Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-02 / 48. szám
2 2007. december 2. FORRÁS ‘Evangélikus Éltó ÉLŐ VÍZ ADVENT 1. VASÁRNAPJA - Jer23,5-8 Hazatalálás Féleurónyi fény A Belváros sűrűjében tudok egy igazán jó helyet. Nem intemetkávézó, nem is üzlet. Egy erő mindig odavonz, behúz, ha arra járok; és tapasztalom, másokat is. Ott áll az épület, ahol mindig a legnagyobb az utcazaj, a legneurotikusabb a dugó, a legtürelmetlenebbek az autósok, a legcsillogóbbak a kirakatok, a legarcátlanabbak az árcédulák, a leghivalko- dóbb a gazdagság, és a legelárvultabb lenne az ember, ha a (lelki) lökdösődésben nem lenne egy hely, ahova behúzódhat. Ha a kirakatfények nem kápráztatnak el, és nyitva a szemünk, a kis térhez érve csak egy fordulat jobbra a parkolónál, egy erőteljes taszítás a kapun, és már bent is vagyunk. Odabent csend, hűvös, templomillat és fények. Külső békességjelek a belső békére vágyók számára. Gyakorlatilag a tökéletes ellentéte mindannak, ami kint van. Mert itt a fények nem elvakítanak, a tárgyak kontúrjai is puhák, engedik, hogy túlnézzünk rajtuk, a lényeges felé. Lenyűgöző ez a kontraszt. Adventi fények, örökmécsesek, gyertyaégők - persze ilyenek nyáron is vannak, de ilyenkor mintha több lenne belőlük. .. És egy mécsestartó állvány a bejáratnál. Rajta felirat; „i mécses: ioo forint”. A turistákra való tekintettel angolul is: „Candle: 0,50 euro”. Adományként, jelképesen, mert ez a fény nem árucikk. Féleurónyi fény, amellyel megtörhető a sötétség. Még sosem láttam, hogy valaki éppen meggyújt egyet, de mindig ég bent néhány. Ez is titok, amit nem kell feszegetni... Ha végignézné a „vevő”, míg végigég a mécsese, jó három, három és fél órát tölthetne el a város szívében, a biztonságban és csendben, a hűvös és tömjénillatú nyugalomban, az élete dzsungelének kellős közepén. „Természetesen” ezt a luxust, ezt a szemlélődő passzivitást adventben, a tennivalók sűrűjében, az ünnep előtti rohanás, szervezés, bevá- sárlás-ügyintézés-sorban állás-ajándék- vadászat dömpingjében a tervszerűen élő ember nem engedheti meg magának, ez lehetetlen... De benéz, megáll kicsit, elmond egy rövid imát, és látja, amint ott ég háromnégy mécses a tartón. Féleurónyi fény. Valaki ott járt, s hagyott belőle neki is, a később érkezőnek? Csak úgy, ismeretlenül? Mert valamit már tud, amit tovább akart üzenni, amit talán ott bent, a csendben érzett át? - tűnődöm el. Hagyott a maga módján egy kicsit a fényből, hogy tudassa a szépséges titkot, advent titkát, a reménységből kinövő bizonyosságot, az igazi Fényt, és ezzel a mécsesjellel továbbadja a jó hírt: igen, jön már, érkezik a fény a magasságból. Készüljünk, mert mindjárt itt van. Istenünk könyörülő irgalmával meglátogat minket, hogy világítson azoknak, akik a sötétségben..., hogy ráigazítsa lábukat a békesség útjára... (vö. Lk 1,78-79). S lehet, majd egy következő betérő is, mielőtt továbbrohanna, odalép az állványhoz, és maga is meggyújt egy mécsest. Az ő saját adventi fényét. Pár lépésre attól, ahol a legnagyobb az utcazaj. ■ Kőháti Dóra SEMPER REFORMANDA „Krisztus a te Királyod, kit Isten egyenest neked ígért, s kinek tulajdona vagy, hogy csak ő uralkodjék rajtad - lélekben, nem testi értelemben. Őt kívántad kezdettől fogva; atyáid vágyakozó szíve is érte sóhajtozott, s utána kiáltott. Ő vált s szabadít meg mindentől, ami eddig megterhelt, legyűrt, s fogva tartott!” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) A színházi előadások kezdetén van egy kivételes, semmivel össze nem hasonlítható hangulatú pillanat. A nézőtér lassan elcsendesül, csak néhány reflektor világítja meg a függönyt. Tudjuk, hogy a függöny a következő pillanatban felgördül, ami eddig láthatatlan volt - a színpad - láthatóvá válik, és a következő órákban események sokasága fog a szemünk előtt lejátszódni. A karmester felemeli pálcáját, megvárja, amíg mindenki ráfigyel, és teljes lesz a csend. Akkor int a zenekarnak, és elkezdődik a zene. Ráhangolódás, ráké- szülés nélkül nem lenne olyan ünnepélyes a nyitány. Advent első vasárnapja ilyen feszülten figyelő, sokat váró pillanat. Sok száz évvel Krisztus előtt Jeremiás még csak remélhette: „Eljön majd az idő..." Mit nem adott volna azért, hogy meglássa, amiről prófétái, hogy beteljesedve lássa, amit rajta keresztül ígért az Isten! De nem adatott meg neki. Küldetése azzal ért véget, hogy reménységet támasztott az emberekben: valaki jön majd, és helyreteszi azt, ami nincs a helyén. Valaki jön. Reménységeink mindig emberekhez kötődnek. Majd jön egy tanár, aki megtanít. Majd jön egy orvos, aki meggyógyít. Majd jön egy menedzser, aki jó állást kínál. Majd jön egy társ, akihez hozzáköthetem az életem. Majd jön Mit ér a legszebben elkészített, gyönyörűen megformált, mély tartalmat hordozó igehirdetés is, ha nincs, aki hallgassa? A kimondott szó hallgatóra vár, hogy elérje célját: információt adjon, vigasztaljon, biztasson, utat mutasson, átformáljon. Pál apostol arról tanúskodik, hogy a hit hallásból van (Róm 10,17). Máshol azt írja: úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket (iKor 1,21). Azért hangzik az igehirdetés, hogy az ember meghallja, s abból élet, örök élet, üdvösség váljék. Amikor az egyház s benne a lelkészek istentiszteletre hívnak, igehallgatásra biztatnak, akkor az nem valamiféle önreklám, pr-tevékenység. Az egyház azért hívogat, mert tudja, hogy életveszélyes, sőt „örökélet-veszélyes”, ha nem halljuk meg Isten szavát. Ismerjük a régi anekdotát, miszerint a prédikátor felolvasott egy evangéliumi szakaszt, amely ezzel a mondattal zárul: egy miniszterelnök, aki kivezeti az országot a szakadékból. Valaki jön. A megoldás kívülről, valaki mástól érkezik. De többet is várhatunk. Jöjjön valaki, aki elveszi a lelkiismeret-furdalást, akinek a szava nem értéktelenedik el, aki a lelkünk legsötétebb gondolatait is fel tudja deríteni. Jöjjön valaki, aki elveszi a rossz szokásaimat, a begyepesedett gondolataimat, a gonosz előítéleteimet, a rossz álmaimat, a kilátástalan helyzeteimet, a jövőtlen, csak a mára irányuló életvitelemet. Aki megérkezik, bevilágít a belsőmbe, és aztán odaül az első helyre, hogy átvegye bennem az irányítást, a hatalmat. Komolyan gondoljuk-e, hogy kell valaki, aki uralkodni fog felettünk, vagy elvagyunk magunkban is? A mai korszellem nem bír elviselni semmilyen felettes tekintélyt. Lépten-nyomon ezt halljuk: „Rajtam ne uralkodjon senki!”, „Engem ne irányítson senki!”, „Az én életem csak az enyém, úgy rontom el, ahogy akarom.” Igen, a Király várásához, az Uralkodó utáni vágyhoz alázat kell. Ha valaki nem hagyja magát megmenteni, azt nem is fogja megmenteni senki. Hazugsággal átszőtt világunkban, mint egy falat kenyér, úgy kell a tiszta, igaz, őszinte szó. Jézus ezzel a szándékkal érkezik. Pontosan tudja, hogy mi hiányzik az embernek, és pont azt hozza. ,Akinek van fiile, hallja!" (Például Mt 11,15) Majd becsukta a Bibliáját, és mielőtt lejött a szószékről, csupán ennyit mondott: „Füle pedig mindenkinek van. Ámen.” Füle pedig mindenkinek van?! Isten adott mindannyiunknak érzékszerveket. S nem csupán azért, hogy érzékeljük a világ hangjait, fényeit, ízeit, illatait... Elsősorban azért, hogy megérezzük az ő jelenlétét, meglássuk keze munkáját, meghalljuk szavát. Kérdés azonban, hogy „beélesítjük-e”, jó irányba fordítjuk-e érzékszerveinket. Egy kedves barátom így fogalmazott: hétről hétre az istentiszteleten „kitesszük magunkat az igének”. Tényleg kitesszük-e magunkat annak, hogy hangozzék felénk az ige, s hogy valóban meghallhassuk? Meghallani a szót: ennek külső és belső feltételei vannak. Az akusztikus körülmények éppúgy fontosak, mint a belső hallás megteremtése. A protestáns A VASÁRNAP IGÉJE Ezek közül az első, hogy minden a helyére kerüljön. Jeremiás idejében a nép legnagyobb vágya az volt, hogy újra hazatérjen Izraelbe. Hogy mindenki a helyére kerüljön, ahová Isten teremtette. Azt várjuk ma is az érkező Királytól, hogy tegyen mindent a helyére. Oda, ahová eredetileg szánta az Isten. Hogy - miként az író mondja - valahol otthon legyünk a világban. Minket nem földrajzilag kell helyre tenni. Hisszük, hogy Isten akaratából hazánk ez az ország. Minket lelkileg kell helyre tenni, mert már születésünkkor nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene. Isten uralma helyett a bűn, a halál és a sátán uralma alá születünk. De jön a Király, és kinyitja a börtöriajtót, hogy átvegyen az ő uralma alá. Van, aki indul, és van, aki nem. Van, aki a félhomályban marad, mert megszokta és megszerette ezt az állapotot. „Csak nem lehet ez rossz hely, ahol annyian vannak” - mondja. És élete végéig marad. ,A hosszú ideig rabságban tartott állatok, ha szabadon engedik templomok építői mindig ügyeltek arra, hogy jó beszédakusztikájú legyen a templom. Ott, ahol Isten szava hangzik, a templom minden zegzugában jól érthető kell, hogy legyen a szó. Nem elég, ha zeng az ének, nem jó, ha csupán bó- dítóan visszhangzanak a nagy akkordok. Tisztán érthető legyen a szó! A belső akadályok elhárítása ugyanilyen fontos. Van olyan, amikor az ember belső hallása eltompul. Ha nem használjuk, előbb-utóbb elkorcsosul, használhatatlanná válik. Sök gyakorlásra és edzésre van szükség, hogy újra „élesítsük”. Néha az a baj, hogy túl nagy a zaj bennünk. Közismert, hogy bizonyos háttérzajban az ember képtelen odafigyelni az értékes hangra. Nem tudja megkülönböztetni a zajt a beszédhangoktól. Ha túl nagy bennünk a zaj, nem tud elcsendesülni a lelkünk, s az élet dolgai, a világ zaja, a reklámok harsány hangja túlkiabálják a csendes isteni szót. Lehet, hell, érdemes ahhoz az Úrhoz imádkozni, aki sokak hallását hozta rendbe; gondoljunk csak a süketnéma meggyógyításának történetére. Amikor Jézus munkáját summázta a tömeg, ezt mondta:,Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé. ” (Mk 7,37) . őket, visszaszaladnak a ketrecbe. Már nem vágynak a szabad életre. Jézus azért érkezik, hogy felkeltse bennünk az igazi lelki szabadság utáni vágyat. Isten szabad életet szánt nekünk. A saját képére akar formálni. Szeretetből saját tulajdonságaiból adott nekünk, hogy emberhez méltó, boldog életet éljünk. Isten képmása eltorzult rajtunk, de Jézus helyreállítja ezt az elvesztett, elfelejtett képmást. A helyünkre vezet, mondhatjuk így is: hazavezet. Jézus uralma alatt az út már csak egy irányba tarthat. Hazafelé. Ahogyan a tékozló fiú előtt bezárult minden út, csak egy maradt nyitva: az, amelyik az apai házhoz vezetett. „Apám, nem vagyok méltó... vétkeztem... éheztem... szenvedtem... fogadj be.” És a fiú megtalálta a helyet, ahonnan kiesett, de amit az apa kezdettől neki szánt. „Eljön az idő.mondhatta Jeremiás. „Eljött az idő” - mondhatjuk mi, mert Jézus megérkezett. ■ Mekis Ádám Imádkozzunk! Urunk, Jézus Krisztus, hisszük, hogy nem hiába várunk rád. Eljössz, és önmagaddal ajándékozol meg bennünket. Kérünk, készíts fel, hogy befogadjunk téged, és ebben az adventi időben, kegyelmed új esztendejében tetszésedre éljünk! Ámen. IGE+HIRDETŐ Ma, amikor a médiumokból árad a szó, hangszórókból innen is, onnan is ömlik felénk a hang, könnyen bezárkózunk, könnyen elzárkózunk. Szeretnénk csöndet. Szeretnénk semmit és senkit nem hallani, csak a csönd szavát. Jó lenne megtanulni: még a szótúltermelésben is fontos, hogy meghalljuk az egy szükségeset, Urunk hangját. Sokszor úgy érzi az ember: nekem ne beszéljen senki. Az élet megtanított arra, hogy figyeljek a belső hangra, a lelkiismeretem hangjára hallgassak csupán. Csalódtarfi a bölcs tanácsadókban. Nem járunk-e úgy, ahogyan a számítógépes levélszemétszűrővel (spamszűrő) tapasztaltam nemegyszer: a szeméttel együtt az újonnan érkezett egyetlen fontos levelemet is a lomtárba dobta? Mindennél fontosabb, hogy meghalljuk az Élet szavát. Isten beszélő Isten. Az ember hallgató, halló ember. Boldog, aki hallgatja,.. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Oratio cecumenica megbékélésre. Egykor, a betlehemi csillag fényében, pásztorok és királyok térdeltek egymás mellé a jászol- bölcsőnél. Segíts felismerni, hogy mi is lehetünk Isten gyermekei, egymásnak testvérei, ha nem a heródesi hatalomvágy, hanem a krisztusi szeretet tölti be szívünket. Eléd visszük az egész nyugtalan teremtett világot, amely sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Te kétezer éve eljöttél ebbe a világba, elhoztad a megváltás, a megbékélés, a kiengesztelődés ajándékát. Ezekkel küldted el az első apostolokat a föld végső határáig, ezeket a kincseket bízod mai tanítványaidra is. Segíts minket, hogy kegyelmed új esztendejében megújuló erővel legyünk evangéliumod követei, szereteted megélői és szószólói szerte a világban. Segíts, hogy korunk spirituális pusztaságában, káoszában utat készíthessünk neked, az érkező adventi Királynak, a boldog találkozás reményében. Ámen. AKI TITEKET HALLGAT... Hallgató ► Rovatunkban eddig az igehirdetés sokféle tartalmi és formai vonatkozásáról szóltunk, és az igehirdető személyét is érintettük. Keveset írtunk azonban az igehallgatóról. „Aki titeket hallgat, engem hallgat” - emlegetjük szinte refíénszerűen Urunk mondatát. Most kerüljön a hangsúly ezekre a szavakra: hallgat, hallgató. Hálát adunk, Urunk, hogy kegyelmed újabb esztendeje virradt ránk. Te örökkévaló vagy, de megérted, hogy mi, percemberkék mennyire rászorulunk az idő ajándékára. Köszönjük, hogy új egyházi évet kezdhetünk. Köszönjük, hogy újat kezdhetünk veled és általad. Bocsásd meg, hogy oly sokszor eltékozoltuk a drága időt, elszalasztottuk a kínálkozó alkalmakat. Az elmúlt egyházi évben is sokszor és sokféleképpen kerestél minket. Bocsásd meg, amikor elrejtőztünk előled, amikor nem válaszoltunk kereső hangodra, amikor önző módon csak magunknak tartottuk meg szereteted ajándékait. Köszönjük, hogy mégsem vetsz el minket, hanem újra megtérésre hívsz. Segíts, hogy a most induló adventi készülődés az őszinte bűnbánat, a feléd fordulás ideje lehessen, Segíts, hogy megszabaduljunk a fogyasztói társadalom reklámok diktálta kényszerétől. Fedezzük föl újra, hogy mire kaptuk ezt a néhány hetet. Könyörgünk a családokért, hogy tudjunk újra szülők és gyermekek lenni, tudjuk újra egymásban is meglátni a te ajándékodat. Te adj gyógyulást a széttört családi közösségeknek, hogy igazi karácsonyi békesség tölt- hesse be otthonainkat. Adj vigasztalást azoknak, akik szorongva készülnek a karácsonyra, mert valakinek üres lesz a helye az ünnepi asztalnál. Segíts, hogy észrevegyük és enyhítsük a magányosak, a gyászolók fájdalmát. Eléd visszük egyházunkat, gyülekezeteinket. Szent- lelkeddel, az erő, a szeretet és a józanság leikével töltsd be és vezesd lelkészeinket, hogy bele ne fáradjanak a sokasodó szolgálatokba, hanem maguk is a növekvő adventi világosságból, az érkező Úr öröméből és békességéből éljenek. Eléd visszük hazánkat, népünket, vezetőinket. Kampányszeretet és kampánymegbékélés helyett égető szükségünk lenne őszinte önvizsgálatra és tartós
