Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-08-31 / 35. szám
‘Evangélikus ÉletS 2008. augusztus 31. *» 5 KULTÚRKÖRÖK AUGUSZTUS 29. Nándorfehérvártól Mohácson át Budáig Baljós dátuma a magyar történelemnek augusztus 29-e, a világhódító II. (Nagy) Szulejmán szultán ugyanis ezen a napon aratta legnagyobb magyarországi diada-. Iáit. Három olyan vesztes csata emlékét idézi, amely hosszú időre meghatározta népünk sorsát. Első ízben 1521-ben bukkant elő, lévén, hogy ezen a napon vesztettük el Nándorfehérvárt; második alkalommal 1526-ban - e napon vívtuk a mohácsi csatát -, harmadszor pedig 1541-ben, hiszen Budát is augusztus 29- én vesztettük el. Nézzük az elsőt! A török történelem legtehetségesebb szultánja 1520-ban állt birodalma élére. Apjától, a harcias Szelimtől páratlan hatalmat örökölt: három kontinensre kiterjedő országa másfél millió négyzetkilométert tett ki, kincstára kimeríthetét- lennek tűnt, hadserege pedig nagyjából akkora volt, mint az európai államok összesített ereje. Mivel a törökök számára Keleten már szinte nem volt mit meghódítani, trónra lépése után Szulejmán Európa ellen fordult. Tudta, hogy Magyarország erejét felőrölte az addigra már másfél évszázada szakadatlanul zajló törökellenes honvédő háború. 1521- ben tehát Buda elfoglalására indult, hogy aztán Bécs következzen. Csakhogy akkor még állt a hazánk déli végeit vigyázó kettős várvédelmi rendszer, amelyet még Zsigmondi király épített. Ennek a legerősebb vára Nándorfehérvár volt; a török sereg egy része ostrom alá vette. A szultán a főhaddal to- vábbállt, és a Száva partján lévő Szabá- csot támadta, hogy aztán Buda felé forduljon. Szabácsot Logodi Simon és Torma András pár száz fős őrsége védte. Szulejmán több tízezres serege hamar elfoglalta a Szerémség legfontosabb várát. A szultán krónikájába ekkor ezt jegyezték be: „Nemcsak Üngüriisz (Magyarország), hanem Frengisztán (Nyugat-Európa), sőt egész Káfirisztán (a keresztény világ) lágyéka átszúratott.” Szulejmán visszatért Nándorfehérvár alá, és egyesítette seregét. A várat Oláh Balázs és Móré Mihály védte, gyakorlatilag az utolsó leheletéig: a több mint egy hónapos ostrom végére már csak hetven katonájuk maradt. Mikor a lőportorony is felrobbant, a védők kilátástalannak ítélték a helyzetüket, és szabad elvonulás fejében feladták a Magyarország kulcsaként is emlegetett várat. A szultán nagylelkű volt, megkímélte az életüket. Szulejmán a győzelem révén straténem, hogy mi a támadás célja, Erdély vagy Buda. Ezért kellett megosztani a magyar hadakat. Szapolyai János vajda először Dél-Erdélyben, majd a Maros és a Tisza mentén állomásozott nagyjából tizenötezres hadával, hogy lezárja a területet, ha arra támadna a török. A budai út védelmét Tömöri Pál alsómagyarországi kapitány felügyelte alig néhány száz emberével, az. ország haderejét pedig Tolnára hívta egybe II. Lajos király. Csakhogy nagyon lassan ment a gyülekezés, a nemesség vontatottan érkezett, a segédhadak akadoztak, a meghirdetett parasztfelkelés pedig eredménytelen lett. Közben a török akadálytalanul átkelt a Száván, majd a Dráván is. Tomorinak nem volt ereje, hogy kihasználja a természet adta lehetőségeket, a király pedig nem küldött segítséget, hiába is kérlelték. Janicsárok, a török sereg elit katonái Mire Tolnán összegyűlt nagyjából huszonötezer fegyveres, elveszett a második várvédelmi vonal szinte összes fontos erőssége: Pétervárad, Újlak, Erdőd és Eszék. II. Lajos ezzel a törökéhez képest maroknyinak mondható haddal indult Mohácsra, nem várva be Frangepán Kristóf bánnak a Balatonnál tartó horvát alakulatait, valamint a Veszprém körül tartó cseh lovagok segédcsapatát. Szapolyainak a király először azt a parancsot küldte, hogy támadjon a török hátába, zárja le az utánpótlási vonalait, majd a Duna mentén felfelé induljon Szulejmán ellen. E terv értelmében indult el Tolnáról a királyi had, hogy a Duna mentén lefelé törjön előre, és harapófogóba zárja a törököt. Később azonban azt a parancsot küldték az erdélyi vajdának, hogy hadaival vonuljon a király tágyar lovasroham kezdte, amely elsöpörte a törökök európai hadtesteként említhető ruméliai sereget, ám a mögötte álló janicsárok puskatüze, illetve a török ágyúk kartácslövései megállították az előnyomulást. Tömöri ekkor támadásra vezényelte a magyar gyalogságot. Csakhogy időközben beérkezett a törökök ázsiai hadtestének tekinthető anatóliai sereg, amely a janicsárok puskafedezete mellett ellentámadásba ment át. Közben Szulejmán oldaltámadást indított, és megrohamozta a király táborát. A csata ekkor veszett el véglegesen, noha a magyar katonák derekasan küzdöttek'. Utolsó leheletükig harcoltak: majd egy szálig meghaltak, alig menekült el valaki is. A király is elesett. Szulejmán harmadik augusztus 29-i győzelme Buda elvesztését jelentette. Mindez 1541-ben történt. Az országot addigra már két király uralta. Nyugaton Ferdinand, keleten először Szapolyai, halála után pedig csecsemő fia, János Zsigmond volt az úr - ez utóbbi nevében Fráter György kormányozott. Szulejmán azt hangoztatta, hogy Bécs ellen vonul, Magyarországra csakis a csecsemő király megsegítésére jön. Ez első látásra így is volt, hiszen elkergette Ferdinánd király Budát ostromló hadait. Csakhogy aztán beült a készbe: meghívta óbudai táborába a csecsemő királyt, Izabella özvegy királynét és a kíséretükben lévő főurakat, közben pedig janicsárjai - kóbor turistáknak álcázva - beszállingóztak a budai Várba. Amikor pedig már elegen voltak, lefegyverezték az őrséget, és elfoglalták a Várat. Szulejmán szultánnak egyébként nemcsak az első nagy hódító hadjárata, de az utolsó is Magyarországhoz kötődik. 1566-ban százezres hadával Szigetvárra támadt. Akkor már sokat emlegette, hogy augusztus 29-e a szerencsenapja, és azon a napon fogja bevenni Zrínyi Miklós erősségét. Nem így lett, helyette szeptember 6-án meghalt. Halálát eltitkolták a török sereg elől. Zrínyi két nappal később kitört a lángokban álló várból, és elesett a csatában. Szulejmán belső részeit a törökök Szigetvár mellett temették el, föléjüLszentélyt emeltek. Testének többi részét hazavitték Isztambulba és a Szu- lejmán-mecsetben helyezték el. Augusztus 29-e mágikus dátuma még egyszer előjön a magyar hadtörténelemben, 1686-ban azonban már az egyesített keresztény sereg pfóbálta visszavenni a giailag kedvező helyzetbe került, hiszen Magyarország délről védtelenné vált. A nyár azonban eltelt, ősszel pedig már nem lehet támadó hadműveletekbe fogni, ezért a szultán visszavonult. Néhány évvel később visszatért, még a korábbinál is nagyobb haddal. Ezúttal sokkal korábban, már április végén elindította hadát, hogy az ősz kezdetére be tudja fejezni a hadjáratot. A magyar hadvezetés mindent tudott a török sereg mozdulatairól. Csak azt borába. Az ellentmondásos parancsoknak aztán az lett a következménye, hogy Szapolyai mindenről lekésett. A középkori, magyar állam bukását előidéző csata augusztus 29-én Mohácson zajlott. A török többszörös túlerőben volt, ezért Tömöri azt a haditervet eszelte ki, hogy Szulejmán seregét kü- lön-külön kell legyőzni, vagyis nem szabad időt adni a szultánnak, hogy a mohácsi sík teljes arcvonalán felsorakozzon. A csatát ennek megfelelően a mamagyar fővárost a töröktől. A vár június 18-án került ostromgyűrűbe. A védők felmentésére Szulejmán nagyvezér, a nagy szultán névrokona indult, de számára már nem hozott szerencsét az augusztus végi nap. Hiába próbálta meg aznap átvágni az ostromgyűrűt, hogy az összeomlás szélén álló várbelieket megerősítse, támadását felmorzsolták a Lotharingiai Károly herceg vezette keresztény seregek. Buda négy nappal később felszabadult. ■ Jezsó Ákos Alekszandr Szolzsenyicin halálára 1918. december 11.-2008. augusztus 3. Első képein sovány arccal néz vissza a háború poklából. Az 1953-ban készült fotón már Dosztojevszkij-szakállal láthatjuk, éppen szabadult nyolc év „javítónevelő” munkatábor után. A milliókat tizedelő szenvedés gyúrja íróvá: apró betűkkel, végtelen mondatokból írja könyörtelen ítéletét a zsarnok hatalomról. 1962-ben megjelent, Ivan Gyenyiszovics egy napja című műve a kazahsztáni poklot örökíti meg. Kisregény, másfél száz oldalnyi, halálosan pontos látlelet a sztálini önkényről; Suhovról, az SCS-854-es fogolyról, életének egyetlen napjáról abból a háromezer-hatszázötvenhárom- ból, amelyet a testet szétszaggató félelemben kellett eltöltenie. A szörnyű és vérző sebeket érintő mű bejárta a világot, és Szolzsenyicint is munkája folytatására sarkallta. A Matrjona háza és Az ügy érdekében című elbeszélés tovább tépi az emlékezés szálait. Csupa megnyomorított emberi sors, fekete kőből faragott arcok, véget nem érő rabságok a megállt időben. A szörnyű betegséggel folytatott küzdelmét a Rákosztályban dolgozta föl; az olvasói levelekből ekkor kezdte összeállítani talán leghatalmasabb vállalkozását, A Gulag szigetcsoportot. Szinte szerzetesi napirendben dolgozott. Az írást szent és makacs feladatnak tekintette, az igazság feltárásának és nemzetmentésnek. ITruscsov halála, az írószövetség bíráló levele után csak sza- mizdatban jelenhetett meg. De nem adta meg magát. Dolgozott fáradhatatlanul. Regényei kijutottak külföldre; irodalmi munkásságát 1970-ben Nobel-díjjal jutalmazták. A díjat nem vehette át, sőt a Párizsban megjelent A Gulag szigetcsoport miatt 1974-ben megfosztották állampolgárságától, és repülőgéppel külföldre to- loncolták. Alekszandr Szolzsenyicin amerikai száműzetése a magány és a munka lázában telt el. Otthon bírálták a kis talpnya- lók, külföldön a fizetett bérencek, most pedig, halálakor újból, Oroszországban és Magyarországon is szorgos nekrológírók. Mondják, hogy eszköztára szegényes, stílusa körülményes, mondatai hosszúak. Konzervatív és nacionalista. Erkölcscsőszként prédikált ötven éven át. Bizonyára van benne igazság, hiszen a „marxisták” mindig tévedhetetlennek tartották magukat. Nem értik, hogy Szolzsenyicin a 20. század szenvedéstörténetét írta meg! „Szent könyvei” nem besorolásra készültek. Tanúságtételre! Okulásra mindenkinek és minden időre, A vértanúvá lett orosz nép véget nem érő szenvedését őrzik a halhatatlan művek. Az igazságot: a kommunizmus áldozatainak a száma megközelíti a százmilliót! És ezt a szörnyűséget szándékosan tették. Megszervezve és maradéktalanul megvalósítva. Tetézve a mindennapos hazugsággal, hogy az „átnevelés”, a munkatábor nemesít. Jobbá teszi az embert. A sztálinisták gonoszsága mindent megfertőzött és megölt. Politikai és gazdasági számításból, embergyűlöletből. Amerikai házához külön kápolnát építtetett. Hajnalonként ott imádkozott megalázott társaiért, a szenvedők közösségéért. Talán itt fogalmazódtak meg - az ortodox vallástól áthatott - leg- szebb-legfájóbb gondolatai. Erkölcsi ítéletei arról, ami a nagyvilágban történt. Egyértelmű és egyszerű szavakkal. Meghalt Oroszország lelkiismerete. Az új évszázad lelkiismerete is. Egy magányos hang az igazságosztók között, akit a legtávolabbi helyeken is meghallottak. Olyankor szólt, amikor mindenki néma maradt, bátran, miko/ mindenki félve csukta be a szemét és a fülét... Alig temették el kedves moszkvai kolostora csendes kertjébe, orosz repülők bombázták a grúz falvakat, harckocsik és katonák kergették a védtelen embereket. H - fenyvesi Világutazó járt Szegeden ► Egy elfeledett felvidéki gróf, a Chymes együttes zenéje és nemzetközi tánccsoportok kavalkádja - mindez egy darabon belül kerülhetett színpadra a múlt hétvégén a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében. Benyovszky Móric szerepében Rátóti Zoltánt láthattuk, akinek alteregója, Fitos Dezső táncművész mutatta meg, hogyan is kell a test minden rezdülésével, a magyar néptánc délceg mozdulataival kifejezni azt a túlfűtött érzelemvilágot, amely Bényovszkyban lakozott. A híres kalandor Verbón született, katonának tanult, majd Mária Terézia hadseregét maga mögött hagyva harcolt a lengyelek oldalán. Orosz fogságba került, ahonnan megszökött, és Madagaszkár szigetére hajózott. A szigetlakok királyukká választották; ehhez az egzotikus helyhez kötődött élete végéig. Emlékiratait Jókai Mór fordította franciából magyarra 1888-ban. A zenekar a gróf nyughatatlan léikéként minden alkalommal új vizekre csalogatta az utazót, egy pillanatig sem engedte, hogy gyökeret eresszen. A rendezők, Szarka Tamás és Zsuráfszky Zoltán nem a narrációra helyezték a hangsúlyt; mintha a minimumra törekedtek volna, amikor Benyovszkyt megszólaltatták. Annál inkább fontos volt a zenei szöveg, a dallamvilág és a tánc, melyek harmonikusan egészítették ki egymást az előadás elejétől a végéig. Az ősbemutató különlegessége, hogy Benyovszky életének minden fontosabb epizódjához autentikus tánccsoportok táncait kapcsolták az alkotók. A nemzetközi néptáncfesztiválra érkező szlovák, lengyel, kaukázusi, francia és afrikai táncosok mind-mind felléptek a darabban. Ezzel tökéletesen kifejezték a rendezők, hogy milyen színes volt az a világ, amelyben Benyovszky élt és alkotott. Az a kulturális kavalkád, mellyel ő találkozhatott a 18. század közepén, csak köveseknek adatott meg, nem véletlen hát, hogy feljegyzései és emlékiratai olyan értékesek az utókor számára. ■ Koncz Eszter
