Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-04 / 9. szám
‘Evangélikus ÉletS inUMUTTI----KU LTÚRKÖRÖK 2007. március 4. >► 5 Diákirodalmi találkozó a soproni líceumban ► Ki olvas ma verseket? Mitől költő a költő? Közhelyesnek számít-e a szerelmi líra? Többek közt e kérdésekre keresték a választ a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ ifjú irodalmárai a leghűségesebb városban. A fórumot a diákok saját verseinek felolvasása színesítette. Tízfős győri küldöttséget látott vendégül február 12-én a Soproni Nemes Magyar Társaság és a Líceumi Ifjúsági Diákszövetség. A találkozó ötlete az Evangélikus Élet tavaly novemberi médiaműhelyén született meg. Révfülöpön hamar kiderült, hogy a résztvevők közt több, a kultúra mellett elkötelezett fiatal található, miután az éjszakába nyúló beszélgetésből spontán szervezett felolvasóest kerekedett. A soproni líceum ez évben ünnepli alapításának 450. évfordulóját, hazánk legrégebbi diákönkormányzata, a Líceumi Ifjúsági Diákszövetség pedig éppen 180 éve szolgálja az alma mater növendékeit. A nevezetes jubileumok kapcsán számos rendezvény várható idén, ezek sorát nyitotta a diákirodalmi találkozó. A szervezők nem titkolt szándéka volt a patinás társaság hagyományainak felelevenítése is. m : --------- ' rJr ! 1 V/ / S — \e . I Ji , -r r...1 A líceum féltve őrzött kincsei a Soproni Nemes Magyar Társaság kézzel írt lapjának, a Bimbójuzémek a példányai Az ország legrégibb önképzőkörét diáktársaival alapította 1790-ben Kis János későbbi evangélikus püspök, hogy a latin-német tannyelvű líceumban a magyar nyelv ügyét szolgálják. A társasághoz több szállal kötődik Berzsenyi és Petőfi, rendszeres levelezőpartnere volt Kazinczy. A tagok összejöveteleiken saját műveiket adták elő, majd annak rendje s módja szerint ki is értékelték őket. Így tettek a kései utódok is, huszonkét soproni és tíz győri irodalombarát. A beszélgetést Bemáth Csaba líceumi tanár vezette, aki a moderáláson kívül saját verseivel is hozzájárult a találkozó sikeréhez. S hogy valóban sikeres volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy máris van igény a folytatásra. A vendégek a nap folyamán megismerkedtek még a líceum több száz éves nagykönyvtárával, az ott őrzött ősnyomtatványokkal és könyvritkaságokkal, majd délután városnézésen vettek részt. A következő találkozó már Győrben lesz, kétségkívül hasonlóan biztató hangulatban és lelkesedéssel. A négyszázötven éves líceumban pedig remélhetőleg újra virágzásnak indul a hajdan oly nemes magyar társaság, hiszen kultúrára s ezen belül irodalomra manapság is szükség van. Sőt talán nagyobb szükség van rá, mint valaha... ■ Kiss Dávid Festett ige - óriási kendőkön ► A böjti kendéik a középkorban voltak használatban. Főleg azokon a vidékeken terjedtek el, ahol fejlett volt a szövőipar. Böjti időszakban ezzel takarták el az oltárfelépítményt és -festményt azért, hogy a hívek minél teljesebben a kendőn megjelenő bibliai motívumokra és a kendő mögül prédikáló papok mondanivalójára figyelhessenek. Tekintve, hogy a böjti kendők három-ötszáz éve voltak használatban, és a legtöbb esetben a történelem viharaiban elvesztek, megsemmisültek, egész Európában csak néhány maradt itt-ott mutatóba. Egészen kevés van olyan állapotban, hogy kiállításon tárják az érdeklődők elé, az pedig valósággal párját ritkítja, hogy egy településen több is megtekinthető. A lengyel-cseh-német határon fekvő szász- országi Zittauban azonban két böjti kendőt is láthat az arra járó turista. Az úgynevezett zittaui nagy böjti kendőt 1472-ben adományozta egy helyi üzletember városa főtemploma, a Szent Jo- hannis-templom számára; közel kétszáz esztendőn át használták. A kendő túlélte a reformációt is - annak ellenére, hogy ez a vidék ma is inkább protestáns (evangélikus), és reformátorunk, Luther Márton a böjti kendőket pápai szemfényvesztésnek tartva száműzni akarta őket a templomokból. A kendő 1672-től a Johannis-templom egyik zugában feküdt; mindenki úgy gondolta, hogy az 1757-ben pusztító tűzvésszel elégett. Azonban 1840-ben egy könyvtáros véletlenül rátalált egy könyvespolc mögött. Ez akkoriban a szász királyi birodalom művelt köreiben szenzáció volt. A korabeli király, Johann kérésére néhány évtizeden át Drezdában volt látható. 1876-ban nem ismert körülmények miatt visszavitték Zittauba. Az újabb megpróbáltatás 1945-ben várt a kendőre. A háború utolsó hónapjaiban a zittaui múzeum dolgozói elvitték egy bombabiztos helyre a közeli Oybin- hegyen. Ott azonban szovjet katonák találták meg, szétszaggatták, és a szövetrészeket gőzelzáróként használták ideiglenes szaunájukhoz. Ez természetesen komolyan károsította a több évszázados textíliát. A katonák végül ott hagyták az erdőben a kendőt; egy idős ember talált rá, és juttatta vissza Zittauba. Sokáig remény sem volt a restaurálásra, mígnem bő egy évtizeddel ezelőtt egy svájci alapítvány vezető restaurátora, ár. Mechthild Flury-Lemberg asszony hírt szerzett a kendőről, megtekintette, és vállalta, hogy mint kultúrtörténeti kincset ingyen restaurálja a kendőt. Ugyanezt vállalta a zittaui kis böjti kendővel kapcsolatban is. A gigantikus munka végeztével a nagy kendő öt éven át járta Európa országainak kiállítótermeit, míg végül 1999-ben elhelyezték az 1410 körül épített zittaui Szent Kereszt-templomban kialakított óriási vitrinben. A textília ugyanis hatalmas méretű, kilencszer hét méteres. A kilencven festett képen az O- és Újszövetség főbb eseményeit mutatja be (ne feledjük, amikor készült, még csak nagyon kevesen tudtak olvasni) a teremtéstörténettől az utolsó ítéletig. A hatvanhétszer hatvanhét centiméteres képek alá egyetlen mondatos magyarázó szöveget írtak alnémet nyelven. A kis böjti kendő más helyszínen, a kultúrtörténeti múzeum külön erre a célra kialakított helyiségében tekinthető meg Zittauban. Ez 1573-ban keletkezett; az egyetlen ismert böjti kendő, amelyet egy lutheránus templom megrendelésére készítettek Luther ilyen irányú tiltásai ellenére. Kilencvenkilenc éven át használták. Mindössze a másikkal összevetve „kicsi” - tizenöt négyzetméteres. Ez is valóságos textilkincs, egybeszőtték, és temperával festette ismeretlen alkotó. Mintája Lambert Lombard lüttichi mester kompozíciója lehetett, egyben a reneszánsz nagy festőművészeinek együttes hatása ismerhető fel rajta. Hasonlít egy oltárfestményhez. A központi jelenet Krisztus megfeszítését ábrázolja. Mária, János és a kereszt alatt térdeplő Mária Magdaléna siránkozva tekint föl a haldoklóra. Egy Krisztust körüllebegő angyal kehellyel fogja fel az oldalsebből folyó szent vért. A fenyegetően sötét eget áttöri Isten tündöklő látomása. A bal alsó sarokban koponya és lábszárcsont szimbolizálja Adámot, akivel a bűn világra jött. A kereszt mögött jobbra egy fatönkből sarjadó új ág ígér reményt. Az eseményt mintegy harminc szimbólum foglalja keretbe (például Veronika kendője, vízhordó edény és mosdótál Poncius Pilátus kézmosásához, lámpás, kereszt, létra, szögek, harapófogó, Júdás feje a hurokban, erszény harminc ezüstpénzzel, lándzsa, izsópág ecetes szivaccsal, töviskorona, köntös, tűzoszlop, vesszők, fegyverek, pokolszimbólumok...). A fenti és lenti latin írásos táblákon egy-egy újszövetségi ige olvasható: „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!" (Jn 1,29) és „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." 0n 3,16) ■ Szegfű Katalin Gloria Victis Jótékonysági koncert a Deák téren Jótékonysági zenei és irodalmi estet rendeztek a Deák téri evangélikus templomban múlt szombaton az anyagi gondokkal küszködő csömöri Gloria Victis Közhasznú Alapítvány javára. A szervezet tavaly októberben - elsőként a világon - emlékművet állított a kommunizmus százmilliónyi áldozatának tiszteletére. A lélekemelő esten dr. Fabiny Tamás püspök szolgált igehirdetéssel. A műsorban közreműködött Pitti Katalin operaénekes, Si- rákné Kemény Kinga énekművész (képünkön), dr. Sirák Péter orgonaművész, Döbrentei Kornél költő, Dózsa László színművész és Varga Koméi István versmondó kisdiák. ■ Mátyás Sándor KAMASZKÖNYVAJÁNLÓ Boldog karácsonyt, Rózmari! Az az én - egyik - anyai gondom, hogy mit lehet a kezébe adni egy kamaszlánynak, ha az idejét kell elütni valahogy. A számítógép, a cédélejátszó és a tévé persze mind kínálja magát, kicsit túlságosan is. Ha azonban ránk szakad egy iskolai szünet a tengernyi eltöltendő idejével, akkor azért többre vágyom. Vigyázat, most nem arra a típusú gyerekre gondolok, akit az Úristen is könyvtárosnak teremtett, és akit úgy kell elrángatni a betűtől! Hanem arra az alapvetően jó szándékú és szórakoztató típusra, aki egyfolytában beszél, akinek egyszerre van öt legjobb barátnője, aki boldogan bosszantja a kistestvéreit, majd máris elmélyedten játszik velük, és aki nyűglődik a nappaliban, hogy mihez is kezdjen. Mivel ez a típus hirtelen ideges lesz egy könyvtár gyerekrészlegének tömött polcai láttán, rászoktam az anyai könyvtárazásra: egyenként szállítom haza a neki való könyveket. A módszerem a következő: egy - engem - jól lefárasztó, kiadós szünidei nap végén hirtelen akcióba lépek. Estére már megvalósítottuk lányom aznapi kreatív ötleteit, a maximális filmnézőidőt is kiaknáztuk, és az egyházi mobi- lom is lemerült, mert a barátnőim lányai is ráértek beszélgetni. Mivel még mindig maradt néhány óra a napból, nem válaszolok több kérdésére, elrakom a mobiltöltőt, a kistestvéreket pe- dig gyorsan belapátolom a kádba. Ekkor nyújtom át a könyvet: valamelyik mai angol, amerikai vagy német szerző legújabb puha fedelűjét. Harsány színű, jó nagy betűs, és általában valami hosszú sorozat sokadik része. Jobb híján megszerettem ezeket az idegenből fordított könyveket. Külföldi szerzőik - általában nők - a mai kamaszok világában keresik meg az emberi kapcsolatok járható útjait, a szeretetet, a tartós értékeket. Még jobban szeretném azonban, ha Louise, Catherine vagy Grete nevű szereplők helyett Katákról, Orsikről és Annákról szólnának, mai magyar bérházakról vagy osztályfőnöki órákról. De még ennél is jobban szeretném, ha esetleg egy kis gyülekezeti élet, sőt Krisztus világa is belekeveredne valahogy a történeteikbe. Nem feltétlenül missziós céllal, hanem azért, hogy lányom saját kis élete - Árpi bácsi konfi- órái, a Fű őrs cserkésztáborai, a családi istentiszteletek gyerekzsivaja - is visszaköszönjön valahol bennük. Ezért örültem annyira Széchey Rita legújabb kamaszkönyvének, a hatodikos Hegyi Csenge karácsonytól karácsonyig tartó naplójának. Kívül vidáman kockás, belül viccesen irkafirkás. A tartalma pedig olvasmányos, modern, komoly is, meg nem is, magamra is ismerek benne, meg el is hessegetem a tükröt. Apa szigorú és lelkiismeretes, anya simítgat és simogat; Csenge ikertestvére biztosan jobban tetszik az Úristennek, mert ő olyan jó gyerek; Csenge pedig az egyetlen az osztályban, akinek még nincs mobiltelefonja. A könyvet olvasva végül még az is kiderült, hogy mindenkinek jobb volt nyáron a cigány gyerekeket mosakodni és imádkozni tanítani Erdélyben, mint a nagynénivel a gleccserekben gyönyörködni Svájcban. Kell ennél több? Jó olvasást! ■ Ittzés Szilvia Széchey Rita: Boldog karácsonyt, Rózmari! Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2006. Ármegjelölés nélkül. A Zittduban látható kis böjti kendó'egy nagyobb oltárfestményhez hasonlít
