Evangélikus Életbe. Meglepően sokan válaszoltak a kérésemre, egyesek hosszabban, mások rövidebben emlékeztek a huszonöt évvel ezelőtti eseményre, egymás számára is pontosítva az emlékeket. A megszólítás ismét összekovácsolta az egykori évfolyamtársakat, s már a közös „ezüstmisét” is tervezgetik. Az alábbi beszámoló az ő beszámolóik fel- használásával készült, s a tudósító ezúton is köszöni az emlékező lelkész testvéreknek a készséges közreműködést. A teológián 1983 őszén az utolsó, ötödik évet nyolcán kezdték el: Aklan Béla, Bencze András, (a néhány évvel később fiatalon elhunyt) Hepke Zsuzsa, Piri Magdolna, Szeverényi János, Tamásy Zoltán, Vajda István és Zólyomi Mátyás. Szerettek egymás társaságában lenni. Amikor megtudták, hogy a teológia minden hallgatójának és tanárának testületileg részt kell vennie a Káldy Zoltán püspökké választásának huszonötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, Szeverényi János vetette fel, hogy menjenek el inkább kirándulni. Az egyetértés teljes volt. Senki nem kételkedett a terv helyességében. Senki nem árult el senkinek (még barátnak sem) semmit. Reggel autóba ültek (Bencze András és Vajda István kocsijába), s magukkal vitték az adventista vendég- hallgatót is. A Kékesre, Magyarország legmagasabb pontjára mentek fel. Este, amikor hazaértek, a többiek nagy izgalommal fogadták őket. Elsőnek az otthonigazgató dörgedelmeit kellett meghallgatniuk. Az elkövetkező napokban testületileg raportra kellett járniuk. Volt olyan professzor, aki a kötelező szemrehányás mellett a betyárbecsületet értékelte, azt, hogy senki nem adott fel senkit. Az emlékezők többsége szerint a teológián a professzorok szavaiban inkább a féltés, mintsem az elmarasztalás nyilvánult meg, de azért a professzorok többsége is félt, s ezért szankciókat helyeztek kilátásba. A búcsúkönyörgéseket ezek után írásban előre le kellett adniuk. Káldy Zoltán előtt testületileg kellett megjelenniük. Káldy nem kérdezett, csak dühöngött, és nemtetszését nagy hangerővel hozta tudomásukra. Az ablak előtt állt, háttal az évfolyamnak, és azt kiabálta, hogy ők annyit nem számítanak neki, mint az az idegen ember, aki lent az utcán átmegy az úttesten. És azt, hogy azt ne gondolják, hogy tettükről Moszkvában nem tudnak. A levegőben volt, hogy nem szentelik fel őket. Próbaidőt kaptak, valószínűleg azért, mert közelgett az 1984-es LVSZ-világgyűlés. Végül a büntetésük az lett, hogy nem kaptak Luther-kabát-segélyt. Ez azt jelentette, hogy a felszentelendők saját költségükön készíttették el a Luther-kabátjukat. Befejezésül most már szó szerint idézek a beszámolókból. „Kimondhatatlanul hálás vagyok Istennek az évfolyamtársaimért. Nagyon ritkán találkozom egyikkel-másikkal, de teljesen biztos vagyok benne, hogy bármelyikre számíthatok. Általában nem jósoltak nekünk hosszú időt a lelkészi pályán, de mind a heten itt vagyunk még. Hepke Zsuzsát elveszítettük. Az ő impulzív személyisége, emberi nagysága és tehetsége azonban mint valami esszencia ivódott belém (belénk). Tudom, hogy »bűnökkel és gondokkal terhelten, külső és belső feszültségektől megfáradva«, de örömmel vesszük fel nap mint nap az Ur igáját.” „Köszönöm, hogy leírtad az eseményeket. Jó volt visszagondolni. Leginkább arra a csodára, hogy a mindenható Isten mennyire kezében tart minket. És még mindig méltat szolgálatra.” Ötven évvel és huszonöt évvel ezelőtt történt. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáró ünnepségén minden évben méltó módon emlékeznek a hetven, hatvan, ötven éve végzett lelkészek szolgálatára. E cikkben most az életük derekán, szolgálatuk közepén járó középnemzedékre irányítottuk figyelmünket. Ők egyébként sem akkor nem érezték, s ma sem tekintik „hőstettnek” ezt a történetet. Mi azonban az immár szintén negyedszázada szolgálatban élő és égő lelkészek, az egykori merész diákok Jézusról szóló tanúságtételéért Istennek mondunk köszönetét! B Fabiny Tibor
