Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-07-13 / 28. szám

"Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. jÚliUS 13. 9 10 PONT ­MEGÚJULÓ EGYHÁZAK, GYÜLEKEZETEK JELLEMZŐI RÉSZLETEK OLVASÓINK LEVELEIBŐL Minden egyes hívőnek névre szóló, személyes küldetése az evangélium terjesztése. Gondolattal, szóval és cselekedettel. Mert amilyen gondolatokkal teli a szívünk, olya­nok lesznek szavaink és cselekedeteink. Szavaink hiteltelenek, ha cselekedeteink mi­att kárhoztatják Urunkat. A terjesztési láncolat azonban elakad ott, ahol csak a terjeszteni valót adják to­vább, de a terjesztés mikéntjét nem. Hová vezet, ha csak a lelkész képes az evangéli­um közvetítésére, az átlagos gyülekezeti tag pedig csupán az evangélium passzív meghallgatására? A megújulás záloga a lelkészek és a „sima” gyülekezeti tagok egybemosása lenne? Egy hasonlattal élve, a második pontban inkább arról van szó, hogy nem elegendő, ha a gyermeket csak a hivatásos tanárok nevelik, a szülőnek is aktiválnia kell magát. Tanárok és szülők együttműködése nevelje a jövő nemzedéket! Lelkészek és „sima” gyülekezeti tagok együttműködése terjessze az evangéliumot! A lelkészi kar szerepét komolyan felértékeli, ha nem csak a lelkészek az evangéli­um egyedüli közvetítői. Ekkor ugyanis éppen a lelkészi kar lesz az, amely nemcsak hirdeti az evangéliumot, hanem fel is készít az evangélium terjesztésére. Szekularizálódott jogrendünkben még mindig különleges a lelkészek státusa. Azon­ban a gyülekezetépítési és általában a missziói munka zöme jól elvégezhető a gyüle­kezet nem lelkész tagjai által is. Szükség van tehát lelkészekre, lelkésszé avatásra, lelkészi jogokra. De ugyanígy szükség van arra is, hogy minden egyes gyülekezeti tag késztetést érezzen arra, hogy valamilyen módon aktivizálja magát a helyi gyülekezetben. Prőhle Péter (Budapest) Nem tudom és nem is tartozik rám, hogy milyen motivációk alapján írta meg az or­szágos missziói lelkész az Evangélikus Élet május 25-i számában a Megtérsz vagy meg­halsz című cikket. Magam pusztán a címben is rejlő fenyegetést kifogásoltam. Hang­súlyoztam (a Mert keresztények című írásban; Evangélikus Élet, június 22.), hogy a sok­színű kereszténységben helyet kaphat a Szeverényi János által képviselt irányzat is. Akkor van gond - és a szerencsétlen címen kívül az írásban szereplő, egyébként többnyire evidenciákat tartalmazó tíz pont is hordozza ezt a veszélyt -, ha ez az irányzat kizárólagosságra törekszik. Annak idején, a 20. század derekán az ébredési mozgalom szélsőségesei még a lányok hajviseletét, ruhaviseletét is előírták. Nem is- meretlen-tehát számomra a megtérést erőteljesen hangsúlyozó felfogás. Az már sajá­tos, hogy a missziói lelkész újabb írásában - A szabadság íze - Luthernek a naponkénti megtéréséről szóló, tanítását is elemzi, ez egészen másfajta keresztény életvezetést tükröz. Az egyházban a püspökök felelnek a tanításért, a tanítás tisztaságáért. Az Égtájoló rovatban volt is már egy szelíd püspöki megnyilvánulás (Gáncs Péter részéről). Ke­mény elutasításban részesült. Magam nem kívánok a teológiai disputában részt ven­ni, csak megjegyzem, hogy scFabiny Tamás püspökre hivatkozva említett egyházi bű­nök éppenséggel nem egyházi, hanem általános bűnök, a szenvedélybetegségektől, függőségektől a szexuális hűtlenségig stb. Az a szomorú, hogy ezek hasonló erővel megjelennek az egyházban, egyházi közösségekben is. Jó lenne, ha a missziói lelkész nem általában utalna a személyeskedő vitázókra, hanem mindig konkrétan szólna, mint az én esetemben, amikor kifogásolja, hogy a Megtérsz vagy meghalsz címet halálos fenyegetésként értelmezem. A helyzet rosszabb. Nemcsak halálos fenyegetésnek, hanem kapitális tévedésnek tartom a címet. Egyszerűen szólva mindnyájan meghalunk. Halandók vagyunk. Porból vétettünk, és porrá leszünk. A szavaknak súlyuk van, a szavakkal nem szabad játszani. Életün­ket a halál zárja le. A megtérés ezen nem változtat. Nem esem abba a hibába, mint a missziói lelkész, hogy összefüggésükből kiragadott igékkel bizonygassam, mit tanít a Szentírás életről és halálról. A „megtérsz vagy meghalsz” téves leegyszerűsítés, biz­tosan nem biblikus.' A halállal fenyegetőzéssel írásomban a szerető Istent állítottam szembe. Őt, aki úgy szerette a világot, hogy elküldte Fiát, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az örök élet nem a halál eliminálása, megszűnte, hanem győzelem felette. Egy másik dimenzió. A kettő nem mosható össze, nem állítható szembe. Az Istenbe vetett hit tartalma a hozzátartozás. Az üdvösség Isten titka. Hirdetnünk kell ennek reménységét, de nem osztogatha­tunk biankó életcsekkeket a magukat megtérteknek vallóknak. Feltehetőleg orvos mivoltomban is bánt a halállal való riogatás; az már paradox, hogy az érvelésben megjelenik a testi betegségek prevenciója is. Többféle egyházmodell ismert, létezik. Magam olyan egyházban szerettem, szere­tek élni, ahol a két nagy parancsolat a meghatározó. Szeresd az Urat, szeresd feleba­rátodat! Frenkl. Róbert (Budapest) 2. Az egész gyülekezet missziói felelősséget hor­doz környezetéért. Fel­hagytak az ószövetségi és részben római katolikus karakterű egyházi élettel, amelyben a lelkész a ki­emelt közbenjáró, közve­títőpap (hangsúlyosan megkülönböztetve öltözé­ke, liturgiái szerepe sze­rint is a hívektől), a gyü­lekezet pedig passzívan figyeli ügyködését. Továbbra is várjuk olvasóink véleményét A negyedik ponthoz - „4. A lelkészképzés egészséges, biblikus, evangéliumi és missziói tartalmú. Ahol a teológiai képzés erre nem képes, illetve nem hajlandó, alternatívaként létrejönnek felekezeti vagy felekezetközi evangéliumi szemléletű teológiák vagy bib­liaiskolák" - július 17-ig tudjuk fogadni a hozzászólásokat, melyek közül a legérdeke­sebbeket lapunkban is közöljük­HETI ÚTRAVALÓ Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A vi­lágossággyümölcse ugyanis csupa jóság, igaz­ság és egyenesség. (Ef 5,8-9) Szentháromság ünnepe után a 8. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az Úr követői­nek adnak gyakorlati tanácsokat, hogy vi­lágosságban és szeretetben járjanak. Isten gyermekei a Krisztus szeretetével szeretnek. Ezt csak azért tehetik, mert ő előbb szere­tett minket. .Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szere tetei" (Zsolt 136,1; LK) Vallják: „Világosságom és szabadítom az Úr. ki­től félnék?” (GyLK 687,1) Jézusunk a fényforrás, követői az ő fé­nyének visszatükrözői, miként a hold visszaveri a hap fényét. Hegyi beszédében nekünk mondja: „Ti vagytok a világ világossága." Nem lehetünk „álcázott" világítótornyok! „Úgy ragyogjon a ti vilá­gosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,14.16) Erre csak úgy lehetünk képesek, ha bennünk él! ,£n vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12) Heti igénkben ehhez Pál „három az egyben" receptet ad; a Lélek egy gyümölcsé­nek e három megjelenési formája igazolja életünkben: a világos­ság gyermekeiként élünk. Akik még nem kerültek Isten szerete- tének fényébe, azokat egy őskeresztény himnusz szavaival éb­reszti: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." (Ef 5,14) A „jó” cselekedetek és a hit viszonyát vizsgálva Jakab erre a megállapításra jutott: „Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nél­kül.” (Jak 2,26) S Luther így véli: „A jó csele­kedet igazolójegy is - mint a levélre ütött pecsét -, mely bizonyossá teszi, hogy a hitem igazi. Ha érzem szívemben, hogy jó cselekedetem szeretetből folyik, bizo­nyos lehetek, hogy a hitem helyes.” Az Is­ten igéjének világosságában járók nem vállalhatnak közösséget a sötétség semmilyen megnyilvánulásával! Pál örök kérdéseket tesz fel: „Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkál?” (2Kor 6,15-16) Az egyedül helyes válaszhoz Jakab mennyei bölcsesség igénybevételét ajánlja, mert ,a felülről való bölcsesség (...) nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3,17). S aki már a világ világosságát beengedte életébe, azt az Úr Jézus belülről vi­lágítja meg; így lehet lámpássá: A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos...” (Lk 11,34) Annás előtti kihallgatása­kor Jézus szavaiból csupa jóság, igazság és egyenesség áradt; a szolgától is ezt kérte: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” 0n 18,23) Megváltásunk egyedül Isten műve; Pál mégis felszólít: „.. félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket..."Halála előtt pedig ezt kéri: .....örülje­te k velem együtt." (Fii 2,12.18) „Megváltó Istenemmel / Mennyben együtt leszek, / Hol én neki örömmel / Mondok dicséretet.” (EÉ 504,7) Te is?! ■ Garai András 2. A missziói gyülekezet Gyakorló kereszténynek tarjuk azokat, akik - legalább időnként - templomba járnak, és fizetnek némi egyházfenntar­tói járulékot. Ez a szemlélet nem áll meg az ige mérlegén. Missziói szempontból, az egyház és a gyülekezet jövője össze­függésében használhatatlan, értelmez­hetetlen és tarthatatlan gondolat ez. A szicíliai maffia főnökeit is megkeresztel­ték, járnak templomba, sőt anyagiakkal is támogatják az egyházat... Ezzel szemben a gyakorló keresztény az, aki a keresztségben kapott ajándék­kal él, vagyis átéli az óember halálát és az új megszületését, élő kapcsolatban van Istennel, az ige szerint rendezi (be) éle­tét, naponként Jézus útjához igazodva követi őt. Egyházi életünket sok esetben a szá­mokkal próbáljuk mérni, hitelesíteni. Hányán járnak istentiszteletre és más al­kalmakra, mennyi a bevétel, intézmé­nyeinkben milyen a létszám? Jézus tanítása ezzel kapcsolatban nyugtalanító, felkavaró és radikális. Nem azok fognak megtartatni, akik templomba jártak, prédikáltak, hallgat­ták az igét, úrvacsoráztak, adakoztak, csodaprogramokat szerveztek, hanem azok, akiknek így szól majd az utolsó ítéletkor: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljé­tek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, jö­vevény voltam, és befogadtatok, mezítelen vol­tam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglá­togattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25,34-36) Ez nem humanista program, még csak nem is vallásos diakónia, mert itt a lényeg az élő Isten valóságos ismerete Jézus által. Ez pedig csak az újonnan születés által lehetséges: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cse- lekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor ki­jelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, tá­vozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,21-23) Jézus követői Lélekben és igazságban imádják Istent. (Jn 4,23.24) A konstantini fordulat (Kr. u. 313) ugyan megszüntette a dinamikus, gyara­podó keresztény közösségek üldözését, de ennek nagy ára volt: a világi hatalom ettől kezdve beleszólt az egyház életébe. A bibliai, újszövetségi elveket és gyakor­latot lassan felváltotta a világias szemlé­let. Már nem feltétlenül a Szentlélek irá­nyított (ahogyan tudósít az Újszövetség az első gyülekezetekről), hanem például a császár és a mögötte lévő erők, szem­pontok. Az egyház ezért megkapta az ál­lami támogatást: templomok építése, jó állások, földek, jövedelmek. Az embere­ket (népeket) tömegesen „megtérítették”, templomokba hajtották, és adófizetővé tették. Jézus tanításával ellentétesen elő­került a fegyver is. A haza védelmét, a rend fenntartását nem kérdőjelezte meg a Názáreti, de a hit terjesztéséért és védel­méért, az ő nevében háborúzni, ölni kép- * telenség, antikrisztusi vonás. Üldözött-’ bői üldözővé vált a hivatalos egyház. Szívszorító, hogy a niceai zsinaton 325-ben még ott ültek a testükön sebeket hordozó, megkínzott püspökök is, de a döntő szót a megkereszteletlen, meg nem tért császár mondta ki. (Nagy Kons­tantin élete végén keresztelkedett meg.) Megépültek a tömegek számára a bazili­kák, melyekben már nem az újszövetsé­gi családias közösséget gyakorolták az egyháztagok. Kialakult a (csak nevében) teokratikus, államegyházi ószövetségi struktúrára emlékeztető rend, tekinté­lyes közvetítő áldozópapsággal; ennek következtében a hívek kiskorúsodtak. Következmény sok esetben a megürese- dés, a látszatkereszténység lett. A főpap­ság (a pápa és kollégái) egyházi inkvizí­ció vagy a világi hatóság támogatásával időszakonként „a Sátán zsinagógájává" (Jel 2,9) tették, prostitualizálták az egyházat, Krisztus menyasszonyát (Jel 17). Csak a botránkoztatás elkerülése miatt nem említünk részleteket. Isten könyörülő irgalmából újra és új­ra elküldte igéjét küldöttei (például re­formátorok) által, akik közül sokakat megöltek, bebörtönöztek, elhallgattat­tak. Isten emberei esetenként megújítot­ták az egyháztest kisebb részeit. Lelkisé- gi mozgalmak, ébredések fel-fellángol­tak, és hozzájárultak Krisztus testének megújulásához. A reformáció mellett a „világ” is tá­madta, kritizálta - sok esetben jogosan is - az elvilágiasodott egyházat. A rene­szánsz, a humanizmus, később a felvilá­gosodás és racionalizmus különböző módon küzdött az egyházi hatalommal szemben. A francia forradalom már pa­pokat gyilkolt, templomokat gyalázott meg. Ez a folyamat kiteljesedett a 20. századi ateista, egyházüldöző démoni tombolásban. A keresztényeket millió- számra üldözték, kínozták, ölték. Az egyház életét beszorították a templom falai közé, a vezetők egy részét kollabo- ránssá és besúgóvá tették, a lelkészeket, presbitereket megfélemlítették. A kont­rollálás miatt is erősítették a lelkészcent- rikusságot. Ma itt élünk egy materialista, istente­len, öntörvényű, libertinista közegben, a letűnt konstantini korszak épületeiben, papközpontú struktúrában, kiskorúsí- tott, passzív, megfáradt egyháztagsággal. Eljött a megtérés ideje. Vissza kell tér­nünk Jézushoz, tanításához, stílusához, módszereihez. Nagy lehetőség - minden keservével, nehézségével együtt - ez az első három évszázadra hasonlító idő az egyház számára. Róma Európa újraevangélizálásról beszél, és részben a reformáció célkitű­zéseit valósítja meg. Lásd például a Vá- rosmisszió rendezvényeit vagy a Biblia éve programban való vezető szerepét. Akkor vagyunk igazán ágostai hitval­lású evangélikusok, ha nem egyszerűen a 16. századi emberekhez, kultúrához té­rünk vissza, hanem a Luther által is hang­súlyozott Krisztushoz, Szentírásnoz és kegyelemhez. Templomainkban újszövetségi szel­lemben tartsuk alkalmainkat! (A temp­lom szerepére, kinézetére a későbbiek­ben még visszatérünk) A lelkész, akit az élő Jézus Szentlélek által állít a szolgálat­ba - az egyház rendje szerint -, hirdesse az igét, Isten aktuális üzenetét prófétai módon. Vigyázzon a nyájra, védje meg a tévtanítástól, a „farkasoktól”. Vezesse a rábízottakat Jézus nyomdokán „csendes vizekhez”, de a „halál árnyéka völgyében” is, az Isten jelenlétének biztonságában, az örök életre. A lelkész válasszon ki munkatársakat, azokat minden módon segítse a szolgá­latban. Pál fogságból nem azt írja Timó- teusnak, hogy tartsatok ki, jövök nem­sokára, hanem hogy .....amit tőlem hallot­tá l sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkal­masak lesznek". (2Tim 2,2) Nem a lelkész feladata a pénzszerzés, építkezés, adminisztráció, harangozás és a többi. Nem azért, mert leesik a gyű­rű a kezéről, hanem azért, mert elvonja a két fő feladattól, az ige hirdetésétől és a munkatársak kiválasztásától, gondozá­sától, a gyülekezet lelki életének irányí­tásától. A gyülekezeti tagok látogatását, a lelkigondozást, a tanítást, a liturgia nagy részének végzését is meg kell osz­tania a gyülekezet tagjaival. A megkeresztelt és új • életben j§ró gyülekezeti tagok különböző feladato­kat vállalnak, így megsokszorozódik a gyülekezet missziói szolgálata. Átélik, hogy nem önmagukért élnek, hanem környezetükért. Az egyház mindig má­sokért van, hangsúlyozta Bonhoeffer. Ki­mennek, kilépnek a templomból, és ezért megtelik a templomuk. Az egyete­mes papság biblikus, reformátori elve alapján ők is imádkoznak, közbenjár­nak, látogatnak, tanúságot tesznek, inté­zik az ügyeket, felveszik egymás gond­ját, vagyis betöltik a Főpásztortól kapott küldetést. Az ilyen gyülekezetnek nagy a vonzereje, páratlan erőt, védelmet, segít­séget, megtartó közösséget jelent. ■ Szeverényi János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom