Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-05-13 / 19. szám

‘Evangélikus ÉletS ELŐ VIZ 2007. május 13. EGY MAGYAR MISZTIKUS A 20. SZAZADBAN Ordass Lajos püspök imádkozó élete ► Rogate vasárnapján igehirdetések­ben, előadásokban és cikkekben szoktunk az imádságról beszélni, ugyanakkor e vasárnap ősi üzenete az imádságra való felszólítás: Imád­kozzatok! Többféle megközelítés­ben olvashattunk már életében és halála után is Ordass Lajos püspök­ről. Mégis, ha személyének titkát közeli ismerőseként meg akarom fejteni, imádságos életéről beszé­lek. Ugyanis minden más meghatá­rozás után hiányérzetem van. Ha imádságáról vallott véleménye és hűsé­ges imádságos gyakorlata kerül a közép­pontba, akkor Ordass Lajos Személyiségé­nek legbensőbb titkához közelíthetünk. Tudomásom szerint ifi. dr. Fabiny Tibor használta először „az imádkozó és a misz­tikus Ordass” kifejezést A megállás szimbólu­ma című, 2001-ben kiadott könyvében. Nagyra értékelem megállapítását. Ráérzett arra, honnan s miből fakad Ordass maga­tartása, igehirdetése és csöndben eltöltött, háttérbe szorított püspöki élete is. Lehetett ugyan beszélni róla úgy is, ahogyan Hans Lilje püspök, a Lutheránus Világszövetség világot járt elnöke írta egykor - „A Te megállásod a nyugati vi­lág számára a keresztény megállás szim­bólumává lett” -, mégis azt hiszem, hogy Ordass elsősorban nem szimbó­lumjelkép, hős, vértanú akart lenni, ha­nem alázatos imádkozó, aki másokat is imádságra tanított és biztatott. Ha iga­zán meg akarjuk ismerni őt, akkor az Út- ravaló című, először névtelenül megje­lent könyvének (Köln, 1967; Malmö, 1969; München, év nélkül) szavaira, be­osztására, lelkipásztori szolgálatára gondolhatunk. Néhány szót a misztikáról is kell monda­nunk. E szó gyanúsan hangzik a protes­táns fülek számára, pedig voltak pro­testáns misztikusok is (például Tersteegen, Böhme stb.), nem csupán a római katoli­kusok által gyakran idézett Eckhart mester, Tauler vagy a svéd Birgitta. Mindenesetre valami titokzatosság lengi körül a fogal­mat. Van, aki iszonyodik attól, hogy a misztika eltávolodik a protestáns igei alaptól. Mások középkori jelenségnek bé­lyegzik, amely fölött már eljárt az idő. Őszintén meg kell vallanunk, hogy teológusaink és híveink alig ismerik ezt a témakört. Éppen ezért kötelező leg­alább érintőlegesen szólni róla; ennek ismeretében érdekes és értékes Ordass püspök imádságainak jellegzetessége, a tipikusan misztikus jellegű beszélgetés műfaja, a bizalmas társalgás hangja - anélkül, hogy bizalmaskodó lenne. Bensőséges személyes viszony jellem­zi Ordassnak az Urával való kapcsolatát. Minden imádságában kétszer szólítja meg Krisztust „Uram”-ként, pedig tudja, hogy Jézus barátainak nevezte a tanítvá­nyait (Jn 15,13-15), vagyis nem él vissza a megszólítással. Jézus „barátaim”-nak mondja tanítványait, de a tanítvány Uramnak szólítja őt. így olvassuk már az Újszövetség történeteiben is: Tamás, Pé­ter, János, Jakab és később Pál is így szó­lítja meg Urát. Tartalmilag is érdekes ez a forma. Ha­sonlít ahhoz, amit Abrahámról és Mó­zesről olvasunk az Ószövetségben. Ők Is­ten barátai voltak, akik emberként úgy beszéltek a Mindenhatóval, mint aho­gyan ember szokott az emberrel, de „Uram”-nak nevezve őt mindenkor tisz­telettel fordultak hozzá. Ez a személyes viszony, a találkozás atmoszférája jel­lemzi Ordass imastílusát. Nem véletlen, tünk hozzá” - írja Ordass. Másként: a be­szélgetés kezdeményezője Isten, és a mi szavunk csak visszhang az ő hangjára, hiszen magunktól nem tudunk imád­kozni. Isten Lelke teszi lehetővé a be­szélgetést. Csak őáltala használhatjuk a helyes szavakat a megszólításban s a hogy ifj. Fabiny Tibornak - átlépve a fele­kezeti és lelkiségi határokat - Michel Quoist franciául író római katolikus tanár imád­ságai jutnak eszébe Ordass imádságaival kapcsolatban (Itt vagyok, Uram című, húsz nyelvre lefordított imádságoskönyvére utal, amelyben ugyanez a személyes hang található meg). Az imádságos irodalom ismerőinek a sokfelé ismert norvég Olaf Hallesby imádságoskönyvének stílusa és alapállá­sa jut eszükbe, amikor Ordass püspök imádságait olvassák. „Az imádkozásban sokkal fontosabb az, hogy Isten beszél hozzánk, mint az, hogy mi beszélhe­Kedves Gyerekek! ► Sorozatunk, melyben Görbefalva lakóival ismerkedhettetek meg, immáron véget ér. Minden rész­ben találhattatok egy-egy rejt­vényt is. A helyes megfejtéseket, ha még nem tettétek meg, küldjé­tek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A bo­rítékra írjátok rá: Gyermekvár. Ju­talmul ajándékcsomagot kaptok. Hallottatok már Görbefalváról? Nem? Ez egy nagyon piciny falucska - a főté­ren körben összesen kilenc ház, a temp­lom és a posta épülete áll. Amire nagyon büszkék a görbefalviak, az a szép temp^ lomuk, amelynek a harangja minden es­te dallammal búcsúztatja a lemenő na­pot. Emellett arra is büszkék az ott la­kók, hogy mindegyiküknek olyan bibliai neve van, mint amilyen nevű emberek Jézussal is találkoztak, vagy valahogyan kötődtek hozzá. Az arra járó idegenek­nek mindig mesélnek is róluk. 9- v Görbefalva utolsó házához érkeztünk. Jakab gazda lakik benne.- Én nagyon szeretek itt lakni - szok­ta mondogatni. - Mi itt úgy élünk, mint egy nagy család. Mindegyikünk számára nagyon fontos a templom, ahol az isten­tiszteleten Jézus Krisztusról hallunk. Sokszor eszembe jut az a történet, amikor Jézus Péterrel, Jakabbal - bibliai névrokonommal - és annak testvérével, Jánossal együtt felment a Tábor-hegyre. Itt a tanítványok szeme láttára Jézus el­változott: arca fénylett, mint a nap, ru­hája pedig fehéren ragyogott, mint a GYERMEKVAR fény. Hirtelen pedig megjelent Mózes és Illés is, és beszélgettek Jézussal. A tanítványok ámulva figyeltek, és nagy békesség szállta meg őket. Péterek­kor azt mondta Jézusnak: „Uram, jó ne­künk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt há­rom sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nemcsak Péter, de Jakab és János is olyan jól érezte ott magát, hogy nem akartak elmenni a hegyről. Ekkor azonban fényes felhő árnyékol­ta be őket, és a felhőből egy hang hallat­szott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyö­nyörködöm, reá hallgassatok!” A tanítvá­nyok, amikor az Úr hangját hallották, megrémültek, és arcra borultak. Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és azt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor azok hárman föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust. Sosem felejtették el ezt az élményt. Jé­zus pedig megparancsolta nekik a hegy­ről lefelé jövet, hogy senkinek se mond­ják el, amit ott láttak, amíg az Emberfia föl nem támad a halottak közül. Oldjátok meg a keresztrejtvényt, és az ösvényen található betűkből megtudhatjátok, hogy hív­ják jézusnak ezt a fényes elváltozását. 1. így nevezte magát Jézus 2. Ó volt az egyik, aki megjelent a hegyen 3. Tábor-... 4. Ennek a királynak a házából származik Jézus 5. Ó volt a másik, aki megjelent a hegyen 6. Ez vezette a napkeleti bölcseket a betlehemi istállóhoz 7. Jakab testvére 8. Ez árnyékolta be hirtelen a hegyen levőket •9. Szabadító más néven 10. Jézus arca ... ti. A harmadik tanítvány, aki a hegyre ment 12. Ezt akart ott építeni Péter szövegben egyaránt. így nevezhetjük őt: „Abbá”, azaz „Atyám”, és őszintén feltár­hatjuk kéréseinket, ahogyan Jézus taní­totta. Ezért Hallesby szerint az imádko­zás alapigéje Jel 3,20: „íme, az ajtó előtt ál­lok, és zörgetek..." Eszerint az imádság nem más, mint ajtónyitás Urunk előtt, hogy beléphessen életünkbe. Ordass püspök imádságainak jellem­zői, a szubjektív hang, az egyes szám el­ső személyben hangzó megszólítás nem zárják ki az egyház közösségét. Sorsa miatt kesergő hangja nem válik alaptó­nussá, tud örvendezni is Isten-gyermek­ségén. Nem életidegen imádkozó, aki menekül a valóságtól, sőt minden gond- ját-baját Istenre bízza, de naponta tud hálát adni is. Nem menekülő típus, aki saját lelke mélyébe akar leszállni, hanem az Isten ismeretében kíván elmélyülni. Tudato­san tanító is, de nem kitanító, sőt példá­ján mutatja, hogy ő is mindig tanuló ta­nítvány marad. Nem büszke kegyes, aki jártasságát fitogtatja istenes életével, ha­nem őszintén bevallja azt is, hogy néha nem tud imádkozni, és akkor azt ajánlja, hogy mégis imádkozni kell, ahogy szo­kott az ember. Véleményét nem erőlteti testvéreire, inkább meghív, hogy próbál­juk felfedezni, mit jelenthet az imádság számunkra. Lesslie Newbigin híres könyvének, ame­lyet „1984 másik oldalá”-ról írt (The Other Side of 1984), egyik fejezete ezt a címet vi­seli: „An invitation to explore”, azaz „Meghívás a felfedezésre”. Ordass is így hív meg, szavai nyomán felfedezhetjük az imádság erejét, tartását és rendszeres gyakorlatát. A püspök múltba tekint ugyan, becsüli az egyház lelki kincsestá­rát, Isten természetben található gazdag­ságát, de a jelen levő Úrtól tájékoztatást és segítséget vár a jövőre nézve is. Nyelveze­te nem archaikus, avult vagy egyházi ká- naáni nyelv; fennkölt ugyan, de nem fennhéjázó -ahogy a költő, Reményik Sán­dor mondja: Ordass püspök Lutherhez ha­sonlóan nem csupán beszél Istenről mint a teológia tárgyáról, hanem vele beszél. Jelen írásomban nem térhetek ki az, imádság felekezeteken átívelő, hatalmas irodalmára. Inkább egy személyes vallo­mással zárom soraimat. Négy püspök mellett szolgáltam harmincöt esztendeig. Sok mindenben nem értettem egyet ve­lük - de együtt tudtam imádkozni velük. Dezséry Lászlóval fia konfirmációja előtt; Ordass Lajossal is, aki szolgatársaival nem volt rideg és tartózkodó, őszintén tudtam együtt könyörögni akár sekres­tyében, akár óceánjáró hajón, nehéz gyű­lések előtt és sorsfordulók után; Káldy Zol­tán püspökkel is, élete utolsó szakaszá­ban, nagy betegsége idején - ahogy édes­anyja is mondta: „Nem mindent értek, amit a fiam tesz, de mindig imádkozom érte.” Harmati Bélával is, aki 1989-ben adta ki az imádkozásról szóló Ordass-köny- vet, Nem tudok imádkozni! - Imádkozóknak és imádkozni akaróknak szóló tanácsok címmel. (Az Evangélikus Életben én írtam róla a be­számolót még ugyanabban az évben.) Úgy látszik, az imádság a véleménykü­lönbségek ellenére össze tud kötni mai tanítványokat is. Nézeteltérésekkel teli, konfliktusok hullámai között hányódó társadalmunkban és egyházi életünkben nagyobb szerepe lehetne a tudatos, rend­szeres imádságnak. Rogate vasárnapján erre taníthat egykori püspökünk. így „hi­te által még holta után is prédikál”. ■ Hafenscher Károly (id.) HETI UTRAVALO Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. (Zsolt 66,20) Húsvét után az ötödik héten az Útmuta­tó reggeli és heti igéi az Istennek mon- ____ do tt könyörgésre buzdítanak: „.. .szünte­lenül imádkozzatok..." (iThessz 5,17) Miért is hullhat térdre Ura előtt az imádkozó gyülekezet? Mert „minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fény és árnyék váltakozása” (Jak 1,17; LK). Isten Fia a nevében elmondott kérések teljesítését ígéri tanítványainak:....amit csak kértek az Atyától az én ne vemben, megadja nektek.” (Jn 16,23b) Az imádság a Szentlélek munkájának a gyümöl­cse életünkben. „A Lélek segítsége nélkül teljességgel lehetetlen volna kibírnunk Is­ten imádságmeghallgató bánásmódját. De a Lélek azt mondja: légy erős, tarts ki, bízzál, várd ki az Urat!” (Luther) Ebben a Néró császár napjaiban írt levelében Pál ar­ra kér, „hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden embe­rért, a királyokért és minden feljebbvalóért” (iTim 2,1-2). Salamon, a „kezdő” király böl­csességet kért az Úrtól: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet...”-....teljesítem kérése­de t: (...) bölcs és értelmes szívet adok neked..." (iKir 3,9.12) Izrael legyőzte Amálékot Mó­zes közbenjáró kéréséért; „két keze fölemelve maradt naplementig” (2MÓZ 17,12). - „Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül." (iTim 2,8) S mit mondjanak? Például az Úrtól tanult „mintaimádsá­got”: „Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod." (Lk 11,2) Csak a „te” ké­rések után következzenek a „mi” kéréseink! Feltámadása után negyven nappal, mennybemenetel ünnepén Krisztus ezt mondta:....ha felemeltetem a földről, magam­ho z vonzok mindeneket.” (Jn 12,32) Betániában, miközben megáldotta tanúkká tett ta­nítványait az Úr Jézus, „eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe" (Lk 24,51). A két fehér ruhás férfi örömhírt mond: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (ApCsel 1,11) Az Úrra néző gyülekezet számára a hitben való járás adatott; ezért „nézzünkfel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a reá váró öröm helyett keresztet szenvedett, és Isten jobbjára ült” (Zsid 12,2: LK)! Pilátus ugyan bűnte- lennek találta, de mégsem ismerte fel a zsidók királyában a megtestesült igazságot; ezért kérdezte: „Mi az igazság?" Mi ismer(het)jük, ki az út, az igazság és az élet! Krisz­tus király kijelentette:....azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról..." (J n 18,38.37) Pál a közbenjáró könyörgés titkáról ír: „...imádkozzatok mindenkor a Lélek által.” Aldáskívánása találjon visszhangra bennünk: „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Amen.” (Ef 6,18.24) ,.Ha te megáldasz engemet, / Elérem üdvösségemet.” (EÉ 228,2) ■ Garai András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom