Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-06-15 / 24. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP • LII. ÉVFOLYAM • 2008/3. SZÁM JUNIUS 15BEMUTATKOZIK... Az Oriszigeti Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség Befejezte tevékenységét a KÉMELM A Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége ötvenegy évnyi szolgálat után immár hivatalosan is lezárta működését a 2008. május 22-én Piliscsa- bán megtartott utolsó közgyűlésén. A tartalmi befejezés voltaképpen már a 2007-ben kiadott Oriszigeti nyilatkozattal realizálódott, de a formai bezárásra csak most, egy évvel később került sor. A KÉMELM 1957. március 3-tól 5-ig Bécsben tartotta alakuló ülését - alig fél esztendővel az ’56-os magyarországi forradalom leverése után. Az alapító „atyák” között volt Fajta Vilmos, Pósfay György, Terray László, Pátkai Róbert és Gémes István is. Folytatás a 3. oldalon Fabiny Tamás és Pátkai Róbert a piliscsabai záró közgyűlésen A gyülekezet megalakulása 1585- re tehető. Az egyházközség nem sokáig örülhetett azonban önállóságának, mivel nem sokkal az alapítás után az ellenreformáció időszaka következett: az őriszigetiek több mint száz éven keresztül kénytelenek voltak Nemescsóba járni istentiszteletre, ahol a számukra kijelölt artikuláris gyülekezeti hely volt. A gyülekezet 1785- ben annak a kisnemesi státusnak köszönhetően alakult újjá, amelyet az őriszigetiek - mint határőrök - II. Mátyás királytól kaptak. A türelmi rendelet alapján 1794- ben készült el az evangélikus templom, torony viszont csak 1821-ben épült hozzá. 1921-ben gyökeres változás történt: az őriszigeti gyülekezet szinte egyik napról a másikra osztrák területre, Burgenlandba került. (Ennek a közösségnek és általában a burgenlandi magyarságnak jellemzője, hogy tagjai a 955-ös Lech-mezei csata óta nem hagyták el ezt a területet, „itt éltek és haltak”, csupán a határokat tologatták körülöttük.) Ezt követték a náci időszak, majd a szovjet megszállás keserves évei. 1956 nem hozott változást, hiszen a menekültek, kivándorlók ugyan Burgenlandon keresztül jöttek, de a jobb megélhetés, munkalehetőség reményében inkább a Bécs-Linz-Salzburg vonalon maradtak, vagy a déli vidékre, Graz felé vették útjukat. Orisziget - nevéhez méltón - megmaradt szigetnek, ennek előnyeivel és hátrányaival, a „mindenki mindent tud” és „mindenki mindent jobban tud” alapján. Ami viszont az egyház és a gyülekezet szempontjából, megtartó erejű: a német nyelvű, katolikus Ausztriában Orisziget (még mindig) a magyar evangélikus sziget. A körülbelül kétszázkilencven lelkes faluban kétszáznegyvenhárman evangélikusok. A gyülekezethez tartozik még egy filia, Jabing (Vasjobbágyi), ahol viszont már csak nyolcvanhat, német nyelvű evangélikus él. A lelkészi ellátottság kezdettől fogva folyamatos volt. Volt, aki csupán egy évet szolgált, és olyan is, aki harmincöt éven keresztül volt a közösség lelkipásztora. Az istentiszteletek többségét - a hónap három vásárnapján - ma is magyarul tartjuk. Minden hónap második vasárnapján német nyelvű istentiszteletre várjuk a híveket. Jabingban havonta kétszer - németül - tartunk istentiszteletet. A kazuáliák (keresztelés, es- ketés, temetés) mind kétnyelvű- ek, úgy, mint az olyan alkalmak, amikor megosztás nem lehetséges, például szenteste, a halottakra való emlékezés november i-jén és az évente megrendezett gyülekezeti ünnepséget bevezető családi istentisztelet. Vannak rotációs alkalmak is, mint például a reformáció ünnepe. Ilyenkor egyik évben magyar, másik évben német istentiszteletet tartunk. A statisztika szerint az istentiszteletek látogatottsága jó, stabil. Az adventi és a böjti idő utolsó hetében egy-egy zenés alkalmat tartunk. Különlegességük, hogy a gyülekezet soraiból kerülnek ki a muzsikusok és az énekesek, fiatalok, középkorúak, idősebbek vegyesen. Felemelő érzés volt tavaly, hogy a már említett gyülekezeti ünnepséget bevezető istentiszteleten, amelyen gyermekeink is közreműködtek, ösz- szesen százhatvanegyen vettek részt. Ugyancsak nagy látogatott- ságú az évente, forgó rendszerben megtartott magyar ökumenikus istentisztelet. Folytatás a 2. oldalon Az őriszigeti gyülekezeti ház számos közösségi esemény színtere MA IS AKTUÁLIS? t Oldott kéve Isten szérűjén A harmincas évek derekán egy kis, fehér fedelű könyv jelent meg a magyar könyvpiacon. Ez a kiadvány viselte fedőlapján a fenti címet. (Szerzője Túróczy Zoltán.-Aszerk.) Bizonyára kevesen emlékeznek ma már erre a könyvecskére, mint ahogy megjelenése idején is kevés ember figyelt fel mondanivalójára. Pedig sűrű sorokkal és statisztikai táblázatokkal telehintett oldalain a magyar protestantizmus egyik vezéralakja a magyar sorskérdések egyik legjelentősebbikét, az idegen országokban, szórványsorsban élő magyarság kérdését tárgyalta. Közel két évtized elmúlott már e könyvecske megjelenése óta. Azóta a magyarság szétszórtsága nemcsak hogy nem csökkent, hanem még inkább fokozódott. Venezuela nevét az a kis könyvecske emlékezetem szerint meg sem említette; ma már nem lehetne írni a világ minden táján szétszórt magyarságról anélkül, hogy ennek az országnak a nevét meg se említenénk sok más ország neve mellett. Volt ennek a kis könyvnek egy másik megállapítása is. Sajnos, ennek az igazsága sem lett általánosan ismertté mind ez ideig. Ez az adatokkal alátámasztott igazság pedig a következőkben foglalható össze: az oldott kévének részei, az egyes búzakalászok, bármilyen értékesek is önmagukban, a gazda szemét gyönyörködtető áldássá sohase válnak, csak akkor, ha ismét közösségbe kerülnek más búzakalászokkal. Ha ismét kévévé válnak. Viszont a tapasztalat mind ez ideig azt mutatta, jiogy semmiféle más erő nem tudja olyan eredményesen közösségbe tömöríteni a szétszórt búzakalászokhoz hasonlítható szórványmagyarságot, mint éppen a keresztyénség ereje. Csak ha az Isten szérűjére, azaz oda kerül a magyarság, ahol az Úr az evangélium által munkálkodik, van remény arra, hogy a szétszórt búzakalászokból ismét kéve, a világ különböző pontjaira került magyarságból ismét közösség lehessen. Ezért volt és van a világ minden országában feltalálható magyar gyülekezeteknek olyan felmérhetetlenül nagy jelentőségük: ezek a közösségek képezik azokat a végvárakat, amelyekben megtarthatók a magyarság lelki és szellemi kincsei nem csupán magunk és utódaink, hanem a világ számára is. Sőt ezek a végvárak támaszpontokká válhatnak, ahonnan segítséget, biztatást nyerhetnek azok, akikre egészen rászakadt a szórványsors sötét éjszakája, és akik vágynak a közösség melegsége után. Ezért Istennek tetsző szolgálat egy ilyen végvár katonájának, egy idegenbe szakadt magyar gyülekezet munkás tagjának lenni! Hogy az oldott kévéhez hasonló magyarság egy része legalább Isten célhoz jutást ígérő szérűjére kerülhessen, e sorok írója fontos feladatának tekinti a vidéken élő hittestvérek felkeresését is. Isten segítségével ezt a munkát elkezdhette, és október végétől kezdve havonta több vidéki utat tehetett, felkeresve otthonaikban a nyilvántartásban szereplő és az ország belsejében lakó hittestvérek jelentős részét. (Megjelent a caracasi magyar gyülekezet Üzenet című lapjának 1953. márciusi számában) Pósfay György „A jövő azé, aki megműveli” Akadémiai napok Bizovácon Egyhetes konferenciasorozatot szervezett Horvátországban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) április 27. és május 3. között. Az EPMSZ csaknem negyvenéves fennállása óta évente megrendezi az akadémiai napokat. A rendszerváltásig leginkább Nyugat-Eu- rópában került sor a konferencia lebonyolítására, azóta viszont otthont adott már az eseménynek Magyarország, Erdély, a Felvidék, a Muravidék és a Vajdaság is. Horvátországban most első alkalommal szervezték meg a konferenciát. Az akadémiai napok szervezői az egyetlen horvátországi magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény vezetőit kérték fel társszervezőnek, akik örömmel vállalták a közreműködést. „Igyekeztünk megmutatni a résztvevőknek Baranyánkat, Eszéket, és ízelítőt adtunk kulturális hagyományainkból, művészeti együtteseink rendkívül színvonalas repertoárjából. Büszkék vagyunk arra, hogy házigazdái lehettünk ennek a nagyszabású konferenciasorozatnak” - nyilatkozta Andócsi János történész, a program egyik szervezője. A közel százhúsz résztvevőnek nem volt alkalma unatkozni, hiszen érdekes programokat állítottak össze számukra. A napot mindig áhítattal kezdték, majd előadások következtek. Kirándultak Eszékre, Hercegszőlősre, Kiskő- szegre, Vörösmartra és a Kopácsirétre is. A jövő évi konferenciát Ausztriában rendezik meg, ahol egyúttal az EPMSZ negyvenéves jubileumát is méltóképpen megünneplik majd. Forrás: www.vmmi.org
