Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-02-03 / 5. szám
‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2008. február 3. !► 11 Ingyen csevegés flottás telefon nélkül Manapság szinte nincs olyan tisztségviselője egyházunknak, aki ne lenne elérhető ingyen hívással flottás telefonján. Hívhatjuk egymás bármikor, beszélhetünk egymással bármennyit, fizetnünk csupán az alapdíjat kell. Megnyugtató, hogy ha egy hosszabb témát kell megbeszélnem valakivel, nem kell törődnöm a szaporodó percekkel. (A flottán kívüli számok hívásáért persze már fizetjük a tarifát.) Nos, jó ez a lehetőség, de már van „még ilyenebb”! Telefonbeszélgetés internet alapon. Az internet hőskorában a világhálón csüngök e-mailben - vagy ahogyan magyarítani próbálták: drótpostán - tartották egymással a kapcsolatot. Ennek előnyei: olcsó (csak a betárcsázós kapcsolat díját kellett fizetni), pillanatok alatt több levelet is elküldhettünk vagy kaphattunk, üzeneteink rövidebb időn belül eljuthattak a világ másik végébe. A széles sávú internet világában pedig már azzal sem kell nagyon törődnünk, ha nagyok a levelekhez kapcsolt mellékletek, hiszen a kapcsolat korlátlan, gyors és béketűrő. De mindeközben megtört az e- mail egyeduralma, új csatornák jöttek létre. Egyre több on-line elérhető fórummal lehetett találkozni, több honlap is kínált cjjatelési lehetőséget. Kapcsolataink ezek segítségével kibővültek, ismerősöket szereztünk, akikkel megoszthattuk gondolatainkat. A sávszélesség egyre nőtt, a válaszok egyre gyorsabban értek célba. Apró gond volt csupán, hogy szűkös lehetőségek álltak rendelkezésünkre félrevonulni a virtuális tér egy csendes zugába. A technika pedig SZERETETVENDÉGSÉGRE nyilván nem önzetlenül - tágította a lehetőségeket. Eleinte külföldi útjainkon irigyeltük a helyieket, amiért olcsó, intemet alapon működő telefonálási lehetőségek álltak rendelkezésükre, így a világ számos pontjára centekért társaloghattak. Én először Berlinben, egy török negyed kellős közepén figyeltem fel erre, akkor még sorban álltak ott is. Aztán nem sokkal később már az én számítógépemen is letelepedett először egy, majd még egy újabb csevegőszoftver. Kezdetben jött az MSN. Windows operációs rendszereken terjedt, és viharos sebességgel hódította meg a tizenéveseket. El voltak tiltva az otthonról való kimaradástól? Az MSN virtuális randi lehetőségét kínálta. A beszélgetés kezdetben szövegesen folyt, később aztán szélesedett a kör. Egyre több géphez csatlakozott mikrofon, hangszóró és webkamera, így a virtuális térben tartott randi egyre valószerűbb lett. Ma valahogyan így zajlik a kommunikáció: bele-belenézek beszélgetőpartnerem szemébe, elmesélem, mi történt velem ma, vagy mit szeretnék, közben szövegesen átküldőm egy érdekes honlap címét, projekttervet egy dokumentum- fájlban vagy a pár perce készült fotót. Mindez egy vasamba sem kerül. De akár meg is oszthatom a képeimet másokkal a rendelkezésemre álló tárhelyen, vagy megnyithatom gépem egy részének tartalmát mások számára. Az MSN a kommunikáció egyik leghatékonyabb formájává alakult. Aztán feltelepül a gépemre a konkurens szoftver, a Skype. Ma már többnyiEGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ re „skype-olok”. A Skype alapfunkciói megegyeznek az MSN kínálta lehetőségekkel, és szintén ingyenesek, előnye viszont a Skype-nak, hogy nem csupán Windowson fut, hanem jól érzi magát li- nuxos vagy Apple masinán is. Szóval mindent tud, amit az MSN, egyvalamiben pedig többet: hívhatunk vele telefont is! Vonalas és mobilkészüléket használó ismerőseinket bármikor, bárhol elérhetjük vele. A rendszeren kívüli hívásokért persze fizetnünk kell - igaz, nem túl sokat. Eljutottam vele a berlini török negyedben tapasztalt lehetőségekhez úgy, hogy ki sem kell mozdulnom a lakásomból. Megváltozott a világ néhány éven belül.' Én még emlékszem a betárcsázós kapcsolatra, arra, hogy aggódva vártam hónap elején a számlát. Ma ADSL-en kommunikálok, és bármit megtehetek vele. A mobil széles sáv elterjedésével skype-olhatok majd a kocsiból az autópályán robogva, vagy kollégám ugyanakkor elküldheti nekem a másnapi programomat. Én már azon sem lepődnék meg, ha hamarosan átszólhatnék beszélgető- partneremnek: szagoljon csak, hogyan illatozik az étel a tányéromon! ■ — ERDELYIK — Angol gyümölcskenyér Hozzávalók: 4 tojás, 20 dkg Rama margarin, 35 dkg rétesliszt, 1 kiskanál sütőpor, 20 dkg kristálycukor, 2 evőkanál rum, 10 dkg mazsola, 10 dkg egész dió, 10 dkg (cukrozott) gyümölcs, 10 dkg zselécukor, 1/2 citrom reszelt héja, a forma kikenéséhez zsír és liszt. Elkészítés: a margarint alaposán kikeverjük a tojások sárgájával és a cukorral, majd hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet. Hozzákeverjük a rumot, és belereszeljük a citromhéjat. A tésztához adjuk az apróra vágott gyümölcsöt, diót, zselécukrot és az előzetesen beáztatott mazsolát. Az összekevert masszát a kikent és kilisztezett püspökkenyérformába tesszük, majd körülbelül róo Celsius-fok- ra előmelegített sütőben megsütjük EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL Örökös tiszteletbeli kántor Harkán Január 20-án, a vasárnapi istentisztelet keretében a harkai evangélikus gyülekezet az „örökös tiszteletbeli kántor” címet adományozta Payer Teofilnénak, aki az idei év kezdetével „nyugdíjba vonult” a kántori szolgálatból. Hellus néni - a kis alpokaljai faluban mindenki így ismeri őt - kereken hatvan éven keresztül végezte nagy önzetlenséggel, Istentől kapott tehetséggel és a rá jellemző alázattal a gyülekezeti szolgálatot, orgonajátékára bátran számíthatott a lelkészek hosszú sora. Gosztola Szabolcs felügyelő (balra) és Wagner Szilárd helyettes lelkész köszönti Payer Teofünét Utódja unokája, Haris Péter lett, aki ugyanezen az istentiszteleten tette le a kántori esküt, miután a gyülekezet közgyűlése egyhangúlag kántorává választotta. És - ahogy mondani szokták - nem esett messze az alma a fájától, hiszen Péter ugyanolyan ügyesen és ugyanakkora szeretettel játszik, mint a nagymamája. Az ünnepi istentiszteletet szeretetvendégség követte. Bár az alkalom az evangélikus gyülekezet ünnepe volt, nagyon sokan eljöttek rá más felekezetek tagjai közül is, és az egész falu együtt ünnepelte ezt a szép jubileumot. Gosztola Eszter Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Olvasók! Ruzsánszki Dávidnak hívnak, és jelenleg az Uppsalai Egyetem ösztöndíjas hallgatója vagyok informatika szakon. Sajnos nagyon kevés alkalmam van az utóbbi években hazajönni, és szintén sajnálatos, hogy az ilyen alkalmak is nagyon sokszor csak szomorúsággal töltenek el, főleg amikor látom, mi is történik most hazánkban. Amikor otthon vagyok, szeretettel járok templomba, és ha megtehetem, kézbe veszem az Evangélikus Élet legutóbbi számát is. így tettem az elmúlt héten is, amikor nagymamám nyolcvanhatodik születésnapjára utaztam haza. Különösen is felkeltette az érdeklődésemet Tubán tisztelendő úr cikke, a nyílt levél, amelyet nyílt szívvel és bátorsággal mert megfogalmazni. Igazi hazafias szemléletet látok cikke mögött. Én azt gondolom, sok ilyen bátor emberre lenne szüksége ennek az országnak, hogy felgyógyuljunk végre nemzetünk balsorssal sújtott esztendői után. (...) Sokat szoktunk beszélgetni erről a témáról az egyetemen tanuló erdélyi, kárpátaljai és felvidéki magyar barátaimmal is. Nem ismerem (sajnos) Tubán tisztelendő urat, de határozott stílusa és a levél tartalma is lenyűgözött. Véleményem szerint pont ilyen, az 1840-es éveket idéző, hazaszeretettől fűtött politikára lenne szükségünk akár az Országgyűlésben is. Becsületes, „minőségibb” emberekre ott is szükség lenne, nem csak a csornai gyülekezetben. Olyan emberekre, akik akarnak és képesek is végre helyesen belelátni a magyar politikába, és szemük előtt nem a haszonszerzés, hanem a krisztusi lelkűiét és evangélium áll. A cikk alatt csak később vettem észre a Budai Egyházmegye lelkészi munkaközösségének levelét, amelyet nagyon jó kezdeményezésnek tartok. Talán nem kellene itt megállni, és az aláírásokat a gyülekezetekben is lehetne gyűjteni. Nagymamám biztatott, hogy nyugodtan küldjék olvasói levelet, sőt ő is elolvasta a levelemet, mielőtt elküldtem, és azt üzeni, két aláírásra biztosan számíthat Bence esperes úr. Egy jobb haza reményében, Ruzsánszki Dávid (Uppsala) A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített és szerkesztett formában közölje. EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL Tisztelt Olvasónk! Kedves Lászik Mária! Hiányzik a név- és címtár Tisztelt Szerkesztőség! Bízom abban, hogy a karácsonyi ünnepkör lezajlása, valamint az ökumenikus imahétre való készülés után lesz a lapjukban hely privát levél közlésére is. Ahogy a 2008-as Evangélikus naptárt a kezembe vettem és átlapoztam, mélységes megdöbbenéssel, sőt, mondhatni, felháborodással vettem tudomásul, hogy sem a lelkészi névjegyzéknek, sem a címlistáknak nem jutott hely. Ilyen eddig még nem fordult elő! A szaknévsor nem helyettesítheti az említetteket. Nem csak azért, mert ezek inkább az egyházközségek részére készültek, amennyiben az objektumok renoválásra, felújításra, javításra stb. szorulnak. Másodszor nem vagyok benne biztos, hogy egy fővárosi gyülekezet éppen Orosházán vagy Nyíregyházán keresi a mesterembert és fordítva. A gyülekezeti tagokról nem is beszélve. Ezt a névsort egy mellékletben kellett volna egy-egy példányban elküldeni az egyházközségek részére. Tudni való, hogy minden hirdetésnek anyagi vonzatú van, de ne ez legyen az elsődleges szempont egy egyházi sajtótermék megszerkesztésénél, hanem igenis azon lelkészeknek és gyülekezeteiknek az elérhetősége, akik az emberek hitéletét erősítik. És ezzel a véleménnyel nem állok egyedül, ezért is bátorkodtam mindezeket közölni. Hittestvéri üdvözlettel: Lászik Mária, az újpesti gyülekezet jegyzője Sajnálom, hogy a név- és címtárnak az , Evangélikus naptár 2008. évi kiadásából való kimaradása megdöbbenést és felháborodást keltett Önben. Bár megszoktuk az utóbbi évtizedekben, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház név- és címtárának az Evangélikus naptár ad helyet, mégis meg kell állapítani, hogy ez nem része a naptárnak, és még csak nem is melléklete. Sokáig azért jelent meg a kettő együtt, mert a név- és címtár elfért pár tucat oldalon, és közzétételének a legkézenfekvőbb formája a naptárban történő közlés volt. Az utóbbi évtizedekben - örvendetes módon - megszaporodott gyülekezeteink, intézményeink, lelkészeink száma, így a név- és címtár folyamatosan terebélyesedett a naptár végén. 2007-ben már a határon túli magyar evangélikus egyházak, gyülekezetek is szerepeltek benne, így a hozzá tartozó mutatókkal együtt 79 oldalt foglalt el a naptárban. Mindemellett a 2008. évi név- és címtárban annak az ugyancsak régi igénynek is meg kellett felelni, hogy a nyugdíjas lelkészek elérhetőségei is szerepeljenek benne. A teljesebbé alakítandó mutatókkal együtt így a név- és címtár majd száz1 oldalassá bővült, az Evangélikus szaknévsor anyagával együtt pedig már 130-140 oldalt tett volna ki a 212 oldalnyi „valódi naptáranyag” mellett. A felborult arányokra való tekintettel döntöttünk úgy, hogy a név- és címtárat külön kiadványként jelentetjük meg. Ennek szerkesztése még folyamatban van. Terveink szerint egy „gyűrűs könyvben” jelenik majd meg a névtár, lehetőséget adva arra, hogy egy éven belül akár többször is aktualizálni lehessen az adatokat a bekövetkezett változásoknak megfelelően. Az Evangélikus szaknévsor megjelentetése nem helyettesíteni akarja a név- és címtárat, sokkal inkább az egész magyarországi evangélikusság jövőkeresésének egyik apró lépése. Egyre többet, de talán még mindig nem eleget beszélünk arról, hogy egyházunk anyagi helyzete - elsősorban amiatt, hogy legnagyobb részt külső, állami forrásoktól függ - korántsem ad okot az optimizmusra. Az országos egyház bevételeinek több mint 95%-a állami forrásból származik. A gyülekezetek többsége olyan anyagi helyzetben van, hogy jó esetben a mindennapi működést tudja ugyan finanszírozni, de akármilyen kisebb-nagyobb beruházást már csak országos támogatással tud megvalósítani. Az állami normatíva és támogatás nélkül intézményeinket (azaz iskoláinkat, szeretetotthonainkat) nem tudnánk működtetni, templomaink esetében pedig várhatnánk, hogy mikor dőlnek össze. Sőt sok helyütt - állami forrás nem lévén - a lelkész megélhetését sem tudná a gyülekezet biztosítani. Egykor a gyülekezetek saját erőből vagy egy-egy tehetősebb „mecénás” megnyerésével képesek voltak templomot, parókiát, iskolát építeni- ma már saját erőből ezeket fenntartani és működtetni sem tudjuk. Ugyan igaz az, hogy egy iskola vagy egy szeretetotthon működtetésével, fenntartásával az egyház állami feladatot vállal át (bár azt is tegyük hozzá, hogy azért erre az átvállalásra nem minden esetben kérték), és ezért természetesnek vesszük az állami normatíva folyósítását, mégis felvetődik a kérdés: megtennénk-e ezt, azaz alapítanánk-e iskolákat, szeretetotthonokat, ha mindezeket nekünk is kellene fenntartanunk? Fontos-e nekünk annyira a gyerekek, a fiatalok nevelése, taníttatása vagy az idősek, betegek gondozása, hogy ezért - ha kellene - akár saját forrásainkat is feláldoznánk (már ha lennének)? Lehetünk büszkék iskolarendszerünkre, diakóniai intézményeinkre- de egyúttal tudnunk kell azt is, hogy nem minden esetben a mi pénzünkből épültek és működnek. Mint ahogy a következő nagyobb templomfelújítás költségeit sem az adott gyülekezet tagjai fogják összeadni. Nem akarok nagyon bántóan fogalmazni, de sokkal inkább ezen a helyzeten kellene megdöbbennünk és felháborodnunk, semmint azon, hogy megpróbálunk - ha nem is óriási lépésekkel, de- változtatni rajta. A szaknévsor ebben a folyamatban egy apró lépés: segíteni szeretne abban, hogy az evangélikus gyülekezetekhez kötődő vállalkozások a gyülekezetektől, intézményektől lehetőleg több megrendelést kapjanak, ezáltal erősödjenek. Egy adott gyülekezethez tartozó, jobb helyzetben lévő vállalkozás vezetőjétől elvárható - és ha valóban módja van rá, meg is teszi -, hogy az eddiginél nagyobb mértékben vállaljon szerepet a gyülekezet vagy az országos egyház anyagi forrásainak biztosításában. Mert azt is látnunk kell, hogy rövid távon jelentősebb növekedést (a belső forrásainkat tekintve) leginkább a vállalkozói rétegtől várhatunk - ha a vállalkozóknak, módjuk nyílik arra, hogy az egyházi közösség által nyújtott lehetőségeket az eddiginél nagyobb mértékben használják kL A szaknévsor ebben akart segíteni - és úgy, hogy nem csak helyi érdekeltségű építési vállalkozók adatait közli, ahogyan az Ön levele sugallja. Olyannyira segíteni igyekezett, hogy a szaknévsorban való megjelenést a kiadó ingyenesen biztosította (tehát a kiadót nem anyagi érdek, azaz a megnövekedő reklámbevétel lehetősége vezérelte, amikor a szaknévsor összeállítása és közlése mellett döntött). Mindenesetre nagyon örülnék, ha a név- és címtár kimaradása okot szolgáltatna arra, hogy a fentiekben - a kelleténél talán kissé provokatívabban - felvetett kérdésekről egyre többet beszéljünk a lehető legtöbb fórumon. Nyitottságot és a további párbeszéd lehetőségét kérve, tisztelettel: Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója
