Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-03-30 / 13. szám
'Evangélikus Éltó EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. március 30. !► 3 Teológusok passiókörútja Evangélizáció Csákváron A Budapest-Deák téri gyülekezet konfirmandusai lelkészeikkel évről évre a csák- vári pihenőházban töltik a nagyhét egy részét, készülve a húsvétra és az azt követő konfirmációra. Részben ezt kihasználva kémek fel a csákváriak rendszeresen Deák téri lelkészeket böjti igehirdetés-sorozatra. Idén Gáncs Péter is mint Deák téri lelkész vállalta el a szolgálatot. A három estén nem kisebb feladatra vállalkozott a Déli Egyházkerület püspöke, mint hogy Pilátus személyén, cselekedetein és szavain keresztül vizsgálja meg a nagyhét történéseit. Mondandójának illusztrálásához különböző művészeti alkotásokat is segítségül hívott, így a gyülekezet estéről estére Munkácsy csodálatos festménytrilógiájának egy-egy kivetített képét is tanulmányozhatta. A zenei illusztrációk Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájából és Johann Sebastian Bach János-passiójából csendültek fel, az irodalmi szemelvények pedig Pilinszky János és Reményik Sándor költeményei közül kerültek ki. Március 17. és 19. között az estéről estére .növekvő számú gyülekezet megtapasztalhatta, hogy egy avatott igehirdető miként tudja Isten egyik legszebb ajándékán, a művészeten keresztül a legfőbb ajándékra irányítani a szívet és az értelmet. Hogyan válhat mintegy a történések részesévé maga a gyülekezet is, hogy azután együtt imádkozhassa a keresztre feszítéskor megszólaló korái szövegét: „A szívem rejtett mélyén / Csak neved s kereszted / Ragyog, míg éltem végén üdvöt ad nekem. / O, jelenj meg olyképpen, / Hogy vigaszom legyél / A bajban, Uram, nékem, / Mint halált széhvedtél.” ■ M.T. ► Immár több évtizedes hagyomány, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem harmadik évfolyamos hallgatói minden évben körbeutaznak egy egyházmegyét, és bemutatják a saját maguk által készített passiójátékot. Idén tizenegy harmadéves - név szerint: Bonnyai Zsuzsanna, Kruchió Zsuzsanna, Molnár Lilla, Varga Diána, Csadó Balázs, Győri Gábor Dávid, Ke- veházi D. Sámuel, Kovács Viktor, László Lajos Gergely, Varga Tamás és Vigh Bence valamint Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Teológusotthon megbízott lelkésze és Beller Sándor gépkocsivezető indult útnak a nagyhéten a Borsod-Hevesi Egyházmegyébe. A harmadévesek idén összesen tizenhárom alkalommal adták elő a passiót, beleértve a hagyományosan virágvasámap előtti csütörtökön tartandó előadást „székhelyükön”, a zuglói evangélikus templomban. Kőrútjuk során eljutottak Hatvanba, Egerbe, Abaújszántóra, Fancsalra, Encsre, Miskolcra, Diósgyőrbe és Amótra. Abaújszántón az előadás ökumenikus alkalom volt, közösen a helyi református gyülekezettel, Hatvanban pedig jelen volt a bemutatón ár. Fabiny Tamás püspök is, jóllehet nem püspöki minőségében, hanem mint a jelenlegi harmadévesek évfolyamtanára. Néhány „alternatív helyszínen” is bemutatták passiójukat a teológusok, így a rákospalotai leánynevelő intézetben és az egri női börtönben is. Miskolcon pedig egy hatszáz és egy mintegy hétszáz fős gyülekezetét testesített meg a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, illetőleg az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola diáksága. Idén a passió változatlan bibliai tartalmát a fiatalok zenés formába öntötték. Abból indultak ki, hogy az évfolyam tagjainak többsége aktív muzsikus. A kérdés „csupán” az volt, hogy milyen zenei stílus „engedhető meg” egy teológuspassióban. Végül a legkülönbözőbb műfajokat képviselték a passió során felcsendült dalok; közöttük egy Kodályfeldolgozás, egy ifjúsági ének és négy saját szerzemény kapott helyet. Az előadók számítottak arra, hogy a tágasabb templomokban és termekben nagyobb hangerőre lehet szükség, ezért egyrészt jelentős hangosító technikát vonultattak fel, másrészt az előadások előtt szórólapot osztottak szét a passióban szereplő dalok szövegeivel. Újszerű ötlettel sikerült áthidalniuk a fiataloknak az évfolyam viszonylag szerény létszámából adódó nehézségeket. Mivel egy-egy teológusnak óhatatlanul több szerepet is el kellett játszania, mindegyik (fő)szereplőnek volt egy színe: így sohasem az arc számított, hanem az, hogy a szereplőnek milyen színű a ruhája. (így lett Jézus ruhája például fehér, Pilátusé bíbor, Júdásé fekete stb.) A virágvasárnaptól nagyszombatig tartó körúton teológusaink - Miskolcról kiindulva - csillagszerűen járták be a Borsod-Hevesi Egyházmegyét. Naponta átlagosan két előadásuk volt, ami hivatásos művészeknek is komoly megterhelést jelentett volna. Ennek ellenére úgy nyilatkoztak, hogy ez a nagyhét az egész évfolyam számára egy életre meghatározó élmény volt. Áldozatos szolgálatuknak köszönhetően ebben az évben összességében mintegy kétezren láthatták a teológuspassiót, s hallhatták fiatalok ajkáról az evangélium üzenetét. Isten áldja meg azokat a magokat,'amelyeket ez alatt a hét alatt vetett el általunk! Adja, hogy felnövekedjenek, és gyümölcsöt teremjenek! ■ Kovács Viktor III. évfolyamos teológushallgató Szenvedéstörténet bárkásokkal A hagyománynak megfelelően idén is a Deák téri evangélikus templomban ért véget a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) Bárka szakcsoportjának passiókörútja. A nagypéntek esti istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Márk evangéliumát idézte. Mint mondta, azzal, hogy Jézus halálakor „...a templom kárpitjafelülről az aljáig kettéhasadt" (Mk 15,38), nincs többé válaszfal Isten és ember között. Isten közvetlenül megszólíthatóvá vált, és ő is közvetlenül szólít meg bennünket. Jézus Krisztus által közvetlen utunk van az Atyához. A Mevisz 2003 óta rendezi meg azt a sajátos passiójátékot, amelyben mozgássérült és ép fiatalok együtt játsszák el Jézus szenvedéstörténetét. Idén a Vasi Egyházmegye néhány gyülekezetébe (Sárvárra, Kemenesmagasiba, Alsóságra, Kőszegre és Bobára) vitték el a darabot, amelynek révén - céljaik szerint - az evangélium továbbadása mellett a fogyatékkal élők önkifejezését, önértékelésének javulását is elősegítik. ■ V.J. Vén papok, vén papok... Illő tisztelettel köszöntelek titeket, nyugdíjas lelkészek. Zavarban vagyok. Életkor szerint néhányotok nemhogy apám, de nagyapám lehetne. Kérlek, ne vegyétek ezt a tegező formát a tiszteletlenség jelének. Jól emlékszem azokra az első lelkészértekezletekre, amelyeken bizony egyik lábamról a másikra álltam, nem tudván az idősebb kollégákat megszólítani. Ebben a helyzetben nagy segítséget jelentett, ha valaki természetes hangon tegezést ajánlott. Próbáltam és változatlanul próbálok nem visszaélni ezzel a megtisztelő lehetőséggel. Azt szeretném csak mondani nektek, hogy nagyon sokra tartom azt a szolgálatot, amelyet végeztetek. Nem udvarias- kodni akarok, hanem valóban érdekel az a kor, amelyben igyekeztetek helytállni, és az a mód, ahogyan akkor és ott lelkészek tudtatok lenni. Jó lenne, ha elmondanátok, hogyan is kerültetek a soproni teológiára. Talán egy evangélizáció hatására vagy talán, ahogy mondani szoktuk, ároni család sarjaként. Meséljetek legendás öreg professzoraitokról: Podi bácsiról, Kamerról, Sólyom Jenőről, az öreg Profiléról! Ne titkoljátok el azt sem, hogy egy időben elbizonytalanodtatok a hivatásban, vagy azt, hogy milyen belső feszültségek jellemezték a teológus ifjúságot. De szóljatok nekünk Luther-reneszánsz vagy éppen a lelki ébredés jegyében átvitatkozott éjszakákról, a Lövérekben tett nagy sétákról, az egy életen át tartó barátságról is. Merre jártatok a világban ösztöndíjasként vagy, ahogy ti mondjátok, stipendi- ánsként? Hogyan emlékeztek püspökeitekre? Kapi valóban egyházfejedelem volt? Mit tanultatok Túróczytól? De beszéljetek nekünk Dezséryről, Káldyról, sőt Ottlykról is! Szeretném, ha megtisztelnétek bizalmatokkal, és arról is őszintén szólnátok, hogyan éltétek át az államosítást. Amikor egyszer csak a klerikális reakció képviselői lettetek. Felszólítást kaptatok, hogy a kulákokat zárjátok ki a presbitériumból. Fel kellett olvasni ostoba körleveleket. Iskolázatlan áéhások pökhendi kioktatását kellett végighallgatnotok. Lázadtatok a magatok módján? Éket tudtak-e verni közétek? Mit tettetek, amikor bizonyos szürke ruhás urak bizalmas beszélgetésre hívtak titeket egy füstös presszóba? Féltetek? Mertetek erről egymás között beszélni? Vagy legalább otthon, házastársatoknak? Apropó, milyen családi élete volt régen egy lelkésznek? Az elvárások közepette hogyan maradhatott természetes és hiteles a nagytiszteletű asszony? Gyakorló apaként kérdezem: ti is pelenkáztatok? Miként rohantatok lázas kicsinyetekkel orvoshoz éjnek évadján? Mit tettetek, amikor kamasz gyermeketek dacosságát észleltétek? És ti, kedves lelkésznők, hogyan ismerkedtetek meg későbbi férjetekkel? Hogyan tudtatok két szoptatás között egy temetést elvégezni? Vagy miként tudtatok egyedül megállni a szolgálatban? Képesek voltatok mindig újat mondani? Vagy volt-e olyan, hogy a kiégés jeleit éreztétek magatokon? Kihez fordultatok ilyenkor, hogyan tudtatok megújulni? Hogyan éltétek át kollégák vagy akár önmagatok családi vagy hitbeli és hivatással összefüggő válságát? És igen, az is érdekel, miként készültetek az öregségre. Hogyan tudtátok elfogadni, hogy egyszer csak át kellett adni helyeteket másnak? Némelyek fanyarul nyögdíjról beszéltek, van, aki keserűen azt mondja, hogy őt bizony rugalmazták... Hol és hogyan találtátok meg a helyeteket? Igaz, hogy sokan vasárnapról vasárnapra készültök akkor is, ha már nem álltok szószékre? Vagy hogy némelyek közületek, immár vakon, rendszeresen magnetofonra mondják gondolataikat? Hogyan dolgozzátok fel a szeretett társ elvesztését? Igaz, hogy sokan ősz fejjel tanultatok meg számítógépen dolgozni? Meg hogy a kilencvenhez közeledve is vígan vezettek még' autót? Verset írtok, méhészkedtek, unokáztok... Talán joggal mondjátok József Attilával: „Nem vagyunk mi vén papok.” Ám érdekes a magyar nyelv - tudom, ti is szeretitek! -, tűnődjünkel most közösen ezen a három szón: idős, öreg, vén... Ebben a sorrendben mintha egyre udvariatlanabbá válnánk. Finomkodva idősnek mondunk valakit, semlegesen öregnek és sértő módon vénnek. Valójában ki az idős? Aki fölött elszálltak az évek. Ti aztán tudjátok, hogy a múló idő görög szava a kronosz. A mitológia kíméletlenül jeleníti meg az elmúlást: Kronosz isten felfalja saját gyermekeit. Aki idősnek tekinti magát, az állandóan a múló évekre gondol. Visszasírja ifjúságát. A tükörben kétségbeesve nézi ráncait és májfoltjait. Amíg lehet, tagadni próbálja korát, de szíve mélyén tudja, hogy mindez reménytelen. Ezért szüntelen megbántva érzi magát, összevont szemöldökkel szemléli a világot és az egyházat. Nem tudja elfogadni, hogy a fiatal lelkészek másként beszélnek, másként öltözködnek, másként prédikálnak. O mindig görbe szemmel néz utódjára, amiért az változtatott bizonyos szokásokon. így aztán örökké keserű és sértődött. Az öreg szó ennél sokkal melegebb jelentésű. Régen nem számított sértésnek, ha a nagymamát öreganyának nevezték. Még a meséből is tudjuk: „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál...” Milyen szépen is mondják a győriek, hogy Öregtemplom. Az öreg ember már nem akarja tagadni a korát. Az öreg lelkész sem. A fának méltóságot adnak a szaporodó évgyűrűk. És ki hallott már olyat, hogy idős fa? Inkább öreg vagy még inkább vén diófáról beszélünk. Igen, a három közül a vén a legtartalmasabb kifejezés. Nem véletlenül ír a Biblia a gyülekezet véneiről vagy vének tanácsáról. A véneknek élettapasztalatuk van, és át akarják adni a következő ÉGTÁJOLÓ nemzedékeknek. A fiatalok pedig rá vannak utalva a vének meglátásaira és tanácsaira. Az egyházban és a gyülekezetekben is! Az ember, így a lelkész is, a biológia törvényszerűségei folytán lesz idős. Öreggé a másikkal való kapcsolatban, a kölcsönös egymásrautaltságban válik. A vénséget pedig az Isten adja. Nektek is. Az ő ajándéka az élet, de még inkább az, hogy az éveket tartalommal tölthetitek meg. Ezért mondhatjátok a zsoltárossal együtt: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12) Ilyen vénséget, áldott vénséget kívánok nektek, drága lelkész testvérek. Egy fiatalabb nemzedék nevében köszönöm meg helytállásotokat, hűségeteket. Az Úr áldjon meg és őrizzen meg titeket.
