Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-25 / 21. szám

20o8. május 25. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA EVE Jeremiás próféta könyve - az egyéniség A papi családból származó Jeremiás próféta Júda sorsfordító katasztrófája idején hirdette Isten szavát. Ez a külde­tés nem volt könnyű: a saját népének kellett népszerűtlen üzeneteket hirdet­nie. A szomszédos északi országrész, Izráel pusztulását, majd Babilon fenye­gető felemelkedését sokan vallásos el­bizakodottsággal nézték. Úgy érezték, hogy Isten a jeruzsálemi templomban folyó istentisztelet révén velük van, így nem érheti őket baj. Jeremiás ugyanak­kor a templom pusztulásáról beszélt, az áldozatnál is fontosabb engedelmes­ségről, a nép hűtlenségéről és a megté­rés szükségességéről. Meggyűlt a baja a „hamis prófétákkal”, akik a politikusok és a nép szája íze szerint beszéltek Is­tenről. Konfliktusai miatt sokszor erő­szakot is el kellett szenvednie. Amikor bekövetkezett a pusztulás, sorsközös­séget vállalt a néppel, és tovább hirdet­te Isten üzenetét: az „új szövetség” ígé­retét a reménytelenségben, amikor Is­ten majd az emberek „szívébe írja” tör­vényét. Jeremiás az Ószövetség egyik legna­gyobb prófétaegyénisége. Folyamatosan őrlődött megalkuvást nem ismerő kül­detése és népe iránti szeretete között, s a küzdelmeiről mindig őszintén beszélt Istennek. Jeremiás prófétai sorsa köz­mondásossá vált. Nem véletlen, hogy Il­lés mellett az egyik legfontosabb prófé­tának tekintették az újszövetségi kor­ban: sokan Jézusban is a visszatérő Jere­miást látták. Az légy, aki vagy Korunk kulcsszava az egyéniség. Sokat is köszönhetünk az egyén, az individu­um (újra)felfedezésépek és komolyan vételének. Az én felértékelődött a töme­gekhez képest. Legalábbis elvben. Mert az egyén továbbra is elvész a tömegben, sőt talán sosem érezhette magát ennyire magányosnak az ember, mint éppen napjainkban. Mivel komoly gondjaink vannak az önismerettel és az önazonos­sággal, nagyon is kérdéses, hogy mit te­kinthetünk „egyéniségnek”. Aki nem egyéniség, az kilóg a sorból, s így könnyen éppen az „egyéniség" vá­lik sablonná és valódi skatulyává. Ugyanakkor eltűntek a valódi egyénisé­gek: példaképválság van. A bibliai gondolkodásban mindig elő­térben áll az egyén, a személyiség és az egyéniség (gondoljunk csak a szívbe írt törvényre Jeremiás könyveljen), de mindig a közösség összefüggésében: az Istennel és a másik emberrel való interakcióban. Engedelmesség és elkötelezettség nem mond ellene az egyéniségnek, sőt kitel­jesíti. .....aki meg akarja menteni az életét, elvesz­ti, aki pedig elveszti az életét énértem, megta­lálja.” (Mt 16,25; Jézus Krisztus) „Az lett belőlem, akitől a szüleim min­dig óvtak gyerekkoromban.” (Falfirka) M Magyar Bibliatársulat „A világosság fénylik a sötétségben, ám­de a sötétség mégis sötét marad, és nem világosodik meg. Ezek szerint isteni dol­gokban nincs csodálkozni való azon, hogy évszázadokon át tudásban kiemel­kedő férfiak annyira vakok voltak. Em­berileg csodálkozhatunk ezen, az isteni dolgokban azonban inkább az a csodál­ni való, ha egyik vagy másik ember nem vak, bár még azon sem kellene csodál­koznunk, ha mind vakok lettek volna.” H Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön és Weltler Sándor fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASARNAP - 5Móz 6,4-9 Útra való útravaló A VASARNAP IGEJE Szentháromság ünnepén az egyház összefoglalta az üdvösségtörténetet: mit és hogyan cselekedett értünk Isten mint teremtő Atya, mint megváltó Fiú és mint a Krisztusban megismert Istennel és egy­mással közösséget (egyházat) teremtő Szentlélek. Nem a Szentháromság titkát igyekeztünk megfejteni, hanem hálát adtunk mindazért, hogy a Szenthárom­ság Isten cselekvésének következményei viszont nem maradtak titokban, hanem a bűnbocsánat, örök élet, üdvösség aján­dékában részesülünk. Az egyházi esz­tendő adventig hátralévő vasárnapjain Krisztus földön küzdő egyházának mint „úton lévők” közösségének a sajátos út­ja, élethelyzétei, életjelenségei, kísértései és örömei kerülnek előtérbe. Amint egykor Izráel népe a pusztában az Isten által megígért föld felé vándorolt - és bizonyos értelemben Jézusnak mint Messiásnak a Szentlélek általi fölismeré­se napjáig ma is vándorol -, az egyház földi népe is vándorol az örök mennyei otthon teljessége felé. Nem mindegy, hogy ezen a hosszú és nehéz úton mi a mozgatóerő, és mi táplálja, újítja, frissíti azt. A Szentháromság ünnepe utáni első vasárnapon erre kapunk útravalót. A kijelölt igeszakasz első verse: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!" Ez Izráel legalapvetőbb hitvallása. A páratlan, semmivel nem pótolható, nem helyettesíthető, valóban létező Isten azonban nemcsak Ábrahám, Izsák és Já­kob Istene, nemcsak Izráel Istene, ha­nem a keresztények Istene is. Jézus maga is idézte az úgynevezett „nagy parancso­latot”: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erőd­ből!” (5. vers) Az alapige folytatásából világossá lesz, hogy az Isten iránti szeretet - azzal együtt, hogy bizodalmát jelent - nem merül ki az érzületben, hanem a szere­tet konkrét történéséről van szó. A szív­ben, fejben forgatott és állandóan ke­zünk ügyében lévő ige a róla való be­szédben napi rendszerességgel törté­néssé válhat. Kell is, hogy történjen az ige, benne és általa pedig maga az Örök­kévaló szeretete. Az egyház történetének sötét lapjait gyakran a fejetlen szívvel vagy szívtelen fejjel elkövetett vétkek írták. A nagy pa­rancsolat azonban a teljes emberhez szól: értelmünkhöz, érzelmeinkhez, ér­zékeinkhez. Érdemes ezen elgondolkod­ni a kissé egyoldalú, az intellektust oly­kor túlhangsúlyozó evangélikus kegyes­ség' gyakorlatunkra tekintettel. Isten önmagát adta Krisztusban. Tel­jesen. A vasárnap apostoli igéje (íjn 4,i6b-2i) erre a szeretetre: Isten irántunk való szeretetének történésére irányítja figyelmünket. Valójában tehát nem a mi Isten iránti szeretetünk az úton lévő egy­ház igazi mozgatóereje, hanem az Isten Krisztusban történő szeretete irántunk! Ezt ismételgetjük kétezer éve fiaink és lá­nyaink előtt, ezt írja szívünkbe, lelkűnk­be a Szentlélek, a kereszt Krisztusának jelét égeti lényünkbe a feltámadás fénye, ez táplálja, őrzi és tartja meg a földön küzdő egyházat. A zsidóság mindig komolyan vette Is­ten igéjének továbbadását, tanítását. A hívő zsidók ma is kétszer: a reggeli és es­ti imádság során elmondják a „Halld meg, Izrael...” hitvallást. Tudom, Isten nem a mennyiséget nézi elsősorban, hanem a szív minőségét. Mégis érdemes azon gondolkodnunk: mennyire vesszük mi napi rendszerességgel komolyan, meny­nyire tartjuk kezünk ügyében és meny­nyire tartjuk szívügyünknek Isten Krisz­tusban megismert szeretetének igéit? Mennyire vesszük komolyan a hitokta­tást gyermekek és felnőttek között? Sok­szor érvényesül a maradékelv, és több­nyire az egyéb - valóban fontos - teen­dők, edzések, különórák, felvételi felké­szítők után jutnak el gyermekeink a hit­tanórára. Ha az evangéliumot, a Krisz­tusról szóló beszédet értékének és súlyá­nak megfelelően komolyan vennénk, ál­tala sokkal inkább átjárná, megszentelné és élhetőbbé tenné életünket maga a Föl­támadott. Úton járni nem lehet cél, mozgatóerő és táplálék nélkül. Úton járás nélkül pe­dig nem lehet megérkezni sem... ■ Kovács László Imádkozzunk! Áldott légy, mennyei Atyánk, hogy a te utadon való járás feltétele, forrása-és mozgatóereje nem a mi irántad való szerete­tünk, hanem az a szeretet, ahogyan te szerettél és szeretsz minket, ahogyan azt Krisztusban láthatjuk. Teremtsd meg bennünk a Krisztus­ról szóló beszédre való éhséget, hogy annak ere­je mozgasson és tartson meg a földön küzdő egyház útján, és eljövendő országod örömének megízlelése legyen forrása irántad és egymás iránt való szeretetünknek! Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Mindenható Istenként szere­tettel közeledsz hozzánk. Emberlétünk értelmévé tetted, hogy te szeretsz bennünket. Köszönjük, hogy abban a bizonyosságban fordulhatunk hozzád imádságunkban, hogy te életünket, üdvösségünket, javunkat akarod. [Lektor:] Hálát adunk neked mindazért, amit tettél értünk. Életet adtál nekünk, Fiadban megnyitottad előt­tünk a hozzád visszavezető utat, Szentlelkeddel ébresz­ted bennünk benned való hitünket. Könyörgünk, emlé­keztess minket újra és újra szereteted mélységére, ke­gyelmed gazdagságára. Tarts meg bennünket a veled való szeretetközösség éltető valóságában. Jézus Krisz­tusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekezetünkért, egyházad közösségéért. Tartsd megváltott népedet a hit örömé­ben. Ajándékozd meg nyitottsággal, találékonysággal, békességgel, hogy közösségeink élete, szeretete bűne­ink ellenére is betölthesse azt a hivatást, amelyre elhív­tad ebben a világban. Segítsd azokat, akikre a tetteidre, szeretetedre való emlékeztetés szolgálatát bíztad. Se­gítsd meg népedet, hogy szavainkon, életünkön tükrö- ' ződjön, hogy rád nemcsak emlékezünk, hanem élő va­lóság lehet mindenki számára a veled való közösség ajándéka. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik nem tudtak fel­ismerni mindenható Úrként és szerető Atyaként. Se­gítsd meg azokat, akik az élet mélységeiben eltévedtek, és reményüket veszítették. Mutasd meg szereteted tit­kát, hogy éppen akkor lelhetünk a legvégső ajándékod­ra, amikor minden e világi reményünket elveszítettük. Segítsd meg azokat, akik az élet felszínén járva képtele­nek meglátni a felszín alatti mélyebb valóságot. Ne en­gedd, hogy belevesszenek e földi élet véges lehetősége­ibe és örömeibe. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, Atyánk, országunkért. A köz­tünk uralkodó békétlenség és gyűlölködés közepette sokszor úgy érezzük, hogy békés emberi eszközeink már nincsenek is arra, hogy egy tisztább, békésebb éle­tet élhessünk hazánkban. Mégis kérünk téged a tiszta szándékért, megújuló reménységért, elszánásért mind­azok számára, akik kisebb-nagyobb közösségeink életét döntéseikkel befolyásolják. Segítsd meglátnunk közös felelősségünket, és adj erőt, hogy ne egymás ellenére, hanem otthont adó országunkért tudjuk megtenni mindazt, ami rajtunk múlik. Jézus Krisztusért kérünk... [Lektor:] Könyörgünk, Atyánk, azokért, akik termé­szeti csapásoktól,-elnyomatástól, éhségtől, betegségtől szenvednek. Segítsd miridazok munkáját, akik a szen­vedők fájdalmainak enyhítésén, tisztább, igazságosabb világért fáradoznak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Szeretetedben, kegyel­medben, életet újító erődben reménykedünk. Köszön­jük neked, hogy arra hívsz mindannyiunkat, hogy re­ménységünk teljességre jusson eljövendő országodban a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. Imádjátok Istenünket! ► A Szentháromság ünnepe utáni el­ső vasárnappal megkezdődik az egyházi esztendő második fele. Ed­dig Jézus életét és áldozatát követ­ve haladtunk végig ünnepeinken, mostantól az egyház tanítása és ke­resztény életünk témái rendszere­zik ünneplésünket. Ezen a vasárna­pon még hallható a Szentháromság csodáját dicsőítő ének visszhangja, de már a keresztény ember felelős­ségére figyelmeztető ige is meg­szólít bennünket. Három változatban fekszik előttem a mai vasárnapra kijelölt graduálének, az Imádjátok Istenünket (EÉ 65); három külön­böző korszak énekeskönyve egyaránt közlésre méltónak találta Friedrich Gottlieb Klopstock (1724-1803) 18. századi versét. Időrendben visszafelé haladva: mai énekeskönyvünk (1982) egyszerű him­nuszformában (8, 8, 8, 8) a Béke legyen a nap alatt dallamára alkalmazza. A Du­nántúli énekeskönyvben (1911) is ugyaneb­ben a versformában szerepel, de egy má­sik dallamhoz, a Gondviselő édes Atyám kezdetűhöz rendelve. Az úgynevezett nagy-győri énekeskönyvben (amely még száz évvel korábban, 1811-ben jelent meg) található a harmadik változat, Kis János püspök fordítása. Az eredeti német vers költője, Fried­rich Gottlieb Klopstock a német iroda­lom kiemelkedő alakja, aki a felvilágo­sodás korában alkotta az antik versfor­mákat újraélesztő ódáit és hatalmas vallásos eposzát, a Messiást. Úgy tűnik, ezt a Szentháromságot magasztaló ver­sét egy Luther-ének dallamára írta (Gelobet seist du, Jesu Christ), Kis János leg­alábbis ennek megfelelően készítette el a magyar fordítást. Érdekes, aszimmet­rikus versforma, 8, 7, 8, 8, 4 szótagú so­rokból álló versszakokkal. Az utolsó, csonka sor - a középkori énekekben gyakori Kyrieleis - a magyar változatban egy szótaggal bővülve „Áldassék az Úr” refrénné válik. Bár maga a Luther-ének már nem szerepel Kis János énekes­könyvében, a dallamot még használ­hatták e korban, mert más szöveget is írnak rá, ugyanezzel a refrénnel. Száz év elteltével a Dunántúli énekeskönyv szerkesztői valószínűleg azt tapasztal­ták, hogy ez a dallam már kevésbé is­mert, s bár újra közlik a Luther-ének szövegét (Jézus Krisztus, dicsértessél), már nem használják hozzá az aszimmetri­kus versformát. így jártak el a Klop- stock-verssel is, alkalmazva azt egy ál­talánosan ismert, négy nyolc szótagú sorból álló dallamra. Mai énekeskönyvünk szerkesztői megtartották ezt az egyszerűbb strófát, de kicserélték a dallamot egy olyan éne­kére (Béke legyen a nap alatt - Et in terra pax, EÉ 465), amely a szlovák kegyességű is­tentiszteletek Gloria tételeként szerepel, így ez a dallam már két verses misetétel dallamává lett, a Glóriáé és a Credóé is. Mert maga a vers nem más, mint kon­centráltan megfogalmazott hitvallás. Versszakaiban a Szentháromság három személyét egyenként magasztalja egy- egy fontos tulajdonságuk kiemelésével. Isten - teremtő Atyánk; Krisztus - a hí­vek „feje”; Szentlélek - vezérünk és tá­maszunk. A negyedik versszak pedig egységében magasztalja a „háromszor Szentet". Alkalmanként tehát használ­hatjuk ezt az éneket akár hitvallási ének­ként is az igehirdetés után; a mostani ünnepen azonban más miatt kerül az is­tentiszteleti főének helyére. A vasárnap témája: Isten hív! Az ószö­vetségi igében (5MÓZ 6,4-9) és az episto- lában (íjn 4,t6b-2i) az Isten és embertár­ENEKKINCSTAR Eged Illen diczeriinc. saink szeretetére buzdító parancsot hall­juk. Az evangélium (Agazdagés Lázár pél­dázata, Lk 16,19-31) pedig arra int, hogy időben meg kell hallanunk Isten szavát, az evangéliumot. Profile professzor Agen- dájában így jelöli meg az ünnepet: „Isten hív minket”; „Figyelj a hívó szóra!” Az énekválasztás éppen ezt az aktivi­záló lendületet tartja szem előtt. Az első két versszakban így: „Imádjátok...”, .....magasztaljátok...”, a harmadikban tö bbes szám első személyben:.....áldást ze ngjünk...” A befejező versszakban pe­dig az éneklő már egyes szám első sze­mélyben önnönmagát buzdítja: „Ör­vendj, lelkem...!” Ragadjon magával bennünket ez a buzdítás! Örvendező lélekkel dicsőítsük a Szentháromságot, nyitottsággal és sze­retettel lépjünk társaink felé, és használ­juk ki a kegyelem idejét, figyelve Isten szavára! ■ Bence Gábor LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A WWW.EYELET.HU CÍMEN OLVASHATÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom