Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-05-25 / 21. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2 008. júniusi. 9» 9 Élek, tehát félek? HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és megvagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Szentháromság után a 2. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten hívása hangzik felénk; meg ne vessük azt, aki szól! Az Úr Jézus egylényegű az Atyával, az ő hívó szavát tolmácsolja.,figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok!" (Ézs 55,3) A mai ünnep példázatában a meghívottakat a vagyon, a munka, a család akadályozta a nagy vacsorán való részvételben. Minket ki vagy mi választhat el Jézustól? Aki és ami fontosabb számunkra nála, az mind bálvány! A hívás még hangzik: „jöjjetek, mert már minden készen van.” (Lk 14,17) És az „Úrnak végvacsorájára és az ő áldozatára, keresztyén népek, jöjjetek, hogy erős legyen hitetek”! (GyLK 663,1) Még tart a kegyelem ideje, az üres helyek betöltése Isten országába, s az ő igéje eléri célját. „Ma még lehet, ma még szabad, / Borulj le a kereszt alatt!” (Füle Lajos) A kihívottak közössége mindenféle népből így lesz Krisztus élő gyülekezetévé: nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek." (Ef 2,19) A bölcsesség és a balgaság hívogatása ma is együtt hangzik, de senki meg ne tévesszen minket! ,A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 940) A fáraó elől menekülő Mózest Midján papja befogadja: Mívjátok ide, és egyék velünk!" (2MÓZ 2,20) így lett jövevény. A gyermektelen Anna a silói szentélyben Istent hívta segítségül nyomorúságában: „.. .elkeseredve könyörgött az Úrhoz (...). Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek Ura! Ha(...) fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom...” (L. iSám 1,10-11!) Talán a nagy vacsora egyik előképének is tekinthetjük, hogy Jézus kenyérrel és hallal vendégelte meg a pusztában őt hallgató négyezer férfit és családtagjaikat. „Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük...” (Mt 15,32b) A megfeszített Jézus meghívta örök országába a magát bűnösnek, őt Úrnak és királynak valló gonosztevőt: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." (Lk 23,43) Luther így gondolja: „A lator közülünk való, s mi egészen hasonlatosak vagyunk hozzá. Kiáltsunk hát mi is a Krisztushoz, akkor majd nekünk is azt mondja, mint a latornak: Legyen néked a te hited szerint.” És ekkor zenghetjük: „Isten ruház fel engem erővel, és tökéletessé teszi utamat.” (Zsolt 18,33; LK) Isten hazahívja választott népét a fogságból. De miért? „Mert atyja vagyok Izraelnek..." „Mert megváltotta az Úr Jákobot, megszabadította az erősebb kezéből." (Jer 31,9.11) A prófétának az örömről s az Úrtól kapott javakról szóló szavai minket a Megváltónkkal s Szabadítónkkal együtt töltendő örök életre emlékeztetnek. Jézus „Jöjjetek!” hívása végül ebben teljesül: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!" (Jel r9,9) És „még ma, míg hívása hangzik az Úrnak, / Elfogad összetört, árva szívet. / Jézus ma még vár...” (EÉ 449,1) - Reánk is! ■ Garai András Tudod-e, ki a Szélrózsa pénzügyi felelőse? Egészséget és életet védő faktor lehet a félelem. Nem a szüntelen szorongás, nem is a hirtelen ránk törő pánik. Az élet féltése fakadhat bölcsességből is. Bizonyos betegségek esetében rendszeres kontrollal élünk - hogy még idejében megtudjuk, ha baj van -, mert félünk a szenvedéstől vagy a korai haláltól. Ám mégsem drága kincse a léleknek a félelem, amit igazol az is, hogy a Szentírásban nagyon sokszor olvassuk a „Ne félj!” igei felszólítást. Ott van a karácsonyi történetben is, a feltámadás történetében is. Egyes számítások szerint juthat minden napra egy olyan igei felszólítás, hogy „Ne félj!”, mert gyakran elhangzik a Szentírásban. S mitől félünk a legjobban? A statisztikai felmérések szerint a haláltól s mindattól, ami vele összefügg. Félünk a halált megelőző kegyetlen, keserves szenvedéstől, féltjük elsősorban önmagunkat és persze hozzátartozóinkat is, félünk attól, hogy szeretteinket így lássuk, hogy mindezt átéljük; félünk a gyásztól, a pótolhatatlan veszteség élményétől. Az emberek többsége - állítólag - a meghalás folyamatától fél elsősorban, s kevésbé attól, hogy esetleg tényleg van utolsó ítélet, ahol az üdvösség és a kárhozat kérdése dől el. Ám hiába állítják a statisztikák a meghalástól és előzményeitől való fokozott félelmet, a psziché elfojtó rendszere ennél bonyolultabb. Mert beszédünk szerint valóban a halál előtti szenvedéstől félünk, de ez már maga a tagadás egy fajtája. Materializmusból fakadó gyávaságunk miatt olyan hatalmas mértékű bennünk a halál tényének elfojtása, elnyomása, hogy fel sem ismerjük félelmünk igazi okát, a haláltól való félelmet. A vallások évezredek óta beleplántálták arz emberi pszichébe: nem mindegy a halál beállta utáni örök sorsunk. Ezt nem lehet levetkőzni. Mert hátha mégis igaz? Mert hátha mégis van Isten, ítélet, esetleg kárhozat is? Mert mi van, ha van? Mitől is féljünk jobban? A halál előtti, átmeneti vagy az örök szenvedéstől? Nem ezt kell mérlegelni. Hanem azt, hogy mind a két kérdésre van megoldás. Van megoldás a halál előtti félelemre is, a halál utáni sorsunkra nézve is.1 Egy olyan könyvről írunk most ismertetőt, amely jelentős segítséget nyújt a halálunk előtti időszak feldolgozásához, de örök kitekintéshez is elsegít bennünket. Mi szabadíthat meg a halál, illetve a meghalás előtti félelemtől? Szójátékot tartalmazó címmel jelent meg magyarul egy német lelkész könyve a Kálvin Kiadó gondozásában. Gerhard En- gelsberger írta, aki az előszóban így mutatkozik be: „Gyakorló lelkész vagyok, nem pedig dogmatikus.” Ugyanonnan azt is megtudjuk, hogy „gyakorló hitoktatóként” is dolgozik, diákokkal körülvéve; az ővéleményüket nemcsak megkérdezte, hanem a fejezetek bevezetéseképpen idézi is. A diákoktól származó citátumok igazolják, hogy változhatnak a generációk, jöhetnek a korszakok egymás után nagy változásokkal terhesen, de a halál, a meghalás ténye, az azzal összefüggő emberi kérdezés, tanácstalanság fennmarad. A halál témájával szeínben különféle védekezési módok lehetségesek. Védekezhetünk úgy is, hogy egyáltalán nem veszünk tudomást róla, letagadjuk, elfojtjuk, úgy teszünk, mint a görögök balga álbölcse, hogy kijelentjük, amíg mi itt vagyunk, nincs itt a halál, s ha majd eljött a halál, akkor már mi nem leszünk itt. Védekezhetünk tagadással, elfojtással, szublimációval, álbölcselkedéssel, de ezekről - sajnos - a döntő pillanatban kiderül, hogy végzetesen semmi támaszt nem biztosítanak számunkra. Helyettük valami egészen más kellene, például a tudatos, értelmes, igazi bölcs szembesülés, hogy abban a bizonyos döntő és halálos helyzetben valódi támaszra leljünk. Szójátékot tartalmazó könyveimet emlegettem. Német címe egyszerűen három betű: Tod (Halál). 2006-ban jelent meg németül, és rá egy évre tette lehetővé a Kálvin Kiadó, hogy magyarul is bárki a kezébe vehesse ezt az alig száznegyven oldalas kötetet. A magyar cím: F/élek! Kettős olvasata lehetséges: félek, tehát élek! Sokatmondó az alcím is: A halálról Isten jelenlétében. Csodálatos segítséget nyújt a könyv olvasása azoknak, akik mernek és akarnak bátran szembesülni a múlandóság kérdésével, kezdve a betegséggel, a meghalás folyamatával, valamint a gyásszal. A könyv stílusa meditációs, de emelkedett, a felemelő gondolatokat a nyelv művészete segítségével igyekszik megfogalmazni. Ugyanakkor szellemes, könnyed, olvasmányos. Egyszerű módon segít az olvasónak, hogy képes legyen bátran szembenézni a legsúlyosabb kérdésekkel, és képes legyen átgondolva magára alkalmazni őket. A mű így hozzájárul ahhoz, hogy megvalósuljon az, amit a híres tanatológus, Elisabeth Kübler-Ross egy művének címében fogalmazott meg: egyik legfontosabb életfeladatunk „éretté válni” az elmenetelre. Ez a most kiadott könyv finoman, tapintatosan járul hozzá ehhez a spirituális fejlődéshez; mint a napsugár a gyümölcs érését, úgy segíti elő az emberi lélek érési folyamatát, például annak érdekében, hogy legalább az Ószövetség híres definícióját megközelítsük - nem is egy helyen ezt olvassuk benne az eltávozókról: „... betelvén az élettel...” Rendkívül sok értékes gondolatot találunk a könyvben, de megkülönböztetett örömmel olvastam a szellemtörténeti fordulatra vonatkozó nagyon fontos felfedezés leírását. Nem e kötet szerzője bukkant rá erre, sokakat idézhetnék, akik már korábban meglátták ezt a fontos fordulatot, amely azonban a médiafüggő, azaz önálló gondolkodásra kevéssé alkalmas „utca emberéhez” még nemigen jutott el. De előbb-utóbb meglesz a nagy áttörés. A fordulat lényege: kitörünk a beszűkült és redukciós ányagelvűségből, s másképpen kezdünk majd a világra, létre, múlandóságra tekinteni. Érdemes idézni ezt a pontot: „Változás, fordulat előtt állunk mostanság, mely sokakban közülünk még nem tudatosult.” Egy ostobán racionalista korszak a végéhez közeledik. Egy olyan időszak végéhez közelítünk, amelyet „pusztán racionális megközelítés uralt”. Ennek lassan vége lesz, mert az emberek többet szeretnének a hideg rációnál, „érezni” szeretnének. Szeretnék megtapasztalni a vigasztalást, átélni a hordozóerőt, „Istent nemcsak elgondolni, hanem érezni, hallani, átélni” szeretnék. Egy-egy fejezetet napi meditációs leckeként is el lehet olvasni. A szerző aligha azt várja el, hogy mindenben vele értsünk. egyet, de bizonyos, hogy a fejezet elolvasása elindítja lelkűnkben a múlandóság, betegség, meghalás, halál, gyász tabuszerű témájának értelmes feldolgozását. Az is jelentős érdeme a műnek, hogy okosan keresztény, őszinte szeretettel fordul a halandó ember felé, és biztosítani szeretné arról, hogy mind a meghalás előtti, mind a meghalás utáni félelmetes valóság hittel, hit által, hitben értelmesen feldolgozható. A mű in oldalán az emberi érintkezési pontokkal szembesülhetünk, a 112. oldaltól pedig hitmélyítő igehirdetésekkel. Aki egyszerre szeret gondolkodni, meditálni, érezni, imádkozni, nagy lelki haszonnal forgathatja ezt a vékonyka, de nagyon tartalmas alkotást. * ■ Ribár JÁNOS Gerhard Engelsberger: F/élek! - A halálról Isten jelenlétében. Kálvin Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 1200 forint. Tizenévesek pedagógusnapi gondolatai Az óvoda csupa játék világa után ő segített, hogy megértsem: a tanulás is csupa játék. O volt az, aki kíváncsiságomat éberen tartotta, látókörömet szélesítette. Megmutatta, hogy a tanulás nemcsak hasznos, hanem szép is. Köszönöm! Amikor anyukám kórházban volt, és apunak nem nagyon jutott eszébe a tolltartómat rendbe tenni, én meg még kicsi voltam hozzá, ő minden reggel kihegyezte a ceruzáimat, és megtisztogatta a radíromat tanulás előtt. De a legjobb az egészben az volt, hogy mindig meg is simogatta a fejemet. Soha nem felejtette el, sőt, azt hiszem, észre sem vette, csak úgy jött a mozdulat. Valószínűleg sokkal jobban hiányzott volna anyukám, ha nem ő a tanító nénim. Köszönöm! „Minek kell folyton tanulni?” - mérgelődtem. Ő pedig nem lett ettől dühös, hanem mellém ült, beszélgetett velem, és rájöttem: nem is biztos, hogy csak a csaták évszámait tanuljuk mi együtt, hanem sokkal inkább az emberségét, az érzékenységét, a figyelmességét lessük el ezeknek a kivételes embereknek, akik a tanáraink. Köszönöm! Tudtam, hogy én nem vagyok ügyes te- siből, minden hiába. Mindenki gyorsabban, szebben, szabályosabban mozog nálam. Az én kezeim és lábaim úgy ló- bálóznak a testem két oldalán, mint valami rongybabáé. De amikor óra végén el kellett pakolni, mindig mi ketten raktunk rendet, mert jó volt a közelében lenni. Ő minden alkalommal rám mosolygott, amikor megköszönte a segítségem. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy lehet, hogy nem csak a legügyesebbre mosolyog ilyen kedvesen. De ma már tudom. A jó szándék és a segítőkészség éppen olyan fontos és értékes, mint az ügyesség. Ezt tőle tanultam. Köszönöm. „A matek unalmas” - fintorogtam. De ő csak rám mosolygott, és a koordináta- rendszerbe nem vonalakat, hanem figurákat: oroszlánt, bohócot és virágot rajzoltatott velünk. Azt hittem, lazítunk, és igyekeztem pontosan és jól csinálni, hadd lássa, érdeklődő vagyok én, csak a hülyeségek nem izgatnak. Amikor végeztünk, azt mondta, ügyesek voltunk, és belekezdhetünk egy új anyagrészbe.- És tanulni nem fogunk? - csodálkozott az osztály.- Valamit megtanulni nem csak kellemetlenül és unalmasan lehet - mondta -, ennél jobban akarva sem sajátítottátok volna el ezt az anyagot. Azóta szeretem a matematikát. Köszönöm. A sor végén mindig ők ketten álltak Rozikával. Sose értettem, miért csak vele hajlandó menni, ha sétálunk. Én minden sorakozónál próbáltam egyedül maradni, hogy egyszer már engem kísérjen, de a barátnőim kézről kézre adtak, nekem mindig volt párom. Egyszer aztán nyíltan megkérdeztem a tanító nénitől:- Te csak Rozikát szereted? Hát nem veszed észre, milyen piszkos a ruhája? Nem látod, mennyivel kedvesebb vagyok én? O szomorúan mosolygott rá, átkarolta a vállam, megsimogatott, és a szemembe nézett.- Azt hittem, te tudod, Katikám, hogy szeretlek. Hiszen mi ketten mindig mo- solygunk egymásra. De Rozika nem mosolyog vissza rám. Szegény nem tanult meg mosolyogni, mert otthon senki nem tanította rá. Nekem kell őt erre is megtanítanom. De ha te is segítenél, sokkal hamarabb menne. Attól kezdve a barátnőimmel felváltva fogtuk Rozika kezét, és mosolyogtunk rá, meg meséltünk neki. Hadd legyen a tanító néninek másik párja is, ne csak ő. A tanítóm nélkül sohase lettem volna azzá, aki vagyok. Köszönöm! ■ Csokorba gyűjtötte: Füller Tímea ► Jansik Balázs (27) két és fél éve a Magyar Telekom üzletfejlesztési menedzsere. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte. Gazdasági érdeklődése és a pénzügyekben való jártassága miatt a 2008. évi Szélrózsa találkozót előkészítő „tízek” tagjává választották mint a találkozó pénzügyi felelősét.- Hogyan választottak be a „tízek" csapatába?- Régi'szélrózsás vagyok, az 1998-ban megrendezett bodajki óta részt vettem minden találkozón. A legutóbbin, a szolnokin már besegítettem a pénzügyi vonalon Csorba Gábor mellett. Idén - mivel már átlátom a feladatokat - felkértek, hogy vegyem át a pénzügyek kezelését, mert Gábor más elfoglaltságai miatt ezzel nem tud foglalkozni. Örömmel elvállaltam.- Konkrétan mit jelent ez az - önkéntesen végzett -feladatod?- A találkozó költségvetésének az elkészítését, folyamatos frissítését, felügyeletét, a különböző kedvezmények jóváhagyását - regisztráció esetében a kiás befizetések teljes átlátását, kezelését.- A munkád mellett hogy jut időd minderre?- Az előkészítés nem okoz számomra nagy gondot, a feladatok igazából a találkozó ideje alatt tetőznek. A két évvel ezelőtti szolnoki napok programjain is csak alig tudtam részt venni, nem jutott idő másra. De hát a pénzügyes feladatok lebonyolítása nélkülözhetetlen háttérmunka, miközben zajlik a rendezvény. És ez az, amit én elvállaltam.- Látsz valamilyen változást az idei Szélrózsán a munkaterületeden?- Ez az első olyan év, amelynek a teljes pénzügye a Fiatalok Mindenkiért Alapítványon keresztül zajlik. Ez egy már létező KIE-alapítvány volt, amelyet SZÓSZÓRÓ Ifiúságiroval-gazda: Balog Eszter egy két évvel ezelőtti döntés következtében „a találkozó mögé tettünk”. így mint „nonprofit” szervezet működhet a Szélrózsa, és ezáltal nagyobb eséllyel tudunk pályázni is.- A szabad idődben zenélsz is-jól tudom?- A pilisi evangélikus gyülekezet Izsóp nevű ének- és zenekarában basszusgitározom, tíz éve vagyok a kórus tagja.- Ez a gyülekezet a lelki otthonod, ugye?- Igen, ennek a tagja vagyok gyermekkorom óta, mondhatni: itt nőttem fel. Később a konfirmációs órák vezetésében, majd presbiterként a döntéshozatalban is részt vettem, illetve veszek.- Kívánom, hogy a pénzügyes valóban ügyes legyen, azaz minden a tervek szerint valósuljon meg! ■ Balog Eszter
