Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-03-23 / 12. szám

2 41 200& március 23.

FORRÁS

‘Evangélikus ÉletS

SEMPER REFORMANDA

HÚSVÉT ÜNNEPE - iKor5,6-8

Húsvéti nyelvlecke

HÚSVÉT ÜNNEPÉNEK IGÉJE

„Mert a halál eltűnik, nemcsak Krisztus győzelmében, hanem a miénkben is, minthogy a mi hitünk által és a mi hitünkben mi is győzünk”

M Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prolik Károly fordítása)

A BIBLIA ÉVE

Ezsdrás könyve - a hazatérés

Ezsdrás és Nehémiás könyvét a héber hagyományban egyetlen tekercsre írták, így, együtt szerepelnek a görög Ószövetségben és a latin Vulgatában is. Külön-kü- lön, ahogyan most olvassuk őket, először egy 15. századi kézirat szerepelteti.

Ezsdrás könyve azt a helyzetet tükrözi, amelyben a zsidóság a babiloni fogság után ötven évvel találta magát: Kr. e. 539-ben a perzsa Círus király leigázta Babilont, és felszabadította az általa fogságba vetett népeket. Círus toleráns valláspolitikájának része volt, hogy a meghódolt népek szabadon tisztelhessék saját isteneiket, és imádkozhassanak a perzsa uralkodó hatalmáért és egészségéért. Ennek jegyében Círus elrendelte, hogy a zsidók térjenek vissza Jeruzsálembe, és ott állítsák helyre a templomot és az istentiszteletet. Kr. e. 538-ban hazatért a deportált zsidók első csoportja, és hozzákezdett az újjáépítéshez. A munkálatok azonban a környező népek ellenséges magatartása miatt sokszor megakadtak, és majdnem meg is hiúsultak.

Ezsdrás pap nyolcvan évvel később, I. Artaxerxész (a bibliai Artahsasztá) parancsára érkezett a szent városba, hogy új lendületet adjon a meglankadt újjá- építőknek, megújítva az Isten és a nép között még Mózes idején megkötött szövetséget.

Sasszámyon hordozott...

A zsidó nép a fogság végét és a hazatér rést Isten csodálatos szabadításaként, második exodusként élte át, Círus királyban pedig Isten által küldött szabadi- tót látott. Az Ószövetség erről szóló örömteli, ünnepélyes szakaszai a Krisztust visszaváró keresztények fontos istentiszteleti olvasmányaivá váltak az évszázadok során. A száműzetésből, fogságból hazatérő népre a történelem rideg, objektív folyamatai az isteni kijelentés erejével hatottak A keresztények éppen így ismerik fel ma is Isten gondviselő és szabadító hatalmát a világtörténelem és a politika forrongásaiban.

Nagypénteken háromnyelvű tábla hirdette Jézus keresztjén, hogy kit is feszítettek meg. ,A názáreti Jézus, a zsidók királya” - állt a héber, a latin és a görög nyelvű feliraton (Jn 19,b).

Húsvétvasámap igéjének megértésében is segítségünkre lehet ez a három nyelv. Az újszövetségi szakasz talán megelevenedhet és közelebb kerülhet a mai olvasóhoz és hallgatóhoz, ha rögtönzött nyelvórát veszünk. „Szentlecke” és „nyelvlecke” ezáltal összefügg.

Az igeszakasz héber szava a páska. Pál Jézusról mint páskabárányról beszél (5,7). Az utolsó vacsora, amelyen a Mester testének megtöréséről és vérének ki- ontásáról szólt, rendhagyó páskavacsora volt. A külső keretek az Egyiptomból való szabadulásra évenként emlékező bensőséges ünnepet idézték: kovásztalan kenyeret ettek, az áldás kelyhét itták, keserű füveket fogyasztottak. Egyvalami hiányzott csak az asztalról: a páskabárány.

Mert az Jézus volt maga, aki néhány órával később valóban áldozattá vált.

Pál apostol gondolatmenete Izráel Egyiptomból való szabadulását idézi (amelyet e levél 10. fejezetében részletes párhuzamba is állít az úrvacsorával), és emlékezteti őket a kovásztalanság követelményére. Amikor Isten végre jelt adott népének a szabadulásra, akkor az asszonyoknak nem volt idejük tésztát keleszteni. Azóta minden ünnep előtt kitisztítják a romlandóságot jelképező kovászt a zsidó háztartásokból.

Az „egész tésztát megkeleszti” mondatrész a latinban így hangzik: „totam mossam corrumpit”. Húsvéti nyelvleckénk második szava ezért a latin corrumpo. Azt jelenti, hogy elront, tönkretesz, átvitt értelemben pedig: megveszteget, rossz útra térít, elcsábít. Egyebek mellett olyan - sajnos! - ízig-vérig mai szavakban él tovább, mint a korrumpál és a korrupció... Ezek nyomán korántsem tűnik nehéz

feladatnak ezen ige mai magyar valóságra való aktualizálása. Ahol tisztességtelen eszközökkel küzdenek, ott nem lehet áldás. A „régi kovász” legkisebb maradványa is tönkretehet sok jó és nemes ügyet, bizony még az egyházban is! Ha valóban a feltámadott Jézus követei akarunk lenni, akkor megalkuvás nélkül, tetőtől talpig új életben kell, hogy járjunk Pál a régi kovász kitakarítását kéri a gyülekezettől. Az 5,7-ben szereplő görög szó nem annyira kitakarítást, hanem inkább kitisztítást jelent. Húsvéti nyelvleckénk görög szava ezért a katarzis, a megtisztulás. A magyar nyelvbe elsősorban a művészetek világából szűrődött be ez a fogalom: a dráma végén a néző katarzist él át, megtisztul. Nagypéntek és húsvét drámája is katarzissal járhat együtt. A régi kovász kitakarítása és az egyiptomi fogságból való szabadulás a mi esetünkben jelképesen értendő. Immár az egyház lett Isten vándorló népe, és a húsvét utáni közösségnek maga mögött kell hagynia minden pogányságot. Ebben az összefüggésben elgondolkodtató az is, hogy húsvéti szokásaink között mennyi pogány hagyomány él. Sekélyes hagyományőrzés helyett akkor lehet igazán katartikus húsvé- tunk, ha az nem szakad el a nagypénteki drámától. A kovásztalanság az istentelen hagyományok és a régi bűnök elhagyását jelenti. Más szóval az új életben járást, a vallási, erkölcsi és hitbeli megújulást.

Rendhagyó nyelvleckénk célja annak felismerése, hogy húsvétkor Is»n radikálisan újat kezdett a világban. Csakis ezért adódhat az egyház és minden hívő számára is új kezdet.

■ Fabiny Tamás

Imádkozzunk! Kérünk, Istenünk, hogy az az új kezdet, amelyet húsvét jelent, valósággá legyen mindannyiunk életében. Óvj meg minket minden romlástól és tisztátalanságtól. Ámen.

HÚSVÉT 2. NAPJA - ApCsel io,34~43

A teremtett egyház

A huszadik század harmincas éveiben a város peremén, elhagyott gyárudvarok és szikárló tűzfalak között járva a költő mégis látja a kibontakozó életet: „Magadra ismersz? Itt a lelkek / egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt / oly üresen várnak, mint ahogy a telkek / köröskörül mélán és komorlón / álmodoznak gyors zsibongást szövő / magas házakról.” (József Attila: Elégia)

Az üres telkek magas házakról álmodoznak. A hiány mindig betöltésre vár. Talán ezért is formálták eleink úgy a böjtöt lemondással, élvezetek és örömök elhagyásával, hogy a böjti hiány várja a húsvéti beteljesedést. Ma is hallom itt-ott: böjtben lemondok az édességről, a tévénézésről, hogy húsvétkor valamiképpen megéljem - még ha csak közvetett formákban is - az élet teljességének örömét. Mert a hiány mindig betöltésre vár.

Úgy látom, és a Szentírás példái is azt mutatják, hogy a feltámadás nem annak a hiánynak a betöltése, amelyet böjtölésünkkel szoktunk kifejezni. Bár annyiszor szenvedünk élethiányban, s meg is fogalmazódik bennünk, hogy „kell ott fenn egy ország” (Zorán), a feltámadás - legalábbis úgy, ahogy Jézus feltámadása mutatja - mégis hihetetlen, és ezért várni sem tudjuk.

Az emmausi tanítványok három forrásból is értesültek arról, hogy Jézus sírja üres, mégis „rest a szívük” elhinni azt, amiről angyalok tanúskodnak nekik.

Kornéliusz istenfélő ember volt, aki bizonyosan ismerte Isten irgalmát és hűségét a szent iratokból. Mégis Pétert küldte hozzá az Úr, hogy a vártnál többet, egészen újat, a feltámadás örömhírét hirdesse neki. Mert a húsvét több, mint amit várunk, amit várni tudunk. A húsvét más, mint amit várunk, amit várni tudunk. A húsvét egészen új. Nemcsak akkor volt új, hanem ma is, sőt bennünk is.

Hogy mennyire új, azt mutatja Péter igehirdetésének kezdete: „Most kezdem igazán mígérteni...” Akár az emmausi tanítványoknak, akár Péternek mennyi régi, megszokott gondolatot, milyen megszilárdult világképet kellett levetniük ahhoz, hogy a húsvét békéltető örömével találkozzanak! Mondhatnánk: nekünk is meg kell küzdenünk saját megcsontosodott képzeteinkkel, szokásainkkal, elvárásainkkal ahhoz, hogy a feltámadás evangéliuma egybeköthessen minket.

Ezek a történetek azonban nem arról szólnak, hogy a tanítványok önmagu- kon fölülemelkedve befogadták a többieket, hanem éppen arról, hogy erre ők képtelenek voltak. Egyedül az Úr Jézus Krisztus teremtett bennük hitet. O lépett oda mindnyájukhoz, ő győzte meg tanítványait, és tette apostollá őket. Jézus feltámadása, az élő Jézussal való találkozás törte meg az apostolokban az elzárkózást és az előítéletet. Jézus feltámadása teremtett egyházat. Jézus feltámadása teremt ma is egyházat.

Viselkedni természetesen tudunk. Sőt az emberi mértékhez tartozik, hogy azt, akinek más a kultúrája, életmódja, értékrendje, ugyanazzal a mértékkel mérjük, mint magunkat. Az elfogadás külső formáit meg tudjuk tartani. Egyházat - a kultúrák különbözősége ellenére egybekötő közösséget - azonban csak a feltámadott Jézus teremt. A földi keretek között ebben tapasztalható meg az a kimondhatatlanul új, amit a feltámadás jelent. Hiszen a mennyei közösség előképe és hordozója az egyház. Ahogyan a Feltámadott megjelenése előképe - bibliai szóval: első zsengéje - testünk feltámadásának. A húsvétnak örvendező jeru- zsálemi gyülekezet s a néhány évvel később Cézáreában egybegyűlt zsidók és pogányok csoportja Péter igehirdetése nyomán a mennyei közösséget élte meg.

S azóta az egyház úgy él, mint a váHÚSVÉTHÉTFŐ IGÉJE

ros peremén fekvő foghíjtelkek. Kívánja a beteljesedést. Kívánja, hogy azt, amiben ő részesült, amikor Jézus feltámadását megismerhette, minél többen megkaphassák. Ez a vágy nem magából ered. Jézus parancsa hat ebben a vágyban. Hiszen azoknak a keveseknek - az emmausi tanítványoknak, a jeruzsále- mieknek s Péternek is - azért jelent meg, hogy róla bizonyságot tegyenek* Most itt az újságon keresztül is azért szólalok meg, mert a Feltámadott engem is megszólított, amikor bűneim bocsánatát adta, amikor abban az egészen újban részesített keresztségem által. S abban a reményben hangzik az igehirdetés, hogy az olvasók családja, baráti köre is meghallja a Jézusról szóló tanúságot. A foghíjtelkek lassan megtelnek gyors zsibongást szövő házakkal - az örök életnek örvendező közösséggel.

■ Bencze András

Úr Jézus Krisztus! Áldunk téged, mert egyházat teremtettél. A semmiből hívtad életre igéd által. Hirdettesd ma is közöttünk az evangéliumot, hogy mennyei közösségedet - ha töredékesen is, de - megélhessük egyházad egységében. Ámen.

Krisztus feltámadt - Jézus, Megváltónk sírba szállt

► Mint lapunk múlt heti számában „beharangoztuk” - e hasábokon ismét gyülekezeti énekeinkre irányítjuk a figyelmet. A rovatvezető számára külön öröm, hogy az ÉnekKincsTár első írása a kereszténység legfontosabb ünnepén, húsvétkor jelenik meg.

A hazatérés

Hazatérni mindig nagyszerű, még a kellemes utazások után is, nem beszélve a kellemetlen, kényszerű távollétekről. A szeretett és féltett emberek, a szívünknek kedves helyek viszontlátása semmi máshoz nem hasonlítható megnyugvással tölt el bennünket: utazókat és otthon maradottakat egyaránt.

,Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. .. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: (...) Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fadnak nevezzenek. .. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe jutott,' nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút és vágjátok le! Együnk és vigadjunk mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek" (Lk 15,14.17-24)

H Magyar Bibliatársulat

Húsvét ünnepének óegyházi evangéliuma a Márk szerinti feltámadástörténet (Mk 16,1-8). Epistolája iKor 5,6-8, melynek központi gondolata: „Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek hiszen ti ko- vásztalanok vagytok mert a mi húsvéti bárányunk a Krisztus, már megáldoztatott. ” (7. vers)

Enekrendünk hűen tükrözi lutheránus voltunkat: húsvét graduáléneke Luther Márton munkája.

A Christ lag in Todes Banden -Jézus, Megváltónk sírba szállt (EE 215) - a legkorábbi énekeskönyvekben a következő címmel jelenik meg: „Ein Lobesang Christ ist erstanden gebessert” (a Krisztus feltámadt című dicséret^vítva). Ez az elnevezés a német vallásos népdal történetének legrégibb darabjára mutat. A Christ ist erstanden keletkezése legalább a 12. századra nyúlik vissza; már a korai időkben némely helyen beleszövődött a liturgiába. A 15. században majd minden népiesegyházi alkalmon énekelték; egyike a

leggyakrabban használt német egyházi énekeknek.

E néhány adat is mutatja, hogy a Krisztusfeltámadt (EÉ 213) és a Jézus, Megváltónk sírba szállt története egymásból következik, így a kettőt együtt, párhuzamosan mutatjuk be az alábbiakban (még egy érv emellett: a Krisztus feltámadt a húsvét hajnali istentisztelet graduáléneke).

Legrégibb ránk maradt formájában á Christ ist erstanden egy versszakos (az általunk ismert ének ismétlőjelig terjedő része); a reformáció korában kétstrófás- refrénes változatban jelenik meg (ez a mai teljes versszakot jelenti).

A Christ lag in Todes Banden esetében Luther kibontotta, kibővítette a középkori dallamot. Ez már szövegében és dallamában is önálló alkotás, amely a - liturgiában a Christ ist erstanden előtt felhangzó - Victimae paschali laudes (magyarul GyLK 786) szekvenciából is felhasznál egyes motívumokat.

ÉNEKKINCSTÁR

Luther munkatársa, Johann Walter 1524-es énekeskönyvében két dór dallamvariánst közöl. Az első változat valószínűleg Luthertől származik, a második, ma énekelt verziót pedig Johann Walter írta (és több szólamban meg is zenésítette).

Az ének hét versszaka erőteljes képekben tárja elénk Jézus Krisztus győztes küzdelmét a halállal (énekeskönyvünk Túrmezei Erzsébettől származó fordítása a 2. strófát nem közli). A halál eltűnt fullánkjának képe iKor 15,55-öt követi; az eredeti szövegben szereplő kovász- és a báránymotívum a cikk elején említett epistolára utal. A húsvéti tiszta bárány és a vér jele az ajtófélfán utalás a zsidó nép Egyiptomból való szabadulására is (2MÓZ 12,3-7). Krisztus mint húsvéti Bárány: az ének és az evangélium központi üzenete.

A műzenei feldolgozások közül a legfontosabb J. S. Bach 4. kantátája. Ez a korai mű - Bachnál is ritkaságként - csak korálszöveget és -dallamot tartalmaz: egy rövid hangszeres tétel után mind a hét versszakot feldolgozza. A darab előképét megtaláljuk J. Pachelbel azonos című kantátájában.

Luther éneke már a legkorábbi magyar nyelvű kottás énekeskönyvben, Gálszécsi István töredékesen fennmaradt gyűjteményében (1536/38) megtalálható. Most a legjobb magyar verzióval, Serédi János fordításával kívánunk Olvasóinknak áldott ünnepet.

„Krisztus halál fogságába / adaték mi bűneinkért. / De ismét ím feltámada / és mi nekünk életet nyert. / Ezen mi mind örvendjünk, / és Istennek hálát adjunk, / énekelvén, alleluja. Alleluja. // Ez ám a húsvéti Bárány, / kiről az Isten parancsolt, / ki keresztfának oltárán / buzgó szeretetben megsült. / Vére jegyzi szívünket, / halál ellen biztat minket, / hozzánk öldöklő nem térhet. / Alleluja. // Ez igaz húsvét ünnepben / ó kovásznak lenni nem kell, / ne éljünk régi bűnökben, / Krisztust kövessük új szívvel. / O lelkűnkben táplálni, / hitünkben akar nyugodni, / halálból életre vinni. / Alleluja.” (Eperjesigraduál 1635, 330,1.5.7.)

■ Ecsedi Zsuzsa