Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-19 / 42. szám
8 2008. október 19. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS Hétpróbás keresztények Szeretett Iván A Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság kirgi- zisztáni szemináriumának bolgár származású vezetőjét egy kissé erőltetett angol szójáték kedvéért illette valaki IV. Iván orosz cár „rettegett” (terrible) jelzőjével, hogy azután - korrigálva a „véletlen" nyelvbotlást - tudtára adhassa, valójában mennyire szeretett (lovable) vezetője volt a közösségnek. Ivan Sotirovot a közszeretet mellett méltán övezte köztisztelet is, hiszen idestova másfél évtizede egyengeti a börtönmisszió ügyét az ökumené jegyében egy kulturálisan is rendkívül kevert térségben.- Nem sokkal megtérésem után kért fel a börtöntársaság egyik vezetője a világszervezet Európai Regionális Szervezetének igazgatására. Mint újdonsült kereszténynek tetszett a kihívás, csak hát én egyébként is egyfajta „misszióban” tevékenykedtem. Amikor azután az ENSZ békefenntartóival Kambodzsába küldtek, egyszer csak megvilágosodott a számomra, hogy nekem mégiscsak a börtönmisszióban kellene Isten ügyének „diplomáciai' szolgálatába” állnom. A végső elköteleződésben nyilván szerepet játszott az a körülmény is, hogy édesapám maga is börtönviselt ember volt - a sztálini időkben két évre zárták politikai okokból rács mögé.- Igaza van, szervezetünk valóban a működő ökumené példája. Azt gondolom, hogy a Bibliatársulatok Világszövetsége (United Bible Societies) után a Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság a legnagyobb - konkrét cél érdekében tevékenykedő - ökumenikus keresztény világ- szervezet. A mi egyetlen alapvető célunk: közvetíteni Isten szeretetét a fogvatartot- takhoz, családtagjaikhoz és a bűncselekmények áldozataihoz, valamint a fogva- tartottakkal közvetlenül kapcsolatba kerülő szervezetek tagjaihoz. Körünkben talán épp azért tudunk felülemelkedni a teológiai, „látásbeli” különbségeken, mert a legkülönbözőbb keresztény felekezeteket kizárólag ennek a célnak az érdekében igyekszünk összefogni.- Örömmel említhetem, hogy az egykori „keleti tömb” országai közül a Magyar Testvéri Börtöntársaság volt az egyik legelső, amelyet 1993 szeptemberében tagjaink sorába fogadhattunk. Külön öröm számomra, hogy a szervezet elnöke - Ro- szík Gábor barátom - vállalta, hogy gyakorlati tapasztalataival immár maga is segíti munkánkat Közép-Azsiában. Itt, Kirgizisztánban most várakozáson felül sikerült elérni, hogy a környező országok börtönmissziós munkát végző keresztény szervezeteinek képviselői felismerjék az összefogásban rejlő lehetősége^ két. Az nem célunk, hogy az újabb tag- szervezetek megalakítását erőltessük, s hogy azokat mindenáron a Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság kötelékébe vonjuk. Számunkra az is eredmény, ha az újabb és újabb kapcsolatok révén az eddigieknél több segítséget tudunk nyújtani a fogvatartottak lelkigondozásához, illetve ha - Jakab 2,14-17 szellemében - a körülményeik elviselhetőbbé tétele révén javítani tudunk a kereszténység, a keresztény közösségek megítélésén is ezekben a muszlim többségű országokban. Mondok egy példát: nemrég svájci segítséggel kétszáz kórházi ágyat küldtünk tádzsi- kisztáni börtönkórházakba. A hatóságok hálásan köszönték az adományt, mi pedig visszaírtuk, hogy a köszönet nem minket illet, hanem a helyi keresztény közösségeket, amelyek felhívták a figyelmünket az ottani börtönviszonyokra. Evangélikus tétel A Kirgizisztáni Evangélikus-Lutheránus Egyház biskeki temploma Hazautazás előtti kirgizkalap-próba a biskeki Osh bazárban. Alfred Eichholz püspök (balra) kérdése: „Vajon jól áll-e majd Fabiny püspök úrnak?...”(Olvasóink az idei utolsó lapszám szilveszteri oldalán megtudhatják.) T. Pintér Károly felvételei Kirgiz lutheránusok? No, nem egészen. Viszont - hála az internetes kutakodás, illetőleg kapcsolatfelvétel lehetőségének - már Közép-Azsiába tett látogatásunk előtt tudtuk, hogy egyhetes ott- tartózkodásunk utolsó huszonnégy órájában a Kirgizisztáni Evangélikus- Lutheránus Egyház lelkészi vezetőjének vendégszeretetét élvezhetjük majd. Az azonban bennünket is meglepett, hogy errefelé kétszeresen is kisebbségi entitásnak számító vallásfelekezetünk két fővel is képviselteti magát a Nemzetközi Testvéri Börtön társaság konferenciáján az Iszik-köl partján, s maga az egyház vezetője is heti rendszerességgel tart istentiszteletet egy biskeki börtönben. Aztán amikor végre „élőben" is megismerkedhettünk a kirgizisztáni evangélikusok püspökével, olyan nagyon már nem csodálkoztunk... Alfred Eichholzról találkozásunk első pillanatában sok minden lerítt, kivéve egyházi méltósága. Magával ragadó, energikus személyisége nem csak külsőségekben nélkülöz minden „vasárnapi paposságot”. Az a humorral fűszerezett természetes közvetlenség, amellyel a másnap délelőtti istentisztelet előtt, alatt és után gyülekezetének tagjai felé fordult, semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy e tulajdonképpen létében veszélyeztetett közösséget missziós feladatokra is mozgósítani tudja. Roszík Gábor levélben már előzetesen felajánlotta, hogy ezen az istentiszteleten maga is szívesen vállal vendégszolgálatot, az azonban nyitott kérdés maradt, hogy milyen nyelven hirdesse az igét. Végül is oroszul prédikált, de az olvasó talán már sejti, hogy evangélikus testvéreink kirgizisztáni egyházát német ajkú - helyesebben: német gyökerű - gyülekezetek alkotják. A vasárnapi istentiszteletre szépen megtelt kicsiny templomukban feledhetetlen élményt nyújtott a gyülekezet ifjúba (létszámukat a 19. század végén újabb telepeshullám gyarapította). Hogyan kerültek a német protestánsok kirgiz földre? Nos, nem igazán önszántukból. A tehetségük és szorgalmuk révén viszonylagos jólétnek és függetlenségnek örvendő Volga Menti Német Autonóm Területről a II. világháború kitörése után Sztálinék internáltak sietve mintegy másfél millió (!) embert - többek között a mai Kirgizisztánba. Figyelemre méltó, hogy a kommunista diktatúra összeomlásáig lényegében titokban működő közösségek hitélete milyen megtartóerőnek bizonyult. Amikor a nyolcvanas években szabadabbá lett a vallásgyakorlás, Kirgizisztánban az evangélikus egyház nyolcvan gyülekezetét jegyezhetett, mintegy húszezer aktív taggal. Csakhogy a gorbacsovi nyitás a kivándorlásnak, a „visszatelepülési hullámnak” is nyitánya lett. A kirgizisztáni németek nyolcvan-kilencven százaléka „eltűnt”, s velük együtt a megszűnés fenyegette a legtöbb evangélikus gyülekezetét is. 1988-ban Alfred Eichholz is áttelepült Németországba, mígnem honvágya és a Kurhessen-waldecki Evangélikus Egyházkerület bátorítása 1999-ben vissza nem hozta szülőföldjére, ha úgy tetszik „missziós szolgálatra”. Ugyanis a megmaradt tizenhat gyülekezet létszáma ma már együttesen sem nagyon haladja meg az ezerötszázat, és valójában a híveknek kevesebb mint húsz százaléka német, a többi - származását tekintve - orosz. (Kirgizek nem nagyon akadnak a kirgizisztáni német gyülekezetekben, a no- mád-félnomád népesség pásztorolásának viszont az egyesült államokbeli Missouri Synod Lutheránus Egyház missziósai veselkedtek neki a közelmúltban.) Egyházában a püspökké 2005-ben választott Alfred Eichholz az egyetlen olyan lelkész, aki teológiát végzett. Rajta és feleségén kívül a gyülekezeteket hat Kirgizisztáni anziksz Falu végén kurta jurta... Kancatejből készült, szárított túrógolyók Karakol közelében Alfred Eichholz püspök áldást oszt sági kórusának szolgálata. Németországból érkezett lelkész vezette az istentiszteletet, szintén oroszul, hiszen a jelen lévő gyülekezeti tagok közül már csak kevesen beszélik őseik nyelvét... Az istentisztelet végén Roszík Gábor átadta a magyarországi evangélikusok köszöntését, illetve a Magyárországi Evangélikus Egyház külkapcsolatokért felelős püspökének levelét, amelyben dr. Fabiny Tamás üdvözölte a két egyház közötti kapcsolatfelvételt, kérve annak megtartását, építését és az egymásért való imádkozás szolgálatát. Szám szerint egyébként jelenleg tizenhat egyházközség tartozik a biskeki püspökséghez, amely szervezetileg ugyanakkor a - szentpétervári székhelyű - Oroszországi, Ukrajnai, Kazahsztáni és Közép-ázsiai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELKRAS) része. (Az ELKRAS-nak összesen csaknem kétszáz, jórészt szintén német eredetű gyülekezete van a több mint négymillió négyzetkilométerre terjedő egyházkerületben.) Az valamelyest ismert, hogy Nagy Katalin cárnő hívó szavára a 18. század végén jelentős számban özönlöttek - főként szász - földművesek OroszországA főváros közelében van egy néhány fős szeretetotthonuk, és a püspök nekünk is megmutatta gyülekezetük harmincnál több vendég kényelmes elszállásolására alkalmas, kétszintes komplexumát, amelynek udvarán még egy úszómedence is növeli e peremkerületi helyszín vonzerejét a nyaranta itt üdül- tetett kétszáz-kétszázötven gyermek és fiatal számára. „Szüntelenül próbálunk építkezni, de legfontosabbnak a gyermek- és ifjúsági munkát tekintjük! - mondta az amúgy gyermektelen püspök. - Ha a fiatalokról lemondunk, egyházunk jövőjéről mondunk le” - tette hozzá, és nem volt nehéz belátni, hogy ez az általános érvényű igazság a Kirgizisztáni Evangélikus-Lutheránus Egyház esetében valóban élet-halál kérdése. Optimizmusuk oka, hogy közösségük vénei ugyanakkor - ha nem is hétpróbás, de - megpróbált keresztények. bibliaiskolát végzett - pásztor és három misszionárius gondozza. Olykor hosz- szabb-rövidebb időre Németországból is érkeznek hozzájuk missziós szolgálatra lelkipásztorok, hiszen annak azért híre ment, hogy Alfred Eichholz mellett nem lehet unatkozni. Iskolából jövet SS»'*
