Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-12 / 41. szám
6 2oo8. október i2. KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet3 Örökségápolásból lélekápolás Templomszentelés Uraiújfaluban A türelmi rendelet kiadása után a Kemenesalján élő evangélikusok is lázas templomépítésbe kezdtek. Ekkor épült fel az uraiújfalui templom, méghozzá rekordidő alatt. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1784-ben pünkösd havának ötödik napján tették le az alapkövet, és ugyanabban az évben advent első vasárnapján már fel is szentelték a több mint hétszáz ember befogadására, valamint az - egyedülálló módon az oltár mögött a templommal egybeépített - emeletes lelkészlakás kialakítására is alkalmas hajlékot. Szükség is volt akkoriban ek•4. kora épületre, hiszen hosszú évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül ide jártak istentiszteletre a környékbeli evangélikusok Zsédenytől Hegyfalun át egészen Csánigig. A közelgő 225. évforduló alkalmából az uraiújfalui gyülekezet teljesen felújította templomát. A szentelés szolgálatát október 4-én, szombaton délután Ittzés János püspök végezte. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkész! vezetője Ef 2,20-22 alapján tartott igehirdetésében kiemelte, hogy lassan jobb állapotban lesznek templomaink, mint a lelkek gyülekezeteinkben. Ha azonban életünkben a sarokkő Krisztus, akkor a lelki ház is épülni fog. Az istentisztelet utáni közgyűlésen Kerekes Csaba lelkész ismertette a felújítás menetét. Elmondta, hogy az elődök hagyatékát ápolandó először csak tetőfelújításra gondoltak. Sikeres pályázatuk adott lendületet a folytatáshoz, tudniillik ahhoz, hogy kívül-belül felújítsák templomukat. A közel tízmillió forintos beruházás költségeit - a pályázaton nyert pénzen túl - adománygyűjtésből, felajánlásokból, társadalmi munkák révén, valamint egyházkerületi és önkormányzati támogatásból fedezték. Az irattár megújítására is pályáztak; az e célra nyert négyszázhúszezer forintból az ősi anyagyülekezet sekrestyéjében elhelyezett levéltár is megújulhat. ■ M. Gy. Az EvÉlet és a Luther Kiadó munkatársat keres A Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója pályázatot hirdet szöveggondozó munkakör betöltésére. A munkatárs feladata az Evangélikus Élet újságcikk-, valamint a kiadó könyvkéziratainak gondozása, a szövegek helyesírási, nyelvhelyességi, stilisztikai hibáinak javítása számítógépen, illetve papíron. Munkakörét teljes állásban látja el: heti munkaidejét megosztva tölti az Evangélikus Elet szerkesztőségében, illetve a könyvkiadó részlegben. Elvárások: kifogástalan helyesírás, a mai magyar irodalmi nyelvi norma ismerete, jó fogalmazási készség, precizitás. A jelentkezők nyelvi-helyesírási teszten vesznek részt. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent a kiadói szerkesztői, olvasószerkesztői, korrektori munkakörben szerzett gyakorlat, illetve az ilyen képzettség. Bérezés: megállapodás szerint. A pályázatokat a jelentkezők szakmai életrajzával november 15-ig várjuk a Luther Kiadó, 1085 Budapest, Üllői út 24. címre. Az állás iránt érdeklődők további felvilágosítást a kiadó igazgatójától, Kendeh K. Pétertől kaphatnak (tel.: 1/317-5478). ISTENTISZTELETI REND / 2008. október 12. Szentháromság ünnepe után 21. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Jn 4,46b-54; Jer 29,1-7.10-17. Alapige: Ef 6,10-18. Énekek: 438., 451. Volt egyszer egy tanítóképző... Százötven éve, 1858. október 4-én nyílt meg az első tanév Sopronban az akkor önállóvá vált intézmény, az Evangélikus Tanítóképző Intézet hajdani, Képezde utca 14. szám alatti új épületében. Ma egyre kevesebben - alig tíz-egynéhányan - vagyunk már, akik ott fejeztük be tanulmányainkat, és kaptuk meg tanítói oklevelünket. A második világháború vihara nemcsak az épületet sodorta el, az iskolák 1948-as államosítása nemcsak az evangélikus tanítóképzést szüntette meg, hanem a felsőfokú tanítóképzés megindulása - többek között politikai okok miatt - a tanítóképzést is elvitte Sopronból. Az önálló tanítóképző létesítése nagy horderejű lépés volt egyházunk részéről, és közel két évtizeddel megelőzte a képzés állami rendezését. A tanítóképző intézet a líceumból nőtt ki, és később is igen szoros kapcsolat volt a két intézmény között. A líceumban már a múlt század elején folyt úgynevezett preparandista képzés - innen a prepa név, ahogyan j Sopronban annak idején bennün két neveztek -, 1854 és 1858 között pedig önálló „szemináriumi” osztályokat is szerveztek, J de ez sem minőségileg, sem jf mennyiségileg nem elégítette | ki elemi népiskoláink igényeit, t Páljy Józsefé, az újonnan szer- I vezett tanítóképző első igazgatójáé az érdem, hogy a képzés szervezetét, rendjét kidolgozta. Az akkor a középiskola négy osztályára épülő hároméves képzés megszervezése, az új intézmény létesítése a maga idejében korszakalkotó lépés volt. Jelentőségét és értékét még az is növeli, hogy nem Pest-Budáról, az ország középpontjából indult, hanem Sopronból, az ország nyugati széléről, egy időben a keleti részen, Sárospatakon szerveződő tanítóképzéssel. Az iskola történetét összefoglalóan először Rozsondai Károly, az intézet utolsó igazgatója (1936-1957), majd közel két évtizeddel később Unger Mátyás egyetemi tanár, történész - az ELTE volt tanára -, az intézet 1940-ben végzett növendéke dolgozta fel. (Megjelent a líceum fennállásának 425. évfordulójára kiadott jubileumi évkönyvben: Tankönyvkiadó, 1986.) Ez év tavaszán pedig - éppen a százötven éves jubileumra emlékezve — dr. Lang Jánosné, a Magyarországi Luther Szövetség soproni tagozatának világi elnöke ismertette igen alapos, részletes előadásában. így e rövid emlékezésben erre nem térek ki. Legfeljebb azt indokolt még megemlíteni, hogy intézetünk egy híján százéves fennállása alatt közel kétezer tanítót képzett a magyar - és a német nemzetiségi - közoktatásnak. Olyan tanítókat, akik a falvak kincsesbányájából ezreket irányítottak a középiskolai tanulmányok felé, és akiknek nagyobbik része szintén onnan emelkedett ki. Iskolánk igazi plebejus iskola volt. Tanulóinak nagyobbik hányada a falusi szegény- és középparasztság, valamint iparosság feltörekvő gyermekei közül rekrutálódott. (Németh László írja A minőség forradalma című művének egyik tanulmányában, hogy a tanítóképző volt az a hátsó lépcsőház, amelyen a falusi parasztság gyermekeinek egy része bejuthatott az értelmiség soraiba.) Szociális helyzetüket mutatja, hogy például volt olyan iskolatársam Békés megyéből, aki szeptemberben eljött Sopronba, és csak tanév végén, a következő év júniusában utazott haza. A karácsonyi és a húsvéti vakációt is Sopronban töltötte, mert lakása, ellátása az internátusbán biztosítva volt. A fentebb már említett iskolatörténetek alaposan, részletesen ismertetik az intézmény életét. Nem szólnak azonban arról, hogy a soproni tanítóképző nemcsak növendékei szellemi arculatát, hivatástudatát, népünkért érzett felelősségtudatát formálta, hanem az evangélikus kántorképzés bázisa is volt. A tanítói képesítő vizsgát követően az evangélikus vallású, frissen végzett fiatal tanítók kántori képesítő vizsgát is tettek. Az erre való felkészítés a IV-V. évfolyamon történt. Ebben az evangélikus tanulók számára önálló tantárgykánt megjelent az egyházi ének és zene. Az egyháziének-órákon az akkor országosan használt Dunántúli énekeskönyv énekeit dolgoztuk fel mind dallam-, mind szövegismereti szempontból. A hangszeres zene anyaga - az első három tanév zongoratanulmányai után - fél évig harmonium-, majd másfél évig orgonajáték volt. A kántor-képesítővizsgán egyházi énekből, istentiszteleti orgonajátékból és egyháziénekkar-ve- zetésből kellett számot adnunk. Egyházi énekből a bizottság elnökének - a mi esetünkben D. Kapi Bélának, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspökének - kijelölése alapján az énekeskönyv egy énekét kellett elénekelni, szöveges és zenei jellemzőit ismertetni. Orgonajátékból először egy szabadon választott prelúdiumot, majd a Kapi-fé- le korálkönyvből az elnök által kijelölt koráit kellett eljátszani. Egyháziének- kar-vezetésből egy szabadon választott darabot kellett ismertetni, elemezni és egyik kijelölt szólamát elénekelni. A kántorképzés színvonalát olyan kiváló személyek biztosították, mint Kapi Gyula, Hamar Gyula - később mindketten igazgatói is voltak az intézetnek -, a múlt század harmincas éveiben dr. Gárdonyi Zoltán, aki iskolánkból a Zeneakadémia tanára lett, majd őt követően néhány évig idősebb Fasang Árpád. Az államosítás előtti kilencven év alatt az iskola több mint ezerháromszáz kántori oklevelet adott ki. Ma hiába keressük az iskola hajdani épületét. Ki emlékszik ma már a puritán - a Deák tér felől egy-, a kert, az udvar felől kétemeletes - kis tornyos épület- I re? Kinek a fülében cseng még I vissza az első emeleti imate- I rém - díszterem, később az V. I évfolyam tanterme - orgonájának a nyitott ablakokon át kiszűrődő hangja? Már csak emlékeinkben élnek az udvar közepén álló gyönyörű, hatalmas hársak, a kert végét lezáró platán árnyat adó bozontos koronája, amely alatt az őszi és tavaszi jó időben néhány tanárunk az óráját is tartotta. Eltűnt az első évfolyamon a mező- gazdasági ismeretek gyakorlati terepének számító kis konyhakert, amelyben mindenkinek volt egy apró parcellája, ahová a négyéves vetésforgónak megfelelő növényeket vetettük, ültettük. A múlté az udvaron kialakított, kétszáz méteres futópályával szegélyezett sportpálya. Mindez és még sok más csak néhány volt növendék emlékei között él, és rövidesen belepi a feledés hamuja. Az 1945-ben lebombázott épület kertjében először játszótér létesült, ma pedig társasházak állnak. A napjainkra eltűnt hajdani iskola épületéből emlékként csak a kis torony acélharangja maradt meg, amely most a győrsági evangélikus templom tornyából hívogatja istentiszteletre a híveket. A valamikori iskola helyén álló épület falába került az az emléktábla, melyet 1977-ben az akkor még élő volt tanítványok adományaiból készítettek, hirdetve: „Ezen a helyen állott 1858—1945-ig, lebombázásáig az evangélikus tanítóképző intézet, híven szolgálva a magyar népoktatás ügyét!” ■ Dr. Hunyadi Zoltán I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. 3/4 n. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) dr. Széchey Béla; de. 11. (úrv., kantátás) Smidéliusz Gábor; du. 6. (asztali beszélgetések) Petrőczi Éva; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; du. 6. (hálaadó) Győri Gábor; VIII., Bláthy Ottó u. 10. (Betánia Szeretetszolgálat) de. 9. Benkóczy Péter; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. n. (úrv., templomszentelési hálaadó) Markku Rautiainen; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Keczkó Pál; de. fél 12. (úrv.) Keczkó Szilvia; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 7;. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Vladika Zsófia; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Nagyné Szeker Éva: Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Nagyné Szeker Éva; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel: Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Pilisvörösvár (református templom) du. 2. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Több lábon álló kapcsolat Mintegy tízéves előkészítő munka eredményeként szeptember 29-én, hétfőn a kiskőrösi városháza dísztermében együttműködési megállapodást írt alá Lapua finn város és Kiskőrös. Az ötlet 1998-ban született, amikor is a Finnország középnyugati részén, Helsinkitől háromszáznyolcvan kilométerre fekvő Lapua város kezdeményezésére megbeszélések kezdődtek a testvérvárosi együttműködés lehetőségéről. Az elképzelés központi eleme kezdettől fogva az volt, hogy nemcsak a város, hanem a két gyülekezet és az ottani evangélikus népfőiskola is részt venne az együttműködésben. A kapcsolatfelvétel akkor éppen az ottani dómgyülekezet idegenkedése miatt akadt meg. Hosszabb szünet után, mintegy két éve újrakezdődtek a megbeszélések, az akadályok elhárultak, s most ünnepélyes keretek közt is pecsét került a két település „háromlábú” együttműködési megállapodására. Ennek értelmében a következő öt évben az együttműködő felek - finn részről Lapua város önkormányzata, Lapua dómgyülekezete és a Lapuai Keresztény Népfőiskola, magyar részről pedig Kiskőrös Város Önkormányzata és a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség - mindent megtesznek annak érdekében, hogy a két város polgárai, intézményei, kulturális csoportjai, egyesületei, vállalkozói kölcsönös kapcsolatokat építsenek ki egymással. A két város szinte egyforma nagyságú, itthoni fogalmak szerint mezővárosok. Lapua az egyik evangélikus püspöki székhely Finnországban, a „felébredtek ébredési mozgalmának” központja. A finn-orosz - úgynevezett téli - háború idején itt állomásoztak a finnek megsegítésére érkezett maPaavo Latva-Rasku lapuai és Domonyi László kiskőrösi polgármester gyár önkéntesek, emléküket tábla őrzi a dómtemplom falán. Emellett más magyar, művészeti vonatkozásai is vannak a finn városnak. A szerződést finn részről Paavo Latva-Rasku polgármester, Juha Ikola dómprépost és Pent ti Lemettinen lelkész, a népfőiskola rektora, magyar részről pedig Domonyi László polgármester, Lupták György igazgató lelkész és Kaposi László felügyelő írta alá. A felek kifejezték reménységüket és támogató szándékukat egy Kiskőrösön megvalósítandó evangélikus népfőiskolával kapcsolatosan is. ■ L. Gy.
