Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-06-29 / 26. szám

Evangélikus diákÉlet | 2008. június 13 Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ Cím: 9025 Győr, Péterfy S. u. 2. Igazgató: Hallgatóné Hajnal Judit Iskolalelkész: Ócsai Zoltán Honlap: http://www.peterfy.hu/ http://myluther.hu/iskolak/gyor Evangélikus sziget a városban Magyarországról jöttünk... Kalácska Nóra A győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, illetve elődintéz­ményei több mint négyszáz éves múltra tekinthetnek vissza; a gyöke­rek a reformáció elterjedésének idő­szakáig nyúlnak. Ez azt bizonyítja, hogy iskolánknak méltó helye van a világban. A tavalyi év különösen fontos volt intézményünk történetében. Tizen- .öt éve annak, hogy hosszú idő után újból megkezdődhetett az evangéliu­mi szellemű nevelő-oktató tevékeny­ség 1992. szeptember 1-jén. Erre a meghatározó napra emlékezünk minden év áprilisában, és tisztel­günk a „tanítók atyja", Péterfy Sán­dor mellszobra előtt. Névadónk nap­ja azóta is az ő szellemi örökségének Szabó Réka - Bende Tamás Második éve tanít iskolánkban. Az amerikai Wisconsin állam Meno­monee Falls nevű városától egészen Győrig sodorta az élet, Anna Mau­titz pedig most már második ottho­nának tartja Magyarországot és Győrt. A kezdetekről és hazánkban eltöltött éveiről kérdeztük.- Kezdjük az elején. Mi volt az első lépés a Magyarország felé vezető úton?- Nos... Minden az utolsó egyete­mi évemben kezdődött. Részt vet­tem egy előadáson, amelyen arról volt szó, hogy külföldön, templo­mokban és iskolákban lehet misszi­ós szolgálatot teljesíteni. Nagyon sokan nem szerettek volna egy má­sik országban dolgozni, de én igen. így kerültem három évvel ezelőtt Németországba. Itt megismertem két magyar diákot, s nagyon jó bará­tok lettünk. Ez volt az első élmé­nyem Magyarországgal kapcsolat­ban. 2005-ben voltam először itt, az előbb említett társaimmal. Buda­pesten és Pécsett voltunk abban a pár napban. Igen, azt hiszem, így kezdődött minden.- 2006-ban érkeztél Győrbe. Miként találtál rá városunkra?- Miután értesültem a külföldi munka lehetőségéről, egy internetes oldalon megkerestem a programban részt vevő országok listáját, és rátalál­tam Magyarországra. Eszembe jutot­tak a németországi magyar barátaim, s arra gondoltam: miért ne? Jelent­keztem, és sikerült. Azt mondták, hogy Győrben van üres állás egy evangélikus iskolában, menjek oda. Most pedig itt vagyok.- Légy szíves, mesélj az első benyo­másaidról. Milyen érzés volt, mikor két évvel ezelőtt megérkeztél Győrbe, és nem ismertél senkit?- Első pillanatban kicsit meg vol­tam illetődve, ugyanis teljesen ide­gen környezetbe csöppentem. Annyi minden felfedeznivaló várt rám! De rögtön úgy láttam, hogy ez egy na­gyon nyitott és fényes ország. Úgy ér­tem, sokat süt a nap, az emberek iga­zán barátságosak, és mindenki jóin­dulatúan fogadott. Pont a ti osztály- főnökötök, Gabi néni - Illés Csabáné évenkénti megújulását jelenti tanár­nak, diáknak. Iskolánkhoz szorosan kapcsolódik az evangélikus óvoda működése is. Az iskola újraindítása előtt már egy éve folyt a kisgyermekek fejlődését szolgáló óvodai nevelés. Alapját a ke­resztény biblikus életmód és gondol­kodás képezi. Az „evangélikus sziget" harmadik darabja az Evangélikus Szeretetház, az idősek otthona. A benne élők szí­vesen vesznek részt az iskolai ünne­pélyeken, élvezettel hallgatják a diá­kok előadásait. Ez az együttélés jellemző tehát ránk, „péterfysekre": több korosztály egyaránt közösségünkbe tartozik, a pici ovisoktól kezdve a gimnazistá­kon át a szeretethá^ lakóiig - s jel­lemző a mindent átható hit, a segítő­készség, felkészültség.- volt az első tanár, akivel találkoz­tam, azóta pedig jó barátok lettünk. Például nagyon élveztem a közös bi­ciklitúrákat. A nyelv sem volt aka­dály, mert - mint tudjátok - ó angolt tanít. Az pedig lenyűgöző volt szá­momra, hogy a magyarok mindig a szemembe néztek, ha beszélgettünk. Ez sajnos nálunk nem szokás. De fantasztikus érzés.- Ha már a magyar embereknél tar­tunk: mit gondolsz arról az állításról, hogy mi, magyarok sokszor komorak és pesszimisták vagyunk?- Talán valamilyen módon pesszi­mistábbak vagytok, mint mondjuk mi, amerikaiak, de mégsem jelente­ném ki, hogy túlságosan komorak len­nétek. Sok vidám arcot látok naponta az iskolában és az utcán is, de azt hi­szem, ez személyfüggő. Meg persze az időjárás is nagy .befolyásoló tényező. Viszont teljesen érthető a magyarok bizonyos mértékű pesszimizmusa, hi­szen a történelem során annyi szomo­rú dolog történt veletek...- Igen, ez így igaz... Mennyit tudsz a magyar történelemről?- Sokat hallottam az 1848-as forra­dalomról és 1956-ról. Nagyon fon­tosnak érzem, hogy mindkettőről évről évre megemlékeznek a magya­rok. Március 15-én a belvárosban voltam. Lenyűgözött a sok színes program, legjobban a néptáncosok előadása tetszett. Fantasztikus, aho­gyan őrzitek a nemzeti hagyományt. Van egy kissé vicces élményem ok­tóber 23-áról. Akkor volt az első szü­net a tanévben, és Illés Csabáné meg­kérdezte, elmegyek-e vele a városi megemlékezésre; az osztályával virá­gokat tesz az '56-os emlékműre. Ter­mészetesen igent mondtam. Kicsit furcsán éreztem magam, mikor meg­érkeztünk, és mindenki öltönyt, ün­nepi ruhát viselt, én pedig farmerben és pulcsiban jelentem meg - nevet.- Ahogy tudjuk, ez az utolsó éved Magyarországon. Várod már, hogy visszatérj Wisconsinba?- Igen, igen, ez az utolsó tanévem köztetek. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian nagyon fogtok hiá­nyozni. A nyarat otthon töltöttem Amerikában, de mint tudjátok, ősszel visszajöttem, és most borzasztóan furcsa lesz, hogy nemsokára hazame­gyek, és már nem jövök vissza. Na­gyon jól éreztem magam Győrben.- Tehát úgy gondolod, hogy otthon lesz honvágyad?- Száz százalékig biztos vagyok benne, igen... Úgy érzem, hogy Ma­gyarország a második otthonom lett. Nagyon sok élményben volt részem, és igazán otthon éreztem magam köztetek. Most, a második év végére már magyarul is elég jól értek, így a legtöbb helyzetben tudom, hogy mi­ről beszélnek körülöttem. Persze ez nem volt mindig így... (Nevet.)- Köszönjük szépen, hogy megosz­tottad velünk gondolataidat, érzései­det. Jó volt hallani, hogyan lát minket egy külföldi.- Kedves tőletek, én köszönöm. Szabó Réka - Bende Tamás 2007 áprilisában nyakunkba vettük a világot, hogy két kontinenst átszelve tíz napot az Egyesült Államokban tölt­sünk. Az iskola és a kaliforniai Con­cordia Egyetem többéves kapcsolatá­ból adódóan vehettünk részt ezen a nem mindennapi utazáson. Nagy szervezés előzte meg indulásunkat. Az egész tanári kar és a családjaink is tud­tak mindenről, csak mi ketten nem. Végül egy hétfő reggelen az egész isko­la előtt hangzott el a nagy hír. A ne­vünket hallva hirtelen fel sem fogtuk, mi folyik körülöttünk. Mikor már minden tekintet ránk szggeződött, ak­kor kezdtük elhinni, hogy tényleg a mi nevünk hangzott el. Alig egy hónappal később pedig már repülőgépen ültünk. S a közel húszórás út után, hajnali két órakor nagyon fáradtan és elgémberedett ta­gokkal támolyogtunk le a fedélzetről. Amerika valóban olyan, mint ami­lyennek a filmekben látjuk. Az isko­lai folyosóktól a hatalmas felhőkar­colókon át a rengeteg autóig szinte minden az ismert hangulatot idézte. Viszont van, ami más: az emberek. Ugyan ott is mindenki rohan, siet mindenhova, mégis kicsit másképp, mint itthon. Nem látni annyi gond­terhelt arcot, annyi szomorú embert. Mindenki mosolyog. Segítőkészek, Molnár Eszter Érdekes ez a nap, mert végül is - nem is fordított. Nem folyik máshogy a ta­nítás rendje, mint máskor, nem fu­tunk tornaórán hátrafelé, és nem is mi tanítjuk a tanárokat. Érdekes ez a nap, kampánycsend van az egy hét plakátragasztás, süti- osztoga tás, „ tanármegvesztegetés " kedvesek és nagyon optimisták. Sze­retettel fogadtak minket mindenhol, annak ellenére, hogy sokuk nem tudta, hol is van Magyarország. Nagyon sok helyre elvittek min­ket. Többek között láttuk a Concor­dia Egyetemet, az ottani diákszállót - ahol mi is laktunk ebben a tíz nap­ban -, Disneylandet, Hollywoodot, a Hollywood Boulevardot, rengeteg strandot s az óceánt is. A húsvétot is Los Angelesben töl­töttük, s ezt a hétvégét családoknál ünnepeltük. Olyan élményeket és ta­pasztalatokat szereztünk - mind a családi körben, mind a templom­ban -, melyekre egész életünkben emlékezni fogunk. S nem csupán ezen élmények azok, melyek maradandóak szá­munkra. Van valami más is, valami megfoghatatlan. A szeretet. Hihetetlen volt átélni azt, hogy mekkora lelkesedéssel fogadtak min­ket kint a reptéren, a családoknál és még az utcán, a boltokban is. Ez vé­gigkísért minket egész Amerikában. Olyan pluszt, feltöltődést kaptunk ezzel az úttal, és olyan élményekkel gazdagodtunk, melyeket soha nem leszünk képesek meghálálni azok­nak az embereknek, akik kiválasztot­tak minket, és főleg annak a tanár­nőnek, aki végig ott volt mellettünk, és vigyázott ránk. Köszönjük a lehe­tőséget, a támogatást, a bizalmat!-v után. Végre egy kicsit megnyugodhat a diákság, de épp csak annyira, hogy fel tudjon készülni a délutáni megméret­tetésre, ahol az osztályoknak komoly feladatuk van: egy utolsó esély, hogy meggyőzzék a jelen lévő tanulókat, ta­nárokat, hogy az ő jelöltjükre szavaz­zanak. Jelöltet minden gimnáziumi osztály indíthat, már ha az osztály elég össze­tartó, és mindannyian ki tudnak állni emberük mellett. Már az első plakát­ból kiderül, hogy melyik jelöltnek van esélye. Akit a csapata megszavaz és in­dít, általában olyan nebuló, aki a ta­nárok és a diákok szemében egyaránt igazi egyéniség, jó tanuló, és aki részt vesz az iskola életében, sportrendezvé­nyeken. A kampányban vicces videókat, rek­lámokat veszünk fel, gépeket készí­tünk, vagy épp egy hatalmas betűt (ami a jelölt nevének kezdőbetűje) ló­gatunk fel az iskola közepén, hogy ez­zel is felhívjuk rá a figyelmet. A végzős osztály - ők már nem versenyezhetnek - és a tanárok szavazataiért folyik el­sősorban a küzdelem, mivel az ő vok- suk adja azt a minimális különbséget, amellyel egy osztály nyerhet. A nyertes pénzjutalomban részesül, valamint az osztályával kiránduláson vehet részt. De talán nem is ez az, amiért indulnak ezen a versenyen, ha­nem magáért a szórakozásért, a video- forgatásokért, a játékért, és hogy még inkább összekovácsolódott csapat le­hessenek. Magyarország amerikai szemmel Interjú Anna Mauritzcal Talán mégsem fordított az a fordított nap

Next

/
Oldalképek
Tartalom