Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-25 / 12. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2007. március 25. 7 Zsidótörvények - zsidómentők ► 1944-ben Tiszafüreden egy katonatiszt, Horváth Kálmán százados a gettóba hajtott zsidók közül kiemelt egy tizenöt éves fiút, és beosztotta az általa vezetett munkaszolgálatos századba. Ezzel megmentette az életét. A gettóba zártak - közöttük a fiú családja - AuscHTvitzban pusztultak el. A fiú a felszabadulás után gépészmérnök lett, a Budapesti Műszaki Egyetem oktatójaként dolgozott negyven éven át. Már nyugdíjas, amikor a kilencvenes években meghívják Tiszafüredre a holokauszt-emléknapra. Ezután Lebovits Imre - az egykori tiszafüredi megmentett - további élete céljának tekinti a vészkorszak kutatását. Sajátos érdeklődéssel fordul a zsidómentők felé. Meggyőződése, hogy „a zsidómentők csodálatos, de életveszélyes helytállását meg kell örökíteni az utókor számára”. De a reális értékeléshez, a lényeg megértéséhez szükségesnek tartja, hogy tevékenységük a Horthy-korszakba ágyazva legyen bemutatva. így született meg - ötéves munka eredményeként - a Zsidótörvények - zsidómentők című könyv. A kötet két nagy részre osztható, de üzenetértékű, hogy második része a terjedelmesebb. Ez szól közel kétszázötven oldalon a hétszáz zsidómentőről, akiknek a neve megtalálható - mint „a világ igazai”-é - a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet falán. Miattuk, tisztességüket, önfeláldozó bátorságukat megörökítendő született ez a könyv. Az első rész mintegy száznegyven oldalon mutatja be a korszakot, eleget téve annak az igénynek, hogy a mai olvasó megértse, el tudja helyezni az adott korban a zsidómentőket, akik életük kockáztatásával segítettek az üldözötteken. Kisebbségben voltak, mégis igen fontos, hogy voltak. Nemcsak azok miatt, akiket megmentettek, hanem mert példa- mutatásuk egyrészt enyhít azon a szörnyű képen, amelyet az akkori társadalom mutat magáról, másrészt újólag bizonyítja, hogy a legsötétebb korban is lehet embernek maradni! Komoróczy Géza professzor írja a könyv Igazak pantheonja címet viselő előszavában: „A gyilkosságokért Magyarország felelős. Magyarok segédkeztek a Gesta- pónak a sötét hitleri elhatározás kivitelezésében: államtitkártól a körjegyzőig, csendőrtábornoktól a vasutasig. [...] közel kétszázezer ember, felnőttek mind, sokan közülük bizonyára keresztény/keresztyén hívők [ _J De voltak né hányan, akik [...] segítettek, hálából, emberi részvétből, vagy mert iszonyat töltötte el őket a kegyetlenség láttán. Volt néhány száz ember, talán ezer. [...] Ok voltak az igaz emberek. A megmentettek keresik meg őket, a kitüntetést, a megbecsülést Izrael Állam adja nekik.” A könyv első része kordokumentum. Nincs elbeszélés, elemzés, csupán a szikár tények. Ez a rész a következő négy fejezetből áll. 1. A Horthy-korszak - Pártprogramok 1919- 1944 - Kormányprogramok 1920- 1944 - Választójog, választás. 2. Törvények, rendeletek a magyar zsidók ellen 1920-1945 - A numerus clausus - Az első zsidótörvény - A második zsidótörvény - A harmadik zsidótörvény - Az 1942. évi VIII. törvénycikk - Az 1942. évi XV. törvénycikk - A vég kezdete, a magyar kormány halálra ítélte a magyar zsidóságot - A rendeletek hatása a magyar zsidóságra. 3. Munkaszolgálat. 4. Vesztőhelyek. Az 5. fejezet a Zsidómentők címet viseli, 6. fejezetként pedig néhány további kordokumentum szerepel (például tiltakozás az első zsidótörvény ellen 1938- ból és szemelvények Nagybaczoni Nagy Vilmos Végzetes esztendők című könyvéből), teljesebbé téve tájékozódásunkat. A /ad Vasem-kandeláber Jeruzsálemben Megrendítő minden életmentő történet. Érdekes lenne egy másodlagos elemzésben megvizsgálni többek között a megismert zsidómentők vallási hovatartozását. Jó érzéssel találkozunk evangélikus lelkészek - Sztehlo Gábor, Koren Emil és Kékén András - nevével. (Számos református és katolikus lelkipásztor is szerepel az életmentők között.) Sztehlo Gábor egyike a mentésben leginkább kimagasló személyiségeknek: ezerhatszáz gyermek és négyszáz felnőtt életét mentette meg harminckét hihetetlenül gyorsan megszervezett gyermekotthonban. Koren Emil és felesége, Podhradszky Margit Magda, bekapcsolódva Sztehlo Gábor munkájába, jelentős részt vállalt a mentésben. Idézem a Kékén Andrásról írottak egy szakaszát: „A mentett személyek: 40-50 ember, köztük Borovits Leopoldné és kisfia. A mentés rövid története: Kékén András egyike volt azoknak, aki feleségével együtt menekülő zsidókat fogadott be otthonába, parókiájába. A Kékén házaspár legendás körülmények között, nyilas segédlelkésze árnyékában segítette a rászorulókat a Deák téri evangélikus templomban. A régebbi szolgálati helyükről, vidékről magukkal hozott gyermekek száma 1944-ben újabbakkal bővült, mert zsidó árva gyerekeket fogadtak magukhoz. 1944 őszétől, a nyilas hatalomátvétel után otthonuk minden lakható szegletét bujdosó zsidók foglalták el. Borovits Leopoldnét (Erzsébet) és 9 éves kisfiát hallatlan leleménnyel a templomi szószék feljárójának egyik rejtett szegletében helyezték biztonságba a nyilas razzia idején.” Szintén a könyvből valók Kékén Andrásnak egy bibliaórán elmondott gondolatai az állam iránti engedelmességről: „Fennáll-e az engedelmeskedésnek ez a parancsa az iránt az állam iránt, amely nem tekinthető Isten szolgájának? Engedelmeskednünk kell-e akkor is, ha az állam parancsai ellenkeznek Isten törvényével? Erre a kérdésre határozott nemmel kell felelnünk. Hiába parancsolja meg az állam a polgárok bizonyos csoportjának üldözését, feljelentését, mi ezt nem tesszük meg, sőt ezzel szemben szeretjük és segítjük az ártatlanul üldözötteket.” Némileg rendhagyó volt a könyv sajtóbemutatója. Egyrészt szokatlanul nagy volt az érdeklődés, zsúfolásig megtelt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium épületének tükörterme. Másrészt a szerzőn és a kiadón kívül megszólalt a házigazda Kiss Péter miniszter, szót kaptak történészprofesszorok - Glatz Ferenc, az MTA korábbi elnöke és Szita Szabolcs, a könyv lektora -, illetve Pungor Ernő akadémikus, az Antall-kormány minisztere. Az ülés elnöki asztalánál Erdő Péter bíboros is helyet foglalt. A felszólalások mind a könyv születéséről, mind tartalmáról, a vészkorszak kevésbé ismert összefüggéseiről további értékes ismeretekkel gazdagították a jelenlevőket. Imponáló volt, hogy mindenki elkerülte a csapdát, azt, hogy a mához kösse a könyvet, mai kedvezőtlen társadalmi jelenségeket vessen fel a holokauszt kapcsán. Lebovits Imre könyve értékes hozzájárulás egy fél évszázados adósság törlesztéséhez. A náci diktatúrát gyorsan követte a szovjet diktatúra. Ez is felelős azért, hogy a magyar társadalom - eltérően az elsősorban érintett németektől - nem tudott szembesülni a megelőző korszak holokauszthoz vezető történéseivel. Bár Jtebovifts Jmre üstdotörvényehiüsidómentőh az is lehet, hogy Arthur Milleré a mélyebb igazság, aki úgy vélte, évszázadokra van szükség a holokauszt lényegének megértéséhez, borzalmának feldolgozásához. Ma még - bármennyire nem fogadható is el - valamennyire érthető a hárítás, a re- lativizálás, az elutasítás. Olykor a bűntudat paradox megnyilatkozásai ezek. A Horthy-korszak zsidóellenes megnyilvánulásaira emlékeztető kirekesztő jelenségek viszont a legkevésbé sem fogadhatók el, nem tolerálhatok. Talán furcsán hangzik, de az akkori rasszista trendhez alkalmazkodóknak, megalkuvóknak, akár maguknak a kurzus gerjesztőinek is, valamennyire sajátos mentségük, hogy nem tudták, nem gondolták, hová vezet ez az út. Auschwitz után azonban már nincs kétség. Erre utalt Miller is. Nem lehet játszani a tűzzel. Nem lehet besétálni a csapdába, relativizálni a mai veszélyeket, mentegetni az egykori gyilkosok mai tudatos vagy véletlen utódait, Árpád-sávos lobogók lengetőit. Ismerjük az út végét. Nagy a felelősségünk. Személyes tapasztalatom, hogy a társadalom jelentős része az egyházaktól várja a tiszta szót, a határozott fellépést - megfelelő távolságot tartva az aktuálpolitikától - mindenfajta kirekesztés, embertelenség ellen. A Zsidótörvények - zsidómentők című kötet sok muníciót ad ehhez. ■ Frenkl Róbert Lebovits Imre: Zsidótörvények - zsidómentők Ex Libris Kiadó, Budapest, 2007. Ara 3000 Ft. Közösségben élni Hatvanéves a Lutheránus Világszövetség Köszöntőm minden testvéremet a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus nevében! Az a megtisztelő feladatom, hogy a Lutheránus Világszövetségnek (LVSZ) - az egyházak közösségének - a jókívánságait tolmácsoljam. Az „LVSZ-vasárnap” ez évi megünneplése kapcsán különösen fontosnak tartom, hogy a figyelmet a lutheránus közösségre irányítsam. Az a reménységem, és azért imádkozom, hogy képesek legyünk együtt gondolkodni hitünk és életünk legfontosabb kérdésein, melyekben mindannyian osztozunk a közösségen belül, és képesek legyünk újra elkötelezni magunkat arra, hogy mindezt megtapasztaljuk a hit és a spirituali- tás különböző dimenzióiban. Ez a figyelem különösen fontossá válik egy olyan élő és gyarapodó közösségnek, az Lutheránus Világszövetségnek a hatvanadik évfordulóját ünnepelve, amely állandóan megújul, és újra felfedezi önmagát a sok felmerülő kihívás fényében. Mint az egyházak közössége, a communio közös életünk fókuszában áll. A kegyelem által Isten hív bennünket a megszentelt élet közösségébe. Ez maga után vonja és megköveteli, hogy bátor lépéseket tegyünk a kapcsolatok építése és fenntartása felé a közösség tagjai között és szerte a világon. Nem beszélhetünk többé egyfelől tagegyházakról és másfelől a velük szemben álló LVSZ-ről. Az LVSZ gyűlései Budapesttől Curitibáig és Hong Kongtól Winnipegig megújították a korábbi gyakorlatot. Létezik egy alapvető kapcsolat a közösség alapjai és életformái között, amely helyi, regionális és globális kontextusokban valósul meg. Ez a felfogás az evangéliumban és a szentségekben megjelenő egységnek a mély teológiai szemléletéből ered: ezek ugyanis az egyházi élet leglényegesebb forrásai. Közösségünk formái tehát megerősítik a különbözőségben megjelenő egységet, a spirituális és materiális források megosztásának szükségességét (koino- nia), a különféle ajándékok közötti kölcsönhatást, az univerzalitást és a partikularitást. Azért hívattunk el, hogy megtapasztaljuk a közösséget liturgikus istentiszteletünkön és diakóniai életünkön keresztül. A lutheránus közösség egyik legjellemzőbb megkülönböztető jegye az igazságosságnak, a közösségnek, az elfogadás gyakorlatának és a kölcsönös támogatásnak az előmozdítására való megingathatatlan elkötelezettség az erőforrások megosztása révén. Mi túltekintünk önmagunkon, együtt cselekedve nemcsak azokért, akik a közösségen belül vannak, hanem az egyházon kívül élőkért, valamint az egész világért is. A közösség egyik ajándéka a szivárvány, amely reprezentálja a nőket és a férfiakat, a fiatalokat és az öregeket, illetve a fogyatékkal élő embereket, akik mindannyian egyenlő mértékben vesznek részt a közösség életében és munkájában. A mi kihívásunk az, hogy fo- fyamatosan újraértelmezzük a közösségnek a szenvedés enyhítésében, valamint egyházaink és a társadalmak átformálásában betöltött szerepét. Tudjuk, hogy ez a közösség átélhető a gyülekezetekben. Evangélikusnak lenni egyet jelent azzal, hogy ökumenikusak vagyunk. Ahogyan az egyházak szerte a világon az ökumenikus mozgalom újraszervezésének kérdéseit igyekeznek megvitatni, mi is arra hívattunk el, hogy megerősítsük ökumenikus vonásainkat, és a világon mindenütt osztozzunk a hitközösségek feladataiban és kihívásaiban. Fejezzük ki a communio ajándékát imáinkkal, részvételünkkel és a kölcsönös segítségnyújtással. ■ Dr. IshmaelNoko, az LVSZ főtitkára (Fordította: Petri Gábor) Keresztény-zsidó teológiai évkönyv 2006 Az utóbbi években - ha némi késéssel is - minden esztendőben megjelenik a Keresztény-Zsidó Társaság kiadványa, a Keresztény-zsidó teológiai évkönyv. Tartalma és terjedelme egyre gazdagabb, szerzőinek listája évről évre hosszabb. Az idei kötetet Csukás Judit debreceni egyetemi oktató és könyvtáros tanulmánya nyitja a Haggádák könyvtörténetébe beavató tanulmányával, amely a középkortól kezdve hoz érdekes példákat, utalva keletkezésük történelmi körülményeire. Dancu Pál Szatmárból az egyházmegye 1944-es levelezéséből szemelget. A kikeresztelkedési ügyek között megtaláljuk Török Sándor író kétségbeesett kéréseit is. Ám hiábavaló egyes papok kérése, a felsőbb utasítás kemény: ha „csak az életét menteni akarásból akar valaki kikeresztelkedni, nem bocsátható keresztségre. Krisztus Urunkkal nem lehet játszani!" Dobner Győző'baptista lelkész a Jézust messiásként elfogadó zsidók 20. századi történetét taglalja, Gyiirki László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magántanára a madabai ókori mozaiktérképet mutatja be nagy tárgyismerettel; kiemeli a térkép teológiai koncepcióját. Debreceni témát választott Halmos Sándor, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem (ORZSE) docense Kardos Albertnek a tudósnak és tanárnak emléket állító írásával. A magyar zsidóság háború utáni történetét vizsgálva keveset tárgyalt témához nyúl Haraszti György, az ORZSE tanszékvezető tanára. Bemutatja a megmaradtak alternatíváit, sok adatot közölve. Jakab Attila vallástörténész a római katolikus egyház szerepét vizsgálja a csángók elrománosításában, amely még ma is tart. Karasszon István, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető professzora a héber próza művészi értékét szemlélteti filologikus módon, sok bibliai példával. Kárpáti Judit, az ORZSE tanára a Tóra és a Talmuct testi tisztaságra vonatkozó előírásainak bonyolult világát tárja fel. Keresztes Pál katolikus teológiai professzor a démo- nológiáról ír, Nacsinák Gergely András ortodox lelkész a görögkeleti egyház művészeti álláspontját ismerteti, és az ortodox művészet nyugati befogadásáról szól. Németh Pál református lelkész, főiskolai tanár az iszlámmal foglalkozik, nagy tárgyismerettel és megértéssel. Kicsit meglepő ebben az évkönyvben, ahogy idézőjel nélkül szól „a palesztinai arab lakosság elleni izraeli állami terror”-ról! Oláh János, az ORZSE docense a zsidóság böjtjeit mint kollektív történelmi emléknapokat tárgyalja. Áttekintését a Jóm ha Soá zárja, a varsói gettóra emlékeztető gyászünnep. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tudományos munkatársa aktuális témát választott, amikor a „Da Vinci-kód” nyomába eredt, látleletét adva egy modem jelenségnek, nem feledkezve meg közben a nők szerepéről sem. E sorok írója - az ORZSE docense - a keresztes hadjáratoknak a korabeli zsidóságra gyakorolt, enyhén szólva kedvezőtlen hatását elemzi. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi szeretettel, szépen méltatja Salkaházi Sárát, Staller Tamás, az ORZSE rektorhelyettese pedig Szemere Samuról, a nagy filozófusról ír. Szécsi József katolikus teológus, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára, az ORZSE tanára áttekinti, milyen teológiai álláspontot képviseltek a keresztény egyházak a zsidósággal kapcsolatosan a történelem során. Szigeti Jenő adventista professzor a bibliai teremtéstörténet és a Korán kapcsolatát kutatja. Kollégája, Tokics Imre is a Genezist vizsgálja. Olvasható még a kötetben Tőkés László református püspöknek a Toleranciadíj átvételekor Debrecenben mondott beszéde, majd pedig Török Csaba katolikus lelkész írása, amelyben az emlékezést mint a zsidó-keresztény párbeszéd alapvető kategóriáját határozza meg. Az évkönyvet Zsengellér Józsefiek a Pápai Református Teológiai Akadémia professzorának tanulmánya zárja a samaritánus teremtéstörténet bemutatásával. Az évkönyv 2001 óta jelenik meg. Az idei kiadvány is méltó elődeihez és nemes céljához, a két vallás párbeszédének előmozdításához, a félreértések és ellentétek feloldásához. ■ Róbert Péter
