Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-11-11 / 45. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. november 11. 3 Szimpátiaszavazástól lelkésziktatásig ► Az elmúlt vasárnap délután iktatta be hivatalába Zsíros Andrást, a Ba- latonboglár-Hács-Somogyvámo- si Társult Evangélikus Egyházközség meghívott lelkészét Szemerei János, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese a balatonboglári evangélikus templomban. Az igehirdetés szolgálatára Ittze's János püspököt kérték fel, aki ApCsel 16,6-10 alapján adott át lelki útravalót a beiktatott lelkésznek és a gyülekezetnek. Hangsúlyozta, hogy az imádságban meghozott döntés a Jézus Lelke szerinti döntés. Reménysége, hogy így talált egymásra lelkipásztor és gyülekezet. . A beiktatott lelkész iKor 16,6-7 alapján kiemelte, hogy szeretne együtt haladni a gyülekezettel. Nem odaláncolódni akar, hanem kísérni szeretné őket lelki életük útján. Zsíros András az újrainduló békéscsabai evangélikus gimnázium első végzős osztályában tett érettségi után került a teológiára. A negyedik évfolyam elvégzése után a Dél-afrikai Köztársaságban volt ösztöndíjas cserediák. Hatodévét Kaposváron töltötte, majd egyéves médiakurzuson vett részt, miközben - végzett teológusként - besegített a gyülekezeti szolgálatba. 2004-ben kötött házasságot Pécz Lilla teológushallgatóval. 2005-ben ordinálta őt Gáncs Péter püspök Kaposváron, ezt követően a Dombóvár-Kaposszekcső-Csikóstőttős Társult Evangélikus Egyház- községbe került beosztott lelkésznek. 2006 tavaszán lelkész házaspárt kerestek Balatonboglárra. Három házaspár közül választotta meg' őket a gyülekezet. Szimpátiaszavazással, mivel Zsíros András csak ez év nyarán tette le a lelkésszé választáshoz szükséges parókusi alkalmas- sági vizsgát. Ezután hívta meg - immár parókus lelkészéül - az egyházközség. ■ Menyes Gyula Templomában emlékeztek Reményik Sándorra Zsúfolásig telt templomban emlékeztek október 24-én, szerdán Reményik Sándor halálának hatvanhatodik évfordulójára Kolozsvárott. A helyi gyülekezet tagjaként egykor maga a költő is az itteni evangélikus templomnak volt rendszeres látogatója... Az évfordulós megemlékezésen a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének, Adorjáni Dezső Zoltánnak a bevezető áhítata után Dávid Gyula mondott ünnepi beszédet. Az irodalomtörténész hangsúlyozta, hogy halálának hatvanhatodik évfordulóján nem szentségtörés elsősorban arra a költőre emlékezni, akinek már fájt az a világ, amelyben élnie adatott, aki a második éve lángoló világ új rémségei közepette, egész életével hitelesített eszményei magaslatáról emélte fel tiltakozó szavát a vesztébe rohanó emberiséget elárasztó gyűlölet ellen. Az ünnepre Seres Zsófia és Szőcs Judit válogatott és tolmácsolt néhányat ReReményik Sándor mellszobra a kolozsvári püspöki székház udvarán mányik Sándor verseiből; az est zenei közreműködője Kele Brigitta szopránénekesnő, Horváth Zoltán orgonaművész, Barcsy Zoltán zeneszerző és a Református Kollégium kórusa volt. A heves esőzés miatt nem a templom külső falát díszítő emléktáblánál, hanem az Isten házában elhelyezett Reményik- festménynél került sor koszorúzásra. Ezután az ünnepség résztvevői a poéta nevét viselő szomszédos galériában megtekinthették a költő tiszteletére rendezett kiállítást. A Kolozsvár Társaság elnöke, Kántor Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy Reményik Sándor üzenete ma számunkra az önmagunkba nézés szükségessége. A költő nem volt eltelve saját jelentőségével, ő mindig a közösség javát akarta. ■ Szép Krisztina Tamástalanság Bakonytamásiban ► A bakonytamási evangélikus gyülekezet középkori alapokon álló temploma átépítésének százötvenedik évfordulójára időzítette az épület teljes renoválásának a befejezését, így a november 3-án, szombaton megtartott hálaadó templomszentelő istentisztelet kettős ünnep volt a gyülekezet számára. A bakonytamásiak 1996 óta folyamatosan építkeznek. A korszerű gyülekezeti terem, illetve a parókia elkészülte után a tetőtér beépítése, tereprendezés, valamint garázs- és kerítésépítés következett. Szakos Csaba helyettes lelkész elmondása szerint amikor két évvel ezelőtt idekerült, a gyülekezet mégis azzal a kéréssel fogadta, hogy teljes templomfelújítást szeretnének... Terveik megvalósításához pályázaton nyertek az országos egyháztól 5 millió forintot. A teljes felújítás összköltsége 8,7 millió forint volt; a gyülekezet tagjai ehhez 512 ezer forinttal járultak hozzá. Az ünnepi alkalmon lttzés János püspök Mik 6,6-8 alapján hirdette Isten igéjét. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen hálaadás elfeledteti a hétköznapok hálátlanságát. Sokan azt gondolják, a keresztény élet abból áll, hogy a saját oldalunkra állítsuk Istent. Az ő igéje azonban meg akarja értetni velünk, hogy ez a gondolkodás hamis. Mert ő maga hozott áldozatot azért, hogy meggyőzzön minket halálos szeretetéről. Erről tanúskodik a templom, mert itt halljuk az erről szóló evangéliumot. A hálaadáson a gyülekezet elénekelte azt az éneket, valamint elmondta azt az imádságot, amelyet a templomépítő esperes-lelkész, Tatay Sámuel a százötven évvel ezelőtti alkalomra írt. Németh Károly felügyelő, polgármester az istentisztelet utáni közgyűlésen felolvasott abból az iratból, amelyet Mohácsi László lelkész a háború utáni helyreállítás alkalmával 1947-ben a torony keresztje alatti gömbben rejtett el az utókor számára. Ezt követően a jelenlévők a templomkertbe vonultak, majd lttzés János püspök leleplezte a negyvenöt éven át a gyülekezetben szolgáló Tatay Sámuel lelkész emléktábláját (képünkön). Az ünnepet abakonyszentkirály-csesz- nek-bakonyoszlopi ökumenikus kórus, valamint a Tatay Sándor Alapítványi Középiskola képviselőinek szolgálata tette még színesebbé. ■ M. Gy. „Mondó tüzek voltunk itt mi mégis!” A nagy októberi történelmi és vallási ünnepek sorában szerényen, szinte észrevétlenül húzódik meg Erdély és az egész magyarság egyik legnagyobb evangélikus költője, Reményik Sándor halálának az évfordulója. Talán ő is így akarná ezt, talán ez a legillőbb kegyelet, amellyel adózni tudunk a költőóriás emlékének. „Minden olcsó sikert elhárított magától, egyszerűen és világosan hatott vissza a jelszavakra, és a tolakodó anyaggal szembeállította a lélek hatalmát. És így jutott el, minden csillogástól menten, Babits közelébe, akinek puritánságát még fokozta - önértékelésben” - írja róla Moher Károly. „Sem fárosz nem lettem, sem fénybogár, / Parton állok két fény közt, sötétben." A „sötétben” parton álló, a „másvilágian érzékeny” költő mégis „mondó tűz” lett, „lobogó őszi lármafa” ma is. A kolozsvári evangélikus-lutheránus templomban tartott ünnepi megemlékezésen Dávid Gyula irodalomtörténész így fogalmazott a költőről szólva: „Már fájt az a világ, amelyben élnie adatott neki, aki a második éve lángoló világ új rémségeinek közepette, egész életével hitelesített eszményei magaslatáról emelte fel tiltakozó szavát a vesztébe rohanó emberiséget elárasztó gyűlölet ellen.” „Hát így kell mindig lennie: /.Fölül az egyik, s a másik alul? / Hatalmi kérdés emberek között, I Sa hatalomban egyik elvadul? / Mindig csak elnyomott és elnyomó, / Kis különbség a módszerek között / És árnyalatok kockaforduláskor, / S meztelen önzés mindenek mögött?” (Egymás mellett soha?) Ma is „mondó tűzként” lobban fel a költő szava a magyar tájakon, ahol hiányzik Isten legszebb ajándéka, a békesség. Mert nincsen békesség közöttünk és bennünk. Mert képtelenek vagyunk „e korhadó világot / Testvér-színekkel ékesíteni”. Nyugtalan, felbolydult világunkban békességre jutni, valamiképpen megtalálni a belső lelki nyugalmat, a másik emberrel való békességet - ide csoda kell. Erre a csodára utal Reményik Békesség Istentől című versében: „Nincs nyugalom, nincs nyugalom - a szív, / Amíg ver, mindörökre nyugtalan. / De mindörökké nyughatatlanul, / Istentől mégis Békessége van. / Nyugalma nincs, de Békessége van. / Békesség Istentől.” Itt, Erdélyben református testvéreink ezzel a szép és biblikus ihletésű köszöntéssel szoktak fogadni bennünket: „Békesség Istentől!” Megbékélni életünkkel, helyzetünkkel, az események sodrásával, megbékélni embertársainkkal és Istennel - talán ez a legszebb, legnagyobb emberi ideál. Problémáink, gondjaink, belső feszültségeink, agyunkat időnként elöntő heves indulataink feldolgozása, szublimá- lása nem könnyű dolog, nincs rá egysze- rű „gyógyulási képlet”, ehhez a békesség csodája kell. A bibliai héber salom, a görög eiréné, a magyar békesség szó olyan állapotot jelöl, amely a teljességre utal. A békesség olyan állapot, olyan viszony, amelyben az ember összhangban él önmagával, embertársaival, Istennel, és összhangban, harÉGTÁJOLÓ móniában van az őt körülvevő világgal. A békesség olyan állapot, amelyben minden a maga helyen van, amelyben rendezettek a viszonyok, amelyben nyugalom van, mert a békesség egyben áldás, élet és üdvösség is; lehetne tovább árnyalni a gazdag jelentéstartalmat. . Tudjuk - hiszen saját életünkben, környezetünkben is tapasztalhatjuk azt, amit Reményik lírába ötvözve fogalmaz meg -, hogy az ember lénye legmélyéből vágyakozik a békességre. Különösen akkor erősödik fel bennünk ez a vágy, ez a sürgető igény, amikor a külső, békétlen, zavarodott állapotok miatt kétségbeesés, kilátástalanság és félelem lesz úrrá rajtunk. Feje tetejére állított világunkban, ahol lassan a józan ész érvényét veszíti, ahol aligha állapítható meg, hogy mi a jó, és mi a rossz, ki az ellenség, és ki a barát, és végzetszerűen összemosódnak az árnyalatok és a jelentések, szükség van a békesség csodájára. Hitvalló keresztény emberként mondhatom, hogy az igazi békesség fölülről jövő ajándék, drága és értékes. Ha van igazi békességünk, az nem a mi kizárólagos érdemünk, azt egyedül a békesség ura, Jézus Krisztus adhatja nekünk. Bár gyakran kizárólag saját képességeinkre szeretnénk hivatkozni, és úgy érezzük, hogy képesek leszünk békességet teremteni lelkűnkben, környezetünkben, összekuszált világunkban, hamar rá fogunk jönni tévedésünkre, gyengeségünkre, mert „nem a mi dolgunk igazságot tenni, / A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.” Pedig mennyi jóindulat, igyekezet, ügyszeretet és -buzgalom van bennünk, de elég egy keresetlen szó, egy félreértés, egy röpke figyelmetlenség, egy átgondolatlan megjegyzés vagy élcelődés, és békességünk máris odavan. A világ nem ad, mert nem adhat igazi békét; nem adhat, mert nincs neki. A világ amolyan tetszetős és néha hangzatos békességpótlékokkal igyekszik összetartani a töredezett létet. A Camus által értelmezett emberi tragikus heroizmus végkifejlete mindig a kudarc, mert Isten hiánya mindig kudarchoz vezet. Az igazi békességet ma is' Jézusban kaphatjuk meg. O egyszer és mindenkorra legyőzte a bűn hatalmát, a bűnt, a legnagyobb ellenséget. Ezért benne és általa állt helyre a teljes békesség, ebben a jézusi önfeláldozó szeretet- ben van egyedül igazi békesség. Van ebben a jézusi önfeláldozó szere- tetben valami abszolút, valami feltétlen, valami, ami meghaladja az emberi határokat. Ez a feltétlenség utal arra, hogy Jézusban Isten szeretéte nyilvánul meg. Jézus paradox módon éppen a kereszten, a legborzasztóbb sötétségben állítja elénk a legfényesebb, világító valóságot: Isten szeretetét. Sienai Szent Katalin mondta: „A mi Urunkat nem a szegek tartották a kereszten, hanem a szeretet.” Ez az isteni szeretet- ből fakadó békesség állítja helyre életünk dolgait, rendezi el viszonyainkat, és teszi lehetővé, hogy összhangban éljünk önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel, talán az egész világgal. Hinni kell, mert hinni lehet a krisztusi szeretet győzelmének eszményében, abban a megújító valóságban, mely képes egyedül legyőzni a világot, megkötözni az elszabadult indulatokat, a gyűlöletet, az önzést és lecsillapítani a háborgó szíveket. „Békesség Istentől: mi így köszönjünk, / Hogy köszöntésünkben lélek legyen - / Vihartépett fák - ágainkon mégis / Vadgalamb búg és Békesség terem. / Békesség: köszöntésünk ez legyen. / Békesség Istentől.” Halála hatvanhatodik évfordulóján a „mondó tüzek” lírikusa, Reményik ezt üzeni az emléke előtt tisztelgő mai magyaroknak. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
